all can be heroes for just one series.

mert ez így van. találkoztam egyszer egy olyan képregénnyel, amely egy olyan városban játszódott, ahol mindenki szuperhős volt. rövidtávon tetszetős koncepció, de mint ahogy syndrome mondta a the incrediblesben: "ha mindenki különleges lesz, akkor több már senki sem lesz az."

ez itt a probléma: ha a heroes című sorozat szereplője vagy, s legalább tíz mondatod van, akkor tuti, hogy rendelkezel valami szuperképességgel, esetleg egy titokzatos kormányszervezet ügynökeként tevékenykedsz, és emellett (gyakorta eltitkolt) rokoni szálak fűznek valamelyik másik szereplőhöz. és ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen belefutsz valamelyik sorstársadba, mert hát egyre kisebb a világ. most emiatt dobjak egy hátast?

persze, de csak ha kényelmes karosszék van a hátam mögött, hisz abban elterpeszkedve azért elég szórakoztató tud lenni ez a nonszensz széria, még annak ellenére is, hogy túlon-túl komolyan veszi magát. a lostból kölcsönzött bullshitelésnek erőteljesebb állaga van, az x-aktákkal szemben néha sikerül egyről a kettőre jutnia és az x-menhez képest valamivel több köze van a realitáshoz: ugyanakkor mindhárom fent említett médiumot nyúlja, ahol éri, miközben majd minden epizód végére jut egy olyan cliffhanger, amely a következő fejezetben már nem is úgy van, ahogy legutóbb volt. annie wilkes tuti baltát rántana, ha ezt látná.

ui.: vajh a robbanó csávó miért nem repült el?