aeon flux

ready for the action now, danger boy?

Zalaba_Ferenc
2005. augusztus 12. 12:19:53

Kategória: Szólj hozzá!

szigetnapló 2005. második nap.

az első nap kimaradt. hogy miért? fuck you sean paul, azért. mint ahogy azt a szöges verebek csivitelték, nem is kell hamut szórnom a fejemre a skip miatt, legfeljebb azért, mert valószínűleg az első nep volt az egyetlen a szigeten, amikor becsukott szemmel kettőt is lehetett lépni úgy, hogy ne rúgj fel egy földön fetrengő individuumot. ha nem lenne olyan elcsépelt és paradox, akkor azt mondanám, embertelen tömeg van a hajógyárin. teszem azt, már a héven lehet játszani ablakra tapasztott matricásdit, csak hogy garfieldék pereskedhessenek. aztán a filatori gátnál tömeges torlódásban vehetsz részt, mivel a forgalmat irányító rendőr elég gyakran gondolja úgy, hogy inkább a taxit engedi el, s nem az ezer embert. bejutni viszonylag egyszerű, a karszalag-szakértők már nem kérdezik, honnan van a VIP-jegy*, a híd túloldalán nem motoznak meg: tőlem maximum csak az éles nyelvemet vehették volna el, de akár föld-levegő rakétát is köthettem volna a hátamra, annyira érdekelte őket. aztán jön az elvegyülés.

vannak dolgok, amik nem változnak: reklám reklám hátán, az a kibaszott undorító viva-kapu még mindig arra késztet, hogy a tövébe hányjak (képletesen persze, mert azért OLYAN nem vagyok), sehol a világon nem olyan fura a talaj, mint a nagykínpad környékén, s még a legnagyobb szupersztár koncertjén is vannak olyanok az első sorban, akik azt se tudják, mi fán terem a fellépő, de fikázni és tömeget tologatni feszt. ja, s még valami: ha az a lány, akivel szigetre mész, "gyorsan kisminkeli magát", akkor nyugodtan elkezdheted olvasni a háború és békét eredeti nyelven, szótározgatva.

na, de rátérek végre az aktuális dolgokra. a fenti rick bakert meghazudtoló aprólékossággal kivitelezett mázolásnak köszönhetően a tervezetthez képest jó másfél órás késéssel indultunk el szigetelni, amit eleinte annyira nem bántam, lévén már sikeresen feldolgoztam irgumburgum natália koncertjének kényszerű skippelését, ami valószínűleg úgy is csak abból állt volna, hogy különböző brutálszexuál pózokban képzelem el az énekesnőt, miközben próbálom ignorálni a zenéjét**. az őt követő anima sound sytemet már csak sznobizmusból is kerülöm, bár a koncert végét ismét sikerült elcsípnem (mint két éve massive attack előtt), s láthatóan sokat fejlődtek. igaz, egy tekercs vécépapírba több eredetiség szorult (frissességről nem is beszélve), mint animáékba, akik most épp asian dub foundationt mímelnek, de azért megmozgatott az a 2-3 dal ott a végén.

mozgásba igazán akkor lendültem, mikor animáék végre lerakták a lantot meg a furulyát, s a lassan oszladozó tömegben hamar előre furakodtam, hogy az underworldöt testközelből láthassam, mert azt úgy illik. jól beletaccsoltam a nemzetközi sziget-üst velejébe, ugyanis bárhová néztem, bármelyik könyököt távolítottam el az arcomból, mindenhonnan idegen nyelven kérdezték, hogy "van innivalód/cigid/tudatmódosítószered?" nem, semmi ilyesmim nem volt, s már a türelmem is fogyadozóban volt, mikor derült égből bevonult a trió - jó 20 perccel a hivatalos kezdést megelőzően, s a lovak, izé... laptopok közé csaptak.

az underworld valamikor a nyolcvanas évek végén formálódott (alapító tagok: karl hyde, darren emerson és rick smith). a dj-ként tevékenykedő darren emmersonnak köszönhető, hogy az addig főleg gitárzenekarokban tevékeny hyde/smith páros progresszívabb mezőkre evezett. hogy progresszív mezők hullámai mennyire voltak újak, arról a zenetörténelem nyilatkozhat: az egyik kritikus pl. úgy jellemezte a banda zenéjét, mint "a rock'n'roll halálának dala". persze, ez azért LOL, mert a rock'n'rollt már azóta temetik, mióta megszületett, de a lényeg a lényeg: az underworldnek (és néhány fajtársának, a primal screamnek, a new ordernek és az orbitalnak) köszönhető, hogy a szakma elkezdte értékelni a progresszív dolgokat. időközben a trió megfogyatkozott: a lüktetésért felelős darren emerson szóló karrierbe fogott, talán ennek tudható be, hogy a banda negyedik albuma már nem üt elemi erővel, sőt hajlamos lírikus húrokat pengetni, hogy oda ne rohanjak egy péklapáttal...

