Hogy Shreknek soha nem lett volna szabad franchise-zá avanzsálnia, az számomra már a második résszel világossá vált, de az csak egy elképesztően vicces, ugyanakkor se füle, se farka folytatása volt egy kompakt mesének: a zöld szörny a második folytatással bizonyította csak igazán, hogy a mondandó híján már csak fáradt ismételgetésre, izzadságszagú popkultúra-aktualizálgatásra és altest körül köröző kocsmahumorra telik tőle. De még így is keresett egy valag pénzt, ami elkerülhetetlenné tett egy újabb epizódot, amely remélhetőleg hű lesz a címéhez és tényleg utoljára forgatja meg a fáradt olajban azt a pecsenyét, amely anno majdnem fődíjas lett Cannes-ban.

Szerencsére a készítők érezték azt, hogy a fekáliákkal való dobálózás felett némileg már eljárt az idő, továbbá azt is sejtették, hogy hőseik adott formában és környezetben már nem képesek újat mondani, ezért elhozták az AXN Sci-fi csatornán futó szériák mindennapos modus operandiját: az alternatív valóságot. Ebben a világban a harcos amazonként funkcionáló Fionának nincs szüksége megmentőre, a Csizmás Kandúr forma vesztett masszaként hozza a "szexi dög" humormorzsákat, Szamár és Shrek pedig újra eljátszhatja a haverfilmek először-utállak-aztán-imádlak jeleneteit, melyek olyan kiválóan működtek az első részben.

A kavarást egy sürgős átkeresztelésre szoruló Rumplestilskin nevezetű figura okozza, aki méretarányos és meglehetősen halovány másolata Lord Farquaadnak, ráadásul még kínrímekkel is bombáz, mindent összevetve azonban közel sem olyan idegőrlő figura, mint vártam. Ha másért nem, legalább azért, mert rendelkezik agendákkal (kapzsiság, bosszú, hatalomvágy, stb.), melyek nem rossz tényezők egy funkcionális működő főgonosz megalkotásánál - a verőemberekről (illetve jelen esetben verőnémberekről) és az elmaradhatatlan főhadiszállásról nem is beszélve.

A film érzelmi világa ugyanakkor sekélyes (Shrek előbb kapuzárási pánikban szenved, majd szerelmi fájdalom gyötri), a poénok javarészt a már említett kínos szóvirágokra épülnek (macskatasztrófa! csacsirkefogó!), továbbá vannak Beastie Boysra breakelő boszorkányok, R'n'B klipekből ismerős táncmozdulatokat lejtő ogrék és egyéb MTV-kompatibilis finomságok. A film mindezzel együtt elviselhető - aki a harmadik rész után még rajongónak vallotta magát, az elégedetten konstatálhatja, hogy minőségben azért van némi fejlődés, aki pedig csak a lurkókat kíséri, talán az sem fogja csak a székfát csócsálni, miközben a véget várja.