aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: caspian, de nem ca$hpian Takács Máté
2008. május 18. 20:16:56

Kategória: 3 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2008. május 16-18.

A csúcson
Nem sikerült felülmúlnia a The Chronicles of Narnia: Prince Caspiannek 2005-ös elődjét, sőt, több mint 10 millió dollárral szállított kevesebbet, mint a ruhásszekrény. Az 55 millió dollár önmagában nem kevés, de ennél mindenképpen többet reméltek az illetékesek. Egy karácsonyi időszakban egyértelműen jobban mennek a fantasyk, mint a hetente újabb százmilliós költségű mozikat termő május, így a Disney jobban teszi, ha most izibe elmozdítja 2010 azonos időpontjáról A Hajnalvándor útját. 2005 decemberében a Narnia nem hogy kivédte King Kong támadását, de még Harry Pottert is lekörözte a végére; ez idén semmiképp nem fog már megtörténni. A még hatodik hetében is több mint 3200 filmszínház műsorán látható volt első rész 291 millióig vitte, ezúttal ellenben maximum ennél számillióval kisebb végeredmény várható, már csak azért is, mert hetente érkeznek majd az újabb, 3-4 ezer mozit követelő szuperprodukciók. Jövő héten valami Indiana Jones tehet keresztbe a Disney-nek, majd pedig a szintén családi mozi Kung Fu Panda debütál. Ezek mellett már csak másodlagos, hogy a Caspian herceget nagyobb részt jól fogadta a kritika, s a nézők tetszését is elnyerte az ábra szerint. Nemzetközileg viszont mindenképpen szépíthet az első rész szereplésének fényében csalódást keltő második Narnia-adaptáció.

Korábbi filmek
Megint csak A Vasembert fényesíti az újabb megaprodukció döcögős startja. A Paramount szuperhőse nem kevesebb, mint 31 millió dollárt kasszíroz harmadik hétvégéjén az első adatok szerint. Ez minden idők 8. legjobb harmadik víkendje, az amúgy Hálaadás-hétvége miatt kaszáló Harry Potter és a Titkok Kamrája és az amúgy Memorial Day-hétvége miatt kaszáló Twister között. A mostani 223 millió dollár 300 millió fölé emelkedésére az esély újfent növekedett valamennyit, noha a stúdió saját ellensége lehet ebben jövő heti premierjével.

A Narnia érkezése azért kellőképpen megmozgatotta az ifjúságot ahhoz, hogy a már startvonalnál bukásként aposztrofált Speed Racert közönsége 56%-ától megfossza. A pénznyelő így 10 nap után még csak 30 milliót teljesített, s most már a 40 millió feletti terület is kérdőjelekkel övezett a 120 milliót felemésztő Warner-vidámparknak. Ellenben a Fox romkomja csupán 31%-kal adott el kevesebb jegyet, mint egy hete: a What Happens in Vegas 13,9 millióval 40 millió fölé emelte állását. A megritkult filmkínálatnak köszönhetően az aeonflux főemberének egyik legutóbbi kedvence, a The Visitor is bejutott a legjobb tízbe a héten. Az Overture Films által forgalmazott alkotás először hozott kevesebbet előző hetéhez képest egy hónappal ezelőtti bemutatója óta, azonban mindenképpen figyelemre méltó eddig 3,4 millió dollárra hivatott szereplése.

A Top 10

1. The Chronicles of Narnia: Prince Caspian ($55.0M/$55.0M)
2. Iron Man ($31.8M/$223.1M)
3. What Happens in Vegas ($13.9M/$40.3M)
4. Speed Racer ($8.1M/$30.3M)
5. Made of Honor ($4.7M/$33.9M)
6. Baby Mama ($4.7M/$47.3M)
7. Forgetting Sarah Marshall ($2.8M/$55.3M)
8. Harold & Kumar Escape from Guantanamo Bay ($2.0M/$35.1M)
9. The Forbidden Kingdom ($1.0M/$50.3M)
10. The Visitor ($0.7M/$3.4M)

updated: 2008. május 19. 22:35

Címkék

box office speed racer narnia iron man

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr234535455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2008.05.18. 21:36:16

bár soha nem lesz belőle juno vagy little miss sunshine, de akkor is elképesztő diadalmenetet fut be A LÁTOGATÓ. remélem, hozzánk is eljut majd a film. (vagy ezt már mondtam?)

winnie 2008.05.18. 21:46:41

a visitor az első csendes sleeperke odakint, míg a narnia 2 borzalmasan nagy csalódás ezzel a nyitással. a tracking sokáig 80M körül jelzett, de hogy még az 1. részt sem tudta leverni, az nagyon durva és nem jó a franchise-ra nézve. (a csak +5%-os szombat pedig gyerekfilm esetében totálisan példanélküli.)

Ismeretlen_9654 2008.05.18. 23:29:18

bámulatosat bukik a speed racer. ezek szerint minden képzeletet felülmúlóan rossz.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása