Luc Besson remek rendező. Volt. Mindenhol azt nyilatkozta, hogy az Arthur és a villangókkal befejezi pályafutását, mert már semmi újat nem tud mondani a nézőknek. Ennek ellenére itt a folytatás és azóta már a harmadik részt is leforgatta, egy visszavonult rendezőtől ez mindenképp elismerésre méltó teljesítmény. De most komolyan, miért kell egyáltalán előjönni a korai nyugdíjazás gondolatával, ha egyszer az illető még egészséges és szeretne dolgozni?

Egy saját maga által írt gyerekkönyv megfilmesítését rendezőként nyilván nem bízza másra az ember, na de akkor is. Úgy tűnik, hogy Zemeckist végleg elveszítettük, Besson is menthetetlen, Lucas már régóta a szerverparkjába jár piknikezni, Cameron pedig kék pixeleket lát mindenhol. Miért? Tegyük egymás mellé a Forrest Gumpot, a Leon, a profit, az American Graffitit és a Terminátort, majd hasonlítsuk össze a Polar Expresszel, az Arthur és a villangókkal, a Star Wars I. - Baljós árnyakkal és az Avatarral (majd két hét múlva). Ugye-ugye, mennyire könnyen el tudja venni a pixelvilág a direktorok józan eszét?

Mindegy, inkább nézzük Maltazárékat. Az első rész azzal emelkedett ki az animációs filmek mezőnyéből, hogy felnőttként kezelte a gyerekeket és kellemes humorával, valamint "érdekes" animációjával sajátos atmoszférát teremtett. Arthur legyőzte Maltazárt, megmentette a nagyi házát és rátalált a szerelemre, Besson pedig örülhetett alkotása mérsékelt sikerének. A folytatásban Arthur már eggyé válik a természettel és ezért kap is egy csecse nyakláncot a festett arcú kerti négerektől, no meg egy SOS-jelzéssel ellátott rizsszemet. Apja hiába próbálja szabotálni a telilholdas teleszkópbúvárkodást, Arthur túljár az eszén és szeretett Holdviola hercegnőjének segítségére rohan. És vége is a filmnek, de tényleg.

Nem szeretem a Mátrix-folytatások által megkezdett trendet, miszerint a költséghatékonyságra hivatkozva egyben leforgatják a trilógia utolsó két részét, majd egy apró fejszámolást követően az elkészült "nagy filmet" egy laza mozdulattal kettévágják és így tárják a nézők elé. Marketinges szempontból mindenképp nyerő az ötlet, ugyanis a második résszel elégedetlenkedők is jegyet fognak váltani a harmadik részre, de végeredményben egy filmet adtak el kétszer (hurrá, nemsokára jön a Harry Potter 7.1 és a 7.2 is). Mire eljutnánk a címben említett sokat ígérő bosszúhoz, addigra már Arthur és Holdviola hercegnő közösen tolják a Pokerface-t és megy lefelé a zöld stáblista ezerrel.

Ha nem csal az emlékezetem, akkor az első részben az élőszereplős jelenetek alulmaradtak az animációsokkal szemben (minőségben és hosszban egyaránt), míg most durván fele-fele az arány (több az élőszereplős jelenet, de legalább az animációsak se olyan jók). Egy valami viszont még mindig működik, hatalmas feka szív dobog benne és ez csakis Snoop Doggnak köszönhető. A nagykutya (nálunk Stohl Buci) jelenetei szenzációsak, amikor bevonul a városba a felpimpelt, szőrös kormányos katicabogárral és a háttárben szól a Still DRE, na ott azért elejtettem pár könnycseppet. Szerencsére a kreativitásra még a gyengébb animáció sincs hatással, Maltazár félbevágott bosszúja nyilvánvaló hibái ellenére is végig szórakoztató tud maradni, egész egyszerűen nem lehet rá haragudni.