aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office special: ez volt 2008 Takács Máté
2009. január 26. 13:46:02

Kategória: 8 komment

Most, hogy már a 2009-es év első hava is lassan tovaszáll, tegyünk egy utolsó pillantást vissza 2008-ra, hogy mennyi is volt az annyi, s mely filmek hagytak maradandó nyomot a sikerlistákon, akár így, akár úgy. A következő összeállítás az esztendőt hónapok bontásában eleveníti fel az észak-amerikai események alapján, de címenként a hazai porondra is kitér.

Most, hogy már a 2009-es év első hava is lassan tovaszáll, tegyünk egy utolsó pillantást vissza 2008-ra, hogy mennyi is volt az annyi, s mely filmek hagytak maradandó nyomot a sikerlistákon, akár így, akár úgy. A következő összeállítás az esztendőt hónapok bontásában eleveníti fel az észak-amerikai események alapján, de címenként a hazai porondra is kitér.


JANUÁR


Az első hónap részben a 2007-ben limitált kópiaszámon vetített produkciókról szólt. A JUNO [kritika] és A BAKANCSLISTA nagy közönségkedvenccé vált, előbbi a Fox Searchlight fennállásának legjövedelmezőbb produkciója lett több mint 140 millió dolláros bevétellel, míg a mindenféle díjak nélkül hagyott Nicholson-Freeman opus kevés híján szintúgy teljesítette a százmilliót. Nálunk Jason Reitman filmje nem tudott kitűnni a márciusi kínálatból, míg az itt is kedvelt sztárokkal dolgozó dramedy listát is vezetett, s egész jó, 72 ezres nézettséget hozott. Január 18-án jól megalapozott reklámkampány után támadott az év első durranása. A CLOVERFIELD [kritika] új januári csúcsot állított be a nyitóhétvégék tekintetében, ám ezt a 40 milliót csupán megduplázni tudta végül. Háromnapos csoda vált tehát J. J. Abrams produkciójából (amit amúgy Matt Reeves rendezett, de ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni), de mély benyomást tett a nézőkre, amit a kézikamera-rángatózástól öklendező látogatók is bizonyítanak. Másutt további 90 milliót falt fel ez a szörnyeteg, a magyar nézőt azonban nem lehet megvezetni holmi vírusmarketinggel: a UIP 30 ezer nézőt sem tudott összeszámlálni országszerte. A Paramount ellenben kipipálhatta első bombáját. Miközben a 27 IDEGEN IGEN című habkönnyű romkom szép csendben közel annyit csinált világszerte, mint a New York-rombolósdi, már izzította pengéjét JOHN RAMBO [kritika] is, hogy megmutassa, ki a jani a dzsungelben még a 21. században is. A film figyelemre méltó első hétvégéje (18M) után ugyan gyorsan hanyatlott, e halódó műfajból azonban kihozta a lehető legtöbbet, összesítve 113 milliót bankolva, amivel Stallone bizalmat és pénzt szerzett a Nu Image-től és a Millennium Filmstől következő munkájához, a THE EXPENDABLES-hez. Nálunk az első mozikban is vetített Rambo-film ugyanolyan számokat produkált, mint Észak-Amerikában, igaz, millió dollár helyett ezer nézőt jelent a 42-es szám.



FEBRUÁR

Február első hétvégéjén mindenki a Szuperkupa döntőjét nézte, kivéve a tizenéves és ez alatti lányokat, akik elcibálták szüleiket a Disney egyik őrületére. A HANNAH MONTANA ÉS MILEY CYRUS: MINDENBŐL A LEGJOBBAT KONCERT mindössze 683 filmszínházból generált 31 milliós bevételt három nap alatt, ami nemes egyszerűséggel az év legjobb átlagát jelentette, már ami az országos bemutatókat illeti. Az előzetesen ígért/fenyegetésként kijelentett egy hetes játszási idő hirtelen meg is nyúlt, így május közepéig végül 65 millió dollár csörgedezett a kasszákba. Az önálló Hannah Montana-játékfilm hamarosan a mozikban. A Bálint nap ma már elég jelentős ahhoz, hogy premiernap legyen, akár péntek, akár nem. 2008-ban ebből meglepő módon nem a romantikus kínálat, hanem elsősorban a HIPERVÁNDOR [kritika] profitált. Igaz ugyan, hogy az alaposan megszidott sci-fi hazájában nem teljesítette a 85 milliós büdzsét, nemzetközileg komoly érdeklődés mutatkozott iránta, így az év első 200 millió fölött hozó produkciója lett. Magyarországon a 90 ezer jegyváltó alsó szomszédságába teleportált a film, a folytatás pedig jövőre érkezik. Nem lehet szó nélkül elmenni a Disney egy másik fejőstehene mellett sem. A STREETDANCE: STEP UP 2 másodjára adta el közel ugyanazt, s ez minimális ráfordítással bizony 150 millió dollárt jelentett összesen. Erre a táncra a magyar is igent mondott: ugyanannyian váltottak rá jegyet, mint A BAKANCSLISTÁra. A hónap végére jutott a kellemetlenből is: a New Line Cinema önállóként utolsó bemutatója, a FÉL-PROFI félenergiával vágott csak neki a toplistának, így komoly csorbát jelent Will Ferrell karrierjében. A 33 milliós eredmény feltehetőleg a ráfordításokat sem fedezi.



MÁRCIUS

Március első péntekén érkezett az első nagy költségvetésű szuperprodukció, az I. E. 10 000 [kritika]. Roland Emmerich megalomániája és Harald Kloser zeneszerzői tevékenységén túlmutató ambíciói elképesztően kezdetleges történetet prezentáltak, a-látványt-szolgálja-a-sztori tipikus esetére példát mutatva. A nézők azért első körben érdeklődést mutattak, ám a 36 milliós startot sűrű felezések követték, így a kilenc számjegyű vég elmaradt. A történelmi kalandfilm Európában és Ázsiában azonban népszerű műfaj, nem csoda hát, hogy közel dupla annyi zöldhasút termett a nemzetköz, így magyarhon is: 112 ezren érezték úgy, hogy mamutlesre kell indulni (például a Mammutba). A 270 milliós bevét akár az első negyedév bajnokává is tehette volna a Warner monstrumát, ha nem utasítja rendre gyapjas őseit HORTON [kritika], az elefánt. A Fox és a Blue Sky animációs vígjátéka az év addigi legerősebb startját jegyezte, amit aztán több mint megháromszorozva állapodott meg végül a nagyrészt kedvezően fogadott családi mozi. Húsvét idején máshol is kedvelt célpont volt Dr. Seuss meséjének adaptációja, így a további 142 millió dollárral kevés híján a 3-as szám biggyeszthető a végeredmény elejére. Az InterCom nálunk is nyertesként könyvelheti el az errefelé hírből sem ismert amerikai mese reinkarnációját, hiszen 123 ezren tették tiszteletüket a legközelebbi multiplexben nem kevesebb mint 7200 vetítés során. A hónap végén meglepetéssiker született: a 21 - LAS VEGAS OSTROMA nem látszott semmi olyannak, amire érdemes odafigyelni, mégis két hétig vezette az amerikai listát, mígnem 80 millió fölé kúszott bevétele. E siker hatására a többi piac is kitüntette figyelmével a Sony filmjét, így 157 millió dollár felett telepedett le a 35 millióból forgatott Vegas-mozi. Magyarországtól messze van a neonfények városa, így csak 32 ezer elvágyódót ért a filmszínházakban a DOKTOR SZÖSZI rendezőjének vegasi vakációja.