még szerencse, hogy a hyde/smith páros tudja, hogy koncertezni olyan nótákkal kell, mint a rez, a king of snake, a moaner (argh, de kemény volt), vagy az ultimate sláger, a trainspotting himnusza, stb. a born slippy. ahogy az tőlük elvárható, a közel két órás koncert során mindössze 8-10 számot "pengettek": a matekozást rátok bízom, de nem volt ritka, hogy egy nóta hossza meghaladta a negyed órát. szintén szokásuk, hogy megamixelnek, tehát a számok egymásba másznak, s miközben rick smith sajátos táncmozdulatokkal szórakoztatja a népet, valódi extázist idézhet elő egy-egy hosszú kiállást követő drop (tudod, amikor hirtelen a dobok közé csapnak). a második sorban ácsorogtam, mikor suttyomban elkezdték a koncertet (21.30 helyett 21.10 magasságában), aztán az ácsorgásból hamarosan bólogatás, majd ugribugrival vegyes denszelés lett. azt hiszem, nem lógtam ki a sorból. 2005 végén jön az új album, ebből adott 20 perces ízelítőt a koncertnyitó nóta és az a súlyos dnb-be hajló szám a második órában: ez utóbbi miatt hajlamos vagyok megbocsátani, hogy a legeslegjobb underworld szerzeményből, a pearl's girlből csupán egyfél perces crazycrazycrazycrazy hangmintára futotta. :(

a visszatapsolást egy tütyimütyi nótával köszönték meg (anyátok, de vártam a pearl's girlt!!!), aztán 23 óra pár perckor végleg leléceltek. sajnos, a hangosítás kutyafasza volt, még az első sorokban is erőteljesebben szólt a szűnni nem akaró cigi/bogyó/pia lejmolás, mint a zene maga, de hát mit lehet csinálni egy város "közepén" megrendezett fesztivál esetében? lábujhegyen pogózni, azt.

4/4-es ütemektől zsibongó fejjel álltam tovább (megjegyzem, partneremmel még a koncert előtt elválltak útjaink azzal, hogy "mindjárt jön", de én már sejtettem, hogy órákig nem fogom látni - így is lett). belefutottam két akkurátus dnb-fanba, akik épp a drum club felé tartottak. perfekt. a drum clubról azt érdemes tudni, hogy sem a térképen, sem a programfüzetben nincs feltűntetve, s léte csak az utolsó pillanatban dőlt el. a rendezőség úgy vélte, hogy nem kell külön drum and bass placc, mikor ott van a cinetrip, a pörgés aréna és még néhány elektronikus zenét játszó helyszín. na most, a red bull sátor mellett felállított mini színpad olyan "sikertelen" volt, hogy az összegyűlt tömeg komoly torlódásokat okozott a sziget vérkeringésben. a snatch/mentalien/skc trió  felváltva pakolta a korongokat, s nagy ívben szartak arra, hogy a másik kettő milyen stílben kavart, szépen rakták a magukét: snatch fisifosi drumfunkot (ezekkel a regi-hangmintákkal komolyan ki lehet zavarni a világból), mentalien ütős jungle-rigmusokat és rollereket, skc pedig slágerbéjzt (pl. a pulp fiction idióta dnb remixét, amire persze teljesen meghülyült a tömeg.

kis hoppárét követően továbbálltam a party aréna felé, ahol dj rush és speedy j vágta a fát. a sátorban mindössze 2 percig bírtam tartózkodni: nem csupán a zene (dangdangdangdang) üldözött el, hanem a közönség is, amely biztosan egy másik bolygóról látogatott el hozzánk. ó, és hát a tömeg: a bejáratnál fejünkre csorgott a kicsapódott izzadtság... a cinetrip sátorban slágerhiphop buli ment (snap - the power, ééérted), sz'al onnan is koccoltam. végre sikerült összekaparnom az útitársamat, akivel hetyegtünk kicsit valami nem t'om hol (jóvanna, hajnal volt már) olyan muzsikákra, mint az emf - unbeleivable, oasis - wonderwall, aztán hazacsoszogtunk. azt hiszem, ezzel le is zárom blogom történetének leghosszabb postját...

*a VIP-jegyről hosszas nyomozás után kiderítettük, hogy annyiban különbözik a normál hetijegytől, hogy vele NEM lehetett volna a nulladik napon szigetelni, azaz megnézni az illést. ezért olcsóbb, vili?

**igazából nem is rossz az, amit natalie művel, persze, szigorúan popzenei szinten.

Címkék

sziget

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr44533669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása