minden gyerek volt már auteur. te is, én is, mindnyájan megrendeztük már a saját filmünket, melyet hol fejben, hol rajzlapon, hol játszótéri vaudeville formájában meg is valósítottunk, és természetesen a főszerepet is mi alakítottuk. jómagam "öltöztetős katonákkal" zongoráztam le az indiana jones filmeket, persze az én verzióm mindig sokkal ötletesebb volt, mert a sztori deréktáján megjelentek az emberevő szörnyek, szellemek vagy űrlények (lucas puskázott). aztán felnőttem, a katonákat elajándékoztam (én hülye) és állást vállaltam egy multinacionális információs konglomerátumnál (ez lenne az aeonflux corp.).

michel gondry viszont megmaradt gyermeknek. talán ő az egyetlen olyan filmes, aki nem csupán jó értelemben vett infantilis fantáziáját és ártatlanságát őrizte meg celluloidhalmozás közepette, hanem eszközeit is. s nincs olyan gondry mű, amely végén ne úgy állna fel az ember, hogy mindjárt átrohan a háztartási boltba, mert ismét le akarja forgatni az indiana jones filmeket, ezúttal kartonból és celofánból.

aztán persze győz a felnőtt logika, meg jön a felismerés, hogy bármennyire szeretém, képtelen lennnék úgy varázsolni, ahogy ő, pedig a be kind rewind csupán rutinmunka a rendező életműben: számos jegye újrahasznosított, mint azok a filmek, melyeket két tékás hőse (jack black és mos def) rimékel, miután egyikőjük véletlenül tönkreteszi az összes videokazettát. egy földhözragadt ember azt mondaná: ebay, de ő nem értené a koncepciót.

filmet készíteni, legyen az bármilyen kisköltségvetésű, óriási móka, s ha csak egy olyan nézőt találsz, akinek tetszik a munkád, már simán megérte. kissé negédes, hollywood-közeli befejezése ellenére, de óriási szíve és lelke miatt a be kind rewind bizony simán megéri a pénzét.