aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: tropic thunder (2008) Zalaba_Ferenc
2008. augusztus 26. 13:58:42

Kategória: film 35 komment

ben stiller első rendezése a 2001-ben készült zoolander óta újabb reflektor-függő miliőre, a modellszakmával szoros szimbiózisban élő hollywoodra süti rá az idiotizmus bélyegét. a maflások pedig szaporán repkednek: bőségesen jut belőle a kihalóban lévő stúdiórendszernek (nem nehéz weinsteint vizionálni a vezetői posztban alfahímeskedő tom cruise helyére), az eltúlzott sztárimázsnak és az ósdi filmes trendeknek egyaránt. és hollywood örömmel asszisztál a csipkelődéshez, hisz a film tulajdonképpen a fakulóban lévő rendszert ugratja. hisz az egy filmet eladni képes sztárkultusz és a kövér-emberek-finganak vígjátékok sikere szerencsére már fakulóban van: a 80-as évek megalomán akciófilmjeiről pedig csak stallone merte lefújni a port.

és stiller is térdig gázol a vérben, persze csak a poén kedvéért. a vietnámba utazó széllel bélelt filmesek ugyanis azt hiszik, a sikeres háborús film titka a testnedvekben rejlik (sly-nak tulajdonképpen bejött), miközben nem egyszerűen meg kell idézni a nagyokat, hanem többszörösen rájuk kell licitálni. természstesen a koncepció kipukkad, a stúdió és a helyszínen lődörgő háborús tanácsadó (nick nolte) nyomásának hála a film főhőseit kivezénylik a dzsungelbe, hogy "élesben" rögzítsék a filmet a'la blair witch project. mielőtt még bármelyik néző hiányolni kezdené a műellenséget, igazi katonák törnek rá a színészekre, akik persze azt hiszik, hogy továbbra is egy filmben szerepelenek, a'la galaxy quest.

az alapkocepció tehát nem túl eredeti, de működőképes, főleg a gátlástalan és ügyes filmes utalásoknak, a színészek közötti bámulatos összhangnak (2008 robert downey jr. éve) és a megfelelő helyeken komolyan vett akciójeleneteknek köszönhetően. egyedül a tomboló jack black okozhat fennakadást, akit bátran kiírhattak volna a filmből - nekem nem hiányzott volna (és a történetnek sem); továbbá a lezárás béna slusszpoént kapott, de oda se neki, legalább matthew mcconaughey is jól alszik.

utózönge: elfogadom, hogy speier dávid a nagy rímhányó v2.0, de azt nem mindig tudom értelmezni, miért hiszi nyelvújítónak magát. nem egyszer fordult elő, hogy nem értettem, milyen nyelven beszélnek a hősök (főleg a műfeka dumát nyomató robert downey), pedig mintha magyarul beszéltek volna... (a film szinkronizált.)

Címkék

jack black comedy tom cruise jon voight action ben stiller tobey maguire nick nolte matthew mcconaughey robert downey jr ethan coen steve coogan jay baruchel bill hader justin theroux danny mcbride 8csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr164535791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pizsama · http://pizsama.blogter.hu 2008.08.26. 14:37:49

Adják valahol felirattal? Mert én RDJ szövegére vagyok kiváncsi, nem a szinkronszínészére!

Ismeretlen_100236 2008.08.26. 15:19:28

2008 tényleg Downey éve. Iron Man-nel bizonyította, hogy született szuperhős, a Tropic Thunder-ben feltételezem azt teszi nyilvánvalóvá, amit néhányan már tudunk a Kiss Kiss Bang Bang óta, vagyis hogy remek komédiás, és ne felejtsük el Joe Wright The Soloist-ját se, ami meg Oscart is hozhat a konyhára, már ha igazad volt, és tényleg a 2009-es díjszezon egyik zászlóshajójáról van szó. Egyszóval Downey rulz....na jó, kéne valami negatívim is...hmmm...a zenéje akkor sem lesz jó:)

Linkovic Csumoszky · geekz.blog.hu 2008.08.26. 15:29:27

"You cross the fuckin' line" - Robert Downey niggeres akcentusát nem lehet überelni. Plusz Ben Stiller azóta lett szimpatikus, mióta angol hanggal nézem a filmjeit.

Action 2008.08.26. 15:49:23

Várós a film, pedig nem nagyon nézek vígjátékot. Robert Downey Jr. pedig rulez :)

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 16:31:53

stillert én azóta bírom, mióta megcsinálta jim carrey egyik legjobb filmjét, a THE CABLE GUY-t. meg aztán érdemes megnézni, mit művelt tom cruise-zal/-nak/-ról a M:I2 kapcsán.

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 16:32:30

..és persze a ZOOLANDER uralkodik.

tonydamato 2008.08.26. 17:10:37

tom crooze: már annyira ismerjük a másikat, hogy befejezzük egymás... tom cruise: mondatait? tom crooze: nem megmondtam?

Challenger 2008.08.26. 17:21:54

"stillert én azóta bírom, mióta megcsinálta jim carrey egyik legjobb filmjét, a THE CABLE GUY-t" no igen, rendezett ő már a 90-es évek közepe táján is (nyakunkon az élet, kábelbarát), ám az első mondat mégis úgy hangzik, mintha a 2001-es zoolander lenne az első rendezése. nem kötekedésképpen írtam :)

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 17:24:46

olvasd el újra! :) ez az első rendezése a 2001-es zoolander óta. ha a zoolandert tartanám az első rendezésének, akkor úgy írtam volna, hogy "ben stiller első rendezése, (VESSZŐ!) a 2001-es zoolander óta" de így meg nem lenne értelme a mondatnak. :)

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 17:26:33

ha már szóba került, íme ben stiller mint tom crooze: http://www.youtube.com/watch?v=1vEFQryAajc

Challenger 2008.08.26. 17:43:52

valóban én értelmeztem rosszul a mondatot :) a tom crooze video nem tudom mikori lehet, de már itt előjön a tipikus idióta cruise-röhögés :DD

Ismeretlen_9654 2008.08.26. 18:44:34

a cable guyt is stiller rendezte '96-ban.

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 18:52:56

...mint ahogy azt egy korábbi kommentben meg is írtam.

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 18:54:23

tom cruise hisztérikus nevetésénél maradva egy másik zseniális paródia (szintén ben stiller): http://www.youtube.com/watch?v=Vh8o80Rqy9U

Ismeretlen_13025 2008.08.26. 19:03:07

csak azért nem hozták be időben, hogy a sajtónak előbb levetíthessék és cukkolhassanak minket az olyanok akik bejutottak :P

Ismeretlen_1068 2008.08.26. 19:08:15

hétvégén már lesz premier előtti vetítés. addig csak kibírod. :) különben is: hol marad a GET SMART és a HELLBOY 2 kritika? :P

Ismeretlen_6782 2008.08.26. 19:35:34

Nahát, eddig nem mertem megnézni a Zoolandert. De ha erre hasonlít egy kicsit is, akkor asszem itt az ideje. A szinkron meg nem volt rossz, de azé' Robert Downey jr. szövegjít inkább eredetibe' kagylóztam vóna a'szem.

Ismeretlen_62806 2008.08.27. 00:22:52

Real: ha engem kérdezel, a Zoolander az Anchorman mellett a jelenlegi generáció legzseniálisabb komédiája.

Ismeretlen_1068 2008.08.27. 07:39:32

ne feledkezzünk meg a DODGEBALL-ról sem. :)

Ismeretlen_6782 2008.08.27. 07:54:42

daesu: oké. Akkor hétvégén Zoolander nézés lesz... :) ae: Szerencsére ott a smiley, úgyhogy remélem, ezt most senki nem veszi komolyan... Nem sok film van, amiről majdnem kijöttem, de pl. a Dodgeball köztük van.

Ismeretlen_1068 2008.08.27. 08:27:29

a te bajod. én háromszor láttam, zsénél pedig azt hiszem, all time favorit. a smiley ezúttal a film poénjainak szólt. :)

zsé 2008.08.27. 12:05:04

no, kedves RT, házi feladat: hétvégén tessék megnézni a dodgeballt. tetszeni fog

Ismeretlen_6782 2008.08.27. 12:27:08

A Dodgeballt láttam, izé, nem szeretném végigszenvedni még egyszer. :) És különben is már bevállaltam a Zoolandert, mint házi feladatot. :))

Ismeretlen_62806 2008.08.27. 12:45:50

a dodgeball világbajnok, de emlékeim szerint - lassan ideje újranézni - inkább tartozik a (tudatosan felépített) eszement marháskodás, mint az intelligens popkulturális antológia (anchorman, zl) kategóriájába. mondjuk nem lehet szó nélkül elmenni félelmetes jövővíziója előtt - még jóval a hasselhoff és chuck norris mánia előtt emelte piedesztálra a két szuperhőst.