ÁPRILIS

Április minden tekintetben az egyik legérdektelenebb hónap, odaát és itt is, de ez nem csak tavaly volt így, amikor is csupán két film nyitott 20 millió felett, majd egy gyors kanyarral el is kezdett lefelé szaltózni a listán. Mind a SZALAGAVATÓt, mind A TILTOTT KIRÁLYSÁGot leelőzte végül a LEPATTINTVA [kritika], Judd Apatow produkciója, Jason Segel írásában és főszereplésével. A komédia összesítettben a százmillión is túljutott, s idehaza is tisztességes karriert futott be, tekintve, hogy jóformán ismeretlen errefelé a stáb minden tagja.

MÁJUS

A nyári moziszezon látványos attrakcióval indult. A VASEMBER [kritika] százmillió dollárt kaszált nyitóhétvégéjén, és blockbustertől példátlan módon tartotta fenn az érdeklődést hónapokon át. Az egyik legalapvetőbb szuperhős első bevetésére megérte várni, hiszen a kritikai- és nézői fogadtatás is vasolvasztóan melegnek bizonyult. A film 318 millióval második lett az éves listán, s a világ többi részén is tisztességes, negyedmilliárd feletti bevétellel, világviszonylatban pedig 2008 ötödik helyével örvendeztette meg a Paramountot, akik bizonyára szívesen fogják majd felemlegetni ezt az évet. Nálunk már április 30-án, szerdán mozikba került a film, szokatlan módon, mivel odaát ekkor még két nap volt a premierig. A VASEMBER a képregényfilmek általános szereplését hozta a UIP-nak, vagyis a fővárosban az első héten 24 ezren nézték meg, országosan pedig végül átküzdötte magát a százezer eladott jegyen. A következő hét az év eddigi legnagyobb buktáját prezentálta. A SPEED RACER - TOTÁL TURBÓt [kritika] még a bemutató előtti napon is kérdőjelek övezték, és egy igen rossz szcenárió következett be. Csupán a harmadik helyen nyitott a bevételi listán 18 millió dollárral, majd turbógyorsasággal fogyatkozott közönsége, mígnem befarolt 44 millióra, 120 milliós költségek mellett. A tengerentúlon hasonló helyzet várta a Wachowski Motors 2008-as modelljét, nálunk például az év legsiralmasabb bukfence kerekedett belőle: május idusán, az első budapesti héten mindössze 2,77 millió forint folyt be az üzemanyagtankba, ami az aktuális lista 7. helyéig tartott ki; országosan éppen hogy megfejelte a 10 ezer nézőt az InterCom istállójának versenyzője. A sztori tökéletes ellentéte a MÍG A JACKPOT EL NEM VÁLASZT esete. A 20 millióval rajtoló romantikus komédia megnégyszerete nyitányát, a többi országból pedig további 139 millió került a kasszákba. Idehaza is sikertörténet vált a Fox-moziból: 140 ezernél is többen nézték meg. Május közepén a Disney tett rossz lóra: a NARNIA KRÓNIKÁI: CASPIAN HERCEG alulmúlta elődjét, nem is kevéssel. Az 55 milliós start után masszív erózió következett, így a 200 milliót felemésztő gépezet alig verekedte át magát a 140. millión, míg Magyarországon szintén félgőzös érdeklődés mutatkozott csak az első epizódhoz képest. Nemzetközi terepen amúgy némi szépítés volt tapasztalható, de a 280 millió körüli összeg ugyancsak távoli kiáltás AZ OROSZLÁN, A BOSZORKÁNY ÉS A RUHÁSSZEKRÉNY 450 milliós Észak-Amerikán kívüli performjától. A folytatás kilátásai viharosak, egy biztos: a Disney kiszállt. Május 22-én világszerte a mozikba került az év egyik legvártabb bemutatója. Az INDIANA JONES ÉS A KRISTÁLYKOPONYA KIRÁLYSÁGA [kritika] újfent bebizonyította, hogy helye van a mában a '80-as és '90-es évek sztárjainak, és tiszteletet parancsoló 100 millió dollárt fosztogatott össze első hétvégéje során. A kritika többnyire jól fogadta a sci-fivel higított/dúsított blockbustert, míg a nézők és rajongók között azért érezhető zúgolódás ment végbe. A KRISTÁLYKOPONYA KIRÁLYSÁGA a 317. milliójával megszilárdította éves bronzát, míg világviszonylatban 786 milliót ostorozott össze. A mi házunk táján hét nap alatt 75 millió forintot gyűjtött csak Budapesten (az év harmadik legjobb rajtja), s végül az országos 290 ezer néző közelébe jutott. A hónap legnagyobb meglepetése a végére jutott: a SZEX ÉS NEW YORK [kritika] letaszította Dr. Jonest a dobogó tetejéről 57 milliós indulásával. A könnyedén behatárolható közönségű film átlépte a 150 milliót is, de még ennél is lenyűgözőbb, negyedmilliárd dollár feletti pénzt számlál a többi piac összesítve. Magyar berkekben ugyancsak fantasztikus futást élvezett a film, még Indiana Jonest is határozottan megszorította nyitány és végeredmény tekintetében egyaránt. És igen, azért nem szabad megfeledkezni a HÍVATLANOK [kritika] sikeréről sem. A kiskölségvetésű horror a nagyok árnyékában 21 milliót kasszírozott három nap alatt, majd ezt ötvenmillió fölé tornázta.



