Az év egyik legvártabb filmje kerül a mozikba ezen a héten Észak-Amerikában és Magyarországon is. A Toy Story 3. szereplői több mint tíz év után térnek vissza, hogy bizonyítsák, népszerűségük mit sem változott.
Az év egyik legvártabb filmje kerül a mozikba ezen a héten Észak-Amerikában és Magyarországon is. A Toy Story 3. szereplői több mint tíz év után térnek vissza, hogy bizonyítsák, népszerűségük mit sem változott.
A sztori ismert: 1995-ben John Lasseter vezérletével a Pixar filmtörténelmet írt a Toy Story - Játékháborúval. Az első egész estés CGI-film szép sikert hozott a jegypénztáraknál: az év legnagyobb bevételét érte el, s több jelölése mellett begyűjtött egy speciális Oscar-díjat is. A folytatás, Disney forgalmazta filmről lévén szó, evidens volt, bár a szokásos "egyenesen videóra" forma helyett szerencsés módon a nagyvásznon találkozhatott újfent a közönség Woodyval, Buzzal és a többiekkel. A fogadtatás az elsőét is felülmúlta, akkoriban animációs filmek közül csak Az oroszlánkirály jegyzett magasabb bevételt Észak-Amerikában 245 millió dollárnál, s még egy legjobb vígjáték/musical filmnek járó Golden Globe-díjjal is kitüntették a Toy Story - Játékháború 2.-t.
Mindennek már tizenegy éve. Egy ilyen hosszú időtartam ártó is lehet, ám ha az elmúlt pár év hasonlóan hosszú, vagy még hosszabb kihagyással visszatérő folytatásaira tekintünk, a legtöbb esetben a lehető legkedvezőbb forgatókönyv alakult ki: az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága és a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed is - szigorúan bevételi szempontból - első helyre ugrott a maga háza táján. És ezt a popkulturába alaposan beivódott, összetéveszthetetlen, jellegzetes főszereplőjének köszönhette mindkét film. Mindez megvan a Toy Story 3.-ban is, jóllehet, ezúttal a gyerekekre számít elsősorban a produkció, akik azért kevésbé képeznek konstans pontot egy filmsorozat évtizedeken átívelő történetében. Az akkori ifjúságból fiatal felnőtt lett. Ez önmagában még nem jelent problémát, hiszen egyrészt: biztosra vehető, hogy sokuk tér vissza, vezérelje akár nosztalgia, akár egész egyszerűen csak a kíváncsiság, és persze itt a Pixar brandről beszélünk, ami már évek óta szilárd és megbízható pont a nézőknek. Másrészt: a felnőtt gyerekközönség helyére új lépett, akik előtt nem lehet ismeretlen a cowboy és a csillagharcos, hiszen már csak az évente érkező Pixar-alkotások apropóján is közelébe kerülhettek a cég korábbi munkáinak (erre jó alkalmat szolgáltatott, egyúttal bizonyító erővel bírt az októberi 3D-s, együttes újrabemutató). Jó esély van rá, hogy éppen az vonzza a legtöbb felnőttet az összes közül, amelyik gyerekjátékokról szól.
A Pixar eddigi legsikeresebb bemutatója a Némó nyomában. A 2003-as, Oscar-díjas kalandfilm 340 millió dollárt gyűjtött össze hosszúra nyúlt pályafutása alatt csak az Egyesült Államokban és Kanadában; a mérce oly magasra került, hogy innentől kezdve csökkenő tendencia állt be három filmre, majd a 2008-as WALL-E óta ismét felszálló ágba került a box office. Tavaly nyáron a Fel már 3D-s támogatással jutott 293 millió dollárig, s egyszerűen nincs semmi arra mutató jel, hogy a Toy Story 3. ezt ne tudná megugrani, folytatva a növekvő irányzékot. Folytatásról lévén szó ugyanakkor, a csökkenési ráta inkább állhat majd közelebb a WALL-E-jéhoz, mint a Feléhez, így nem árt, ha egy Pixar-rekorder nyitánnyal vág neki a mezőnynek a 103 perces alkotás. Ez 70 millió dollár feletti értéket követel meg, aminél kevesebbre még akár a csalódás jelzőt is ráaggatnák. Erre nem fog sorkerülni.
A fentiek fényében tipp az észak-amerikai szereplésre:
06.18. pénteki nyitónap: 30.000 millió dollár
06.19. szombat: 31.500 millió dollár (+5%)
06.20. vasárnap: 26.000 millió dollár (-17.5%)
nyitóhétvége: 87.500 millió dollár
végösszeg: 318.180 millió dollár (ebből a nyitány 27.5%)
nemzetköz & itthon
Számítógép-animációs filmről lévén szó, a nemzetközi porond szélesebb közönséget tartogat. Itt is a Némó nyomában viszi a prímet félmilliárd feletti eredményével, ám a Fel és a L'ecsó is 400 millió dollár felett jövedelmezett (a WALL-E némileg csalódást okozott alig több mint 300 milliójával), s s ennél kevesebbet a Toy Story 3. sem fog hozni, sőt. Folytatás, 3D, CGI, ez mind-mind súlyos érv a megtekintés mellett az Amerikán kívüli nézőknek, s ezúttal a nyár végéig sor is kerül minden nemzetre.
Magyarországon a Toy Story 3. a Pixar első világpremierje. Gyerekfilmről lévén szó, a labdarúgó-világbajnokság nem jelentős mértékben tompítja csak a bevételeket, s a hosszú műsoron tartás még az esetleges kieséseket is bepótolhatja. Nálunk a L'ecsó az eddigi legnézettebb filmje a gyártónak több mint 575 ezer eladott jeggyel, ami egészen fenomenális adat. Jól látható ebből, hogy a magyarok Pixar-ízlése elüt az átlagtól; a Toy Story második része például viszonylag gyenge nézettséget bonyolított, s a legkevésbé látogatott darab lett az eddigi 10 közül. Könnyű dolga van tehát az új epizódnak a lekörözésben, s a WALL-E és a Fel 210-215 ezer fője is legyőzőre kell, hogy találjon a Toy Story 3. képében - igen ám, de hiába a 3D és az IMAX nyújtotta segítség, hiszen a sokkalta népszerűbbnek ígérkező Shrek a vége, fuss el véle csak három hétvégét enged a Fórum filmjének a nyugalmas gyarapodásra. Kiélezett küzdelem várható a Pixar és a DreamWorks között, aminek kimenetele sejthető, a kérdés inkább a helytállásról szól.
A film kritikáját olvashatjátok, amint szerdára vált a naptár!
rendező: Lee Unkrich
szereplők: Tom Hanks, Tim Allen, Joan Cusack, Ned Beatty, Don Rickles, Wallace Shawn, John Ratzenberger, Estelle Harris, Michael Keaton
forgalmazó: Disney
költségvetés: 190 millió dollár
magyar bemutató: június 17.
kapcsolódó írások
kritika: Toy Story 1. & 2. 3D
countdown: The Karate Kid (és ami lett)
countdown: The A-Team (és ami lett)
countdown: Sex and the City 2 (és ami lett)
countdown: Prince of Persia - The Sands of Time (és ami lett)
countdown: Shrek Forever After (és ami lett)
countdown: Robin Hood (és ami lett)
countdown: Iron Man 2 (és ami lett)
countdown: A Nightmare on Elm Street (és ami lett)