aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office countdown: the sorcerer's apprentice Takács Máté
2010. július 12. 10:51:57

Kategória: 17 komment

Jerry Bruckheimer és a Disney ismét próbát tesz az amerikai közönség megnyerésére a szerdán érkező A varázslótanonc című fantasyvel.

Jerry Bruckheimer és a Disney ismét próbát tesz az amerikai közönség megnyerésére a szerdán érkező A varázslótanonc című fantasyvel.

A sztárproducer és a stúdió májusban kudarcott vallott a Perzsia hercege: Az idő homokja című kalandfilmmel, amit jóformán mindenki evidens kasszarobbantónak könyvelt el előzetesen. A kiábrándultságot okozó nyitóhétvége nem volt azonban egyedi május-június tájékán, s mostanra úgy tűnik, a nézők ráhangolódtak a nyári szuperprodukciókra. A varázslótanonchoz tehát bizakodóbban lehet hozzáállni, még akkor is, ha a két film közül ez számít alapvetően a keményebb diónak. A Disney 1940-es klasszikusából, a Fantáziából, s ezzel egyúttal Goethe A bűvészinas című verses meséjéből merítő családi film középpontjában egy varázsló áll, márpedig a varázslás és a hozzá fűződő környezet, hacsak nem Harry Potterről van szó, nehezen talált sikerre a korábbiakban. Az utóbbi években a Tintaszív, az Ébredő sötétség, az Eragon és A király nevében vallott kudarcot, nem is kicsit, s korábbra visszanyúlva sem találni túl sok biztató adatot. Még szerencse, hogy A varázslótanonc egy csavarral napjaink New Yorkjába helyezi a cselekményt, s egy átlagos amerikai fiatalembert is felvonultat, közelebb hozva ezzel a filmet a célközönségnek: az amerikai fiatal embereknek. Az újonnan használt tagline is igyekszik a legideálisabb nézőpontból megközelíteni a sztorit: "It's the coolest job ever". Az azonosulás lehetősége már segített idén: A karate kölyök sikere megkerülhetetlen idén nyáron, s közelítve a műfaji határokat, Az utolsó léghajlító is bizonyított az esélyek ellen. A megszólítandó nézők tehát aktívak, különösen az elmúlt hetekben, s bár eggyel lejjebb lépünk ezzel a korcsoportok létráján, de a Gru frenetikus belépője azt is bizonyította a Toy Story 3.-mal nehezített piacon, hogy most megfér több dudás is egy csárdában.

Ám még ezen kedvező körülmények mellett is fel kell készülni a kedvezőtlen fogadtatásra. Ezt a kritikusok részéről már kezdi érzékelni a film, alig jobb ítéletekkel, mint ami Az utolsó léghajlító esetében volt tapasztalható. Sajnálatos fejlemény, mert az előzetes anyagok magukban hordozták egy megfelelő film lehetőségét. Az internetes felhajtás A nemzet aranya: Titkok könyve égbeszökő sikere után ismét társuló Jon Turteltaub-Nicolas Cage páros opusa körül szintén nem túl biztató: még a Perzsia hercegét is alulmúlják a különböző közösségi oldalakon mért forgalmak. Ennek oka a hét másik premierjében is keresendő: az Eredetre nagyon kíváncsiak nagyon sokan, így eltörpülhet mellette Cage okítása - nem is csoda, hogy a Disney péntekről két nappal előbbre hozta a premiert. Más tészta persze a két film, A varázslótanonc számára inkább a már futó darabok jelentenek konkurenciát, s ráadásul még csak a 3D mágiája sem segíti az üzelmeket. Jobb az óvatosság, márpedig ennek fényében a 150 milliós költségvetés visszatermelése kedvező esetben sem valószínű, a legrosszabb forgatókönyv pedig nem alakulhat a Perzsia hercege és a Percy Jackson és az olimposziak: A villámtolvaj 90 milliója alatt. A hosszú táv azonban még egy döcögős kezdet után is bizakodásra adhat okot, hiszen a fiatalabbaknak szóló nagy dobásoknak ezennel vége, hacsak nem vesszük számításba a Kutyák és macskák folytatását...ne tegyük.

