the descent (2005). a mókás-véres-akciós, és elsősorban tesco gazdaságos dog soldiers után neil marshall nagyobb költségvetéssel és menőbb stábbal a hóna alatt megmutatta, hogy kell horrorfilmet gyártani. az alapsztori rendkívül profán: van hat fiatal nő, akik felfedeznek egy barlangot az appalache-hegységben, aztán eltévednek, és miközben keresik a kijáratot, rájönnek, hogy nincsenek egyedül odalent.

amiért ez a film magasan kiemelkedik kb. az összes horrorfilm közül, amit úgy az elmúlt 10 évben gyártottak, az az, hogy egy másodpercig sem gondoltam arra, hogy ez csak egy film: tudod, "action"-től "cut"-ig tartó jelenetek sorozata, melyek között kávét szürcsölget a stáb. nem.

elképzelni sem tudom, hogy férhetett be a stáb ilyen szűk helyekre. marshall elemi erővel zúdítja a klausztrofóbiát a néző és szereplők nyakába, és nincsenek hamis fények, gyanús díszletek, de még a trendi kamerfarchtokról, megavágásokról is lemondanak a hatás kedvéért. így kell ezt. a film első fél órája épít, a következő fél óra nyomaszt, az utolsó fél óra pedig rombol. ismétlem: ROMBOL. az hagyján, hogy egyik egyik ijesztő mozzanatból a másikba botorkálunk, de a vérgőzös gore szerelmesei is tátott érzékszervekkel tapadnak majd rá a filmre, azt garantálhatom. és a hősnők? nos, ők is tartogatnak majd egy-két meglepetést.

nem randifilm, nem olyan összebújós paramulatság. magányos estére ajánlom: a vége főcím után jó darabig nem lesz kedved beszélgetni. s még egyszer annyi ideig enni sem. :)