A holdudvar felvonultatását követően már nem maradt más, mint leleplezni azt a tíz filmet, amely 2010. január 1-je 0:00 és 2010. december 31. 23:59 között a legnagyobb hatással volt rám. A korábbi évek eklektikájával szemben ez a tízes csoport feltűnően sok dologban mutat rokonságot egymással - még ha más és más műfajokban utaznak is. A végről és a kezdetekről szólnak - most mindenki duruzsolhatja magában a Mátrix-folytatások szlogenjét, amely lehet, hogy közhelyesen tálalt, ám mégis van benne valami. Életek, korok, korszakok, sőt, trendek érnek véget a lenti filmekben, hogy helyet adjanak valami újnak - ami lehet éppenséggel jó, de akár legalább annyira rossz is.

Szóval megnyugtató érzés azt látni, hogy a filmvilág mumusai munkásai nem csak a harmadik dimenzióba kapaszkodnak (amely már idén megmutatta, hogy nem túl időtálló jelenség), és nem is csak olyan sztorikba, amelyeknek ilyen-olyan médium formájában már beágyaztak korábban, hanem a mesélőkedv, a kreatív narratíva és karakterformálás tovább tágítja a látóteret. A 2010-ben látott filmek közül a következő tíz volt az, ami szerintem ezen az úton járt. (Kapcsolódó anyag: Top 2009, Top 2008, Top 2007, Top 2006, Top 2005.)

A holdudvar felvonultatását követően már nem maradt más, mint leleplezni azt a tíz filmet, amely 2010. január 1-je 0:00 és 2010. december 31. 23:59 között a legnagyobb hatással volt rám. A korábbi évek eklektikájával szemben ez a tízes csoport feltűnően sok dologban mutat rokonságot egymással - még ha más és más műfajokban utaznak is. A végről és a kezdetekről szólnak - most mindenki duruzsolhatja magában a Mátrix-folytatások szlogenjét, amely lehet, hogy közhelyesen tálalt, ám mégis van benne valami. Életek, korok, korszakok, sőt, trendek érnek véget a lenti filmekben, hogy helyet adjanak valami újnak - ami lehet éppenséggel jó, de akár legalább annyira rossz is.

Szóval megnyugtató érzés azt látni, hogy a filmvilág mumusai munkásai nem csak a harmadik dimenzióba kapaszkodnak (amely már idén megmutatta, hogy nem túl időtálló jelenség), és nem is csak olyan sztorikba, amelyeknek ilyen-olyan médium formájában már beágyaztak korábban, hanem a mesélőkedv, a kreatív narratíva és karakterformálás tovább tágítja a látóteret. A 2010-ben látott filmek közül a következő tíz volt az, ami szerintem ezen az úton járt. (Kapcsolódó anyag: Top 2009, Top 2008, Top 2007, Top 2006, Top 2005.)

10. A SINGLE MAN (USA, 2009, Tom Ford)

A film címszereplőjének meggyőződése az, hogy ő egy egyszerű ember: elegánsan, de visszafogottan él és öltözködik, érzelmeit modoros, de nem gúnyos szöveghálóba rejti, és mikor homoszexuális élettársa meghal, úgy véli, az élet számára is véget ért. Time to die. A környezete félig-meddig igazolja is eme szándékát, ám ahogy zárkózottnak tűnő jelleme kibontakozik a vásznon, úgy merülnek fel újabb és újabb lehetőségek a folytatásra. Tom Ford filmjének majd minden képkockája olyan, mint egy alaposan megkomponált költemény, a történetben mégis van helye az improvizatív humornak (méghozzá elég morbidnak) és a felszabadultságnak. Az év egyik legszebb filmje - külső és belső értékeit tekintve egyaránt - a zseniális Colin Firth-szel. (Hazai forgalom: nyista.)

9. WINTER'S BONE (USA, 2010, Debra Garnik)

Debra Garnik nyers filmjének narratív csontvázán alig van hús, melynek levéből csöppnyi reményt lehetne meríteni, és arra figyelmeztet, hogy a nyomorúságért nem kell Etiópiába utazni: próbáljunk meg biztonságos környezetünkből néha-néha kikandikálni, hisz elég egy nagyobb lökés, egy "téli ajándék", ahogy azt a cím is sugallja, hogy elnyeljen minket a jeges örvény. A Jennifer Lawrence által megformált tizenéves lány elindul, hogy megkeresse a törvény elől lelécelt apját, mielőtt eme törvény vagy egy másik, a hegyek népét uraló farkastörvények fel nem emésztik a hátrahagyottakat. Kegyetlenül vaskos darab korán érő gyermekekről és még korábban meghasonló emberekről. (Hazai forgalom: nyista.)

8. YO, TAMBIÉN (ÉLEK ÉS SZERETEK, Spanyolország, 2009, Antonio Naharro/Álvaro Pastor)

Mielőtt még nekem támadnátok a "minden szentnek" kezdetű dumával: ezt a filmet nem azért szeretem, mert a mi cégünk forgalmazza, hanem azért forgalmazzuk, mert nagyon szeretjük. Bátor és őszinte, ugyanakkor rendkívül könnyed és szellemes film olyan emberekről, akiktől el szoktunk fordulni vagy ha rájuk is nézünk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy őket is olyan érzések és vágyak vezérlik, mint bármelyikünket. Természetesen nem ez az első film, amely fogyatékkal élőkről szól, de nem csupán azért párját ritkító darab, hogy kiegyensúlyozottságával elkerüli a téma szentimentális csapdáit, hanem azért is, mert eme film főszereplője maga is fogyatékos. (Hazai forgalom: egyelőre moziban, hamarosan DVD-n is.) (Kritika.)

7. KICK-ASS (USA/Anglia, 2010, Matthew Vaughn)

Ugyan a popkultúra által formált legújabb kori történelem felvonultatott már jó néhány öntörvénykező ítéletvégrehajtót, még egyikőjük sem próbálta olyan szuperhősnek álcázni magát, mint azok a képregényfigurák, akik nyilvánvalóan ihlették. A Mark Millar kockásával párhuzamosan készült, attól rendesen eltérő szatíra nímandja pedig pont így próbál kitűnni, és miközben a felületes ember arra gondol, hogy ez a film egy "képregény-paródia", az elmulasztja konstatálni, hogy az ilyen nímandok csak a képregényekben válhatnak (szuper)hősökké, és tulajdonképpen ez az ügyes kikacsintásokkal teli, véres és rendkívül humoros szatíra a műfaj előtt tiszteleg, de valahogy úgy, mintha a legnagyobb zúzás közepén egyszer csak Batmannek elszakadna a szerszámöve és a cicanadrágja a bokájáig csúszna. Persze, ez nem állítaná meg a zúzásban. Megvan a kép? (Hazai forgalom: volt moziban is, megjelent DVD-n is, de a kutyát sem érdekelte.) (Kritika.)

6. SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (USA/Anglia, 2010, Edgar Wright)

Scott Pilgrim elég sokban közösködik Kick-Ass-szel: mindkét filmet egy feltörekvő brit dirigálta, mindkét film szélsőségeiben adagolja a műfaji elemeket, és mindkét film főhőse tanácstalan tinédzser, aki - mint minden sorstársa - csupán szeretné megvalósítani magát, hogy kitűnjön a szürkeségből. Csak ennyit akar, meg a csajt. Ugyanakkor míg a Kick-Ass egy geek kultúra képregényes desztillációja, addig Scott Pilgrim címszereplője valószínűleg megveti a geekeket - ő nem olvas képregényeket, azt se tudja, mi fán terem az internet, őt az e világi dolgok izgatják, mint a bulik, a népszerűség és a zene. Mindenekelőtt a zene. És a csajok, persze. Ugyanakkor Edgar Wright filmje (és az annak alapul szolgáló képregény) igazi gyűjtőtégelye a popkulturális motívumoknak - legyenek azok mangák, MTV-celebek vagy alternatív majdnem-emók -, és a produktum legnagyobb fonákja (és sikertelenségének kulcsa) az, hogy mindezt olyan tálalásban teszi, amit általában a geekek zabálnak két pofára. No meg én. (Hazai forgalom: csütörtökön bemutató. Menj el rá szépen!) (Kritika.)

5. (500) DAYS OF SUMMER (USA, 2009, Marc Webb)

Sokáig filóztam azon, hogy az 5-6-7. helyeket elfoglaló "tanácstalan ifjúság hiperrealizmusa" trilógia milyen sorrendben kövesse egymást, és a három produkció között túl nagy különbséget nem tudok tenni, mégis a (500) áll hozzám legközelebb, talán csak azért, mert a valósághoz is ez áll a legközelebb. Áhá, szóval én valós vagyok! Persze, a realizmus nem jelenti azt, hogy eme, a szerelem születéséről és kínhaláláról regélő tragikomédia hősei ne rögtönözhetnének musicalbe illő jeleneteket, ne kínálhassanak alternatív univerzumokra nyíló kapukat, meg egyéb ilyen nyalánkságokat. Zooey Deschanel alternatív bája ezúttal nem a kedves lány a szomszédból elérhető imázsát erősíti, hanem veszélyes mérget hord magában - hiába mondja, hogy ő csak játszik, jelenésének és jelenségének Joseph-Gordon Lewitt egyszerűen nem képes ellenállni, így a fiú bukása törvényszerű. Azt hiszem, az enyém is az lenne. (Hazai forgalom: moziban nyista, ellenben megjelent DVD-n és BD-n, s jó lenne, ha ty végre visszahozná a sajátomat.)

4. THE ROAD (USA, 2009, John Hillcoat)

John Hillcoat egész estés haláltusája nem a világ végéről szól - mikor a film elkezdődik, az már rég halott -, hanem a lélek haláláról. A humánum zabálja fel magát ebben a könyörtelen moziban, és nyomában nem marad más, csak néhány reményvesztett lélek rezdülése... illetve valami angyali, ami egy kisfiú ártatlanságában ölt testet. Hogy ezt megőrizze, apja a poklok poklát járja meg érte - és ez az apaság felelősségével frissen szembesült aeonfluxnak elképesztő érzelmi tölteteket adott. (Hazai forgalom: volt moziban és DVD-n is megjelent; nagy az öröm.) (Kritika.)

3. EL SECRETO DE SUS OJOS (SZEMEKBE ZÁRT TITKOK, Argentína/Spanyolország, 2009, Juan José Campanella)

Campanella komplex mozijáról vaskos, lédús rétegekben lehet lehántolni a műfaji sajátosságokat - 140 perces nagyfilmjét épp úgy értelmezheted megoldatlanságával gyötrő pszichológiai thrillerként, mint egy letűnt(?) kor korrumpálódásának krónikájaként, a lényege mégis olyan titkokban és hazugságokban rejlik, melyek egy egész életet képesek rabul ejteni. Az pedig már csak a bónuszkör, hogy eme filmben láthatod az évtized egyik legjobb akciójelenetét. (Hazai forgalom: bemutatták moziban, jövőre jön DVD-n.) (Kritika.)

2. ANIMAL KINGDOM (Ausztrália, 2010, David Michod)

John Hillcoat után David Michod is elhozza a földi poklot. Stilisztikai bravúrokat és a gengsztermozikat jellemző kriptahumort mellőző, ehelyett nihilizmussal és kőkemény érzelemvilágával apelláló betyárfilmje biztosan tetszene a mi Móriczunknak. Antihősei a néző szeme láttára hullanak atomjaikra, cselekedeteik pedig mindig egy kicsit messzebb visznek, mint remélnéd. És nem a könyörtelenség, hanem ez a kiismerhetetlenség teszi őket igazán félelmetessé. (Hazai forgalom: nyista.) (Kritika.)

1. TOY STORY 3 (USA, 2010, Lee Unkrich)

Mint a Pixar stúdió legtöbb filmje, a Toy Story 3 - amely most már hivatalosan is a földkerekség egyik legjobb trilógiájának záródarabja - is sokkal többről szól annál, amit egy rajzfilmtől elvárhatnánk, jelen esetben néhány játékfigura nagy szökésénél. A stúdió filmjeivel azért tudnak a felnőttek is olyan könnyen azonosulni, mert bogárszemű figuráik univerzális értékeket közvetítenek, méghozzá gyönyörű csomagolásban. Ez például az elmúlásról szól. Arról a hosszú és fájdalmas folyamatról, melynek során az ember elfogadja sorsát, és átadja helyét másoknak. És ez a szívbemarkolóan letisztult motívum csupán egyike azoknak az erényeknek, melyekről én is csak sok-sok felkiáltójel kíséretében tudnék mesélni, de inkább csak felsorakoztatom őket: humor, karakter, akció, dráma, érzelemvilág, konklúzió - mind-mind fantasztikus. (Hazai forgalom: mozi, DVD, BD, alap.) (Kritika.)

kövess minket facebookon!