A fentiek fényében tipp az észak-amerikai szereplésre:
07.14. szerdai nyitónap: 8.250 millió dollár
07.15. csütörtök: 5.775 millió dollár (-30%)
07.16. pénteki: 7.940 millió dollár (+37.5%)
07.17. szombat: 9.725 millió dollár (+22.5%)
07.18. vasárnap: 7.775 millió dollár (-20%)
nyitóhétvége: 25.440 millió dollár (öt nap: 39.465 millió dollár)
végösszeg: 101.760 millió dollár (ebből a nyitány 25%)

nemzetköz & itthon
A nemzetközi közönség továbbra is szívesebben fogadja keblére a különböző fantasyfilmeket és Nicolas Cage-et is. Bizonyította ezt a Perzsia hercege: Az idő homokja negyedmilliárd felé közeledő, és a tavaly nyári Képlet a 100 milliót meghaladó bevétele. A varázslótanoncban minden megvan, ami szükséges a más nemzetekben való érvényesüléshez, így különösebb fejtegetést nem igényel: a film 150 millióra mindenképpen hivatott az amerikai zsákmány mellé.

Nálunk a Fórum Hungary (és a Disney) az egészen zsúfolt augusztus 5-i premier mellett döntött, amikor olyan címekkel kell megmérkőznie, mint A szupercsapat, a Kutyák és macskák 2. és a Levelek Júliának (plusz a 3D-s Az utolsó léghajlító is egy hete lesz műsoron). Tény, hogy egészen eltérő darabokról van szó, de azért a veszély mindig fennáll. Ugyanakkor jelen esetben talán A varázslótanoncot fenyegeti ez legkevésbé, hiszen Nicolas Cage nálunk is kedvelt színész, ha éppen megfelelő sztorit tesznek alá, s ez most kipipálva. A Perzsia hercege ugyancsak bizonyított, ahogy a Percy Jackson és az olimposziak is összeverbuvált közel 90 ezer nézőt. Ennek fényében A varázslótanonc számára nem szabad, hogy problémát jelentsen a 100 ezer nézős korlát, de az igazán üdvözítendő a 200 ezer lenne - ehhez azonban némi varázslat is szükségeltetik.

rendező: Jon Turteltaub
szereplők: Nicolas Cage, Jay Baruchel, Alfred Molina, Teresa Palmer, Monica Bellucci
forgalmazó: Disney
költségvetés: 150 millió dollár
magyar bemutató: augusztus 5.

kapcsolódó írások
countdown: Predators (és ami lett)
countdown: The Last Airbender (és ami lett)
countdown: The Twilight Saga - Eclipse (és ami lett)
countdown: Grown Ups (és ami lett)
countdown: Knight and Day (és ami lett)
countdown: Toy Story 3 (és ami lett)
countdown: The Karate Kid (és ami lett)
countdown: The A-Team (és ami lett)
countdown: Sex and the City 2 (és ami lett)
countdown: Prince of Persia - The Sands of Time (és ami lett)
countdown: Shrek Forever After (és ami lett)
countdown: Robin Hood
(és ami lett)
countdown: Iron Man 2 (és ami lett)
countdown: A Nightmare on Elm Street (és ami lett)

Címkék

disney fantasy box office nicolas cage forum hungary jerry bruckheimer coming soon

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr204538357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_112472 2010.07.12. 12:27:19

Egész jól be szoktak jönni a számításaid. :) Szerintem ez esetben is be fognak! Csak nem te nyerted meg legutóbb az 5-ös lottót? ;)

Ismeretlen_82723 2010.07.12. 12:31:17

1: Viccelsz? Talán a Predators az első, amit hellyel-közzel megközelítettem. Nem kell, hogy elfogult légy, csak mert szereted ezeket olvasni. :)

Ismeretlen_1068 2010.07.12. 13:33:18

Szerintem kissé túl szkeptikus vagy. Igaz, hogy az INCEPTION mellett nem lesz könnyű dudához jutni, de én egy 120-130-as összteljesítményt azért odajósolnék neki.

