babel (2006). krisztusi korhoz közeledvén film legyen a vásznán (sic!), amely képes meghatni. inárritu harmadik többszálásának nem igazán sikerült. az oscar-hype ezúttal a vezeklésnek szól, hisz a rádiós dj-ből lett rendező első játékfilmje sokkal markánsabb, összeszedettebb, színesebb munka: annak kellett volna kiosztani néhányat a kopasz aranyosból. a babel üzenete viszont annyira in-your-face, hogy már-már tolakodóan banális, mert nézzenek oda, az egyik szereplő süketnéma, és senki se érti őt. senki!!
a túlbuzgó innaritu világméretűre duzzasztja kedvenc filmes eszközét, a különböző sztoriszálak kuszálgatását, de ez a nagymellényű globalizáció pusztán parasztvakítás, hisz ez a sztori ugyanúgy játszódhatna egy határon innen is, hisz én még a szomszédomat sem értem, és azt hiszem, ezzel a szituval nem vagyok egyedül.
és ha már a díjaknál tartunk: az őszes hajú brad pittre baromira rájár a rúd, nem elég, hogy a the departed oscar-esélyes produceri köréből is kihagyták, de még a legjobb mellékalak gárdájából is kiszorította a faarcú mark wahlberg, pedig mr jolie csupán karrierjének legjobbját nyújta... (trailer)
Az oldalon található tartalmak kizárólag
