Egyik interjúban Richard Curtiz azért panaszkodott, hogy egy-egy romantikus komédia megírása általában 2-3 évet is elvesz az életéből, és túl sok hasonszőrű sztori kering a fejében ahhoz, hogy egész életében csak ezzel foglalkozzon. Így aztán a brit komédia számtalanszor megkoronázott királya gondolt egy merészet és valamennyi ötletét egyetlen filmbe gyúrta bele, amely történetesen a rendezői bemutatkozása is egyben. Az Igazából szerelem címre hallgató karácsonyi mozi kb. kéttucatnyi ember szerelmi életét tárja fel előttünk az ünnepek forgatagában, a Curtiztól megszokott könnyed, csattanós beszólásokkal, vicces anglicizmusokkal gazdagon illusztrált módon.
Egyik interjúban Richard Curtiz azért panaszkodott, hogy egy-egy romantikus komédia megírása általában 2-3 évet is elvesz az életéből, és túl sok hasonszőrű sztori kering a fejében ahhoz, hogy egész életében csak ezzel foglalkozzon. Így aztán a brit komédia számtalanszor megkoronázott királya gondolt egy merészet és valamennyi ötletét egyetlen filmbe gyúrta bele, amely történetesen a rendezői bemutatkozása is egyben. Az Igazából szerelem címre hallgató karácsonyi mozi kb. kéttucatnyi ember szerelmi életét tárja fel előttünk az ünnepek forgatagában, a Curtiztól megszokott könnyed, csattanós beszólásokkal, vicces anglicizmusokkal gazdagon illusztrált módon.
Az utóbbi évek legjobb és legnépszerűbb angol közönségfilmjeinek (pl. Sztárom a párom, Négy esküvő és egy temetés) írója jókora fába vágta a fejszéjét, mikor úgy döntött, hogy a Robert Altman féle Rövidre vágva szerkezetét piros szívecskékkel díszíti fel, csillámporral szórja be, krepp papírba csomagolja s fagyöngy alatt ácsingózva nyújtja át. Az Igazándiból szerelem olyan film, mint azok a bizonyos karácsonyi képeslapok, melyekre Kis Jézustól kezdve a karácsonyi pulykáig mindent rázsúfolnak (és még zenél is, ha kinyitod): a feladó azt akarja, hogy örülj neki és ő is örül, ha örülsz, te meg örülsz, mert karácsony van, ilyenkor meg örülnöd kell: erről szól az örömünnep, világos?
Karácsony múltán azonban már a bejgli sem olyan finom. Nem mintha különösebb bajom lenne a szezonális filmekkel: Curtiz impozáns és bőséges karácsonyi vacsorával várja az Igazából szerelem nézőit, ám a pulyka kicsit rágós, a halban több szálka van a kelleténél, a diós kalács elfogyasztása meg émelyítő mellékízzel jár. Egyrészt a film túlságosan erősen kapaszkodik a bejáratott formulához: Hugh Grant hebeg-habog, mint százezer másik filmjében, Colin Firth száraz sármja "darszis" alapokba csimpászkodik és kipipálhatjuk a lastminit lótifutit a kedves után, valamint a nagyközönség előtti szerelmi vallomást is, melyet tapsvihar kísér. A főhős idétlen és a cselekmény szempontjából teljesen irreleváns tánca pedig utoljára talán a Kockázatos üzletben nem volt ciki. Persze, járt utat járatlanért hiába el ne hagyd, szól a mondás - maximum akkor, ha van valami remek ötleted. Curtiz ötlete tehát az volt, hogy azokat a történetmorzsákat sütötte bele a karácsonyi sütijébe, melyek előző, jóval összeszedettebb munkáiban már nem kaptak heyet. Nem mondom, finom az a puncsszelet, de a jóból (és a kajás hasonlatokból) is megárthat a sok.
De most épp karácsony van, ilyenkor az érzékszervek áthangolódnak, a gyomor duplájára növekszik és az ember hajlamos magához ölelni olyan dolgokat, melyeket az év másik 362 napján hevesen eltaszítani magától. És ez így is van rendjén.
A film kezdetén ugyan még négy hét hátravan az ünnepig, de már egész London karácsonyi lázban ég: a készítők ügyelnek arra, hogy a város valamennyi turisztikai látványosságának téli megfelelőjét képernyőnkre varázsolják - gondolom, a városi önkormányzat nem kis összeggel járult hozzá a produkció üdvösségéhez, de az is lehet, hogy Curtis szimplán csak szerelmes Londonba, melyet azét meg is lehet érteni. A frissen megválasztott miniszterelnök (Hugh Grant) épp első napját tölti a Downing utcai munkahelyén, de máris szerelembe esik a szókimondó szobalánnyal (Martine McCutcheon). Az elnök húga (Emma Thompson) érzi, hogy férje (Alan Rickman) asszisztensnőjével (Heike Makatsch) csalja, ám figyelmét inkább frissen megözvegyült barátjának (Liam Neeson) szenteli, akinek viszont 9 éves mostohafiának szerelmi életével kell megbirkóznia. A felszarvazott író (Colin Firth) Franciaországba menekül s szerelembe esik portugál bejárónőjével (Lucia Moniz), pedig egy kukkot se ért abból, amit a lány mond. Ki van még? Van egy marketingesünk, aki legjobb barátja (Chiwetel Eijofor) újdonsült nejébe (Keira Knightley) szerelmes, van egy lúzerunk, aki úgy hiszi, ha átruccan Amerikába, az ottani csajok zabálni fogják a kiejtése miatt. Van két pucér stand-in színészünk (Martin Freeman és Joanna Page), akik már valamennyi pózt eljátszanak a kameráknak, mire rájönnek, hogy tetszenek egymásnak. Van egy grafikuslányunk (Laura Linney), aki évek óta teljesen odáig van az iroda szívtiprójáért (Rodrigo Santoro), s érzései nem is viszonzatlanok, ám szerelmük nem tud kibontakozni a lány beteg testvére miatt. S így tovább.
Mint a fentiekben olvasható, az Igazából szerelemben az angol színészi szcéna krémje felvonul, sőt nemzetközi szinten is fel tud mutatni néhány érdekes versenyzőt: Lucia Moniz hazájában híres énekesnő, Rodrigo Santoro menő férfimodell (és néhány évvel később Xerxész aranyszínű bőrében is ő domboít a 300-ban), Heike Makatsch Németország egyik legfontosabb exportterméke, nyúlfarknyi szerepekben pedig olyan amerikai csillagocskák vendégszerepelnek, mint Elisha Cuthbert (24), Shannon Elizabeth (Amerikai pite) és Denise Richards (Csillagközi invázió). A filmet mégis az a Bill Nighy nyúlja le, aki az Újra a régiben egyszer már alakított különc rocksztárt, az általa hozott szókimondó rockparódia mégis teljesen eredetinek ható figura és egyértelműen a film legviccesebb karaktere.
Annak érdekében, hogy a néző ne vesszen el a számos cselekményszál között, a film folyamatosan kering a szereplők között. A figurák útja folyton-folyvást keresztezi egymást, de a nagytestvérek (Rövidre vágva, Korcs szerelmek) hőseivel szemben ők sosem kerülnek jelentősebb kölcsönhatásba egymással, így akár teljesen különálló epizódok láncolataként is fel lehetett volna fűzni a film történetét, és akkor egyes szálak (pl. a grafikus lány és a jó pasi viszonya) nem haltak volna el a film felénél, mások pedig nem kapnak aránytalanul sok játékidőt (pl. a szerelmes kiskölök futása a repülőtéren).
A fentiekben vastagon szelt vitriol ellenére hazunék, ha azt mondanám, hogy az Igazából szerelem nem magával ragadó produkció és elsőfilmesként Richard Curtiz is kitűnőre vizsgázott. Magabiztosan uralja filmjét, tucatnyi sztárját is sikeresen kordában tartja. Azt garantálhatom, hogy a Bridget Jones naplója, A nagy balek és más Curtiz-irományok rajongói most is jól fognak szórakozni: magam is az volnék, így én is harsányan röhögtem a jobban sikerült poénokon. Az időnként elfolyó dramaturgiát olyan központi motívumok terelik össze, amelyek minden szezonális film nélkülözhetetlen alappillérei. Tehát lesz itt iskolai ünnepély, irodai buli és karácsonyi vacsora is, és ahogy azt megszokhattuk, ezek az események sorsfordító jelentősséggel bírnak egyes karakterek életében. Hogy a mézes csupor se boruljon ki teljesen, Curtiz becsempészett a filmbe némi drámát (Négy karácsonyi buli és egy temetés?), s annyit elárulhatok, hogy nem fog valamennyi vágy beteljesülni, bár kudarcot a pórul járt szereplők hajlamosak egy cest la vie féle vállrándítással elintézni. Ezt a filmet viszont nem lehet: minden hibája ellenére sokunk kedvencévé fog válni (vagy már az is), és ameddig lesznek szerelmes párok a földön, romcomokból sosem lesz elég.