Ismeretlen_62806 2008.08.27. 12:49:15

RT: az egyik barátom fél éve csúnya szemöldökhúzásokkal válaszolt a dodgeballt dicsőítő szavaimra. "van, aki azt a filmet élvezi?!" - szólt a kérdés, amire csak annyit válaszoltam: nézd újra. azóta ő is fan. :)

Pizsama · http://yofilm.blogter.hu 2008.08.27. 15:42:33

Hát már a sportot bemutató archív felvétel is haláli, hát még mikor elkezdődik a kiképzés. És a cameókkal megspékelt döntők! XD

aTom 2008.08.27. 23:16:53

Ma néztem meg másodszor a Batman-t a Kossuth mozi 1-es termében. Szinte csurdultig tele volt a terem. Kíváncsi leszek, hogy ki lesz nézettségben a győztes ezen a héten. Mondjuk az tuti hogy a Mamma Mia! is telt házzal futott, mert míg délután megvettem a jegyet a fél 8-as Sötét Lovag előadásra, előttem és utánam szinte mindenki a fél 7-es musical-re vett belépőt. Persze ez csak a Palace Kossuth mozira igaz. A többiről fogalmam sincs. De jó kis mozi egyébként ez... az egyetlen ami a régiek közül fenn tudott maradni. Vagy tévedek? (Na jó. Ez megint csak más téma.) ;)

aTom 2008.08.27. 23:19:27

A fentebbi üzenetet tökre nem ide szántam. Fogalmam sincs hogy került ide, de a jó helyre is bekerült. Megkérnék egy admint hogy törölje, ha van rá lehetőség. Köszi, és bocsi.

Ismeretlen_1068 2008.08.28. 08:38:25

amúgy le a kalappal stiller előtt. miután a MADAGASCAR és a NIGHT AT THE MUSEUM brutális nagy siker lett (miközben a THE HEARTBREAK KID bazi nagyot hasalt - legalábbis amerikában), simán megtehette volna, hogy csak családbarát vígjátékokra koncentrál, mint eddie murphy. (remélem, ez a fent említett filmek második részei után is így lesz. :)

Ismeretlen_82723 2008.08.28. 09:19:57

A Madagaszkár 2-nek már az előzetese is nézhetetlen. Szerintem nem fogja az első rész sikerét megismételni, legalábbis USA-ban biztos nem.

Ismeretlen_1068 2008.08.28. 09:26:17

én nem sok különbséget látok az első részhez képest. anno nem értettem a felhajtást a madagaszkár körül. a történet lapos volt, az animáció szögletes, a pingvineket leszámítva pedig egyetlen megmosolyogtató jelenetet sem láttam a filmben.

Ismeretlen_1068 2008.09.01. 00:29:02

rehabilitálnom kell speier dávidot: most néztem meg a MOM-ban eredeti nyelven (felirat nélkül), s jó, ha minden harmadik szót értettem. robert downey orr alá morgott argójából például kukkot se. még jó, hogy emlékeztem a poénok nagy részére.

Ismeretlen_6782 2008.09.01. 08:45:53

Hajjaj, szégyellem magam, de elúsztam a hétvégén, és ígéretem ellenére nem néztem meg a Zoolandert... :( Sürgősen pótlom, amint csöndesülnek picit a fejem felett összecsapkodó hullámok...

hirnalon 2008.09.01. 23:11:32

Tegnap néztük meg sógorom tesójával, hatalmas egy film, valóban a nyár legjobb vígjátéka :) Downey szövegét tényleg nem lehet érteni néha, de azért sztem eredeti nyelven igazán hatásos ez a film... na majd szombaton Magyarországon is megnézem magyarul, kíváncsi vagyok. Jack Black pedig néha tényleg feleslegesnek tűnik, de számomra a film legpoénosabb része az ő szövegéhez fűződik. SPOILER: amikor ki van kötözve, és beszélnek Alpa Chinoval a szerelmi ügyeiről, aztán elkezdi ecsetelni, hogy mit csinálna vele, ha kikötözné... hát azon percekig szakadtam :D:D

Ismeretlen_6782 2008.09.14. 10:45:19

Na, pótoltam. (A Zoolandert.) Igazatok volt - ezt kár lett volna kihagyni. Nagyon nagy... :) És Stiller még jobb is, mint a Thunderben - azok a gesztusok, meg fintorok, hihhetetlen... :) Lehet, hogy teszek egy újranézési próbát a Kibobóssal is, de ezt azért nem mondom biztosra, mert tényleg pocsék egy moziélmény volt. De ha a Zoolanderben ennyire igazatok volt (köszi, hogy megnézettétek velem! :)), akkor lehet, hogy abban is van valami...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása