Az elmúlt egy évben bármikor pillantottam a filmes naplómra, alig úsztam meg a szívinfarktust: a töredékét sikerült megnézni a korábbi esztendőkben letudott filmmenyiségnek, ez nagyrészt lecsökkent szabadidőmnek tudható be. Újévi fogadalmat ugyan nem szoktam tenni, de az biztos, hogy idén nem csak több filmet szeretnék megnézni, de ezzel arányosan növelném a kritikák számát is. 

A mennyiség szerencsére fordítottan volt arányos a minőséggel, 2008-ban rengeteg kiváló filmhez volt szerencsém, akár az év kiváló bemutatóit, akár a régi elmaradásokat tekintjük. A listában minden elsőként látott filmből szemezgettem a készítés időpontjától függetlenül.

25. The Dark Knight (2008, Christopher Nolan)
Túlhájpolt, több sebből vérző mozi, melynek a nézőre és az iparra tett hatása mellett azonban lehetetlen elmenni, Eckhart és Ledger pedig fantasztikusak. (Kritika)

24. Southland Tales (2006, Richard Kelly)
Richard Kelly szürreális társadalomkritikája nem való mindenkinek, de ha veszed a fáradtságot és felfedezed ezt a világot, ritka élménnyel leszel gazdagabb. (Kritika)

23. Eden Lake (2008, James Watkins)
Kegyetlen játék az idegekkel, melyet túlzó didaktikája és a néhol over the top torture porn vonások nem engednek a lista tetejére kerülni, de a késsel vágható feszültség és a kendőzetlen érzelmi játék (vigyázz, magadnak is meglepetést okozhatsz) kiemelik az elmúlt évek horrorjai közül.

22. Glengarry Glenn Ross (1992, James Foley)
Mamet feszes, pergő dialógusai ideális közeget teremtenek a világbajnok cast jutalomjátékához.

21. Zoolander (2001, Ben Stiller)
Az Anchorman mellett az évtized vígjátéka. A Frat Pack csúcsformában, és két nevetés közt most is érdemes elgondolkodni azon, amiről mesélnek. Mert az nem vicc.

20. In Bruges (2008, Martin McDonagh)
Tabuktól mentes, ugyanakkor mélyen szakrális dráma, mely az abszurd humor álcája mögé bújva beszél életről, beteljesülésről és elkárhozásról. Colin Farrell pedig ismét bizonyítja, miért generációjának egyik legjobbja.

19. Wall•E (2008, Andrew Stanton)
Egy csipetnyi Kubrick, egy vödörnyi szív. 

18. Hellboy 2: The Golden Army (2008, Guillermo del Toro)
Még több szív. Del Toro életműve a Faun sikere után végre egy pályán tud mozogni, a mester eddigi legsikeresebb filmje soha nem látott szinteket fed fel a kimeríthetetlen fantáziából: lenyűgöző, humoros, izgalmas, emellett üdítően személyes.

17. Boogie Nights (1997, Paul Thomas Anderson)
Magával ragadó, halálpontos korrajz egy olyan világról, ahol a méret a lényeg, de hiába vagy a legnagyobb: attól még senki maradsz.

16. Blow Out (1981, Brian De Palma)
De Palma mesterművében egyszerre hajt fejet Hitchcock öröksége előtt és mond ellent a mester első számú szabályának: a bomba akkor robban fel az asztal alatt, mikor a legkevésbé számítanál rá, és mindent magával visz. De legfőképp a reményt.

15. Crash (1996, David Cronenberg)
Hús és fém hátborzongatóan érzéki és félelmetesen távolságtartó játéka. Óda a géphez.

14. Shallow Grave (1995, Danny Boyle)
Boyle, a pesszimista. Kőkemény pszichológiai esettanulmány az emberi értékek múlandóságáról.

13. The Life Aquatic With Steve Zissou (2004, Wes Anderson)
Semmihez sem fogható: vicces, komoly, abszurd és ugyanakkor kegyetlenül realista. Cate Blanchett pedig egy istennő.

12. Iron Giant (1999, Brad Bird)
Akár a Pixar is csinálhatta volna. Ezzel mindent elmondtam.

11. Adams Æbler (2005, Anders Thomas Jensen)
Érző és ugyanakkor intelligens tanmese a hitről, nem csak hívőknek.

10. Ying Xiong [Hero] (2002, Yimou Zhang)
Első látásra style over substance a legmagasabb fokon, de ezek a képek, színek, mozdulatok nem csak a legszebb audiovizuális gyönyört teremtik meg, ugyanakkor ott bújkál benne a letisztult, de mégsem túl didaktikus szimbólumokkal elmesélt tanulság is: az igazi hősök azok, akikről nem gondolnád – a többieknek csak jó a marketingje.

9. The Emperor's New Groove (2000, Mark Dindal)
********* vicces.

8. The Princess Bride (1987, Rob Reiner)
Tavaly ezt írtam a Stardustról: „Igazi mese. Minden testrészedet átjárja a felhőtlen boldogság, fergeteges poénjai és kalandjai pedig még hetek múltán is bearanyozzák mindennapjaid.” Ugyanez plusz egy.

7. Gran Torino (2008, Clint Eastwood)
Clint legújabb mesterműve nem csak nagyszerű, önironikus és öntudatos karrierösszegzés, a Gran Torino elsősorban kultúrák találkozásáról, ütközéséről és összefonódásáról szól. Az első érintkezések kendőzetlenségével és szerénységével mesél, a bevándorló-problémát kellő alázattal és visszafogottsággal kezelve. Bár minden film így bánt volna a témával.

6. Slumdog Millionaire (2008, Danny Boyle)
Boyle, az idealista. Már-már túlságosan is szívhezszóló mese az emberi értékek elpusztíthatatlanságáról. (Kritika)

5. Suspiria (1977, Dario Argento)
Argento szerint a horrort nem a történet teszi naggyá. Az érzékek és idegek szétzúzására törekvő audiovizuális hurrikánja tör, zúz, pusztít és ami a legfontosabb: zsigeri rettegést kelt. Minden idők egyik legjobb horrorja. 

4. Det Sjunde inseglet [The Seventh Seal] (1957, Ingmar Bergman)
Kétségbeejtően szép film halál és élet szimbiózisáról, melynek szimbólumai az emberiség legősibb toposzaiból táplálkoznak. 

 

3. No Country for Old Men (2007, Joel & Ethan Coen)
A Coen testvérek kegyetlenül nihilista filmje tekinthető feszült thrillernek, éjsötét komédiának és letaglózó drámának egyaránt, szerintem azonban leginkább egy road-movie, mely a legnehezebb és leghosszabb utat mutatja be: azt, amely az alagúton és a fényen át vezet. A vámon pedig sok minden otthagyható. 

2. There Will Be Blood (2007, Paul Thomas Anderson) 
A tiszteletteljes hommage-film (Kubrick, Ford és Huston szelleme mind ott állt a kamera mögött) és az erős karriertörténet (Day Lewis felperzseli a vásznat, de Paul Danora is nagyon oda kell figyelni a jövőben) álcája az elmúlt évtized talán legfontosabb amerikai moziját rejti, mely gyökereinél fojtja meg az amerikai álmot és sárba (illetve olajba) forgatja a teljes modern társadalmat. 

 

1. Network (1976, Sidney Lumet)
Lumet kíméletlen médiaszatírája mérföldekkel járt kora előtt (ezt már másodszor írhatjuk le a blogon) és harminc év alatt semmit sem vesztett aktualitásából – épp a filmben bemutatott jelenségek akadályoznák meg ma egy ilyen darab elkészülését. A színészek egyszerűen a vászon minden centiméterét betöltik, Paddy Chayefsky scriptje pedig pontról pontra hibátlan. Legtöbbször szemtelenül realista, máshol kényelmetlenül groteszk, de mindenekelőtt végig kibaszott félelmetes.