aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: godzilla [godzilla] (2014) Cseh Dániel
2014. május 18. 21:00:00

Kategória: film 62 komment

(Írtunk már egy kritikát a Godzilláról, amely leginkább "előjeltelen" volt, most viszont jöjjön egy határozottan pozitív!)

Volt honnan felállni. A nagy G hírnevén az első tengerentúli adaptáció okozta fekélyes sebre a japánok, ha kétes sikerrel is, de gyógyírt kínáltak a Millenium sorozat epizódjai képében, inkább hagyományőrzés, sem mint minőségápolás szempontjából. Roland Emmerich interpretációját nem kvalitásaiban kérte ki a rajongók hada, hiszen a lécet maguk is egészen ritkán helyezték magasra, sokkal inkább Godzilla lényét, lényegét hiányolták. A küldetés adott volt, a vihar elülte után Gareth Edwards vállalta el a megtisztelő feladatot, hogy az asztalt lesöpörve, tiszta lappal új életet leheljen Nippon héroszába, lehetőség szerint nem egyszerűen elnézést kérve a múltbéli hibákért, de az idő vizébe fojtva egyszer és mindenkorra el is feledtetve azokat. Mission Accomplished.

Godzilla 01.jpg

A Godzilla jó film. Nagyon. Nem baj, hogy nem mindenkinek tetszik, baj, hogy miért. Különvéleményt írni a szívesen elvégzendő teendőket soroló listám utolsó helyein áll, szégyen, de különösen nem is foglalkoztat, hogy egy, a tetszésemet, elismerésemet, ne adj’ Isten, rajongásomat elnyerő film másoknál milyen okoknál fogva bukik el. Godzilla azonban szívügy, és mint olyan, talán megérdemel egy védőbeszédet, találjon az bármennyi megértő fülre, felháborodott olvasóra. Ha Edwards tisztességes iparos munkát végzett volna, ez a cikk soha nem készülne el, de a Monsters rendezője a filmtörténelem egyik legvékonyabb mezsgyéjére rátalálva egyszerre szolgálta ki a rajongókat, az újonnan érkezőket és a kegyelmet nem ismerő kritikusokat.

A Godzilla rossz film, mert unalmas.

Az volna? Nem kell túl messzire mennünk, hogy találjunk egy szörnyfilmet, ami képtelen volt akár egyetlen másodpercre is megállni, az unalmat hírből sem ismerte, mégsem tudott megfelelni az elvárásoknak. A Pacific Rim lényegesen jobb film, mint ahogy sok helyen fogadták, de egyértelműen bizonyítja, hogy a pergő tempó nem minden. Edwards filmje pontosan ott zseniális, ahol Honda alkotása volt 60 évvel ezelőtt, úgy mozgatja a szerteágazó emberi szálakat, hogy egy pillanatra sem veszíti el a fókuszt. A legmélyebb tisztelettel és alázattal nyúl a témához, megőrzi a klasszikus üzenetét, de hozzátesz, aktualizál, az arcunkba robbanó effektustenger helyett felvezet, kivár, feszültséget kelt, így az elkerülhetetlen többszörös erővel csapódik be.

Godzilla 02.jpg

A Godzilla rossz film, mert sablonos.

A recept időtlen, legyőzhetetlennek, megállíthatatlannak tűnő csapás üti fel a fejét, amire az idő szorításában próbálnak megoldást találni, az őrült tudósra persze senki nem figyel, de az utolsó pillanatban az ő elmélete bizonyul igaznak, az emberi hősiesség újfent megmenti a világot a pusztulástól. A Godzilla esetében az egyik őrült tudós 15 év nyomozás után eljut egy pontig, ami döbbenetesen messze van a teljes képtől, a másik pedig ötlet híján arra bíztatja a hadsereget, engedjék a monstrumokat küzdeni, mi úgyis tehetetlenek vagyunk. Nincs titkos fegyver, nincs megoldás, csak tehetetlenség és fogyóban lévő remény. Hogy végül, súlyos pusztulás árán, de az emberiség megmenekül, az csak rajtunk felül álló események okozata.

