Padlót fogok mindjárt. Az ember azt várná egy januári hétfőtől, hogy ezen a napon nem történhet semmi érdekes, erre egy francia rendezőlegenda eltávozik, Ridley kijelenti, hogy 3D-ben akar Robin Hoodozni, a Sony pedig alig egy nappal azt követően, hogy John Malkovich megszellőzteti, hogy ő játssza majd a rosszfiút a SPIDER-MAN 4-ben, bejelenti, hogy nem lesz SPIDER-MAN 4, helyette inkább újrakezdik az egészet, méghozzá egészen új stábbal és szereplőkkel. Tehát Sam Raimi repül, Tobey Maguire repül, Kristen Dunst repül... mi marad? Egy Stan Lee cameo talán biztosan.
UPDATE: Kiderült, hogy Vanderbiltet csak papíron szerződtették az 5-6. részek megírására, a Sony a sorozat újraindítását bízta rá, ugyanis a stúdió így akarta kivédeni azt, hogy a projekt bármilyen körülmények között is visszakerülhessen a Marvelhez. Eredetileg azt tervezték, hogy Raimi 2011-re összerakja a negyedik részt, amely lezárja az első SPIDER-MAN szériát, de mikor kiderült, hogy a rendező (megfelelő főgonosz híján) 2012 előtt nem készülne el a negyedik installációval, a stúdió kihúzta a dugót. Üzleti szempontból az újraindítás jó húzás, ugyanis egy friss csapat alkalmazása esetén nem kell kifizetni a nagy sztárokat (mind Raimi, mind Maguire nyolcjegyű összegeket tett zsebre a harmadik részért), ugyanakkor Raimi verziója kétségkívül olyan tömegeket szólított meg, amelyre nem sok képregényfilm képes. Egyébként Vanderbilt verziója szerint Peter Parker ismét tinédzser lesz, ám jóval trendibb, ugyanakkor realistább gondokkal küszködő: rossznyelvek szerint a TWILIGHT-hoz igazodó...