aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: hamupipőke [cinderella] (2015) Takács Máté
2015. március 17. 08:46:00

Kategória: film 6 komment

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy filmstúdió, ami gondolt egy nagyot, és megalkotta a filmtörténelem első egész estés rajzfilmjét. A Hófehérke és a hét törpe véget nem érő sikere (hiszen még több mint 45 évvel bemutatója után is százmillió dollárt termelt) meglódította a szekeret, jöttek sorban a mesék, amik ugyan nem konkrétan a Walt Disney Pictures kezei között váltak klasszikussá, mégis nagyban köszönhető a cégnek, hogy ma oly jól ismert Csipkerózsika, Pinokkió, Maugli és Balu vagy a száz meg egy kiskutya története.

cinderella.png

Apropó 101 kiskutya, tulajdonképpen nem is annyira új keletű a játékfilmesítő trend, ami egereséknek egyfajta megújulást hozott, miközben mégis a gyökerekhez való visszanyúlást eredményezte. Kellemes vegyül a hasznossal: adott a kútfő, az előzetes ismertség okán jóformán cégér sem kell, és bizony kelendő. De még hogy! Az Alice Csodaországban milliárdját persze azóta sem sikerült megismételni, ámbár ez nem Lewis Carroll agyszüleményének a többi fölé tornyusoló népszerűségét sugallja, hanem inkább a 3D-jét, 2010-ben. Sebaj, a továbbiak is komoly igazolóerővel bírtak, kiváltképp a 2014 negyedik legsikeresebb filmjévé előlépett Demóna. És mikor azt bemutatták, már folyt a sürgés-forgás a továbbiak körül is, melyek közül a Hamupipőke került elsőként mozikba.

Mitől is örvend népszerűségnek a népmeseként született, de leírt verziójában hol Charles Perrault-nak, hol a Grimm fivéreknek tulajdonított történet a cseléddé alacsonyított, majd királynővé vált köznépi lány története? Hát éppen ettől! A romantikus filmek jelentős hányadának vázát adta meg (legutóbb például A szürke ötven árnyalatáét, hogy egyből jó messzire menjünk), és könnyűszerrel csempészi magát kislányok újabb és újabb generációjának szívébe. Napjaink kiemelkedő igényére, a vizuális kápráztatásra és a fantázia megmozgatására azonban szegényesen nyújt lehetőséget, éppen ezért nem volt teljesen egyértelmű, hogy a Disney ezzel is fényűző sikert arat, de az elmúlt hétvége eloszlatta a kételyeket: ami örökzöld, az bármilyen körülmények között virágzik.

És ne csak a jegypénztárakra tessenek gondolni. Nincs trükkparádé és nincsenek túláradó díszletek, amik a tartalomról el-elvonták volna az alkotók figyelmét, így Chris Weitz (Bölcsek kövére II., Az arany iránytű – miközben az Egy fiúrólért Oscarra jelölték) zavartalanul és különösebb nyomás nélkül –például hogy közbeékeljen pár kötelező látványmomentumot– merülhetett bele a mesébe, hogy visszaadjon belőle mindent, amitől Hamupipőke a Hamupipőke, s mindez Kenneth Branagh értő rendezői kezei alatt megnyerően és ízlésesen kel életre. Az érdem továbbá a címszerepet alakító Lily Jamesé, aki roppant bájos és a szépség mellett a szerénység is sugárzik belőle, éppen úgy, ahogy azt Hamupipőkétől elvárnánk, de a Trónok harcából szalajtott Richard Madden is kielégítő eredménnyel törhetne lándzsát a hercegi szerepkör mellett, jóllehet Károly figurája a valódi mostoha ebben a történetben.

Ebben a történetben, ami 2015-ben jóleső szentimentalizmus, mérhetetlen gonoszság és elsöprő románc elegyével hódítja meg a közönséget, miközben az egészet áthatja az a hamisítatlan báj, ami egy tündérmese biztos ismérve. Az igazi varázslatot nem az nyújtja, midőn a lúdból kocsis, a tökből hintó lesz, hanem az, ahogy az ismeretlen lány betoppan a kastélyba, és a herceggel a báli jelenet csúcspontján táncot lejt, miközben minden tekintet rájuk szegeződik, a vásznon és a nézőtéren egyaránt.

cinderella_hun_poszter.png

Címkék

kritika **** disney fantasy forum hungary cate blanchett helena bonham carter romance kenneth branagh stellan skarsgard hayley atwell derek jacobi

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr427276967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HavasiG 2015.03.17. 09:19:13

Két kérdésem van:
1.) Énekelnek benne?
2.) A Frozen rövidfilmet a magyar mozikban is adják majd előtte?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.03.17. 09:27:17

@HavasiG:

1.) Pár sort, és annak jelentősége van.
2.) Igen. Ebben sokkal rosszabb az éneklés, főleg a "tök jó"-kkal meg "frankón"-okkal tűzdelt magyar dalszöveg miatt.

HavasiG 2015.03.17. 09:29:44

@Takács Máté:
Köszönöm a választ! Biztató, hogy nem a "nem tudunk mit kezdeni összesen 60 perc játékidővel, szóval énekeljünk" a hozzáállás. :)

A második kérdés a lányom miatt fontos, neki a film egyik fő vonzereje, hogy lesz előtte új Elza. :)

Richter Géza 2015.03.17. 09:33:16

basszus, mégis meg kellene néznem? a szerkesztőség tagjainak már írtam, h nemrég rájöttem: A Birodalom visszavág után az 1950-es rajzfilmváltozatot láttam a legtöbbször moziban ;) . lehet röhögni.

Jester. 2015.03.17. 09:51:47

Ha a herceget a Trónok harcából szalajtották, Hamupipőkét a Downton Abbeyből.

skaven 2015.03.17. 10:14:35

a demona kb az ertekelhetetlen kategoriaba tartozott egy szanalmasan jatszo foszereplovel, szoval azt el tudom kepzelni hogy ez jobb lett. ettol meg semmi nem tud ravenni arra hogy moziban nezzem meg. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása