francia körút. vol.5

5. nap

hétkor kellett átvennünk a kocsit, úgyhogy jóóó korán keltünk, nem mintha, túlságosan bántuk volna. KHBI-vel már rendesen be voltunk indulva egy kis kocsikázásra, s a kapott autó minden előzetes elképzelésünket felülmúlta. a volskwagen touran-ba játszva befértek a csomagok, kétoldali digitális légkondival, diesel motorral és természetesen cd-lejátszóval bírt, így senki sem menekült az eklektikus zenei felhozataltól, amit KHBI-vel prezentáltunk. (filmzene – oldschool pop – elektro – progressive ez+az – és így tovább…) válaszul a lányok óránként kikéredzkedtek pisilni, így szinte mindenhová az utolsó pillanatban értünk oda. (persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a társaság alle zusammen meglehetősen lomha volt. :)

első úticélunk gruyéres volt, hans-rudi giger szülőhelye, egészen pontosan a giger museum, ahol a mester legjobb munkáiból láthattunk egy lenyűgözően hátborzongató szelekciót. a négy szintes kiállítás külön emeletet szentelt a svájci képzőművész leghíresebb teremtményének, az aliennek. a lányok meglehetősen perverznek tartották a szelekciót: szemlátomást még a KGPM is besokalt tőle kissé.

giger művészete egyedülálló. imádja a biológiát, művei szinte mindig a testről és a testiségről szólnak, mozgalmas, nem ritkán túlzsúfolt képeiből viszont teljességgel hiányzik a melegség, sőt a humánum is. giger egy idegen világot alkotott meg műveiben, ahol a kultusz egyesül a biológiával, az öröm a fájdalommal. ő maga úgy nevezi ezt, hogy „biomechanika”. kíváncsi lennék, mi születne giger és clive barker tehetségének házasságából.

a múzeumból átcsorogtunk a szemközti giger bárba, melynek berendezését a mester maga gyártotta le: olybá tűnt, mintha egy idegen bordái között fogyasztanánk el itókánkat. svájc amúgy gyönyörű, elképzelni nem tudom, hogy születhetett egy ilyen hátborzongató elme egy ilyen csodálatos helyre.

úgy gondoltuk, olaszországban fogunk megszállni, így folyamatosan eltátott szájjal bevetettük magunkat az alpokba, s egy aosta nevezetű kisvárosban kötöttünk ki. egy kis hotelben szálltunk meg, melynek recepciósa (tulajdonosa?) volt a legszimpatikusabb fazon, akivel e szakmában találkoztam. de ez még nem minden! éjfél előtt nem sokkal estünk be egy pizzériába (tudod, ha rómában jársz, tégy úgy, mint a rómaiak), s a pincér félálomban ugyan, de mindent megtett azért, hogy a kedvünkben járjon. a pizza finom volt, a bor egyenesen isteni, el is határoztuk, hogy másnap kerítünk belőle valahol. jóllakottan és rendesen becsiccsentve tértünk meg szobánkba.