JÚNIUS

Június minden hétvégéje 2-2 új filmet tartogatott, s a nyolcból csak egy nem talált be. A KUNG FU PANDA [kritika] egy jól irányzott, 60 milliós rúgással szilárdította tovább a DreamWorks Animationt; a 215 milliós észak-amerikai bevétel igen szép, 416 milliós tengerentúli bevétellel párosult. Kis hazánkban a DW filmjei népszerűbbek a Pixar-gyártmányoknál, és ez most is megmutatkozott a panda 300 ezer látogatót csalogató karrierje esetében. A DreamWorks legsikeresebb nem-Shrek-filmjének a stúdió azonnal be is jelentett öt folytatást. A klasszikus értelemben vett vígjátékra mostanra igencsak kiéhezett közönségnek hála Adam Sandler a korábbiaknál jobban vetődött neki a listának a NE SZÓRAKOZZ ZOHANNAL! című, a tőle megszokott nyomvonalat követő komédiával. A 38,5 millió dollárt azonban szokatlanul gyors fogyatkozás követte, így a Sony csak nagy sokára üdvözölhette borsos, 90 milliós gyermekeként a százmilliósok táborában. Egyéb helyekről a 101 millió igen szépen mutat az Észak-Amerikán kívül eddig százmillióval egyedül a TÁVKAPCS-csal jeleskedő színész jövőjére nézve. Magyarországon szokás szerint nem maradt el a százezer néző feletti teljesítmény, noha a már említett 2006-os mű, illetve a FÉRJ ÉS FÉRJ 180 ezer látogató feletti eredményét nem tudta megismételni. Péntek 13-án két dolog is eldőlt. Az egyik, hogy a közönség attól még kíváncsi Hulkra, hogy egyszer már nagyon gyorsan elpártoltak tőle. A HIHETETLEN HULK [kritika] 55 millióval, vagyis valamivel a 2003-as előzmény alatt kezdett, és bár nem mutatott sokkal mérsékeltebb csökkenési arányokat az első részhez képest, végül pár millióval felébe kerekedett annak, de ami komolyabb fegyvertény, az az egész jó kritikai- és kiváló nézői fogadtatás. Edward Norton mindenesetre a LEGBELSŐ FÉLELEMben jobban alakította ezt a szerepet. A zöld színű szörnyeteg a többi kontinensről befolyt pénzeket tekintve is jobb futást élvezett, így összességében 260 millió dollár fölé tendálnak bevételei. A Kárpát-medencében azonban nem pozitív irányú változás következett be, hiszen alig a 2003-as verzió közönségének fele fizetett be újra ugyanarra a kultúridegen trükkparádéra. A másik lé(t)fontosságú kérdés az volt, folytathatja-e ténykedését Hollywoodban M. Night Shyamalan? AZ ESEMÉNY [kritika] megadta a választ 30,5 milliós nyitányával, ami ugyanakkor csak a bronzérmet jelentette a zsúfolt hétvégén. Az igencsak vitatott, túlszapult és kétségbeesetten mentegetett "ökothriller", ahogy előszeretettel utalnak rá, a rendezőtől mostanra már megszokott 60-70%-okat zuhant hétről-hétre, mígnem nem sokkal a 60 milliós költségvetés felett állapodott meg, amihez további közel 100 millióval járult hozzá a bolygó Amerikán kívüli lakossága. Magyar földön a gyilkolászó pipacsok és a szántóföld barázdáin átlibbenő mérgező szelek víziója nem eresztett gyökeret, így csak átlagthriller módjára szedte nézőáldozatait a nyári százmilliós sikerfilm nélkül maradt Fox filmje, noha a rendező előző munkájára, a vaskos kudarcként értékelendő LÁNY A VÍZBENre jócskán rálicitált. 20-án vígjátékduó lépett a vásznakra, a képlet pedig egészen egyszerűnek mutatkozott: az egyik sikert aratott, a másik elvérzett. A ZSENIKÉM - AZ ÜGYNÖK HALÁLIval Steve Carell kiküszöbölte a tavaly nyári csorbáját, melyet az EVAN, A MINDEN6Óval szenvedett, és egészen magasra, 130 millióra tornázta humorával a Warner filmjét, akiknek ez nem is ártott a SPEED RACER után. Más piacokon további százmillió körüli összeg kerekedett végül, ami újfent klassznak minősíthető egy amerikai vígjáték esetében. Nálunk nem mutatkozott túl nagy érdeklődés, még a MoziÜnnepet követően sem érte el a film a fővárosi 30 ezer nézőt. Mike Myers LOVE GURUja pedig még a hazai mozikat se, lévén a film odaát leszerepelt 14 milliós startjával, majd mintha nem is lett volna, úgy szívódott fel a műsorfüzetekből 32 milliós bevétellel, a Paramount magányos sötét lovaként a nyári szezonban. A hónap végén újabb duplabomba robbant. A Pixar harmadik legerősebb rajtját köszönhette WALL-E-nak [kritika], cserébe azért, hogy ilyen zseniális történetet szőttek köré az alkotók. A - joggal - végletekig éltetett animációs filmnek, amely még fél év után is tartja magát az IMDb legjobb negyven filmje között, ugyan lényegesen gyorsabban ritkult közönsége elődeinél, végül 220 millió fölött állapodott meg, ismét felszálló ágba helyezve az éves Pixar-mozik bevételét a L’ECSÓ 206 milliója után. A 6 Oscar-jelölésével animációs berkekben A SZÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEGgel vetekedő science fiction emellé 300 millió dollárt szorgoskodott össze a többi kontinensről, így összesítve még a top 10-be is beküzdötte magát éves szinten. Magyarországon a L’ECSÓ fantasztikus sikerétől fényévekre maradt a kis robot, de a 200 ezer látogató nem adhat okot panaszra, tekintve a történet és annak közegének rendhagyóságát. 50 millióval lepte meg a Universalt a WANTED [kritika] című akciófilm három nap alatt. A hollywoodi zúzda és a kelet-európai látomások találkozása számos rajongót szerzett, s nem elhanyagolható módon a kritikusok nagy részét is megnyerte magának, ami 2 Oscar-jelölésben teljesedett ki. A zsánertől nem szokatlan nagyságúak voltak ugyan a visszaesések hétről hétre, de a relatíve aprópénzből (75M) forgatott látványmozi 134 milliója abszolút sikerként könyvelendő el, s még ennél is nagyobb diadal a további 207 millió dollár. A magyar nézők - valószínűleg a szinkronnak is köszönhetően - sem maradtak ki a sorból, és több mint 115 ezren ültek be a UIP kiváló nyarának képviselőjére.



