INTRO: első körben bosszankodtam egy sort azon, hogy a fórum hungary megtiltotta, hogy február 10-éig bármilyen véleményt közöljek a filmről, lévén azon frissiben szeretek véleményt alkotni, a düh és a rajongás, a sírás és a nevetés visszhangja a legjobb drog, ha recenzió írásáról van szó. ennek a filmnek viszont jót tett a bő egyhetes kényszerpihenő, ugyanis a kezdeti, általam is furcsányak talált "sok hűhó semmiért" érzés idővel csak még szilárdabbá vált...

na szóval, van ez a film, melyet az egyik legjobban szeretett "new movie brat" mesterműveként tartanak számon: az imdb-n jelenleg minden idők 14. legjobb filmje pozícióját birtokolja - épp beelőzve hitchcock hátsó ablakát, s hamarosan az is kiderül, hogy nyolc oscar-jelöléséből hányat cserélhet be szoborra.

egyet most megítélek daniel day lewisnak, aki száz meg száz alkalommal bebizonyította már, hogy felette áll a színészkedésnek. ő nem játszik, hanem átváltozik, azzá válik, akit mások maximum csak megszemélyesíthetnek. summa summarum, daniel day-lewis egy kisebb isten, ezen tulajdonsága pedig pont kapóra jön a filmnek, lévén főhőse, daniel plainview is annak hiszi magát, s nem csupán életének azon szakaszában, mikor már jockey is a kezéből enne: valószínűleg ez a bizonyosság már akkor ott lebegett előtte, mikor először kitette lábát anyja méhéből. de ez így van a világ összes gazemberével; jack torrance is őrülten érkezik a panoráma hotelbe, ty cobb már akkor egy egoista vadállat volt, mikor még a kutya se tartotta számon, s így tovább. a seggfejek akkor is seggfejek maradnak, ha a világ összes vagyonát megszerzik - vagy elveszítik.

felmerül hát a kérdés: érdemes-e filmet forgatni seggfejekről? hát hogyne! őket lehet leginkább szeretni, hisz minden emberben ott lakozik az az ösztön, amit a széles körben elfogadott erkölcsi szabályok mellett a vásznon látottakon vicsorogva tud csak ízlelgetni. eddig nincs is gond pta filmjével.

a probléma az ambícióval kezdődik: paul thomas anderson ugyanis nem elégedik meg azzal, hogy újra leforgassa a citizen kane-t - amivel nem is lenne gond, hisz ahhoz a munkához ez idáig szinte csak pornósok nyúltak -, a jó direktort alragadja a hév és a lelkesedés, hogy ő most baromi fontos filmet forgat egy olyan világról, egy olyan világnak, melyben az olaj kulcsfontosságú dolog - felülkerekedik valláson és családon egyaránt, jellemből állatot, egyéniségből robotot csinál.

prédikáljon, de mértékkel, hisz a sokkból is megárt a sok: a film pedig annyi irányba kezd el építkezni - emitt egy kis sommersby-érzés, amott egy adag apakomplexus (de most aztán tényleg) -, hogy mire a film eléri utolsó egy óráját, a rendező kénytelen nagyvonalúan kezelni saját ambícióját, és laza, felületes, - urambocsá' - bohózatba illő mozdulatokkal elvarrni a szétfutott szálakat. kár, pedig daniel day-lewis mindent megtett azért, hogy komolyan vegyem.

OUTRO: nagy-nagy "gratula" a fordítónak azért, hogy sikerült tökéletesen elb*sznia a film legutolsó mondatának magyarra interpretálását.