harlan coben regényeiért versengenek az amerikai producerek, elsőként mégis egy színészből lett francia rendezőnek nyílt alkalma celluloidra adaptálnia az amerikai bestselleríró egyik művét. hogy hogy sikerült neki? szimplán csak meggyőzte az írót arról, hogy ő a legnagyobb rajongója a földön. filmjéből viszont nem csak az odaadás sugárzik, hanem a hozzáértés és intelligencia ritka keveréke, amely meghozta számomra az utóbbi évek egyik legütősebb thrillerjét.

alex beck (francois cluzet - a szegény ember daniel auteuilje?) feleségét nyolc évvel ezelőtt meggyilkolták. a rendőrök először őt vették elő, s mire bebizonyította ártatlanságát, a nyom kihült, a tettest soha nem kapták el. alex azóta sem dolgozta fel a traumát, s mikor egy ismeretlen címről hírt kap a feleségéről - aki talán mégsem halt meg -, megfordul körülötte a világ.

beck részben hitchcocki karakter, hisz akaratán kívül kerül bele egy jókora disznóságba, amelyből csak úgy tudja kivágni magát, ha bizonyítja ártatlanságát, azaz felgöngyölíti a szálakat. ám a tell no one főhőse nem az eszményi ártatlanság iskolapéldája, akivel bármely néző szívesen azonosulna, sokkal inkább áldozat, aki az eseményekkel sodródva próbál napirendre térni érzelmei felett. tökéletes átlagember, akivel - ha akarod, ha nem - azonosulni fogsz.

és mikor ez megtörténik, akkor a sztori is magával ragad. jobban is jársz, ha egy hullámhosszra kerülsz a "hőssel", ugyanis a cselekmény meglehetősen kusza; gondolkodásra, töprengésre késztet, néha csak a zárat mutatja, máskor pedig a kulcsot - a kapcsolatot beckkel együtt neked kell megtalálnod, ráadásul minden egyes ajtó felnyitásával újabb és újabb problémák vetődnek fel - egészen az elegáns befejezésig, amely kikezdhetetlen választ ad valamennyi kérdésedre. és hidd el, messze nem "látom a halottakat" szerűt.

frappáns. lebilincselő. magvas szórakozás. (trailer)