JÚLIUS

A függetlenség napja 2008-ban újra Will Smithszé lett. A HANCOCK [kritika], tovább szilárdítva sztárja kasszabiztosságát, öt nap alatt 103 milliót emelt ki az amerikai nézők tárcájából. Ugyan a LEGENDA VAGYOKot nem érte utol, 228 milliójával a Sony nyári, s egyben éves bajnokát avatta. Az igazán impresszív eredmény azonban az észak-amerikai földön kívül született: egészen a 400 millió kapujáig szárnyalt a máshol nemkülönben népszerű színész magánszáma. A túlnyomó részt fanyalogva fogadott produkció itthon is korrekt szereplést vitt véghez: ugyan a 200 ezer látogatóról, ha nem is sokkal, de lemaradt, ellenben módfelett több érdeklődőt vonzott, mint a januári LEGENDA VAGYOK. A következő héten újabb sajátos szuperhős festette vörösre a vásznakat. A HELLBOY II: AZ ARANYHADSEREG [kritika] 34 millióval vette át Hancocktól a stafétát, és bár pokolian gyorsan fogytak az érdeklődők, 76 milliós bevétele 27%-os növekedést hozott az első részhez képest. Többen voltak kíváncsiak az új filmre a tengerentúlon is, beleértve minket, ahol ugyan továbbra is távol maradt a 100 ezres határ, de a durvát perecelő 2004-es kiadáshoz viszonyítva jókora javítás tapasztalható, s ebben megint része van a film szinkronizált mivoltának. Lassan járt, tovább ért a New Line (vagyis WB) 3D-re fejlesztett családi kalandfilmje, az UTAZÁS A FÖLD KÖZÉPPONTJA FELÉ. Köszönhetően a speciális moziélmény kínálatának, a 21 milliós nyitány addig-addig duzzadt egészen kiváló csökkenési mutatók közepette, hogy végül az utazás a 101. milliónál ért véget. Hogy mit rejt az a bizonyos hely ott belül, nagyon is foglalkoztatta az amerikaiakon kívül más népeket is, nem csoda hát, hogy 130 millió dollárral fejelték meg a kalandvágyók az észak-amerikai összeget. Az, hogy nálunk csak közepes bizonyítvány a jussa a filmnek, az InterCom számlájára róható fel, mert bizonyos, hogy szinkronizáltan messze többre vitte volna a már több moziban is 3D-sített produkció. A totális csőd kifejezését teljesen kimerítő produktummá lett Eddie Murphy újabb fárasztó agymenése (most tán még szó szerint is). AZ ÜRESFEJŰnek már a bemutató hétvégéjén bérelt helye volt az év legrosszabb filmjei között, és az 5 milliós start egészen megdöbbentő. Ez már nem sokkal gyarapodott, nem így a negatív rekordok lajstroma, így a PLUTO NASH után a színész újabb sci-fi komédiával szenvedett megsemmisítő vereséget. Nemzetközileg sem zavart túl sok vizet a film, nálunk ellenben a több mint 60 ezer néző igazán választhatott volna más programot, s többségük talán hasonlóan vélekedik erről. Július 18-án szállt alá rekordszámú moziba A SÖTÉT LOVAG [kritika]. A filmre már elég felületet áldoztunk itt a blogon, ha valaki netán a Csomolungma legtetején vagy a Mariana-árok mélységeiben tengette volna napjait az elmúlt fél évben, az itt mindent megtalál, amit érdemes tudni. Amiről kevés szó esett, az a film magyarországi szereplése. Itthon is hasonlóan nagy várakozás előzte meg Batman visszatérését, ami rekorder nyitónapban csúcsosodott ki, s végül az év 9. legjobb nyitóhetéhez vezetett a fővárosban. Az eredeti, 1989-as BATMAN kivételével az összes korábbi epizód lefőzésére sor került, s talán 1-2 ezer nézővel még megnövelhető a jelenlegi 223 a február 12-i újrabemutató alkalmával, amit a TERMINATOR 2 és A BOLYGÓ NEVE: HALÁL diadalát idéző 8 Oscar-díj jelölés nyomatékosíthat. Kisebb perspektíván, de legalább akkora sztori a MAMMA MIA! [kritika] szókincsen túlmutató jelzőkért kiáltó menetelése. A 144 milliós észak-amerikai futás még megemészthető a tapasztaltabb box office-elemzőknek, ám az ezen felül nyert 430 millió dollár valami elképesztő, a filmet kész jelenség magasságába emelő számadat. Az Egyesült Királyságban mindent maga mögé utasító 132 millió dollárnál csilingetek a kasszák, de az ABBA hazájában, Svédországban is hegyomlásszerű 25 millió dollár gyűlt össze, amitől még Norvégia se maradt le sokkal. A sorba Magyarország is beállt, szinte minden téren az év legjobb számait énekelte össze a UIP-Duna Film sokadik, de mindent letaroló bombája. Pedig mi még csak nem is vagyunk se ABBA-szülőhaza, se a történetnek színhelyt adók, se a musical eredeti otthona. Van viszont az együttes dalait a változatosság jegyében orrvérzésig játszó Sláger- és egyéb rádióadó, azoknak pedig hallgatóbázisa. Soha, egyetlen filmes Wikipédia-szócikkbe annyi anonim, nem regisztrált felhasználói beleszerkesztés nem volt tapasztalható korábban, mint a MAMMA MIA! esetében. Egy szó mint száz: ez a film rátelepedett Magyarországra, Európa összéhez hasonlóan a magyar lemezeladási listák élére is hosszú évek után újfent az ABBA-t ültetve. 767 ezren látták-hallották, hogy Pierce Brosnan (Arany Málna-jelölt) nem tud énekelni, s ilyen magasságokba bizony Harry Potteren, Shreken és a Jégkorszak trióján kívül manapság már nem jut senki. A hónap utolsó kettőse két tényre világított rá: a közönség a FÉL-PROFI bukása ellenére azért még kíváncsi Will Ferrellre, ellenben nem kíváncsi Mulderre és Scullyra. A TESÓ-TUSA közel annyit szerzett már három nap alatt, mint az említett februári komédia, s végül a Sony addig sakozott a moziszámmal meg egyebekkel, hogy a NE SZÓRAKOZZ ZOHANNALhoz hasonlóan 100 millió fölé tornázta a bevételt. Az X-AKTÁK: HINNI AKAROK [kritika] túl sokáig váratott magára, így mire megérkezett, már csak 10 milliónyi szusz maradt vonzerejében. Eztán para módon váltak köddé a nézők, röhejesen alacsony végként 21 milliót prezentálva a Foxnak, akikre alaposan rájárt a rúd e hónapban és a következőben. A nemzetköz 47 milliója hozzásegítette őket azonban ahhoz, hogy ne legyen totális megsemmisülés a minden bizonnyal utolsó X-fejezet. Magyarországon 60%-kot zuhant az érdeklődés az 1998-as első mozis kaland óta, ami ugyanakkor még nem olyan veszett ügy, mint az észak-amerikai, de mindenképpen a vonal alatt van.



