aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office hazai: heves jeges Takács Máté
2009. július 20. 15:50:25

Kategória: 9 komment

A magyar mozik bevételei, 2009. július 16 - 19.


A csúcson

A JÉGKORSZAK 3: A DINÓK HAJNALA olyan iramban tör előre, amit a fagyás fizikai jelensége is megirigyelne: az InterCom bevételi szempontból már most a valaha bemutatott egyik legnagyobb sikerét üdvözölheti a Fox animációs filmjében; a harmadik hétvégi eredmény éppen megegyezik a TRANSFORMERS 2 nyitányával, azaz 72 millió forinttal nyerte az újabb péntek-vasárnapot. Utánaszámolni is megerőltető, hát még belegondolni, hogy mennyi is az, de ez a mamutméretű mozi már 478 millió forintot spájzolt el a hidegebb napokra így a nagy nyári melegben, s mindezt 381 ezer érdeklődőnek köszönheti. Ez közel százezer új jegyváltó a múlt vasárnapi állás óta, és még őrzi látogatottsági előnyét AZ OLVADÁShoz képest, bár ez szűkült egy hét alatt. A tavalyi év mindent elsöprő sikere, a MAMMA MIA! harmadik hétvégéje után még "csak" 282 ezer nézőt jegyzett, s végül 770 ezer fölött végzett, így rendkívül nyitott A DINÓK HAJNALÁnak további sorsa. A 3D-s vásznakat az augusztus 20-án érkező RÁGCSÁVÓK veszi majd el tőle, de az még majd' egy hónap.

Új bemutatók
A rengeteg látványos produkció és vígjáték közepette váratlan versenyzőnek bizonyult a közönség számára egy több mint két órás gengszterdráma, a KÖZELLENSÉGEK. Johnny Depp népszerű mifelénk is, Christian Bale-t is egyre többen ismerik, sőt, a műfaj is nyerő tud lenni - ha megfelelő időszakban tárják a nézők elé. A UIP - és a Universal - azonban nem akarta váratni a népet, így mérsékelten széles, 22 kópiás bemutatót (ennek több mint fele jutott a fővárosba, így a nézők háromnegyede innen került ki) kerítettek neki, ám az efféle filmeknek árthat a szélsőséges időjárás, márpedig hol a dögmeleg, hol a vihar bírta otthonmaradásra a potenciális nézőket. A 18,8 millió forintos nyitány olyan, mint a filmről zömmel alkotott vélekedések: nem rossz, de nem elég jó. Az AMERIKAI GENGSZTER 2008 januárjában 27 millió forintot gyűjtött négy nap alatt, míg a 2006 novemberében játszott A TÉGLA közel 30 millióval zárta első vasárnapját, de Michael Mann filmográfiájából is jobb eredményeket tudunk előhúzni: a COLLATERAL 22 millióval indult egy októberi hétvégén (a KÖZELLENSÉGEK átlagjegyárával számolva ez is 27 millió lenne), a MIAMI VICE pedig 33 millió forintot foglalt le első körben 2006 augusztusának vége felé, míg AZ EMBERVADÁSZ és AZ UTOLSÓ MOHIKÁN annak idején a 200 ezer nézős határt is meghódította. Egy szó mint száz, máskor nagy valószínűséggel szebb adatok születtek volna, ellenben nagyobb konkurencia is sorakozott volna fel. A nyár végéig csökkenthető a lemaradás, köszönhetően a nem túl nagy választéknak, s talán a 75 millió forint teljesíthető cél - egy ilyen zsákmányt John Dillinger csak azért utasítana vissza, mert a tisztességes állampolgároktól való.

Eleve kudarcra volt ítélve, de mégis meglepően katasztrofális eredményt hozott a KALANDPARK bemutatója. A Fórum nem tört nagy babérokra, hiszen Budapesten csak öt mozi tűzte műsorára a hazájában is leszerepelt vígjátékot, ám nemhogy országosan, de még a fővárosban sem jutott be az első tízbe. A budapesti vetítéseken alig több mint ezer szék volt foglalt - töredéke a rendező előző filmje, az amúgy szintén bukó SUPERBAD nyitányának.

Korábbi filmek
Harmadik helyre csúszott vissza az immáron egy hónapja látható MÁSNAPOSOK, ám ez a csúszás mindössze 9%-os bevételcsökkenéssel járt. Az InterCom komédiája már csak egy karnyújtásra van a 200 milliótól, s akárcsak a JÉGKORSZAK esetében, a végét nehéz megítélni. Szintén alig csappant az érdeklődés a NÁSZ-AJÁNLAT iránt. A Fórum romantikus vígjátéka még előre is lépett egy helyet a listán, s jó eséllyel szintén beveszi a 200 milliót. Ötödik helyre esett vissza az EXCSAJOK SZELLEME. Az InterCom bemutatója 11 nap után 34 millió forintot gyűjtött, s 35%-os visszalépése nem sokkal kevesebb, mint az előző héten leszereplő BRÜNÓé: a Fórum 18 éven felülieknek szóló filmje 21 millió fölé jutott, de mindeddig csak 18 ezren voltak rá kíváncsiak. A TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA bevétel tekintetében már maga mögé utasította elődjét, s rövidesen szintén 200 millió forint fölé kerül, mialatt az ANGYALOK ÉS DÉMONOK újabb lépést tesz a 300 millió felé.

A hétvége összesített adatai elmaradnak az ezt megelőzőtől és a MAMMA MIA!-t prezentáló tavalyitól, hiszen a JÉGKORSZAK 3 azért csak-csak ereszkedik, bár nem épp gyors tempóban, s nem hozott a hétvége különösebben érdekfeszítő premiert. Ez nem így lesz ezen a héten, hiszen...

Ami jön
...Harry Potter érkezik, s tesz kísérletet arra, hogy javítson egyet A FŐNIX RENDJE két évvel ezelőtti, 181 milliós nyitányán. Segítségére lesz ebben az IMAX vászon is.

A Top 10 (csütörtök-vasárnap; forintban)
1. Jégkorszak 3: A dinók hajnala (72,9m/478,7m)
2. Közellenségek (18,8m/18,8m)
3. Másnaposok (16,2m/188,7m)
4. Nász-ajánlat (11,9m/168,1m)
5. Excsajok szelleme (10,7m/34,5m)
6. Transformers: A bukottak bosszúja (9,8m/191,3m)
7. Brüno (6,2m/21,4m)
8. Coco Chanel (2,9m/29,4m)
9. Angyalok és démonok (2,3m/293,1m)
10. Terminátor: Megváltás (2,0m/185,0m)

a UIP Duna Film támogatásával

Címkék

box office johnny depp christian bale ice age michael mann magyarvalosag box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr54536919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vferi · http://filmklub.origo.hu 2009.07.20. 16:23:07

biztos vagy abban, hogy az embervadászt bemutatták itthon moziban és 200 ezer nézőt csinált?

Daemiaen 2009.07.20. 16:26:36

Érdemes megnézni az IMAX foglaltságát a Harry Potterre. Bármelyik előadásra.

Ismeretlen_82723 2009.07.20. 16:38:27

vferi: Igen, a Mokép mutatta be 1989. május 4-én (egy napon indult a Vörös zsaruval, az InterCom bemutatkozó filmjével). Daemiaen: Már amelyiket meg lehet, mert még van rá hely. :) Én csütörtökön de. 10-re megyek.

Ismeretlen_1068 2009.07.20. 16:50:30

ENGEDJ BE! budapest: péntek-vasárnap 17 előadáson 273 néző. elég kevés.

Ismeretlen_129422 2009.07.20. 17:19:05

Jégkorszak bődületes számokat hoz. Könnyen lehet, hogy megvan az ezévi Nr1, de dobogó biztosnak látszik.

hahakocka 2009.07.20. 18:39:53

Azért érdekes, hogy a mai filmek (nagyrészt az internet 2002 utáni óta előretörésének/ letöltés erősödésének :D köszönhetően) már nem produkálnak 1 millió vagy afölötti nézőszámot. (lásd pl még a HP1-2, GYU 1-2, SW-1-2. idején.)

hahakocka 2009.07.20. 18:40:59

Az Engedj be nálam is bejött. 8.2/10-es lett, jó furcsa sötét olykor romantikus hangulat, jó színészek hatalmas ötlet, sztori.

Ismeretlen_129422 2009.07.20. 19:05:15

HP1 volt az utolsó, amelyik 1 millát elért. Azóta senki. :( Kalózkodás, több tv csatorna, magasabb jegyár, megfizethető DVD... sok oka van a csökkenésnek. De ezek a számok akkor is brutálisak! 3 hét alatt ennyi néző? S ilyen alacsony csökkenések? Ezt nem hiszem, hogy valaki egyhamar a Jégkorszak után csinálja.

vferi 2009.07.21. 19:33:05

"Igen, a Mokép mutatta be 1989. május 4-én (egy napon indult a Vörös zsaruval, az InterCom bemutatkozó filmjével)" Hoppáré! Te honnan tudsz ilyeneket? Látom, hogy a 1989. májusi Filmvilágban ott is a kritika (http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5384) amit ráadásul Nagy Zsolt jegyez, aki nyilván ugyanaz a Nagy Zsolt, akiből később színész lett. Őrület!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása