Bár hivatalos közleményt még nem adott ki a Malpaso Productions sajtóirodája, de nem csupán a pletykalapok, de a bennfentesek szerint is ez Clint Eastwood utolsó filmje a kamerák előtt. Ha így lenne, s de jó lenne, ha nem így lenne... de ha mégis, hát soha jobb, szebb, tisztességesebb búcsút!

A GRAN TORINO, de főleg központi figurája, Walt Kowalski Eastwood bő félévszázados színészi karrierjének összegzése. Tükröződik benne a megfáradt Walter Munny, a beilleszkedést megtagadó névtelen férfi, az egykori gyilkológép Morris Schaffer, sőt még az orángutános marhaságok félszeg bunyósa is, de mindenekelőtt a nyugdíjazott Harry Callahan köszön vissza a vászonról - nem is csoda, hogy jó ideig azt tartották, ez a magnumos ópusz régóta várt folytatása.

Így van. Kowalski simán lehetne a liberalizmus fővásosától megcsömörlött Piszkos Harry alteregója, aki vidékre menekül, s lám, a rasszok, a megvetett népek még oda is utánamennek. Mi több, Kowalski számára az élet maga a pokol, melyben azokért a tettekért kell megbűnhődnie, amiket a koreai háborúban követett el - nem parancsra, hanem saját indíttatásból. Feleségét épp hogy eltemette, elidegenedett fiaival nem jut közös nevezőre, unokái pedig azt várják, mikor dobja fel a bakancsot - azt aztán várhatják, sugallja minden egyes pillantással -, ráadásul a szomszédba "barbár sárgák" költöztek, akik hangoskodnak, elhanyagolják a környéket és lassan, de biztosan felfalják az amerikai kultúrát. Nem csoda, hogy a magára maradt Kowalski úgy érzi, a világ lassan lemálik körülötte.

Pedig - bármennyire is tagadja - csak neki lenne szüksége megváltásra, nem mindenki másnak. És ez a megváltás a legváratlanabb helyről érkezik: a szomszédban élő hmong (vietnámi, laoszi és kínai hegyi emberek, akik a háborúk során az amerikaiak oldalán harcoltak, ezért menedékjogot kaptak az USA-ban) család byápic sarja külső nyomás hatására megpróbálja meglovasítani Kowaski 72-es Ford Gran Torinóját. Rossz ötlet, nagyon rossz ötlet. Az ördög sosem alszik, s így van ezzel Walt is, aki természetesen lefüleli a kölyköt, akit az autótolvajlásra felbujtó gengszter suhancok jól megszorongatnának, hacsak nem szembesülnének azonnal Kowalski kincstári puskájának csövével. A szomszédok köszönetnyilvánítását az öreg először egy "Tűnjetek a gyepemről!" beszólással jutalmaz, de idővel megenyhül irántuk, s ahogy egyre jobban és jobban megismeri őket, úgy tér vissza belé az életkedv is.

Eastwood nem túl jó színész, de nem is kell annak lennie: ő egy ikon, egy példakép, akitől mindig ugyanazt várja el az ember. A Gran Torinót bevált manírjaival (összeszűkült tekintet, karcos hanghordozás, büntető egysorosok) viszi végig, s a cselekmény fordulatai is kellemesen ismerősek, de Eastwood soha nem kívánt részt venni a kísérletezgetésben. Régivágású filmes ő, aki meghatározott közegben érzi jól magát, nem érdeklik a külső behatások, lepereg róla a trend, ehelyett inkább arra koncentrál, hogy meséljen. Eseményekről. Emberekről. Önmagáról.