AUGUSZTUS

A nyár zárása jóval sűrűbb lett a korábbi heteknél, s a filmek hadát elsején A MÚMIA: A SÁRKÁNYCSÁSZÁR SÍRJA [kritika] vezette. Azt hinné az ember, a 102 milliós, a középső epizód eredményét éppen felező szerepléssel sírba is száll a franchise, ám az IMDb-n 2010-re bejegyzett THE MUMMY 4: RISE OF THE AZTEC nem erről tanúskodik. Mi is ennek az oka? Az, hogy az USA és Kanada piacán kívül igen jó mérleget állított fel a harmadik eresztés: a közel 300 millió dollár jócskán túlteljesíti a korábbi részeket. A magyar nézőknek nagy kedvence volt mindkét előző film, nem csoda hát, hogy Jet Li terminátor-múmiája biztos helyet kapott az éves top 10-ben 284 ezer nézőjével. Augusztus 8-án, szerdai napon érkezett első állomására az ANANÁSZ EXPRESSZ, nyitónapján kitörő eredményt szállítva. Az Apatow Productions utolsó 2008-as nevezése, bár gyorsan száguldott lefelé a listán, bőven a sikeres próbálkozások listájára írható közel 90 milliós bevéte láttán, s nem mellesleg még egy Golden Globe-jelölés is a rakomány részét képezi. A film Észak-Amerikán kívül azonban teljesen észrevétlen maradt, nálunk például az év egyik legemberesebb buktája kerekedett a szórakoztató darabból. A százmillió mindenesetre összegyűlt világviszonylatban. A hónap közepén tapasztalt tülekedés végeredményéből három konklúziót vonhatunk le: a rajzfilm nem ugyanaz, mint a film, s ennek rendje és módja szerint a STAR WARS: A KLÓNOK HÁBORÚJA [kritika], a Warner Bros. forgalmazásában gyenge kezdés után erősen visszaesett, szégyenfoltként éktelenkedve a nagy box office-múlttal rendelkező két trilógia oldalán. A Star Wars-láz nálunk is alábbhagyott, mikor animált karakterekre került sor, csupán alig 50 ezren indultak ismét háborúba, abból is sokan a MoziÜnnepen. Woody Allenre még sok-sok év után is odafigyelnek: a VICKY CRISTINA BARCELONA [kritika] a MATCH POINThoz hasonló karriert futott be, több mint 80 millió dollárt gyűjtve összesítettben, amihez még Golden Globe-díj és Oscar-jelölés is párosult. A 2008-as dolgozat bizony komoly érdeklődés célpontja volt az Egyesült Államokban, hiszen először csak december 19-én esett a mozinkénti átlagos bevétele ezer dollár alá, de azóta is csak még egyszer. Nagy tettek fűződnek a filmhez itthon is: a szinkronizált mű csak Budapesten már az 55 ezredik néző táján jár, megkétszerezve a KASSZANDRA ÁLMA teljes országos adatát. Végül, de nem utolsósorban, a TRÓPUSI VIHAR [kritika] robbant be több mint háromezer filmszínházba, hogy beavassa a nézőket abba, hogyan készül egy tökös háborús film manapság az álomgyárban. Ben Stiller legsikeresebb rendezői effortját köszönthette az erősen kultstátus felé kacsintgató R-es komédiának, s bár a 92 milliós költségnél sokkal messzebb nem jutott hazájában (110M), a két Golden Globe- és a műfajban egészen ritka Oscar-jelölés némileg kárpótol. Meg aztán, ott van a további 78 millió dollár a világ többi részéről, amiben a magyaroknak is megvan a részük: több mint 200 ezren tódultak a mozik felé, s röhögték végig Speier Dávid zseniális szövegét, Fekete Ernő sajátos tolmácsolásában. Ez az év A SZÓLISTA nélkül és Robert Downey Jr.-é lett.



SZEPTEMBER


A nyári hevület után hagyományos módon lecsillapodott minden és mindenki az ősz beköszöntével, de ez a hónap sem múlt el legalább egy éves rekord nélkül. Nicolas Cage távol-keleti kiruccanásához fűződik egy gázos mérföldkő: a VESZÉLYES BANGKOK az év legalacsonyabb No. 1 startját lőtte be, ami aztán gyorsan feledésbe is merült a Coen-fivérek sötét humorú vígjátékának érkeztével. Az ÉGETŐ BIZONYÍTÉK [kritika] némi meglepetést okozva közel 20 milliót szakított már az első hétvégén, majd ezt megháromszorozva, plusz két Golden Globe-jelöléssel fejezte be karrierjét. A másikat a nemzetközi fal adta: 90 millió dollárt dobtak össze a külföldiek a sztárparádéra, így a 37 millióba kerülő mozi 150 milliót kasszírozott összesen, nem sokkal elmaradva a NEM VÉNNEK VALÓ VIDÉK mögött. A jóból mi sem maradtunk ki: az első helyen kezdett a Kárpát-medencében is a Budapest Film bemutatója, olyan nehézágyú(nak vélt) vetélytársakat állítva partvonalra, mint a HAZUGSÁGOK HÁLÓJA és az ALKONYAT. A hónap végére jutott még egy százmilliós blockuster is, ami akár a fehér holló ilyentájt. D. J. Caruso és Shia LaBeouf (no meg Steven Spielberg) kollaborációjából született a SASSZEM [kritika], aminek elég meggyőző lett a reklámkampánya az ábra szerint, így a 29 milliós start után egészen jól tartotta magát ahhoz, hogy a 101. milliót is elcsilingelje a kassza. A külföldi piacok ezt 178 millióra egészítették ki, amiben részünkről is korrekt összeg vándorolt a közösbe, tekintve, hogy LaBeouf úrfi még csak növeszti nívóját errefelé.



