hogy ian mcewan menyire tisztán látja, mi járhat egy serdülő kor előtt álló, vagy azt éppen megélő gyermek fejében, azt valószínűleg már legelső regényével, az 1978-ban megjelent a cementkerttel is bizonyította (én csak a bizarr köműves kelemenné sztoriból készült filmet láttam, melyben a fiatal charlotte gainsbourg játszotta a főszerepet). a vágy és vezeklés középpontjában is egy gyermek áll, aki egy félreértés során olyan döntést hoz, amely a környezetében élő valamennyi ember életét gyökeresen megváltoztatja.
ennél többet talán nem is lenne szabad elárulnom a történetről, hisz a könyvet magát sem a cselekmény uralja - bár kétségkívül elhagyhatatlan kulmináns -, hanem az állapotok. egy fiatal fiú értékrendje, aki a túlélés érdekében mindent az ösztöneire bíz, egy fiatal lány gőgje, ami eltakarja valós érzéseit és egy gyermek gyötrelme azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. ahogy a szerző egyik koponyából a másikba vándorol, úgy változik a regény jellege is: kalandozós, hosszú leírások után realista dokumentáció következik; mintha a könyv első felét bronte írta volna, a másodikat pedig dosztojevszkij. drámai oldalról pedig jane austen verseng shakespeare-rel, hisz a játékosnak induló szerelem szélesvásznú drámával párosul, mindez michael cunningham féle szorongással fűszereződik.
irónia és intrika járja át a regényt, melynek filmváltozatát januárban mutatják be nálunk. nem tagadom, ez utóbbi ösztönzött arra, hogy kézbe vegyem a vágy és vezeklést, aztán mikor rákerestem az íróra, meglepődve konstatáltam, hogy ő írta a nálunk hivatalosan még nem bemutatott és kétségkívül nagyhatású enduring love alapjául szolgáló regényt is (ami viszont megjelent őrült szerelem címmel).