A Godzilla rossz film, mert unalmas a főhős.

A főhős éppen annyira unalmas, mint te vagy. A mai napig értetetlenül állok a War of the Worlds című filmet ért negatív visszajelzések előtt, ami kisebb hibáin túl rendelkezett egy olyan tényezővel, ami magasan az átlag felé emelete, Edwards pedig hibátlan érzékkel lép Spielberg lábnyomába. Az eseményeket egy teljesen hétköznapi, tehetetlen, az árral sodródó katona szemszögéből követhetjük, a kiváló operatőri munkának köszönhetően sokszor szó szerint. Százemeletnyi szörnyek párharcát ennél nem lehet hitelesebbé tenni, egy utolsó senki, aki a nap végén szeretne a felesége és a gyermeke mellett lenni, ezért teszi a dolgát, az önfeláldozástól sem visszariadva. Talán a folytatásban indul az Eurovíziós Dalfesztiválon, és kiderül a pornós múltja, úgy kevésbé lesz unalmas.

Godzilla 03.jpg

Edwards filmje határtalan energiával igyekszik két céljának megfelelni. Nem okoz csalódást G rajongóinak, a szörny megjelenése, méretei, képességei, azok felhasználása, tulajdonságai és a fináléban betöltött szerepe tökéletesen egyezik azzal, amit a japán sorozat követői elvárnak. Fejet hajt a klasszikus első rész előtt, megidézi Fukusimát, megjelenésében és szerepében kiválóan helyt álló ellenlábasokkal állítja szembe Godzillát, aki ellen ezúttal a Toho sem emelheti fel a szavát. Másik célja, hogy a rajongói körön kívül rekedtek is elégedetten térjenek haza, ezt pedig türelmes, de nagyszerű tempójú ívével, döbbenetes látványvilágával, Desplat hátborzongató zenéjével és kompromisszumokat csak ritkán elfogadó megoldásaival igyekszik elérni.

A Godzilla meglepő vállalás. A vádak szerint arcon köpi az előzetesekben ígért hangulatot, amiből áradt a reménytelenség, a tehetetlenség, a pusztulás, a filmben mégis hétköznapi emberek szemszögéből, soha nem tapasztalt realitással élhetjük át, ahogy emberek milliói vesztik el mindenüket, a hadsereg tehetetlen, az emberiség egyetlen reménye pedig bízni abban, hogy amikor az egyik monstrum legyőzi a másikat, talán lesz még élhető föld, ahol mindent újra lehet kezdeni. Sejtelmes, feszült, életszagú, mégsem fordít hátat az eredeti sorozatnak, ami nem sejtelmes, nem feszült és nem is életszagú. Mestermunka a javából, minden idők egyik legjobb szörnyfilmje, aminek Peter Jackson vagy Guillerdmo del Toro csak jelenthet.ae4csillag.jpg

Godzilla Poster.jpg

Címkék

kritika **** godzilla david strathairn monster movie ken watanabe juliette binoche sally hawkins aaron johnson gareth edwards bryan cranston elizabeth olsen

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr836179697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyberius06 2014.05.18. 21:21:03

Ehhez nem igazán van mit hozzáfűzni. A film nem 100%, de marha szórakoztató, képileg és hangilag is teljesen rendben van, én egy percig nem hiányoltam az arcunk (nem) tolt hullahegyeket, mert van annyi fantáziám, hogy amikor dőltek azok az épületek, akkor tudjam, ha volt valaki benne annak helló (kivéve, ha a főszereplő valakije, de az meg már túlontúl Hollywood out lett volna, szóval nem volt ezzel probléma). Nekem tetszett a kihalt japán "atomsújtotta" város képe, és ahogy a monstrek összecsaptak és ezeket is milyen arányosan kis adagokban pakolták a legvégéig (mert ott aztán elszabadult a pokol), az nagyon bejött.

Near93 2014.05.18. 21:37:24

Nah végre valaki a film mellé áll. Komolyan eddig azt hittem hogy egy csomóan összefogtak azért hogy lehúzzák a filmet.... Nálam egy GODZILLA film ilyen! Látványfilmnek tökéletes, a fesztültség tetten érhető, és igazán sötét hangulata van, amiről a legtöbb katasztrófa film rendező csak álmában volt képes! Az év eddigi legjobb filmje!

AdamTaylor 2014.05.18. 22:18:29

Hezitáltam a 3-as és 4-es között, végül a jó-ra kattintottam megtekintés után "majd eldől"-alapon. Egyelőre marad az érdemjegy - összességében ugyanis pozitív moziélmény volt, de el nem vagyok halva. Egyetlen otromba hibára nem tudnék és nem is akarnék rámutatni, inkább apró dolgok zavartak. Az egyik a borzalmas szinkron - erről nyilván a rendező és a stáb vajmi keveset tehet. Aaron Taylor-Johnson az egyik kedvenc színészem a korosztályból, most mégis súlytalannak éreztem és hiányoltam a karizmát - nyilván a showt nem neki kell elvinnie, de annyira sem izgultam érte, mint Shia-ért a Transformers 1-ben. A másik ami már inkább zavart, az a film végi pusztítás-finálé. Régebben a film végi összecsapások látványosak voltak, nagyot szóltak (na persze a korhoz és filmhez illő technikával), és viszonylag hamar lefolytak. Manapság egy ilyen zúzást elképesztően hosszúra nyújtanak, így egy idő után elveszik a dolgok éle, íze, zamata. Lásd Acélember - mikor már minden létező épületet leromboltak és mindenki meghalt a környéken, az szomorú és hatásos, aztán ha ez még 20 percig megy akkor lassan unalmassá válik. A Bosszúállókban az apró fricskák és ötletek, a humor és a karakterek miatt nem éreztem így, az Acélemberben és a Godzillában viszont igen. Utóbbi mellett szól hogy mikor aztán végre vége a zúzásnak, akkor tényleg pokoli hangulata van a porig rombolt városnak.
Egyébként pedig a dráma a helyén volt, örültem hogy az emberi karakterek ennyi teret kapna, bár Watanabe-ékra ráfért volna még pár plusz perc. Ja és igen, nem vagyok rajongó, az Emmerich-féle filmre pedig sajnos (?) már alig emlékszem.

Jester. 2014.05.18. 22:42:32

Ha "mestermű", akkor miért csak négy csillagot kapott?

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2014.05.18. 23:02:47

@Jester.: Egyrészt, mert az öt csillag olyan, időtálló, művészeti értékkel rendelkező daraboknak van fent tartva nálam, mint például az Only God Forgives, egy Godzilla film ennél közelebb nem kerülhet az öt csillaghoz. Másrészt anyám csuklik éppen eleget miattatok az utóbbi hetekben, nem hiányzik, hogy azért is égetnivaló nyomorék legyek, mert a legmagasabb értékelést dobom "erre a szarra".

isvean 2014.05.18. 23:12:00

reméltem, hogy nulla, vagy egy csillagot kap, és akkor 12 óra téka után csendben ülhetek neki a prometheusnak, de most felzaklattam magam, és a film után kereshetek egy időpontot holnapra... hhh..ezek a csillagok...

Jester. 2014.05.18. 23:17:44

@Cseh Dániel: Szerintem a maga műfajában lehet egy látványfilm is 5 csillagos.

Egyébként nem láttam még a filmet, nem is kifogásoltam az értékelést, csak fura volt ez a mestermű=4 csillag. De most már értem.

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2014.05.19. 00:03:21

@Jester.: Az első mondattal egészen egyet tudok érteni, sokszor tudnám hasznát venni egy zsánerenként változó értékelési rendszernek, bátran lehetne mondjuk 4 csillagos egy Armageddon vagy egy Fast Five anélkül, hogy külön el kéne magyarázni. De a fenti megoldás egyszerűbb.

ADAMZED 2014.05.19. 07:04:47

youtu.be/56A_OdmZrfo
Csak ennyit erre az enyhen elfogult kritikara.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.19. 08:28:05

Szerintem amúgy Edwards koncepciója (emberi nézőpont az aljnövényzetből) ott bukott el, de nagyon csúnyán, hogy erőltette a főhős-toposzt (Johnson), meg az összes katasztrófafilmes kliséfigurát (tudós, tábornok, aggódó anya, doomsayer, neves áldozat), miközben tényleg átlagemberek szemén kellett volna láttatni ezt az egészet. Ebben a sokat zrikált Világok harca MILLIÓSZOR jobb volt.

Kriszti25 2014.05.19. 08:39:39

@Cseh Dániel:
lehetséges SPOILER!

"Az eseményeket egy teljesen hétköznapi, tehetetlen, az árral sodródó katona szemszögéből követhetjük"

Ez az átlagkatona teljesen véletlenül 3szor összetalálkozik a "rossz" szörnyekkel a hazafelé vezető úton :P Lehet, hogy sodródik, de akkor viszont hatalmas lúzer, akinek ennyi szörnytalálka alatt illett volna meghalnia...ha már ennyire átlagos.
Én tuti már Hawaii-n kipurcantam volna :P:)

"Nincs titkos fegyver, nincs megoldás, csak tehetetlenség és fogyóban lévő remény."

Bárcsak ez lett volna. De nem az a baj, hogy nincs titkos fegyver, hanem hogy az amcsi hadsereg vezetőinél még egy 5 éves ovisnak is jobb ötletei vannak!
Szárazföldi egységekkel támadjunk rá az 20 emelet magas szörnyre? Van egy hatalmas légierőnk, de mi a vonatban hiszünk... Kickass-e kívül (neki is sokat kell agyalnia rajta) senkinek nem jut eszébe berobbantani a fészket.

Tudod hol volt jó az alsó perspektíva? A Coverfieldben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.19. 08:40:36

sokat elmond a filmről, illetve annak fogadtatásáról, hogy a hétvégén barátokkal mentünk megnézni 7en, és abból csak kettőnknek tetszett. A többiek, meh, és fúj között ingadoztak.

És igen igen vegyes volt a társaság, mert volt képregény, anime, akció, dráma rajongó is, tehát kicsit mindenkinek tetszhetett volna.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.19. 08:48:46

@Kriszti25: SPOILER!!!!!

használtak repcsiket is, de a mutó tolt elektromos impulzusokat és lezuhantak. Azután választották a vonatot amit nem tud tönkretenni.

nortonp 2014.05.19. 08:50:59

@Cseh Dániel:

Én is fanyalogtam az utóbbi irás kapcsán, ezt ne vedd magadra kérlek, de anyázás nincs, nem volt és nem is lesz ;)

ellenben most abszolút egyetértek, és nem azért, mert Veled együtt nálam is simán kapna egy négyest, hanem jól ragadtad meg a pozitivumait és jók a reflexiók a kiemelt kritikai pontokra.

Tökéletesen ad vissza egy adott szörnyfilmes atmoszférát, amit már nagyon rég láthattunk és emiatt tényleg vastagon Edwardst kell kiemelni, mert a forgatókönyv nem kevés helyen erősen lyukas.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.19. 08:51:29

@Kriszti25: SPOILER:

A vonatra (dízel hajtotta mozdonyra) itt egyébként azért volt szükség, mert a MUTO elektronos impulzusok formájában minden elektronikai műszert kinyírt - később ezért is potyogtak úgy az égből a repcsik, mint a konfetti.