OKTÓBER

Októberben a Disney stúdió megsorozta a közönséget: elsőként a BEVERLY HILLS CHIHUAHUA című kutyakomédiát vetette be, sikerrel, hiszen 29 millió dollárt folyt be rövid idő alatt, s bár a százmillióról hajszállal lemaradt a nálunk azóta se látott produktum, arra elég volt, hogy továbbra is fenntartsa a látszatot, hogy Raja Gosnell rendezőbe érdemes fektetni. A hónap első hete emellett rengeteg filmet kaszált el, érdemeseket és kevésbé azokat egyaránt, hogy aztán ez tovább folytatódjon egy hét múlva is. Hiába a jól csengő nevek hada, a HAZUGSÁGOK HÁLÓJA nem tűnt ígéretesnek az amerikai közönség számára, így a 70 milliós politikai thriller kénytelen volt 40 millióval beérni, noha a világ viszonylatában 113 millió fölött jár a mutató. A Warner gyermekének sorsában osztozott, mi több, inkább részesült a SZIKRAVÁROS, egészen megdöbbentő buktát hozva a forgalmazó Foxnak. Az 55 milliós könyvadaptáció 17 millió dollárt gyűjtött - összesítve. Nálunk ennek ellenére bemutatták, de bár ne tették volna, hiszen siralmas eredmények születtek szintúgy (Budapesten kevesebb mint hétezer néző a karácsonyi időszak ellenére is). A csalódások sorát folytatta október 17-én a MAX PAYNE - EGYSZEMÉLYES HÁBORÚ [kritika] is. Bár a 17 millió dolláros rajtolás nem rossz, a veszettül rossz kritikák és nézői vélemények alátámasztották a sebes elpártolást, így csak 40 millióra duzzadt a játékadaptáció észak-amerikai bevétele. Noha mindent egybevetve 85 milliót keresett a film 35 milliós büdzsé mellett, semmi oka nincs a Foxnak arra, hogy kitegye az ablakba ezt a torzszülöttet. A Miller Zoltán szinkronhangjával súlyosbított akció nálunk hozta a félszázezer nézőt, amivel az InterCom akár elégedett is lehet. Nem így a Budapest Film a FŰRÉSZ V szereplésével. A negyedik epizód holtvágányra kényszerítése alaposan betett a széria a harmadik résszel itthon felfelé törő pályájának, így minden oka megvan a bosszankodásra a forgalmazónak. Főleg, mivel odaát a sorozat töretlen népszerűséggel fut, újabb 30 milliót bankolva három nap alatt, amit ugyan már megkétszerezni sem tudott, de még mindig eleget hozott a következő részhez. A reflektorfény ettől függetlenül a HIGH SCHOOL MUSICAL 3: VÉGZŐSÖK című etűdre vetült, amivel a Disney sokadjára sajtolt ki a fiatalságból pénzt a semmiért. A 42 milliós start után 90 milliónál lett vége a dalnak, vagyis egy rekordot mindenképpen jegyez ez a fenomena: az úgy legmagasabban nyitó film lett, hogy a százmilliós határt nem érte el. Ez is valami. A külföldi pénzek pedig még több: 150 millió felett szólt a nóta, s a magyar föld kivételesen dalos kedvében volt 2008-ban, így a MAMMA MIA! után újabb musical csatlakozott a 200 ezer nézős klubba.



NOVEMBER

Novemberben igazán fellendült az ipar: öt film jutott százmillió fölé, ebből három is nagy felhajtást okozott. A MADAGASZKÁR 2 [kritika] kezdte meg a banzájt, az első részt megfejelő, 63 milliós starttal. Ez a második és harmadik SHREK kivételével üti a korábbi DreamWorks-rajzfilmeket, noha a vége nem éri el a 2005-ös verzióét, s ez a nyitány-végösszeg arány már az animációs filmek esetében is kezd egyre szűkülni. A harmadik epizód azonban bebiztosítva, pláne, hogy a tengerentúlon 400 millió felé tendál érdeklődés hozama. Ebből mi is kivettük a részünket, hiszen a MADAGASZKÁR 2 a 2008-as év nyitóhét-bajnoka, ezen felül pedig várhatóan az év második legnézettebb produkciója. A UIP tehát kezet csókolhat a Universalnak és a Paramountnak, hogy ilyen jól eladható filmeket sorakoztattak fel erre az évre. November 14-én James Bond is folytatta, ahol abbahagyta, szétkapta fél Európát, 22. kalandjára azonban nem csak egész Európa volt kiemelkedően vevő. Noha A QUANTUM CSENDJE [kritika] Észak-Amerikán kívüli bevételei úgy tűnik, nem érik utol a CASINO ROYALE-ét, az USA és Kanada nézői már az első hétvégén nagyobb számban jelentek meg, hogy 67 milliós starthoz vezéreljék a Sonyt. Eztán csak éppen annyian pártoltak el az előző részhez képest, hogy azt a jegyár-növekedés miatt ne lehessen észrevenni: a 170 millió küszöbén állapodik meg ugyanis ez az epizód is, ám szemben a 2006-os kiadás 4. helyével, most csak a 8. jutott ki világviszonylatban Marc Forster filmjének. Itt a Kárpát-medencében az ügynök kalandjai Batman esetéhez hasonlíthatók: a reboot nem okozott fennakadást anno, a folytatás viszont már eseményfilmként csapódott a flaszterba. 21-éről Harry Potter átröppent a következő évre, de ez korántsem jelentette azt, hogy az elemző szenzációs számok nélkül maradt: az ALKONYAT [kritika] egy szempillantás alatt csinált 70 millió dollárt (aminek a fele a nyitónap számlájára írható), majd némi heves bukdácsolás után, a tízmilliós hétvégi bevétel alatti bűvkörben még egészen jól tartotta fenn az érdeklődést, így mostanra 185 millió fölé tolta a 37 millióból készült könyvadaptációt. A független Summit Entertainment egetrengető sikere máshol is kimutatta vámpírfoga fehérjét: szűk két hónap alatt 150 millió dollár gyűlt össze, így a folytatás helye mindenhol be lett biztosítva. Még nálunk is, ahol a regény eddigi hiányából fakadó kezdeti langyos érdeklődést némi folyamatosság követte. A romantikázó vámpírokkal a Disney kelt versenyre: 48. egész estés animációs filmjük, a VOLT, bár nem ütötte ki a kasszákat első ízben, a hálaadás-hétvégének hála csakhamar feltornázta magát a százmillió közelébe, s kevéssel meg is fejelte azt. Eredménye jobb A ROBINSON CSALÁD TITKÁénál, de a CSODACSIBÉt nem érte be. Az igazi siker azonban az éltető kritikák hada, s persze a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díj esélye, amiről ugyanakkor bizonyosan le kell mondania a rendezőpárosnak Andrew Stanton javára. Volt a világ többi részén még javában hódít, mostanáig 92 millió dollárt ugatott ki a nézők zsebéből. A hálaadás a karácsonyról szólt. A New Line Cinema NÉGY KARÁCSONY című produkciója Reese Witherspoon és Vince Vaughn kettősével magabiztosan töltötte be az év karácsonyi filmjének szerepét. Két hétig vezette a nézettségi listát, s 120 milliónál látszik megállapodni, mindezt az igencsak gyenge kritikák ellenére. A nemzetközi szereplés már kevésbé rózsás, egyedül Nagy Britanniában döntöttek úgy a nézők nagy számban, hogy a mozikban (is) megünneplik a karácsonyt. A forgalmazó pedig úgy döntött, néhány országban csak január-február folyamán mutatja be a filmet, amikor már mindenki túltette magát az ünnepen. A 40 millió dollár sokkal nem fog növekedni, s nálunk is csak ábránd marad a százezer jegyváltó. Fordított a története az AUSZTRÁLIA [kritika] című eposznak. Az amerikai közönség csak félszázmillió dollárig viselte szívén a kontinens és Nicole Kidman marháinak sorsát, míg egyéb helyekről decens adatok futottak be: január vége felé 131 millió dollárral járultak már hozzá Baz Luhrmann költséges országimázs-filmjéhez innen-onnan, s még a sok zöldhasút ígérő Japán, Oroszország és Kína nem került sorra. Valószínűsíthető hát, hogy összesítettben megszerzi végül a Fox filmje a 200 millió dollárt, kiigazítva némileg az USA-ban esett csorbát. Jason Statham a fizika tövényeire fittyet hányó száguldozása A SZÁLLÍTÓ 3-ban az amerikai-nemzetközi mérleg átalakulását hozta: az amerikai mozilátogatók 31 millió dolláros fuvardíja visszalépés a második epizódhoz képest (s csupán öt heti vetítést jelent), míg az eddigi 47 milliós észak-amerikán kívüli pénzek emelkedést mutatnak a korábbiakhoz képest. Még pár hét, és világviszonylatban a legtöbbet hozó Szállító-mozival állunk majd szemben, így a széria jövője abszolút nyitott.



DECEMBER

December elején, a hálaadást követő pangás közepette bebizonyosodott, hogy a Megtorlóra nem kíváncsiak már a nézők: a PUNISHER: WAR ZONE úgy elhasalt, hogy három hét után ki is vonták a forgalomból. Szintén nem váltotta be a hozzá fűzött, vérmes reményeket az egy héttel később debütáló AMIKOR MEGÁLLT A FÖLD [kritika]. Keanu Reeves világpusztító fenyegetései nem váltak valósággá, mint ahogy a Fox sci-fi-jének blockbuster mivolta sem. Még a 80 milliós költségvetésről is lecsúszott ez a kritika által alaposan helybenhagyott remake. Az európai és ázsiai közönség mindettől függetlenül kíváncsi volt rá, mennyire kreatív ezúttal a vizuális effekt-csapat és mit tud Reeves, ha repülni és kanalat hajlítani nem, így mostanra már 150 millió dollárt pengettek ki, hogy 230 millió környékére segítsék a 2008-ban rossz passzban lévő stúdiót. 19-én Will Smith is felbukkant újra, ám a HÉT ÉLETtel valami véget ért: a színész nyolc filmen át tartó százmilliós bankolása. Szó se róla, ez a filmdráma sem hozott volna 70 milliót nélküle, de jelenlétének fényében csalódásként jegyezték le a Sony bemutatóját. Mindazonáltal, máshol töretlen a színész népszerűsége: egy hétig a nemzetközi nézettségi listát is vezette, mostanra pedig már 60 milliót gyűjtött össze a HÉT ÉLET úgy, hogy még számos területre nem került sor. Hasonlóan várat még magára a CINCIN LOVAG több jelentős piaca is. Eddig hazájához hasonlóan nem zavart túl sok vizet a Universal CGI-mozija, ám nálunk egészen jó eredmények fűződnek a UIP utolsó 2008-as premierjéhez. Az 50 milliós amerikai vég mindenképpen csalódás, s ez maximum 100 millióra egészülhet ki, mire itt a mese vége. A százmillióról éppen lecsúszni látszik otthonában Jim Carrey komédiája, AZ IGENEMBER. Az utóbbi hetek masszív moziszám-elvonásai hasonló léptékű eséseket indukáltak, így 1-2 millió dollárral az ominózus határ alá várható Peyton Reed filmje, ami a főszereplő pályájában így az ÉN ÉS ÉN MEG AZ IRÉN óta az első a vígjátékok közül, amely megmarad nyolc számjegyűnek. Máshonnét viszont mindenképpen lesz annyi a kasszában, hogy a 200 millió dolláros összbevételűek közé bebocsátást nyerjen. Nálunk 2009 legjobb startja fűződik eddig az InterCom bemutatójához, annak ellenére, hogy feliratosan vetítik. A sok csalódás után a karácsony napján indult ötösfogat négy tagja kárpótolt: az élre a MARLEY MEG ÉN című vígjáték került, négy nap alatt annyit gyűjtve, mint a CINCIN LOVAG várhatóan teljes futása alatt. A Fox tehát rehabilitálta magát így a végére, s filmjük, bár igen komoly rükverceket élt meg, a 140 millió környékén látszik sátrat verni. Ehhez bizonyosan még jó sok ropogós dollár kerül hozzá az elkövetkezendő 1-2 hónap során, amikor is a film bemutatásra kerül a világ többi részén is. Ezzel az ESTI MESÉKnek és Adam Sandlernek szánt szerepet töltötte be Owen Wilson és Jennifer Aniston, hiszen a Disney és a Walden Media produkciója mindazzal bírt, ami a téli szünet közönségének ideális. Mégis be kellett érnie a családi fantasynak a másodhegedűs sorsával, s az ugyancsak meglehetősen magas csökkenésekből következően a százmilliónál nem sokkal magasabb bevétellel. Ami azt illeti, máshol is elmarad lehetőségeitől a film: Japán kivételével a legnagyobb piacok már sorra kerültek, s még messze a százmillió. Magyarországon viszont a 200 ezer nézőre is megvan az esély, amivel Sandler itteni csúcsát állítaná fel. A Paramount méregdrága vállalkozása látszólag kifizetődőnek bizonyul: a BENJAMIN BUTTON KÜLÖNÖS ÉLETE felülmúlva a várakozásokat, közel 40 millióval zárta első hétvégéjét, mostanra pedig már 110 millió fölé jutott, nem mellékesen vezeti az Oscar-jelöltek listáját 13 nominációval, amihez csupán egy hiányzott volna, hogy csatlakozhasson a TITANIC és a MINDENT ÉVÁRÓL rekorder 14 jelöléséhez. David Fincher filmjének a további jó box office kilátások ellenére is nagyon kemény menet lesz azonban a profitábilissá válás. Az mindenesetre leszögezhető, hogy a lehetőségekhez mérten kiválóan teljesít pénzügyileg a film, s a további országokban is meleg fogadtatásra számíthat februártól. Ahogy a VALKŰR is részesül. Január utolsó vasárnapját ugyanis a nemzetközi lista élén zárta Bryan Singer filmje, miután helytállt az észak-amerikai porondon 80-85 millió közötti bevételével. Tom Cruise tehát 2008-ban egyenesbe jött ismét: frenetikusan fogadott, Golden Globe-jelölést érő kitérőjének hála a TRÓPUSI VIHARban, a komoly műfajban is ismét kíváncsi lett rá a közönség. Ezesetben sincs kizárva a 200 milliós összbevétel. Az év vége egyedüli vesztese a SPIRIT - A SIKÍTÓ VÁROS lett. A Lionsgate által forgalmazott képregény-adaptáció a húszmilliót sem érte el, s az újságírók és nézők egyaránt rossz véleménnyel voltak a látottakról.


Az utolsó hónap persze számos díjesélyes alkotást kínált csupán pár mozi műsorán, amelyek közül a legtöbb januárban országosan is forgalmazásba került. De minderről majd egy év múlva, most 2008 számokban is:

TOP 10 2008, világviszonylat (millió dollár)
1. A sötét lovag (997,7) Warner Bros.
2. Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (786,6) Paramount
3. Kung Fu Panda (631,9) Paramount/DreamWorks
4. Hancock (624,4) Sony
5. A Vasember (582,0) Paramount
6. Mamma Mia! (573,1) Universal
7. Madagaszkár 2 (559,3) Paramount/DreamWorks
8. A Quantum csendje (552,4) Sony
9. WALL-E (531,0) Buena Vista
10. Narnia krónikái: Caspian herceg (419,6) Buena Vista

TOP 10 2008, Észak-Amerika (millió dollár)*
1. A sötét lovag (531,7) Warner Bros.
2. A Vasember (318,4) Paramount
3. Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (317,1) Paramount
4. Hancock (227,9) Sony
5. WALL-E (223,8) Buena Vista
6. Kung Fu Panda (215,4) Paramount/DreamWorks
7. Alkonyat (186,0) Summit Entertainment
8. Madagaszkár 2 (178,9) Paramount/DreamWorks
9. A Quantum csendje (168,1) Sony
10. Horton (154,5) Fox

*Lezárva: 2009. január 25.

TOP 10 2008, Észak-Amerikán kívül (millió dollár)*
1. Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (469,5) Paramount
2. A sötét lovag (466,0) Warner Bros.
3. Mamma Mia! (429,0) Universal
4. Kung Fu Panda (416,5) Paramount/DreamWorks
5. Hancock (396,4) Sony
6. A Quantum csendje (384,4) Sony
7. Madagaszkár 2 (380,4) Paramount/DreamWorks
8. WALL-E (307,2) Buena Vista
9. A múmia: A Sárkánycsászár sírja (295,4) Universal
10. Narnia krónikái: Caspian herceg (278,0) Buena Vista

*Lezárva: 2009. január 18.

Nyitóhétvégék TOP 10 2008, Észak-Amerika (millió dollár)
1. A sötét lovag (158,4) Warner Bros.
2. Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (100,1) Paramount
3. A Vasember (98,6) Paramount
4. Alkonyat (69,6) Summit Entertainment
5. A Quantum csendje (67,5) Sony
6. Madagaszkár 2 (63,1) Paramount/DreamWorks
7. WALL-E (63,1) Buena Vista
8. Hancock (62,6) Sony
9. Kung Fu Panda (60,2) Paramount/DreamWorks
10. Szex és New York (57,0) Warner Bros. (New Line)

A fenti listák az újabb adatoknak megfelőlen módosulnak majd a jövőben. További, szintén folyamatosan frissülő magyar vonatkozású összesítő listák a BEMUTATÓNAPTÁR alatti "értékelés 2008" link alatt. (gyors elérés itt)

Címkék

box office the hungarian

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr24536241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2009.01.26. 14:03:34

világbajnok.

Ismeretlen_82723 2009.01.26. 14:25:54

Kösz. A legtöbb energiát a kritikák linkelése vitte el. Na jó, nem. :)

Ismeretlen_1068 2009.01.26. 14:27:09

:D bárcsak annyi dolgom lenne egy kritikával, hogy belinkeljem valahová. :)

Ismeretlen_55241 2009.01.26. 15:25:34

phasza kis összegzés

Ismeretlen_9654 2009.01.26. 15:39:11

oké, megvan az esti olvasnivalóm. :)

Ismeretlen_112472 2009.01.26. 16:13:36

Azanyja... azt hiszem ennek csak holnap fogok nekiállni. (Időhiány miatt). Így látatlanban is gratula az irományhoz TheHun! Holnap az olvasás után írok ám még kommentet. :)

Ismeretlen_104632 2009.01.26. 20:50:12

Most még csak a TOP10-es listákat néztem meg, mert ehhez az íráshoz idő kell, meg energia, ami ma már nincs. Majd holnap.:)

Ismeretlen_112472 2009.01.27. 12:39:56

Végeztem! :) Le is adtam a cikk tetején az 5 csillagos szavazatomat. Ismét csak gratulálni tudok! Mikor elkezdtem olvasni, rögvest hiányolni kezdtem a Legenda Vagyok-ot, mert hát idehaza csak 2008-ban kezdték vetíteni, de aztán örömmel konstatáltam, hogy a Hancock-nál kitértél rá. (Habár az össz magyar nézőszámra kíváncsi lettem volna.) A Disney szerintem bánni fogja, hogy pont most száll ki a Narnia sorozatból, mivel a következő részben van szerintem "filmileg" a legtöbb lehetőség. Remélem a Valden Media végigviszi a projektet... A DVD eladásból csak Amerikában közel 90 millió dollár folyt be eddig, szóval láthatná az egeres cég, hogy van még spiritusz a szériában. Az X-akták nemcsoda hogy elhasalt. Én (mint rajongó) megnéztem moziban, de alig bírtam magammal. Még egy dél-amerikai szappanoperát is megszégyenítő dialógusokkal, béna sztorival rendelkező egyveleget sikerült a Fox-nak összehoznia. Nem hittem a szememnek (no meg a fülemnek) egész idő alatt... ezt a filmet valaki komolyan gondolta így elkészíteni?! Még két filmélményem volt. Az egyik a 4 karácsony, ami borzalmasra sikeredett, és csak azért nem jöttem ki a teremből, mert a sor közepén ültem. Rettentő erőltetett volt, és egyedül Reese kisasszony játéka volt értékelhető. (Nem is csodálkozom rajta, hogy Amerikán kívül alig gyűjtött össze pár milliót.) A másik pedig az Ausztrália, ami nem is lett olyan rossz, sőt, nekem tetszett, habár kissé furán indít. Ettől függetlenül többet vártam tőle az előzetesek alapján. A Fox számára tényleg elég szégyenteljes volt az előző év. A piaci részesedése 10,64% lett, ami csak az 5. helyre volt elég a Top10-ben. Mindezt úgy, hogy 24 filmje jelent meg, és ezekkel 1.048.311.696 dollár kalapolt össze. (A Disney csak egy hajszálnyival kullog mögötte, pedig nekik csak 19 megjelenése volt.) Figyelemre méltó viszont a Paramount, aki a 2. helyen végzett 16,27%-os részesedéssel, ami összesen 1.602.712.839 dollárt jelentett úgy, hogy mindösszesen 17! filmjük került moziba. (A Nr.1 a Warner lett 1.785.722.618 zöldhasúval, na de 31 játékfilmmel könnyű...) ;)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása