zs kérdezi a minap, hogy mi baja a szememnek (az történt, hogy vérben forgott, mintha épp akkor lett volna vége a spartacusnak). mondom: heavenly sword. zs kérdőn néz rám. ez egy játék, mondom, ami annyira intenzív, hogy a nyüstölése közben még pislogni is elfelejtek.
és tényleg. a kizárólag ps3-on megjelentett játék (habár eredetileg pc-re tervezték, aztán még xbox360-ra is) egyedülálló vehemenciával ontja játékosára az akciót. kritikusai szerint túl tömény, túl intenzív, s szinte pillanatok alatt kijátszható. ez így is van. interaktivitásról szó sincs: őrületes sebességgel rohansz végig a cselekmény fonalán, s hol another worldbe és dragon's lairbe illő filmszekvenciákon esel át egy-két jól időzített gombnyomással, hol pedig seregnyi ellent aprítasz kockára a címben szereplő mágikus fegyver lóbálásával. és a másodpercnyi szünetekben azon csodálkozol, hogy mennyire gyönyörű ez az egész, amit magad előtt látsz.
bele lehet kötni a főhősnő összefüggő hajzuhatagába (amit mindig enyhe szellő borzolgat) vagy a filmbejátszások során és tágas tereken tapasztalható enyhe szaggatásba, de elég egy pillantást vetni bármelyik helyszínre vagy bármelyik karakterre, és minden meg van bocsátva: bár az akciók nagy részében valamivel vázlatosabb narikót (ő a játék szexi főhőse, ő pedig a modellje és hangja) irányíthatsz, a fent említett filmszekvenciák során olyan részletességgel animált figurát láthatsz, amely simán vetekszik a balsorsú final fantasy-film főhősével, csak narikónak még a tekintete is több életet sugároz. és a környezet is tele van élettel: szél által bodrozott fákkal, pozdorjára aprítható bútorokkal és így tovább. kénytelen leszek megkérni egyik barátomat, hogy játssza végiga stuffot, miközben én csak gyönyörködöm, hisz álmélkodásra játék közben nem igazán jut idő.
a jóslat szerint anno egy égi harcos szállt le a földre, hogy rendet teremtsen a rosszak között. dolga végeztével itt felejtette mágikus kardját, ami nariko klánja tulajdonába kerül. természetesen a szerszámra elég sokan fenik a fogukat, ott van például a bohan, az excentrikus urlakodó, aki több ezer katonából álló seregét mozgósítja a kecsegtető díj megkaparintásáért. narikónak, azaz a játékosnak kell lenyomnia őt.
a sztori valóban nem túl bonyolult, a cselekmény is lineáris, habár a jól felépített karakterek és a kitűnő dialógusmunka (a bohant alakító andy serkisé a munka oroszlánrésze, ugyanis ő vezényelte le a karakteranimációt is) könnyedén beszippantják a játékost. a helyszín utopisztikus: mintha az éden találkozna az amazonas bujaságával és a távol-kelet kultúrájával. nem lehet vele betelni.
viszont a heavenly sword nincs híján a hibáknak: rengeteg a kombó-lehetőség, de csupán ezek töredékét érdemes elsajátítani, hisz a harcok hevében egyszerűen nincs idő különböző gombkombinációk kiizzadására. akinek gondja lehet (pl. eleinte nekem) a sixaxis kontroller ide-odohajlítgatásával, az rendesen le fog izzadni a céllövöldés részeknél: alkalomadtán kai-t, a vadonban nevelkedett mesterlövészlányt kell irányítani, méghozzá speciális módon; a nyílpuskaszerűségével kilőtt nyilait a kontroller döntögetésével lehet (kell) célba juttatni - ennek elsajátítása nem kis türelmet igényel. és valóban, a játék túl rövid: röpke három nap alatt kijátszottam, míg pl. a ninja gaiden sygmával majd egy hónapon át kínlódtam (kisebb-nagyobb kihagyásokkal), de vele ellentétben a heavenly swordot újra, meg újra elő fogom venni. akár már holnap.