Mondjuk, ettől függetlenül vicces volt a San Franciscótól öt percre felrobbanó atombomba, amihez képest - idézem - Hirosima és Nagaszaki csillagszóró volt csupán, illetve hogy azért nem tudtak foglalkozni a hatástalanításával, mert nem tudták felhajtani/betörni a plexi fedőlapot. Aha.

Kriszti25 2014.05.19. 09:07:37

@Zalaba_Ferenc:

SPOILER

Igen ebben igazad van, de ha repülőre rakják a bombát (nem ismerem az USA bombatárolóit, de biztos nem volt mondjuk közelebbi Friszkóhoz ? :) ) és egy nagyobb körrel mennek a városba? A gyalog menő mutó-t azért nem lett volna nehéz kikerülni :D A szárnyas meg az óceán felől jött.

" ezért is potyogtak úgy az égből a repcsik, mint a konfetti" Na de ez is. Nem tanultak az első esetből, 20.-jára is felküldték a vadászrepülőket :) Na ezért mondom, hogy eléggé leszerepelt itt a katonaság. Az egyetlen cool jelenet az ejtőernyős volt.

McCl@ne 2014.05.19. 09:12:53

@Kriszti25: Lesz majd rengeteg "cool jelenet" a hamarosan érkező Transformersben, ezt a picit még bírd ki, ami hátra van! ;)

nortonp 2014.05.19. 09:17:18

@Kriszti25:

SPOILER:

nagyobb körrel? azért a mutó EMP-jének nem kicsi ereje volt, és ha a nagyobb kör közben kicsit bekinálja őket és lezuhannak bombásultul, akkor nincsenek igazán előbbre, mintha a vonattal akadnának el.

nem azt mondom, hogy jól járt el a hadsereg, de ez egy relative ésszeru, gyorsan meghozott döntés volt - mig a tömjük meg atommal, mert csak és ezzel ellőjük a kötelező katonai sémákat is, valóban ostobaságnak hatott.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.19. 09:18:05

@Kriszti25: Ez az egész "atomot az atomevőre" dolog amúgy is hamvában holt baromság volt, de azért megnéztem volna, hogy nő mondjuk a háromszorosára egy ilyen bombától az egyik tűzőkapocskiszedő-fejű izé. :)

Kriszti25 2014.05.19. 09:18:09

@McCl@ne:

A Transformersnél bármelyik Minimaxos mese elgondolkodtatóbb film.

Az ejtőernyős rész azért volt cool, mert látványos volt, jó hangulatú (zene)és még értelme is volt. (valóban így volt értelme gyorsan a város közepébe jutni.

McCl@ne 2014.05.19. 09:21:21

@Zalaba_Ferenc: A "radioaktív sugárzással táplálkozás" és az "atommal szétrobbantjuk" csak nálam nem ugyanaz?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.19. 09:24:43

@McCl@ne: Sehol a világon nem ugyanaz, viszont filmről beszélünk, nem is egy túl okos filmről, amelyben végtére is bombaevő lények vannak, így egy "atomot rájuk" próbálkozás tuti fordítva sült volna el, ahogy azt az ábrándos tekintetű tudós többször ki is fejtette.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 09:46:39

@Zalaba_Ferenc:
Pontosan!
Sajnos a "kontra" felsorolásból hiányzik a film legnagyobb hibája, mégpedig az, hogy még katasztrófafilmes mércével mérve is buta, mint a föld.

SPOILER!
És ebbe csak szemelvényszerűen tartoznak bele a páncélos állatokat ész nélkül géppuskázó katonák (akik fegyvert nem emelnének a nőstény petéktől izzó hasára), a szörnytámadás idején áram nélkül túlórázó irodai alkalmazottak és az atomhulladék-lerakót hátrahagyó MUTO, hogy San Fransisco közepén keressen "nagyobb" sugárzást. És kérem, kérem, ne is próbálja senki tagadni, hogy a puszizkodó MUTO-któl liftezni kezdett a gyomra!

Németh Barna 2014.05.19. 10:18:38

SPOILER

"Miért akarják felrobbantani, mikor atomot eszik?"

Nem atomrobbanást eszik, hanem sugárzó anyagot. Az ember is megeszi az étolajat, de ha felgyújtják a testén, az már nem esik neki olyan jól.

"Miért nem tesznek kerülőt repülővel ahelyett, hogy a vonattal vacakolnának?"

200 mérföldes sugárban hat a MUTO ereje, és mivel ő a városban van, a várost megközelíteni sem lehet repülővel.

"az atomhulladék-lerakót hátrahagyó MUTO, hogy San Fransisco közepén keressen "nagyobb" sugárzást"

Nem azért hagyja ott a börtönt, hanem elindul a hím felé.

"Ez az átlagkatona teljesen véletlenül 3szor összetalálkozik a "rossz" szörnyekkel a hazafelé vezető úton"

Ez pusztán azért van, mert ugyanoda tartottak.

"a szörnytámadás idején áram nélkül túlórázó irodai alkalmazottak"

Az áram kb. 10 perccel a támadás előtt ment el, ennyit szerintem én is várnék, mielőtt hazaindulok.

"puszizkodó MUTO"

Ízlés kérdése, szerintem tök romantikus, hogy a csávó atombombát visz a csajnak az első randin :)

Úgy általában: Edwards célja nyilván az volt, hogy a nyugati világ szélesebb közönsége számára is elfogadható filmet készítsenek. A nyugati népeknek kell emberhős meg a saját kis megoldásaik. Lőjük ezerrel a betolakodót, csináljunk tervet, próbáljunk tenni valamit. Hiába mondogatja a japán szereplő, hogy felesleges, a nyugat ilyen. Japán meg nem, nem véletlenül ő mondja ki, hogy "hagyjuk, hadd csépeljék egymást." Szóvl nem értem, hol a probléma? Azt jobban elfogadtátok volna, ha megjelenik egy baszom nagy szörny, a katonaság pedig csak nézi, mert lőni felesleges, a repülő meg szintén semmit nem ér?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.19. 10:21:06

nem tudom, hogy milyen gyorsan lesz kitörölve, vagy ki se lesz, de ilyen volt a film: tekasztorik.blog.hu/2014/05/19/film_fater_budapest

Szakadtam a röhögéstől mikor olvastam. :D

Aztán ha nem szabad más blogot reklámozni akkor bocsi nem láttam még a blog "szabályzatát" erre vonatkozólag, meg nem szokásom mást reklámozni, de most "have to". :D

Németh Barna 2014.05.19. 10:21:40

Egyet még hozzátennék: A bejelentett második részben viszont már nem lőhetik el ezeket, mert pontosan tudják majd, hogy mi a helyzet. Kíváncsian várom, hogy ott mi lesz a megoldás. Bár ha tényleg Mothra lesz, az egy teljesen más felállást jelent.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.19. 10:40:44

@Németh Barna: Valahol olyat olvastam, hogy a Warner nem rendelkezik a többi szörny jogaival, csak a címszereplőjével, ezért kell(ett) új ellenfeleket kitalálni. Mondjuk, lehet, hogy a fenti eredmények után új tárgyalásokba kezdenek.

Amúgy a Toho mit nyilatkozott a filmről, illetve nyilatkozott egyáltalán valamit?

nortonp 2014.05.19. 11:05:47

@Németh Barna:

annak ellenére, hogy nekem tetszett, pár dolog a felsoroltak közül engem is zavart, de szépen leérvelted :)

(azért az atomhulladékos jelenet még igy is böszme volt, mert gondolom stabil erőditmény az, de csak megérezték volna, ha egy 100 méteres X tonnás dög kidönti mellőlük a fél hegyet.)

Németh Barna 2014.05.19. 11:11:05

@Zalaba_Ferenc: Azt írta a Variety, hogy a Kelet-ázsiai jogok a Tohónál maradtak, szóval hiába van ott képviselete az amerikai forgalmazónak, nem ők mutatják be sem Japánban, sem Kínában, hanem a Toho. Ezzel persze meg is válaszoltam, hogy addig a Toho kussban marad a pénz miatt, de szerintem nem tetszik nekik. Persze utálni nem fogják (mint a 98as nem Godzillát), de szeretni sem. És nem azért, amiért a magyar lázad, hanem éppen az alapok miatt. Godzilla az amerikaiak atommániája miatt lett nagy és erős, itt meg tudjuk mi lett belőle: ők nem atomkísérleteket folytattak az óceánban, hanem el akarták pusztítani Godzillát. Szóval a felelősségvállalás helyett a maguk malmára hajtják a vizet, és ez meg fogja feküdni a japánok gyomrát. Még a film végkicsengése ellenére is.

Egy biztos, Mothrát szerintem nem adják ki, csak bizonyos feltételekkel. És ha már második rész, az emlegetett Pacific Rim crossovernek végképp nem látom értelmét. Mi lenne abból? Ellene nem harcolhatnak (lásd a film vége), mellette meg minek? A válláig sem érnek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 11:11:31

@Németh Barna:

SPOILER!
"a szörnytámadás idején áram nélkül túlórázó irodai alkalmazottak"
"Az áram kb. 10 perccel a támadás előtt ment el, ennyit szerintem én is várnék, mielőtt hazaindulok."

Az áram hiánya csak azért feltűnő, mert a töksötét irodában akkor kezdenek kikászálódni az emberek a forgószékeikből, amikor mutatni kezdi őket a kamera, meg elsétál előttük a szörny. Ennél sokkal nagyobb blődség, hogy a közösségi média korában az egész városban ennyire nem reagált senki egy háznyi szörny pusztítására, a felszálló porfelhőkre, a rengésekre, úgy, hogy bréking nyúz van, és képek a kettétaposott Las Vegasról.
Ezeket is mind megvárnád, mielőtt hazaindulsz :)?

Kriszti25 2014.05.19. 11:12:26

SPOILER

"200 mérföldes sugárban hat a MUTO ereje, és mivel ő a városban van, a várost megközelíteni sem lehet repülővel."

Nem azt írtam, hogy a városban kell leszállni, hanem, hogy simán megelőzhették volna a mászkáló muto-t! Arról már ne is beszéljünk, hogy a vonatos incidens után jön a helikopter és elviszi a városba a másik bombát! Akkor most mégis lehet repülni ? :)

+1: bár ez valóban elnézhető probléma, de én szeretem a földrajzot :)

Ha elindulsz Japánból San Francisco-ba, akkor elég nagy kitérőt jelent beugrani Hawaii-ra :D
Persze erre oda lehet dobni, hogy biztos az orosz atom-tengeralatjáró "szaga" vonzotta arra a szárnyas mutót :)

Németh Barna 2014.05.19. 11:13:23

@nortonp: Igen, az finoman szólva sem volt elegáns, ahogy benéztek minden cellába :)

Németh Barna 2014.05.19. 11:19:43

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): De reagáltak. Elkezdtek evakuálni, mikor megtudták hova tart.

isvaen 2014.05.19. 11:24:05

@doggfather: kispolgári, faragatlan, stílustalan és erőltetett humor fajankóknak. de örülök, hogy ilyet is láttam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.19. 11:29:11

@isvaen: akkor vállalom a fajankóságot, évek óta olvasom. :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 11:34:51

@Németh Barna:

És az órák óta tartó hivatalos evakuálás fényében hogyan értékeled át a seggükön üldögélő irodai alkalmazottakat?
Merthogy ugye végig róluk beszéltem...

Németh Barna 2014.05.19. 11:47:26

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Úgy, hogy nem volt elektromosság, nem tudták, hogy mi van. Ők nem látták a tévét vagy az okostelefonokon érkező híreket. Csak azt, hogy nincs áram. Ha fent ülnél a 80. emeleten és nem szólna senki, akkor te sem kezdenél el futni csak azért, mert nincs áram, se lift. Mert ugye, amikor meglátták, hogy mi van, akkor már elkezdtek futni.

