A szerencse valahogy mindig elkerüli Terry Gilliamet, sőt, nála keresve sem találhatnánk pechesebb filmkészítőt. Amikor már úgy tűnt, hogy végre sikerül megvalósítania egyik régóta dédelgetett álom-projectjét (The Man Who Killed Don Quixote), akkor hirtelen minden összeesküdött ellene. A költségvetést megnyirbálták, Don Quixote megszemélyesítője a hátát fájlalta és képtelen volt a lovon fent maradni, a végső csapást mégis a természet mérte a stábra, a díszletekkel és a kelékekkel együtt Gilliam álma is tovaszállt.

A szerencse valahogy mindig elkerüli Terry Gilliamet, sőt, nála keresve sem találhatnánk pechesebb filmkészítőt. Amikor már úgy tűnt, hogy végre sikerül megvalósítania egyik régóta dédelgetett álom-projectjét (The Man Who Killed Don Quixote), akkor hirtelen minden összeesküdött ellene. A költségvetést megnyirbálták, Don Quixote megszemélyesítője a hátát fájlalta és képtelen volt a lovon fent maradni, a végső csapást mégis a természet mérte a stábra, a díszletekkel és a kelékekkel együtt Gilliam álma is tovaszállt.

Az ex-Python azonban nem adta fel, fejest ugrott a hollywoodi stúdiórendszer legmélyebb bugyraiba, fékezhetetlen fantáziájának csak a pénzemberek tudtak gátat szabni, a Grimm testvérek kalandja a húzónevek ellenére sem lett több egy csendes bukásnál, a Tideland pedig amilyen észrevétlenül érkezett, olyan gyorsan is távozott a filmszínházakból. Ezután a rendező - naivan - azt gondolta, hogy mi sem egyszerűbb, mint Heath Ledger nevével 30 millió dollárt összekalapálni következő készülő alkotására. A pénz nagy nehezen összejött, de a pechszéria tovább folytatódott, Heath Ledger a film forgatása közben váratlanul elhunyt.

Egy ideig úgy tűnt, hogy Gilliam egy újabb be nem fejezett alkotással gyarapítja változatos filmográfiáját, de ő nem a megalkuvások embere. Szerette volna, ha Heath Ledger utolsó alakítását a nagyközönség is megcsodálhatja, ehhez pedig kapóra jött a Depp-Farrell-Law trió önzetlen felajánlása, akik a szörnyű hír hallatára azonnal a direktor segítségére siettek és megpróbálták a kisiklott produkciót újra a vágányra terelni. Innentől pedig egy új film vette kezdetét, a Heath Ledger iránt érzett tisztelet és szeretet felébresztett valamit az alkotókban, küldetésük egyértelművé vált: bármi áron be kell fejezni a filmet.

Dr. Parnassus még évszázadokkal ezelőtt fogadást kötött az ördöggel és elnyerte a halhatatlanságot, ennek "csak" egy ára volt: ha leendő gyermekei betöltik a 16. életévüket, akkor eljön értük Mr. Nick (Tom Waits) és magával viszi őket. Dr. Parnassus (Christopher Plummer) egyre jobban aggódik a közelgő határidő miatt, ugyanis lánya, Valantina (Lily Cole), pár nap múlva lesz 16 éves. A halhatatlan doktor kétségbeesésében egy újabb fogadást köt Mr. Nickkel: azé lesz Valentina, aki az első öt lelket elcsábítja. Egy titokzatos idegen segítségével - Tony (Heath Ledger) - megindul a lélekgyűjtés, valóság és képzelet között pedig elmosódnak a határok.

Heath Ledger improvizált dialógusokkal megfűszerezett alakítása láttán még nyilvánvalóbbá vált, amit eddig is tudtunk: eme rendkívül tehetséges fiatalembert sajnos most láthatjuk utoljára a nagyvásznon. Bármennyire úgy tűnik, ez mégsem egy egyszemélyes show, muszáj megemlíteni a nagyszerű színészgárda többi tagját is. Johnny Depp képében egy hősszerelmest kapunk, Jude Law egy álmodozót alakít, Colin Farrell kilétét pedig fedje jótékony homály. Az említett trió tagjai ilyen sorrendben és egyre növekvő mellékszerepben bukkanak fel a filmben, Tonyt legtöbbet mégis Heath Ledger alakításában láthatjuk.

A modell szakmából átigazolt Lily Cole derekasan helytáll Dr. Parnassus lányának szerepében, érdekes arcával és erőteljes szexuális kisugárzásával tökéletesen illeszkedik a Gilliam-univerzumba. Tom Waits ördögi, Christopher Plummer pedig nagyon alkoholista, kettejük párosa remekül működik, a showt mégis Verne Troyer lopja el. Dr. Parnassus lelkiismerete egy nagyszájú törpe képében öltött formát, a vertikálisan nehézségekkel küzdő Percy puszta jelenlétével képes mosolyra fakasztani, bámulatos arcjátékának köszönhetőek a film legvidámabb pillanatai. Andrew Garfield nevét is érdemes lesz megjegyezni, mert a Valentina iránt gyengéd érzelmeket tápláló Anton mellékszerepében elismerésre méltó alakítást nyújt.

Terry Gilliam elképesztő fantáziával megáldott alkotó, erőteljes vizuális stílusánál csak mesélőkedve nagyobb. Dr. Parnassus pedig nem más, mint az ex-Python, aki filmszínházról filmszínházra járva egyre kevesebb sikerrel tudja elvarázsolni a nézőket. A rendező ars poeticáját Dr. Parnassus foglalja össze a film egyik jelenetében ("a történeteket mesélni kell"), csak reménykedni tudok abban, hogy a képzelet határtalan erejéről készült bizarr meséjét meghallják azok, akik még szeretnek/tudnak álmodozni és képesek alkalmanként kiszakadni a szürke mindennapokból.