Nagy várakozásokkal ültem neki a a Modeselektor új albumának. Bár még csak a második nagylemeznél tart a Gernot Bronsert és Sebastian Szary nevével fémjelzett duó (az első a Hello Mom! volt 2005-ben), 17 éve készítenek együtt zenéket... és nagyon jól csinálják.

Stílusra hasonló lemezzel állunk szemben, mint volt az előző albumuk: a számok ugyan az elektronikus zene kereteit nem lépik át, de azon belül hatalmas a szórás. Fuzionál a grime, a berlini techno, a hip hop, a glitch és a BPitch labelre jellemző elektronika, megfejelve némi vásári zenével, rave-vel és neuro breakkel. Jelzővel illetni az egész katyvaszt nem igen lehetne, de tökéletesen működik.

És ez itt a lényeg: egy hete folyamatosan a lejátszómban forog, és rendszeresen megtörtént, hogy egy szám órákra repeate-en maradt... ez pedig engem korántsem zavart. A számok színvonala ugyan változik (ez egy 70+perces albumnál azért nem annyira meglepő), de nagyon sok zseniális szerzemény mellett egy közepesen jól sikerült is már gyengébbnek hat. Különösen remek szerzeményből pedig van sok: az electro/idm keverék Godspeed és Edgar, a raggával megfejelt Let Your Love Grow (Apparatos közreműködéssel és Paul St Hilaire vokáljával), a korai techno évekre emlékeztető B.M.I. (dallamra és felépítésre Sven Väth Accident in Paradise albuma volt hasonló), a technoid Sucker Pin és Black Block, a rave gyökerű Hyper Hyper (a Scooter azonos című darabjának remixe Otto von Schirach vokáljával) és First Rebirth, a The Dark Side of The Sun grime szörny, valamint a Thom Yorke (igen, a Radiohead énekese) vokáljával ellátott neurotikus The White Flash.

Szóval az album remek, ha szereted az elektronikus zene bármelyik ágát, egy próbát mindenképpen érdemes vele tenni. Csak ajánlani tudom.

black block