kalimpálhatnék én itt veszettül vitriolba mártott varázspálcával, de pofátlanság lenne a részemről falhoz állítani olyan ósdi írói trükköket, mint a szándékos terelés ("majd elmesélem, ha itt az ideje" " <- vazzeg), miközben a harry potter sorozat hatodik kötete gyakorlatilag letehetetlen.
az ötödiket jó párszor sikerült elhajítani: rowling anno egész estés tagadás ködével álcázta azt, hogy egyszerűen nem volt ötlete arra, mit kezdjen hősével, miután úgy igazán először szembesült ádáz ellenfelével.
ezúttál már okosabban húzza az időt. harry szenvedő alanyból ismét nyomozóvá lép elő, s igaz, ami igaz: a lumpsluck-rejtély elég nagy lufi (főleg, hogy dumbledore végig tudja sejti, mi a szar van), de közben szélesre tárul a történetszövés kapuja, s még a ki-kivel rész is érdekes kanyarokat kínál.
A befejezés drámai, ahogy az egy utolsó-előtti regénytől el is várható, s eléggé kiszámítható, de azért nem ától cettig. egy dolog biztos: neville longbottom és luna lovegood a hetedik kötetben szét fog rúgni néhány segget.
(mindenkét arra kérek, hogy az esetleges kommentekben mellőzzék a hetedik kötet történéseinek taglalását.)