aeon flux

ready for the action now, danger boy?

megvan az új pókember Zalaba_Ferenc
2010. július 02. 15:49:31

Kategória: 7 komment

Ugyebár mikor a Sony bejelentette, hogy újraindítja a SPIDER-MAN franchise-t, arra hivatkozott, hogy a most 35 éves Tobey Maguire kiöregedett már a szerepből - persze, te is meg én is sejtjük, hogy a döntés sokkal inkább anyagi jellegű: egyrészt a stúdió félt attól, hogy Sam Raimi tétlensége miatt a jogok visszavándorolhatnak a Marvel Studiostól, másrészt nónémek tolla sokkal vékonyabban fog, mint a bejáratott sztároké (Kirsten Dunst és Sam Raimi inkluzíve), így került a rendezői székbe Marc Webb, a (500) DAYS OF SUMMER direktora, s vadi új hírként így esett a választás Andrew Garfieldre is, mint a hálószövő címszereplőre.

Ha esetleg ez a név semmit sem mond (a lenti képpel együtt), akkor ne érezd magad kényelmetlenül: a brit színészt eddig jóformán a DOCTOR PARNASSUS-ban láthattuk (sokadhegedűsként) és legközelebb David Fincher Facebook-filmjében domborít majd, amit eddig csak Trent Reznor látott, de erről majd egy másik hírben emlékezek meg.

Címkék

marvel reboot spider man superhero filmhir 3d cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr624538314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tristram 2010.07.02. 16:59:58

Én a Gyávák és hősök után eltiltottam volna a színészettől a srácot, de Boy A-ban tényleg korrekt alakítást nyújt és a Gilliam filmben sem volt olyan rossz. Maguire már nevetséges volt (egyébként is mintha az utóbbi 5-6 évben elvesztette volna a tehetségét).

Fred Fredburger 2010.07.02. 17:13:13

Biztos nem én jövök ezzel először, de hogy Marc WEBb Pókembert rendez az vicces.:D

ottóka 2010.07.02. 20:20:43

A Sony komolyan gondolta,hogy ezzel a noname gyerekkel majd bankot robbant ? Idén a Disney Jake Gyllenhaal-al már megszívta ! 2012-ben a Sony-n a sor ! Vagy a reboot-ot majd a 3D megmenti a bukástól ? Garfield lett az új pókember ! :D

mikice 2010.07.02. 21:31:10

3: Igen, ez nekem is eszembe jutott, hogy egy dagadt, lusta, vörös macska lesz a Pókember. Lehetne esetleg egy Spiderman vs. Garfield filmet is, a soundtrackben Simon & Garfield-del.

Ismeretlen_1068 2010.07.03. 08:12:08

3: Tobey Maguire sem volt éppenséggel világsztár, mikor felöltötte a gúnyát, ellenben Jake Gyllenhaal-t már Oscarra is jelölték, meg játszott blockbusterben is (THE DAY AFTER TOMORROW), mire eljutott a PoP-ig. De míg ennél csak egy játákos bázisnak volt előképe a figuráról, addig Pókember már évtizedek óta a popkultúra része. Magyarán bárki is játssza el, a név el fogja adni.

Ismeretlen_148340 2010.07.03. 13:16:26

Csak a kinézet alapján ez egy vámpíros pókember lesz. Szerintem is simán eladható ez a film "noname" nevekkel is.Pláne ha újrakezdésről van szó. Insey winsey spider társasjáték már úgyis kész van.

anita 2010.07.06. 18:04:46

Nem az a kérdés, hogy ki bújik ismét a bőrébe, hanem, hogy MI A F*SZNAK?! Most komolyan?! Kell ez nekem?!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása