aeon flux

ready for the action now, danger boy?

tv-kritika: lost - eltűntek (2004-2010) Zalaba_Ferenc
2010. augusztus 21. 08:55:05

Kategória: tv 42 komment

Vannak, akik imádják a LOST-ot és vannak, akik nézik a LOST-ot. Más csoport nincs. S természetesen mindenki beszél róla, így most, hogy kivégeztem, én is fogok. Spoileresen. (A kommentekben meg főleg...)

Talán ez az Abrams/Lieber/Lindelof trió legnagyobb zsenije: hogy mindenkit megmozgattak. Főleg egy olyan korban, ahol a szenzációk jönnek, mennek, a celebek mindennél korábban halnak és az ilyen-olyan tehetségkutatók révén bárkiből lehet valaki. A tévésorozatok feje felett pedig folyamatosan ott lebeg Damoklész kaszája (kivéve, ha nem helyszínelnek itt meg ott meg amott), amely nem a kegyetlen stúdiófőnökök kezében van, hanem a miénkben. Szóval ebben a kegyetlen szituációban született és csúcsra tört egy olyan sorozat, amelyből pillanatok alatt lett néphisztéria és mint kevés társa, rendesen megreformálta a televíziózást.

Történt az, hogy JJ Abramsot, a televíziózás wunderkindjét az ABC megkereste egy sorozat ötletével, ami egy évszázadok óta népszerű túlélősztori (Robinson, ugye) körül forgott volna, de igazából semmi extrát nem kínált volna vaskos költségvetésén túl, mire Abrams visszareplikázott, hogy rendben van, de a sziget, melyre a szerencsétlenség túlélői vetődnek, ne legyen normális. Jules Verne nem forogna a sírjában, hanem ő is nézné. Mert lőn minden idők legdrágább pilotja fantasztikus díszletekkel, statisztériával és látványelemekkel, valamint egy nagy gépszörnnyel (illetve annak tűnő valamivel), melynek árnyéka megszeppent hőseinkre vetődik, majd néhány fát és HEROES dagi rendőrét kicsavarva tovább áll.

És olyan karakterekkel, akiket nem lehet nem szeretni (vagy szeretve gyűlölni): az elképesztően szexi és vadóc Kate-tel, az elképesztően szexi és vad Sawyerrel, a bölcs és misztikus Locke-kal, a vicces Charlie-val és a még viccesebb Hurley-vel, Sayiddal, az érző terminátorral és a mindent túlélő kapcsolatot reprezentáló Sunnal és Jinnel. Meg persze az egész kompánia őrző-védő angyalával, kvázi dobogó szívével, Jackkel.

Kicsit sarkítottan nézve a dolgokat, ha ez a néhány arc mindvégig megőrzi integritását, akkor történhet körülöttük bármi, a néző tudni akarja majd, hogy mi lesz a sorsuk.

(Innentől aztán tényleg nagyon spoileres.)

Persze, a LOST nem csak miattuk vert böhöm nagy szöget a popkultúra kőkemény kobakjába. A sziget egy óriási MacGuffin, egy olyan narratív eszköz, melynek mibenlétére még a hatodik szezon végén sem kapsz kielégítő választ, pedig addigra már minden négyszögölét szeretnéd ismerni és érteni, s talán nem elégszel meg azzal, hogy "íme, ez a kapu a rossz és a jó között". Mert hát mi a jó és mi a rossz? Erre a kérdésre a sorozat nem ad kielégítő választ, de a MacGuffin nem is a válaszokról szól, jóval inkább a kérdésekről és azok kimeríthetetlen tárházáról. A válaszkeresés a néző dolga. Ezzel nincs is baj, amíg a kérdések legalább következetesek. Azok is: egy darabig.

Tagadhatatlan: a hat évadból álló sorozat első felében még én is valódi izgalommal kutatom a válaszokat. Minden évad végén azt hiszem, én vagyok az okosabb, s persze utálom a sikeres tévés szériák rákfenéjét - a nyújtogatott rétestésztát (főleg a második évad első felének számmisztikáját, amely a későbbiekben jelentőségét veszíti), egy-két figura jellemének kicsavarását (mikor Charlie megkattan), meg persze azt, hogy a szereplők soha nem a megfelelő helyen és időben teszik fel azokat a kérdéseket, melyek minden nézőt foglalkoztatnak.

De legalább felteszik őket.

Sajnálom, hogy a fémmonstrum hamarosan füstszörnnyé változik - persze, hisz költségvetés tekintetében olcsóbb, ugyanakkor jóval misztikusabb karakter; bírom, hogy a sejtelmes Mások (vagy Többiek) végre testet öltenek és nem valami vérre szomjazó kannibál nép (őszintén, ez lett volna az igazi közhely), hanem nagyon is szervezett és fejlett kompánia, amely tulajdonképpen a jófiúk gyülekezeteként aposztrofálja magát. Hisz a legjobb gonosztevők egyáltalán nem tartják magukat gonosznak. Ben Linus személyében pedig egy mesteri machinátort ismerhetek meg, aki néhény elejtett mondattal még Locke-ot is simán az ujja köré csavarta. De mindennél jobban imádom azt a hatalmas szobor romját, azt a lábat, melyen mindössze négy ujj van. Akkor és ott még úgy érzem, hogy Lindenoféknak van egy nagy tervük.

A harmadik évad befejezése filmtörténeti momentum, ez nem vitás: a figurák jellemének és agendáinak flashbackek formájában történő teljes kifejtése megtörténik, muszáj hát letérni az útról. Méghozzá élésen. Ez az a pont, mikor úgy tűnik, hogy sok-sok megpróbáltatás és logisztika után az eltűntek végre megkerülhetnek, erre kiderül, hogy nagyobb hibát nem is véthetnek... én pedig az államat keresgélem, mikor a megszokott flashbackről kiderül, hogy ezúttal egy flashforward.

Aztán jön a negyedik évad, s innentől kezdve a sorozat elindul a hanyatlás útján. A kockát elvetették: mostantól a jövőt kell összekötni a jelennel, s a szálak egyre erőltetettebben, görcsösebben kapaszkodnak egymásba és itt aztán már tényleg mindenki kölcsönhatásban van mindenkivel, sziget előtt és sziget után egyaránt. De ez a kisebbik baj: az teljesen érthető, hogy hőseink jövőbeni alteregója megváltozik (újabb McGuffin: vajh mi lehetett az a tragédia, amely ekkora törést okozott a lelkükön?), de a szigeten ragadt változatuk is csúnya transzformáción esik át. Kate elveszíti vadócságát, mi több, nincs olyan epizód, melyben ne könnyezhetne meg valakit vagy valamit (és ez így is marad a befejezésig), de ami még ennél is rosszabb: Jack nemtörődömmé, fásult háttérfigurává szürkül, vele együtt a színész is elveszíti férfiasságát (fizikailag összeesik és még mellszőrzetét epilálja - Zsé legnagyobb bánatára :).

Minden évadban találkozom új figurákkal: a másodikban Mr. Eko viszi a prímet, akit aztán csúnyán ki is írtan, hisz - nomen est omen - csupán Locke visszhangját adja, de legalább érdekes figura; a harmadikban pedig belép a képbe Juliet, hogy szerelmi négyszöggé dúsítsa a Sawyer/Jack/Kate konfliktust - jómagam viszont jobban örülnék, ha végső soron valami fő-főgonsz kerekedne ki belőle, hisz a nőnemű ganék mindig érdekesebbek, mint a pénz és bosszú, meg egyéb ilyen alantas dolgok által vezérelt hímnemű társaik. A negyedik évad új arcok tekintetében is gyengélkedik: ugyan hány ember vallja kedvencének Daniel Faradayt, Milest vagy azt a vörös posht, akinek már most nem emlékszem a nevére?

