főnök. ma találkoztam a volt boss-szal. utoljára április közepén láttam, amikor oly kecsesen mondtam fel, hogy szinte földet se érte a lábam, úgy repültem ki az ajtón (a félreértés elkerülése végett közlöm: azért, mert úgy örültem a szabadulásnak, és nem azért, mert megküldtek hátulról). akkoriban még csak két hete tartott a fogyókúrám, s kb. minusz 3-4 kilónál jártam csupán, amit a szemfülesebbje már észrevehetett, ő viszont azzal búcsúztatott, hogy "hű, mekkora vagy, elférsz?". szóval ilyen kedves ember volt. aztán ma újra látott, s keményen megvizslatott közelülő malacszemeivel. "hmm, te barna vagy, most jöttél meg nyaralásból?" kérdezte, miközben összeszűkült szemekkel bámult. "nem, szoktam járni úszni, s ez a mellékhatás." továbbra is bámul, szinte hallom, ahogy kattognak benne a fogaskerekek. tiktakreccsdangdangsiuiuiuiiiibangsssshhhhhhnyekkhmhmhmhmAHHA! "fogytál?" felcsillan a szeme. "áh, csak 1-2 kilót." "hmmm." "na jó, 35-öt." még jobban felragyog a képe. "hát persze, vékonyabb az arcod, és ezért ilyen sötét, mert összement és izé, a szemed is sötétebb, és ezért vagy barnább." aham. most már értem, hogy etiópiában miért olyan fekete az a sok-sok sovány ember.