Gátlástalan embereké a világ. Überproducerünk az élő bizonyíték arra, hogy manapság semmi sem szent és sérthetetlen, a pénz a legnagyobb úr.

Nehéz időket élünk, ugyanis a német mozi fenegyerekének (Raging Boll) épp vissza akarják vonni a filmkészítői jogosítványát, a gyűlölethullám online petíció formájában csúcsosodott ki. Lázadoznak a nézők, elégedetlenkednek a kritikusok, még azok is habzó szájjal nyilatkoznak a német géniuszról, akik egy filmjét sem látták. Valamilyen csoda folytán ezek a "remekművek" mégis megtalálják nézőközönségüket, minőségükhöz képest nem is keveset kaszálnak a mozipénztáraknál vagy DVD-n. A színvonal egyértelmű, mégis van rá kereslet. Most akkor hogy is van ez? Elég egyszerű. Nincs az a moslék, amit ne lehetne megetetni a disznókkal.

A véletlenül/direkt értékelhetetlen produkciók sokszor nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot, mint a kőkemény munkával elkészített minőségi társaik. Gát György és Győzike közelebbi testvérek, mint elsőre gondolnánk. Az egyik azért kap pénzt, mert hülye, a másik pedig azért mert hülyének nézi az embereket. Amíg az ország egynegyede kíváncsi elsőszámú celebének mindennapjaira, addig a Kis Vukok vígan eljutnak a mozikba. Nincs miért felháborodni, ugyanis a közizlés a béka segge alatt van, a kertévés-sztármagazinos agysorvasztás elérte a célját. A Győzike-féle horrorszéria már sokadik évadjánál tart, Uwe Boll még mindig alkot és most már a zombi Vuk is támad. A vírust egyféleképpen lehet kiirtani, mégpedig totális közönnyel. Ha az érdeklődés egyensúlyba kerül a színvonallal, akkor az érintettek talán elgondolkodnak produkcióik létjogosultságán, a ráfizetés ugyanis hosszabb távon nem vállalható.

A hosszúra nyúlt bevezető után rá is térnék a címben említett veszett állat kalandjára. Már az előzetesek alapján le lehetett szűrni, hogy a Dargay-féle változathoz nem sok köze lesz, egy újfajta "értelmezéssel" szembesülhetünk. Ez azt jelenti, hogy mindenki kedvenc 2D-s Vukjából csináltak egy 3D-s verziót és a történetet egészen új alapokra helyezték.

Gát György olvasatában az emberek teljes életnagyságban láthatók, kis Vuk pedig egy mentálisan sérült róka, akinek paprikát dugtak a seggébe. Ganxsta Zolee 5 percenként károg egyet, Csimpi (a cirkuszi majom) folyamatosan tolvajkodik, Artúr (a cirkuszigazgató) hipnotizőrködik, Arcadonna (Artúr felesége) főgonoszoskodik, Balfék és Jobbfék csak simán retardáltak, Alex egy jóindulató tolókocsis srác, az Ezredes pedig Alex süket (fejhallgatós) kutyája. Felbukkan még jópár remek karakter, de ők feleannyira sem érdekesek, mint az előbb felsoroltak. Úgy tűnik, hogy a lamantinok nem végeztek alapos munkát és egy elég kezdetleges forgatókönyvet nyújtottak át a produkció urának, de őt ez egy szemernyit sem zavarta.

Sebaj, majd a látványvilág kárpótol ezért az apró hiányosságért. Tökéletes kameramozgások, hibátlan fény-árnyék hatások, fotorealisztikus képek és aprólékosan kidolgozott grafika, ezek egy Pixar-alkotás legfőbb ismérvei. Gát György ezeket a szempontokat figyelembe vette és gondoskodott róla, hogy egyik se valósuljon meg. Elképesztően amatőr munka, amelyen egy szemernyit sem látszódik a készítők lelkesedése, még hazai szemmel nézve is minősíthetetlen a végeredmény. A mozgások darabosak, a fizika törvényeit semmibe vették, a figurák kidolgozatlanok és erőteljesen mutálódtak normális társaikhoz képest, egy kötőtűvel történő szemmasszázzsal felérő vizuális élmény.

Hibátlan látványvilághoz és világbajnok forgatókönyvhöz már csak egy jó kis zene hiányzik, amit természetesen megkapunk Som Krisztián jóvoltából. A létező összes klisét kimerítik a váratlan pillanatban elhangzó fülsértő dalok, az i-re pedig Ganxsta Zolee semmiből jövő károgása teszi fel a pontot.

Az összkép önmagában is siralmas, de egy klasszikus mese folytatásaként még bezsebel pár mínusz pontot az eddigi nulla mellé és átveszi a megtisztelő legdrágább hulladék címet. Kis Vuk megérkezett, csak kár, hogy halva született.