10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Folytatódik az évtized legjobb filmjeinek rangsorolása. (Kapcsolódó anyag: #50-41, #40-31.)
10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Folytatódik az évtized legjobb filmjeinek rangsorolása. (Kapcsolódó anyag: #50-41, #40-31.)
30. ANCHORMAN: THE LEGEND OF RON BURGUNDY (USA, 2004, Adam McKay)
Nem csak az évtized legviccesebb és legtöbbet idézhető filmje, de halálpontos korrajz is. Will Ferrel pedig uralkodik. (DA)
Will Ferrell robbantott minden idők talán legokosabb idióta vígjátékával és improvizatív stílusban felvett filmjével szélesre tárta a kaput az Apotowoknak és Coheneknek. Apropó Cohen, szívesen megnéznék egy Burgundy vs Borat filmet. (AE)
29. THE DESCENT (Anglia, 2005, Neil Marshall)
Egy jó horror tudja, hogy az igazi félelem bármilyen olcsó ijesztgetésnél többet ér. Neil Marshall filmje azért zseniális, mert nem csak irigylésreméltó türelemmel vezeti fel az expozíciót és teremt meg egy zsigeri rettegést kiváltó atmoszférát, de amikor a hatás azt kívánja, nem fél a kezét bemocskolni. A film utolsó harmada (a forgatókönyv hármas szerkezete egyébként mesteri) egyetlen hosszúra nyúlt katarzis - az után a felejthetetlen zöldes jelenet után minden egyes másodperc az idegeken zongorázik. Megtisztító élmény. (DA)
Végre egy olyan horrorfilm, amely nem hangulatában, hanem funkció szerint is horror. Tehát nem csak az atmoszférája szignifikáns, de mire véget ér, be is szarsz. (DL) (Kritika)
28. IN BRUGES (Anglia, 2008, Martin McDonagh)
Bruges szarfészek. Vagy angyali hely? Martin McDonagh első egészestés filmjében az éjfekete humor és a líraiság tökéletes elegyet alkotnak, beszívott, rasszista törpék és kényszer-városnézés sosem passzoltak még ennyire egymáshoz. Így kell forgatókönyvet írni. (BR)
Martin McDonagh első filmje a lehető legjobban sikerült gengszterkomédia az elborult fajtából. Sokan hasonlítják Guy Ritchie filmjeihez. Szerintem ő csak szeretne ilyen jó filmet csinálni. Ja, és Bruges-be akarok menni! Most. (DL)
Több szinten működő, tabuktól mentes, ugyanakkor mélyen szakrális dráma, mely az abszurd humor álcája mögé bújva, meglepően összetett szimbolikán keresztül beszél életről, beteljesülésről és elkárhozásról. Colin Farrell pedig ismét bizonyítja, miért generációjának egyik legjobbja. (DA) (Kritika)
27. THE WRESTLER (USA, 2008, Darren Aronofsky)
Egy hajdan körülrajongott sportoló élete alkonyán rádöbben, hogy mindent elrontott, de a széttördelt kapcsolatok darabokban maradnak, ő pedig inkább fejest ugrik az elmúlásba. Aronofsky lélektani drámája bravúrosan szinkronizálja a néző és a főhős szívverését. (Z) (Kritika)
26. ADAMS AEBLER (ADAM'S APPLES, Dánia, 2005, Anders Thomas Jensen)
Az évtized folyamán a dán film legmeghatározóbb alakjává emelkedő Jensen ennek a groteszk, mégis mindennapi, egyetemes problémákkal foglalkozó pszichológiai harcnak a képében készítette el eddigi főművét. Érző és ugyanakkor intelligens tanmese a hitről - és még sok másról -, nem csak hívőknek. (DA) (Kritika)
25. THERE WILL BE BLOOD (USA, 2007, Paul Thomas Anderson)
Kapitalizmus és hit, kapzsiság és megszállottság, Daniel Day-Lewis és Paul Dano. Paul Thomas Anderson párját ritkító atmoszférát teremt Jonny Greenwood dobozcsörömpölésével és a kietlen tájakkal, egy színészisten pedig felégeti a vásznat. I drink your milkshake! (BR)
Az ellentétek filmje. Daniel Day-Lewis vásznat felperzselő alakítása csak Paul Dano méltatlanul elfeledett ellenpontozása révén juthat érvényre, miközben Paul Thomas Anderson legutóbbi mesterműve évszázados ellenfeleket ütköztet az üzlet, a család, a pénz és az egyház képében. A szembenálló felekben csak a kapzsiság és a romlottság az egyetlen konstans. A There Will Be Blood letaglózó hatással dönti sárba és forgatja olajba az amerikai álmot. (DA)
Az önzés és a kapzsiság fenomenális példázata egy olyan ember tükrében, aki egész végig azon dolgozik, hogy mindent elpusztítson maga körül, mégsem lehet rá eléggé haragudni. Anderson az anyagi világ hőséből antiszociális szörnyeteget farag. Sajnos neki van igaza. (Z)
24. UP (USA, 2009, Pete Docter/Bob Peterson)
Még mindig a Pixar készíti a legmélyebb animációs filmeket. Az UP-ot azért szeretem, mert nem nézi hülyének sem a gyereket, sem a felnőttet. (DL)
Egy kisfiú és egy kislány közös álmokon osztoznak, egymásba szeretnek, összeházasodnak, de álmaikat nem tudják valóra váltani. A Pixar remekművének első negyedórája a 0-ák és 1-esek dacára annyira szívbemarkolóan rettenetes, hogy arra nincsen igazán szó. (Z) (Kritika)
23. SIDEWAYS (USA, 2004, Alexander Payne)
Bár a filmben van egy Benny Hillshowba illő jelenet, melyben egy anyaszült meztelen fickó üldözi embereinket, Alexander Payne filmje mégis olyan mélyen gyökeredzik a valóságban, amilyen mélyre csak a legjobb szőlőtőkék gyökerei érnek. Kapuzárási pánik, magány, kisebbségi félelmek és neurózis találkozik a filmben, amely abszurd módon mégis végig könnyed és csak úgy árad belőle a pozitív kisugárzás. No, ez a nem semmi. (AE)
22. THE INCREDIBLES (USA, 2004, Brad Bird)
Elég nagy a rakás, jöhet a rendrakás! A Pixar és Brad Bird első találkozása kirobbanó akciófilm, fergeteges vígjáték és remekül idéző sci-fi egyszerre, amelyből kiderül, hogy a szuperhős is (majdnem) olyan ember, mint mi. (HU)
Brad Bird átugrott a Pixarhoz, hogy elkészítse minden idők egyik legjobb szuperhős filmjét. (DL)
Felejtsd el Nolant és a bőregeret: minden idők legjobb szuperhősfilmje a Pixar kezei alól került ki. Az Incredibles nem csak akciófilmnek, szatírának és coming-of-age történetnek elsőrangú, de a családi értékekről is ritkán prédikálnak ennyire természetesen. (DA)
21. LE FABULEUX DESTIN D'AMÉLIE POULAIN (AMELIE, Franciaország, 2001, Jean-Pierre Jeunet)
Audrey Tautou bájmosolya a szívdobannásnál is sebesebben válik egyenlővé mindazzal a csodával, melyet a létezés milliárdnyi rezdülése rajzol tökéletes egésszé. Jeunet szerint a tetteink a kontúrok, de álmaink a színek a hófehér vásznon, melyet életnek hívnak. (Z)
Azt hiszem, eddigi életem során kétszer lettem szerelmes a moziba. Egyszer mikor 9 évesen láttam a THE THING-et, aztán három napig nem tudtam lehunyni a szemem, illetve mikor 9 éve láttam az Amélie-t, aztán három napig nem tudtam leszállni a földre. (AE)