az első film szórakoztató zsánerdarab volt: a történet alapját klasszikus zombiváz szolgáltatta, újdonságot csupán a körítésben találhattál. jó színészeket, (most már nem annyira) újszerű rögzítést és a mainstreamre hajazó eurocinemát jellemző koszos nihilt (legutóbbi példa: children of men) a folytatásban is találhatsz, épp ezért nem lehet megemészteni, hogy a 28 weeks later romero helyett az emmerich-iskolát követi.

puff neki. hőseink hol mindent felemésztő tűzgolyók, hol pedig mérges gázok elől futnak (nem vicc), a szabadkezet kapott katonaság túlságosan sok energiát feccöl abba, hogy olyan célpontokat (=hőseink) hajkurásszon, akik 1000%, hogy nem fertőzöttek, és még némi zombi-vérfertőzéses családi dráma is helyet kap a visszatérő főmumusról már nem is beszélve.

a juan carlos fresnadillo (intacto) által levezényelt folytatás egészen odáig érdekes, amíg újból ki nem tör a járvány: mindig is kíváncsi voltam arra, milyen lehet a nagy újrakezdés egy makrokatasztrófa után, s a film egészen addig a pillanatig hitelesnek is tűnik, amíg el nem kezdődik a vérengzés.

ez utóbbiban azért kedvedre fürdőzhetsz - már ha látsz valamit a rángatózó kamerázás miatt -, hisz van itt sniperes népírtás, szemkinyomás, torokszéttépés és főmenü gyanánt egy kis helikopter-propelleres fű- és főnyírás. ezekért a pillanatokért simán érdemes végigülni ezt a mozit, ami a 28wl-t executive producerként jegyző danny boyle legutóbbi filmjéhez, a sunshine-hoz hasonlóan különleges élvezetet ígér, aztán jól pofára ejt. (trailer)