- SPOILERMENTES -

Angelina Jolie második rendezése újabb strigula az igaz történetek listáján. A Rendíthetetlen Louis Zamperini amerikai sportoló életének valós eseményein alapul. A berlini olimpia után egy bombázógép irányzójaként szolgált a csendes-óceáni hadszíntéren, amikor a gépüket lelőtték. Bajtársaival bő másfél hónapig sodródtak a nyílt vízen, majd japán hadifogságba kerültek a háború végéig.

Lehet, hogy az ingerküszöböm emelkedett magasabbra ekkora mennyiség után, de olyan volt a Rendíthetetlent nézni, mintha a nem sokkal előtte látott életrajzi művek összegzését látnám. Megismerünk egy olimpikont erős fivéri támogatással (Foxcatcher), akinek a sorsát a második világháború történései fogják alakítani (Kódjátszma). Ez a benyomás semmiben nem befolyásolta a végül kialakult véleményt, ettől függetlenül érzem úgy, hogy a forgatókönyv kivitelezése hagy kívánnivalót maga után.

A történet elején letudjuk a kötelező köröket a háborús hős hosszútávfutó családi hátteréről, visszaemlékezést a visszaemlékezésben. Az eseményeket egészen az 1936-os olimpiai játékokig követhetjük, aztán folytatódik az egész flashback apropójául szolgáló repülőszerencsétlenség a fronton. Az ezt követő hánykolódás a mozgókép legerősebb része, a főszereplő Jack O'Connell illetve társai, Domhnall Gleeson és Finn Wittrock színészi játéka ezekben a jelenetekben teljesedik ki leginkább, talán a ráérős tempónak köszönhetően.

Ami aztán a film második, nagyobb lélegzetű felében annyira lelassul, hogy a történet túlnyúlik saját optimális keretein. A fogolytáborba kerülést követően a szenvedés különböző stációi nem épülnek egymásra, így nem szolgálják a drámai fokozást, ami nélkül nem lehet eljutni a katarzisig. Hiányzik az igazi átütő erő, a nagybetűs dráma helyett a fásultság képei peregnek, bár néha úgy tűnik, vánszorognak a szemünk előtt. Az sem segíti a látottak átélését, hogy a "gonoszról" annyit tudunk meg nagyjából, hogy "nagyon gonosz", bár az alkotók kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy azt higgyük, amiatt az, mert japán. Nem, ő teljesen más okból seggfej. Ennyivel le is rendeztük a kérdést.

A rendezőnő végül elég direkt módon, a keresztény szimbolikát használva közli velünk, hogy végig passiójátékot láttunk. A képek hatásvadász volta ellenére itt megvillanhatna valami abból, ami a Rendíthetetlen lehetett volna, ha a giccshatáron egyensúlyozva mindig sikerrel járna, ami sajnos nem mondható el róla - például a zene tolakodása miatt. Ezért elmarad a csoda, végignézhetjük az ábrázolását, de nem vehetünk részt benne.

Nem rossz film a Rendíthetetlen, de hangozzék ez bármennyire is közhelyesen: láttunk már sokkal jobbat ebben a témában... és kevésbé közhelyeset. Kíváncsi vagyok, mi lett volna a végeredmény, ha a Coen tesók nem csak a szkriptet írták volna, de a direktori székbe is ők ülnek. Mindent elmond Jolie munkájáról, hogy a végén bejátszott archív felvétel az idős Louis Zamperini megvalósult álmáról sokkal megindítóbb, és többet mond el a megbocsátásról, mint az azt megelőző két és negyed óra.

Kövess minket facebookon és twitteren!