Ismeretlen_82723 2010.07.12. 13:42:25

3: A Perzsia hercegénél is azt mondtad, alulkalibrálom, pedig még nagylelkűnek is bizonyultam. De hát egyikünk sem egy Paul, a polip. :)

Ismeretlen_1068 2010.07.12. 13:45:01

4: Jó, de neki csak annyit kell megmondania, hogy ki nyer, tőled meg kicsit többet kérdeznek, hogy "az XY című film megbukik-e vagy nem". :)

Ismeretlen_82723 2010.07.12. 13:49:09

5: Pedig a Perzsia hercege, a Szex és New York 2., A szupercsapat, A karate kölyök, a Kéjjel-nappal és Az utolsó léghajlító esetében is a rossz tartályból vettem volna ki a kagylóimat. :) Off, bár ezek után már kevésbé: olvasom, hogy az ESP-GER jóslása után halálos fenyegetéseket kapott a polip a német szurkolóktól, mire a spanyol illetékes miniszter menedékjogot ajánlott fel neki. :D

Ismeretlen_112472 2010.07.12. 13:52:04

2: Azért az Alkonyat 3-at is elég jól belőtted. Meg szerintem a +/- 10-15 milliós eltérés nem rossz. (Abban mondjuk igazad van, hogy kissé elfogult vagyok.) ;)

anita 2010.07.12. 16:21:01

OFF: Engem nem különösebben érdekel, hogy ki mennyit kaszál, viszont a jó poénok miatt szívesen olvasgatok itt.. :) Pszichopolip.. :D

Ismeretlen_82723 2010.07.12. 17:27:31

Akkor mulass tovább: "A közönséges polipok feltételezhetően nem látják a színeket, de a fényerősséget és a különböző árnyalatokat igen. A Paul által választott zászlók mind vízszintes csíkozásúak. Elképzelhető, hogy a polip megkedvelte az ilyen típusú zászlókat." "a polip az általa befolyásolt sportfogadók miatt körülbelül fél millió font kárt okozott a különböző fogadóirodáknak" Egy argentin séf az ARG-GER jóslás után bosszúból feltette honlapjára egy polipétel elkészítésének receptjét. stb, stb. :)

anita 2010.07.12. 17:42:28

9: Igen, ezek megvannak.. :D

Montana · http://www.san2000.com 2010.07.12. 18:05:32

Most majdnem azt mondtam, hogy azt sem tudom, mikor láttam utoljára egy jó Cage filmet, de tegnap megnéztem a Kick/Ass-t és az oda vágott! Igaz az sem Cage miatt jó :D A varázslótanonc-nak sok sikert kívánok, még akkor is, ha pocsék ez a posztere (a többi is!). Talán majd egyik vasárnap megnézem az RTL klubon, amikor adják. Inkább megvárom a Season of the witch-et.

hahakocka 2010.07.12. 18:06:01

A Rottenen nem a legjobb a 13%-os átlagja. Az IMDB-n is szidják meg a worstpreviewsen is. Ez nem biztos hogy jót tesz majd a nézettségnek. A Predators viszont megállt remélhetőleg 65%-on és nem süllyed tovább. Az Eredet tartja továbbra is jó helyét, most 94%-os.

Ismeretlen_1068 2010.07.15. 09:50:46

Nem voltál elég szkeptikus, TheHun: a film 4 millióval nyitott szerdán. Bruckheimer elveszítette az aranytojást tojót?

Ismeretlen_82723 2010.07.15. 10:10:26

13: Én nem voltam elég szkeptikus? "Szerintem kissé túl szkeptikus vagy" - kitől idéztem (fentebbről)? :)

Ismeretlen_1068 2010.07.15. 10:11:37

14: Szerinted miért használtam ugyanazt a szót? :)

Ismeretlen_82723 2010.07.15. 10:13:15

Bruckheimer meg majd A nemzet aranya és a Bad Boys harmadik részével meg a Karib 4-gyel visszatalál. Újakba már nem érdemes kezdenie, úgy tűnik.

Ismeretlen_82723 2010.07.15. 10:16:12

Így amúgy azt mondom, 17 milliós hétvége lesz, vasárnapig 24 millióval. A vége pedig...60-65 között. Ultragáz.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása