kissé spoileres... (csak a novella ismeretében olvasd!)

zsibbadt ujjakkal, csontszáraz homlokkal és verítékben úszó tarkóval ülök itt, miközben ezeket a sorokat írom. film rég vert ilyen erővel földhöz, mint frank darabont harmadik king-adaptációja. de én tehetek róla. felkészültem a legrosszabbra: olvastam a novellát, hallottam a film vitatott befejezéséről és előre rázott a hideg attól az ultraortodox némbertől...

aztán mégis lekapott a tíz körmömről. talán azért, mert darabont hisz a folytonos képek erejében; kamerájával nem idegeskedik, hideg fejjel, nyugodtan pásztázik és lefilmez mindent, legyen az valami obskurus szörnymotívum, kingesen szélsőséges jellem-perpatvar vagy pedig egy élőszülés sok száz poronttyal.

a kisregényt olvasva olyan érzésem volt, hogy king félúton ráunt a figurákra: a filmet látva pedig úgy éreztem, darabont soha nem is szerette őket. ugyanakkor azt elérte, hogy közhelyes monológjaik, rossz döntéseik ellenére a klasszikus szörnymozit kedvelő néző drukkoljon értük, hisz küzdenek: egymásért, magukért, az életben maradásért... no, ez a néző baszik rá a legjobban.

egy percig sem csodálom, hogy a the mist nem hozta a tőle elvárt sikert, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy idővel kultikus szintre emelkedik, melyet nyugtanul mocorgó rajongók fognak először távolról, majd egyre közelebbről tisztelni. mint pl. john carpenter the thingjét. 

ha lenne igazság a földön, akkor valamennyi king-adaptciót frank darabont dirigálna, aki még egy középszerű irományból is képes egyedülálló élményt forgatni. olyat, amit egyszerűen nem lehet pontozni.