first there was darkness. then came the strangers.

nem akarok senkit sem félrevezetni: a fentiek a dark city kezdő képsorai alatt hallhatók, mégis jól beilleszthetők ide, akár a filmre, akár arra a szomorú élményre gondolok, ami a ma délutáni mozizás közben ért a duna plazában. sötétben nem csak a tárgyak mások, de az emberek is. valaki összehúzódik, valaki szélesre tárul.

lehet, nappali világosságnál az a három maszkos figura is röhejesen festene (hol van a jelmezbál, pubi?), akik erdei otthonba szorult párt (liv tyler és martin henderson) terrorizálják, s valószínűleg azok a tinédszerek sem hangoskodnának a környezetükkel egyáltalán nem törődve, ha nem tudnák, hogy adott helyzetben a szórakozásában zavart néző úgy sem tud mit tenni, hisz a sötétség védelme megakadályozza abban, hogy az érintettnek címezze az elmarasztalást, a beszólás pedig csak olaj lenne a tűzre.

a film főhőseivel, jobban mondva: áldozataival szemben én megtehettem azt, hogy ignorálom a gyerekeket - a nevelés amúgy sem az én reszortom -, de nekik előbb vagy utóbb szembesülniük kellett a terrorral, amely értelmetlen, de nem céltalan, hisz az egyik idegen meg is jegyzi: meg fogtok halni.

remek kis paranoia horror a THE STRANGERS, amely nem csupán a 70-es évek zsánertermékei előtt tiszteleg, de a francia ILS indirekt remake-jének is tekinthető, ám amíg az elügyetlenkedte a támadók személyét, addig emez a film végéig képes kihúzni a fenyegetettség fagyos érzését. érdemes lesz figyelni bryan bertino író/rendezőre.

a film második felére a gyerekek egy része elnémult, a másik még hangosabb lett (és már kukoricával és papírgalacsinal is dábálózott, csak hogy elfoglalja magát), valószínűleg az utóbbiak rettegtek csak igazán.