Persze, igazságtalanság lenne figyelmen kívül hagyni az írói sztrájkot, amely sok más szériához hasonlóan a LOST-ot is negatívan érinti: az elődökhöz képest ez az évad még hosszban is kurta, ennek ellenére a második fele összehoz egy meglehetősen sablonos, de legalább izgalmas versenyfutást az idővel (és egy bombával), ám a befejezés ezúttal olyan cápát ugrik, amely a továbbiakban teljesen értelmetlenné teszi a válaszok keresését. Mert kizökken minden: a tér, az idő, a szándék és a jellemleírás is...

És innentől kezdve nincs visszaút. Bejön a képbe Jacob, a bődületesen unalmas narratív elem (már ránézésre is megalszik a tej a szájában), akiből kulcsfontosságú szerepe ellenére az istennek sem sikerül érdekes figurát faragni, s a magukból teljesen kifordult karakterek ide-odaugrálnak az időben, mintha ennek lenne bármilyen kézzel- vagy ésszel fogható vonzata. Ez az a (hosszú-hosszú epizódokon át tartó) pillanat, amikor rájövök, hogy úgysem tudom összeszerelni azt a sátrat, bármennyit is küzdök vele.

A hatodik évadra hőseink már integritásukat is teljesen elveszítik: van, aki már olyannyira nem önmaga, hogy tényleg nem önmaga. Az írók néha megpróbálják felidézni a régi szép időket: visszahozni a Jack/Sawyer rivalizálást vagy az időközben teljesen kiégett Ben ravaszságát (aki az egyik epizódban bűnbocsánatot kér és kap, a másikban megint gyilkos szövögetőként tetszeleg): a cuki másodvonalas Claire kap egy bűnrossz parókát, Sayidból kiég az utolsó érzelmi chip is, Hurley pedig teng-leng, nincs akivel humorbombácskákat pufogtathatna.

Közben egy alternatív jövő képsorai is feltűnnek, melyben mintha semmi sem változna az S1E1 origójához képest, közben mégis minden, s várom, hogy az utolsó epizódban a gyötrelmes jelen és a hazugnak tűnő jövő találkozzon egymással... de nem. A befejezés elképesztően patetikus, sok szempontból esetleges (egyrészt az, hogy a jövőben ki kinek a kije, másrészt az, hogy a jelenben ki menekül meg), sok szempontból pedig kifejezetten nevetséges (kihúzni és visszadugni a sziget dugóját) és rettenetesen színpadias (nagy összeölelkezés a templomban, ó!), ugyanakkor valamilyen szinten megnyugtató, hisz végső soron bejön az, amit már az első évadban is megállapítottam: a sziget nem más, mint egy purgatórium, melyben gyarló lelkeket mosnak tisztára. És mint a Truman Show végén, most én is azt kérdezem: mi megy a kettesen?

Címkék

kritika abc lost spoiler kult thriller tv show drama tv sorozat jj abrams damon lindelof 6csillagos tv kritika

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1004538570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 09:03:43

Ó, és... http://27.media.tumblr.com/tumblr_l3126q3aH21qznquyo1_500.png

exley 2010.08.21. 09:33:54

Abszolút egyetértek a kritikával. A sorozat a negyedik évadtól megindult a hanyatlás útján: egyre erőltetettebb fordulatokat vett (pl. az időutazás, ami másról se szólt, mint, hogy húha, ez xy szereplő fiatalon) és egyenként kiforgatta a szereplőket. Kate-et és Julietet is úgy passzolgatták Jack és Sawyer között, mint ribancokat az orgián.

Süti 2010.08.21. 09:47:01

jó írás!

Ismeretlen_87470 2010.08.21. 09:50:12

Egy árva részt nem láttam belőle.

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 09:52:59

4: Az a sok LAN-parti... :)

Gonzo 2010.08.21. 09:55:12

a bevezető rész után többet nem néztem, mondván ez a sztori kb 5 részig érdekes, és jobb úgyse lehet, mint a cast away. szóval, akkor én most melyik csoportba tartozom? The Losers-be? :o) oké.

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 09:58:55

6: Minisorozatként én is több lehetőséget láttam benne, de aztán egy darabig tetszett, hogy mit fújnak a lufiból... végül az lett a baj, hogy még akkor is fújták, amikor már rég kipukkadt. :)

Ismeretlen_152061 2010.08.21. 12:03:00

Tévedés, hogy mindenki annyira szeretné a Lost-ot. 5 személyt felsorolok a közvetlen környezetemben ebben a pillanatban, akik sosem látták, mert nem érdekli őket, de olyat is, aki utálja.

sugar 2010.08.21. 12:10:39

8: Szintúgy

gerbence 2010.08.21. 12:31:11

Én is a "más csoport" vagyok, legalábbis összefüggő tizenöt percnél többet sosem láttam belőle. És, bár ez nem feltétlenül az én zsenialitásom, de már abból a tizenöt percből arra a következtetésre jutottam, mint ezek szerint te is a hat évadból. Iszonyatosan blöff szaga volt már az elejétől, olyannyira, hogy már a plakátjáról is ez sütött. De azért volt egy olyan rövid szakasz (amikor már mindenki más ismerte, de már késő lett volna bekapcsolódni), amikor majdnem megbántam, hogy nem kezdtem bele. :)

hahakocka 2010.08.21. 13:03:42

Én nem néztem és ahogy hallom az utolsó évadról és az utolsó részről az infókat talán jó is. :) A nagy Lost imádó ismerősöm is megutálta a sorozatot picit az elcseszett utolsó évad/rész miatt.

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 13:14:28

8-11: De azért beszéltek róla, ahogy látom. :)

Ismeretlen_89842 2010.08.21. 14:16:20

én mikor olvastam hogy az ABC berendelte egy pilotot "LOST" címen, már tudtam hogy purgatórium lesz, sajna le vagytok maradva srácos.

kaszti 2010.08.21. 14:16:42

Azért 15percből meg egy plakátból kikövetkeztetni egy 6 évados sorozatot, nem semmi!

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 14:20:54

14: Egy címből meg főleg. :)

Ismeretlen_62806 2010.08.21. 15:53:02

főleg, hogy a sziget nem is purgatórium :)

oj05 2010.08.21. 16:05:49

" a sziget nem más, mint egy purgatórium, melyben gyarló lelkeket mosnak tisztára." Hogy ez mennyire nem igaz. A sziget nem purgatórium volt. Az a valódi életük volt. Az alt. szál sem purgatórium volt, hanem egy váró. Megvárták egymást, mielőtt túllépnének. Ezt a helyet pedig ők csinálták, amikor Juliet felrobbantotta a bombát.

gerbence 2010.08.21. 17:19:21

14: neked pl. mennyi kellene ahhoz, h kábé belődd mondjuk a "Senorita Rosalinda perzselő szívének azúr szerelmei" című bolíviai sorozatot? Na, a LOST is pont ilyen eset volt. Persze ezzel kockáztattam, hogy kihagyok valami baromi jót (mint írtam, volt is egy vékony idősáv, amikor meginogtam), így most csak azért írtam, hogy mennyire örülök, hogy mégsem. :)

Helsing · http://helsing.blog.hu 2010.08.21. 19:26:32

Első évad: Na, az vmi zseniális volt, beszartam minden egyes részén Második évad: Legalább 70%-os esés (mintha csak egy második hétvége lenne XD ), semmi érdekes nem volt, vagy ha igen, az se volt túl érdekes Harmadik évad: Javulás, de még mindig nem az igazi, többször megfordul a fejemben, hogy ezt abbahagyom, mert csak lopja az időmet Aztán... aztán az RTL vasárnap délutánra tette a műsort, és mivel ezt kábé az ötödik résznél fogtam fel, mondom, már úgyis mindegy, már tutira nem érteném. Nem is néztem tovább. Ahogy olvasom, jól tettem :-) Ez egy egy/másfél évados szériában baromi jól működött volna, főleg, ha már előre tudják a készítők a végét, és tudatosan arra építenek. De így... Megkockáztatom, a Lost talán még a Twin Peaks-et is beérte volna, ha rövid. De hát nem.

Ismeretlen_41270 2010.08.21. 20:18:39

oj05: "Ezt a helyet pedig ők csinálták, amikor Juliet felrobbantotta a bombát." tévedés, arra a helyre mindenki csak a halála után került, az idő nem számított ott (Christian is mondta)

renato 2010.08.21. 20:35:43

első pár évvad oké, pláne hogy akkor még lehetett bizni, hogy tényleg mindent megmagyaráznak; tudományosan megalapozott lesz a sztori háttere. harmadik évad oké, utolsó pár perc zseniális. negyedik évad kissé csalódás, de elment, az 5 évad majd mindegyik része zseniális (a többség így tartja), viszont abban mindenki egyetért, hogy a 6. évad szentimentális baromság. aztán ne legyen már büszke magára az aki abbahagyta a 3 vagy x-edig évad után. :) a lost sorozattörténelem (legyen akármenynire elcseszett a befejezés) és ebből ti nem kértetek. sajnálatos. nem nekem. nektek.

oj05 2010.08.21. 21:38:48

"tévedés, arra a helyre mindenki csak a halála után került, az idő nem számított ott (Christian is mondta)" Nem tévedés. Christian azt is mondja, hogy ők csinálták ezt a világot maguknak. Innen következtetek, hogy az volt az incidens.

Ismeretlen_62806 2010.08.21. 21:42:20

22: ők csinálták, de ne röhögtess már, hogy szerinted egy bombával készül a purgatórium. az együtt töltött idő és a köztük kialakult kapcsolatháló, a közös élmények és emlékek miatt maradtak együtt haláluk után is.

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 22:09:59

23: Jézusom, azért remélem, érzed, hogy ez mekkora hippi bullshit. :)

Ismeretlen_1068 2010.08.21. 22:15:46

17: Egy LOST rajongónak talán el kellene tudnia vonatkoztatni: a sziget megtisztította a hősök lelkét, Jacob azért vitte oda őket, mert egyikük sem élt teljes életet, mindegyiküket nyomasztotta valami, s ettől a tehertől itt megszabadulhattak. Még azok is, akik nem voltak sem jelöltek, sem befutók.

Ismeretlen_25084 2010.08.21. 23:24:26

+1 a lost iránt elemi gyűlöletet érző de azért róla beszélők táborához. egy teljes évadot szenvedtem végig anno, de a 2x00 ráébresztett, hogy az első évad 25 epizódjából egy 40 perces összefoglalót se lehetett úgy kitölteni, hogy az ne legyen üresjáratokkal teli. úgyhogy ha valamiben is zseni a lost, az a madzagmézezés. eladni az embereknek egy sorozatot úgy, hogy íróknak sok évadon keresztül fogalmuk sincs arról, mit is akarnak. az emberek meg beszopják, hogy ez "high concept". de végülis, ha úgy vesszük, a xxi. század twin peaks-éről beszélünk, még ha ez a kijelentés túlontúl megtisztelő is vele szemben, hisz eleve már a kult jelzőt sem megérdemelten viseli, elvégre tuti, hogy lamantinok írták.

Ismeretlen_62806 2010.08.22. 00:27:54

24: persze, hogy az, de nem én találtam ki, hanem az írók. vagy csak nekem jött le egyértelműen ez a magyarázat a végére?

Ismeretlen_62806 2010.08.22. 00:30:51

26: nem a forgatókönyvtől, hanem a fogadtatástól lesz valami kult. ez nem a film minőségén, hanem a tömeg- és rétegközönség viszonyulásán múlik.

zsé 2010.08.22. 11:23:55

én végig mindent könyörtelenül megbocsátottam, mert egyre csak az lebegett a szemem előtt, hogy na ebből mi a franc fog kisűlni. iszonyú csalódás volt az utolsó évad, ennek ellenére egy kis űr keletkezett a sorozat kivégzése után, mert olyan jó volt majd minden este (már, ha AE is úgy akarta) várni és megnézni a következő részeket. mi történt Jack-kel az első néhány évad után? úgy lefogyott, h minden férfiasság kiveszett belőle...

Ismeretlen_1068 2010.08.22. 11:33:24

29: Majd keresünk más sorozatot, amire így rácuppanhatsz, te kis junkie. :)

Ismeretlen_13025 2010.08.22. 13:43:14

akkor a pszichológushoz menés is purgatórium? "hisz végső soron bejön az, amit már az első évadban is megállapítottam: a sziget nem más, mint egy purgatórium, melyben gyarló lelkeket mosnak tisztára." Ez az egy amit szájba rágtak pl, direkt mondták, hogy a sziget a valódi életük legfontosabb része volt. Várjunk csak, a Predatorsban is a purgatóriumba kerülnek, hiszen van akit jobbá változtat.

Ismeretlen_1068 2010.08.22. 13:58:33

31: Ellenben tetszett az, hogy Jack lett a választott és "Locke" meg is jegyezte, hogy ez mekkora közhely. :)

Ismeretlen_104632 2010.08.22. 20:52:54

A LOST sorozattörténetet írt, ez kétségtelen. Lehet szeretni vagy utálni, ehhez mindenkinek szíve joga van. De arra azért ne legyünk már büszkék, hogy nem láttunk belőle semmit, és akkor én vagyok a király. Írátok, hogy a 4. évadtól lejtmenet a sorozat. Nekem meg pont az az évad a kedvencem. Az 5. és főleg a 6. évad már szerintem is gyengébb volt, de még így is kenterbe verte a legtöbb sorozatot a LOST. Tele van az egész sorozat remek jelenetekkel. Ehhez hasonlót nem sok más sorozatban láttam eddig, pedig láttam már egy párat. Rengeteg a szerethető vagy éppen gyűlölhető karakter, az egyes szereplők halála meg legtöbbször nagyon drámai. A zenét meg még nem is említettem. Számomra még sokáig az első számú sorozat lesz a LOST, ez kétségtelen. A kedvenc karakterem meg benne van a nevemben.

Ismeretlen_1068 2010.08.22. 21:40:16

33: Számomra a 4. évad egyik epizódja hozta az egész széria mélypontját, s sajnos pont a te karaktered körül forgott: embereink megjöttek a szigetről a hajóra, mire Desmond elkezdett tikkelni, ide-oda ugrott az időben és a térben, s ezt cak úgy tudták megállítani, hogy kerestek neki egy KONSTANS-ot (Penny-t). Én pedig úgy néztem a tévére, mint átlagember a CRYING GAME szexjelenetére. Szerencsére az alkotók is érezték, hogy ezzel kimerítették az égbekiáltó faszság témakörét, s azon nyomban el is feledkeztek erről az egész nem-lehet-elhagyni-a-szigetet-különben-bekattansz-s-ha-igen-akkor-kell-egy-KONSTANS-hogy-visszakattanj baromságot.

Ismeretlen_104632 2010.08.22. 21:51:26

aeon_flux: A kedvenc részem volt a 4×05.:) "nem-lehet-elhagyni-a-szigetet-különben-bekattansz-s-ha-igen-akkor-kell-egy-KONSTANS-hogy-visszakattanj baromságot." Ez nem volt mindenkire igaz, hiszen volt ott a helikopteren még más is, akinek nem lett baja. Igen, ez a rész volt az, ami nagyon megosztotta a nézőket. Sokan kiakadtak, ellenben nekem meg totál bejött, ettől függetlenül nem vagyok vak. Voltak baromságok is a sorozatban, pl. a sziget elmozdítása a térben, vagy a 6. évad eleji szenvedés.

Ismeretlen_1068 2010.08.22. 22:05:02

35: Mondjuk úgy, kizárólag arra az epizódra és Desmondra volt igaz, meg Uma Thurman testdublőrére, meg a csávóra a SHORT CIRCUIT-ból. Szóval abban a részben ELÉG sok emberre ahhoz, hogy úgy tűnjön, a későbbiekben még lehet valami jelentősége a dolognak. Szerencsére nem lett. MInt ahogy a sziget és a világ közötti tér-időszakadékoknak sem, hisz a későbbi évadokban simán jöttek-mentek az emberek. Senki sem kérdezte meg, hogy hány óra van, meg hogy hol a konstansom. :)

Ismeretlen_62806 2010.08.22. 22:05:42

34: az az egyik kedvenc részem az egész sorozatban :) én a befejezést szerettem, és a 6. évaddal is félig-meddig ki vagyok békülve, sokkal jobban idegesített az ötödik, mely már a legelején megugorja a cápát: azzal, hogy egy minden-okkal-történik-a-nagy-terv-részeként típusú sorozatba bedobták az időutazást és a múltban való módosítgatást, mint az évad központi cselekményszálát, pofátlanul hülyének nézték a nézőt.

Ismeretlen_1068 2010.08.22. 22:12:59

Miért, az egész hatodik évadot kitevő "alternatív jövő", amely csupán a fejükben létezett és ott is csak azért, mert "annyira szerették egymást, hogy létrehoztak maguknak egy külön bejáratú purgatóriumot", talán összeszedettebb? Ez a "bármit le lehet nyomni a rajongók torkán" hozzáállás csimborasszója. Legyen egy nagy ölelkezős finálé sok fénnyel, nevetéssel és lassítással, legyen egy "mennyország, 0. emelet", csak mert bármit meg lehet tenni. Tudod, ha valahol bármit meg lehet tenni, akkor ott már semmit sem érdemes tenni.

Ismeretlen_25084 2010.08.22. 23:54:41

28: egyetértünk, én sem a kultstátuszát vonom kétségbe, hanem a minőségét. gyakori jelentég, hogy ez a kettő nincs szinkronban.

Ismeretlen_62806 2010.08.23. 10:29:19

38: az alt. szál megoldásán én kellemeset mosolyogtam, hiszen szerintem egyértelműen egy nagy, cinikus "fuck you" volt az internetes rajongótábor azon része felé, akik évekig hajtogatták a purgatóriumot, mint megoldást, annak ellenére, hogy a készítők úgy a 2. évad környékén leszögezték, hogy nem erről van szó. mivel te is közéjük tartozol, nem csoda, ha besértődtél rajta :)

Ismeretlen_1068 2010.08.23. 10:55:07

40: Nem sértődtem meg, inkább dühös voltam, amiért ennyire elkényelmesedtek. (A második felében "csak" tanácstalanságot éreztem - ez rosszabb.) Azt kívántam, az egésznek bárcsak semmi köze ne lenne a purgatóriumosdihoz, maximum mint allegória. Jobb lett volna, ha a füstmonsztert, a sziget csodáit, szerepét és ha már itt tartunk, a genezisét is többel intézték volna el egy vállvonásnál, mert így az egész sorozat csak egy nagy "fuck you". Persze, a TWIN PEAKS is az lett a végére (hála a tévétársaságnak), most meg mindenki úgy beszél róla, mint egy mesteri húzásról. :)

Ismeretlen_112472 2010.08.23. 13:54:35

Nekem tetszett a vége úgy ahogy van. Persze voltak a sorozatban kilengések és unalmasabb részek, de most őszintén: Van olyan sorozat a TV-ben mostanában, aminek minden egyes része elé kíváncsisággal vegyes izgalommal ültök le, miközben azt kérdezgetitek magatoktól: vajon most mi a szent sz@r fog következni??!! (És akkor most nagyon szofisztikáltan fogalmaztam.) Ezt az érzést nemigen adja meg egyik más széria sem. És ezt az űrt bizony nehéz lesz betölteni. (A FlashForward-nak pl. marhára nem jött be az "űrbetöltés")

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása