nem a montázsfilm, csupán néhány keresetlen szó a párizsban töltött hétvégéről.

ha visszalapozol a blogban 2005. szeptemberének elejére, akkor találhatsz egy bő lére eresztett beszámolót, amelyben rendesen leveszem a keresztvizet a kontinens legnépszerűbb városáról. biztos csak bal lábbal kelt fel a fények városa: második (illetve harmadik, ha azt a fél napos keresztülrohanást is beleszámítom sok-sok évvel ezelőttről) találkozásunk sokkal szofisztikáltabbra sikerült, már-már megkedveltük egymást.

ezúttal csak kettesben estünk neki zsével a hirtelen felindulásból elkövetett túrának (az ötlet kb. három hete pattant ki a fejemből), amely a nagy rákészülés ellenére is klappolt: találtam viszonylag korrekt repülőjegyet (wizzair), valamint gyanúsan szállást (15 perc sétára a sacre coeurtől, montmartre-ban), és már csak a napokat kellett számolni.

a csütörtök hajnali kelést elképesztően gyors készülődés, majd reptérre taxizás követte - szerintem a checkingnél még ott volt az arcomon a párna lenyomata. elnéző vámosok és reptéri alkalmazottak között szlalomozva beálltunk a gigantikus sor végére, aztán felszálltunk a reptéri buszra, amely kemény 30 métert vitt minket a repülőgépig - zsé meg is jegyezte, hogy frusztráló lehet itt a buszsofőrök élete. a részemről a egyre hevesebb szívdobogást próbáltam csitítani: ez még csak a negyedik repülőútja volt röpke életemnek, de mivel épp egy bejegyzést farigcsálok, elárulhatom, hogy simán ment.

párizsban piszok szar idő fogadott minket: a szürke felhőréteg természetesen az utolsó napig kitartott, csakhogy a ragyogó reggeli város látképe még levertebbé tegye a hazautat. szerencsére a boruláshoz nem járt zima, így a városnéző busz nyitott emeletén sem feltétlen fagytunk kockára, csak módjával.