Kriszti25 2014.05.19. 11:53:27

@Németh Barna:

Engem ez zavart a legkevésbé mondjuk, de...
kb volt egy napjuk, hogy elhagyják az irodát! :)
Las Vegas pl. 1. nap déltán. Vonatos incidens 1. nap este. Friskó 2. nap délelőtt. Én be sem mentem volna dolgozni, ha este látom a felvételeket Vegasról :D

mesterjani 2014.05.19. 11:53:45

Tetszett ez a kritika. Jómagam semmit nem vártam a filmtől. Mikor kijöttem róla teljesen a hatása alatt voltam. Kicsit átjött ez a pusztításos világvége hangulat. Szegény barátnőm kicsit érzékenyebb az ilyen dolgokra. Ő azt mondta most hetekig csak vígjátékot akar nézni mert annyira leterhelte a film. Továbbá szerintem mesteri volt, hogy sokáig csak rejtegették Godzit, szép lassan került elő és így nagyobbat ütött. Nekem 5 csillag és hétvégén újrázom.

nortonp 2014.05.19. 11:55:23

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

ebben az a cseles, hogy szerintem még senki nem élt át hasonló szituációt, igy csak találgatni lehet, hogy kinek éppen mi lenne a logikus lépés az adott helyzetben - ez a katasztrófa filmek egyik nagy buktatója, hogy a kényelmes moziszékből nyugodtan könnyu rálazulni, hogy na én tuti ezt csinálnám, ezért szószerint akármi logikátlannak tunhet. ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek benne buktatók, vagy kirivó marhaságok (mert ez elkerülhetetlen), de pont azon rugózni, hogy egy toronyház tetején miként reagálnának le egy globális áramszünetet, vagy akármilyen (!) támadást egyáltalán (fuss le liftek nélkül, a stabil épületből ki a védtelen utcára?), szerintem enyhén életidegen.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 11:56:14

@Kriszti25:
... és mindezt úgy, hogy evakuálás van.
Köszönöm, végre valaki megértette, mi a bajom azzal a jelenettel :)!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 12:01:08

@nortonp:
Szerintem a pánik minden katasztófahelyzetben természetes reakció, a forgószékben való néma üldögélés meg nem.
Ennyi, és ha "rugózásnak" számít az alapvető emberi reakciók hiányának észrevételezése, igen, akár még egy szörnyfilmen is, vállalom.

Németh Barna 2014.05.19. 12:02:14

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ha már mindenképpen kötekedni akartok, akkor érdemesebb lenne a másik végén megfogni a dolgot. Hogyan lehetett tévéközvetítés egy olyan helyről, ahol nincs áram?

De ha már kötekedünk. A MARVEL, a DC és/vagy a Transformers világában miért élnek még emberek nagyvárosban, miért mennek be felhőkarcolókba mikor tudják, hogy bizonyos időközönként úgyis jön valami benga izé, ami porig rombol mindent. Oké, hogy vannak hőseik, de mire az legyőzi az ellent, elpusztul a fél város.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 12:28:56

@Németh Barna:
Mi a "kötekedés" abban, hogy folyamatosan lyukra futsz egy hülyeség miatt :DDDD ?

ADAMZED 2014.05.19. 13:22:25

_SPOILER_
Valaki magyarazza mar el nekem, mi a franc volt az amikor Godzi ketszer "meghumott"?
(Radolt az epulet & legvegen, a fight utan.)
Nah meg a masik sikoltó baromság, a legelejen cunamit idez elő, de a bucsuzaskor egy k*rva fodrozodas sincs...
_SPOILER OFF_

McCl@ne 2014.05.19. 13:32:46

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): De az nem zavar, hogy kötekedéseid 90%-ára van normális válasz, ugye? :)

Zolika1212 2014.05.19. 13:33:56

@doggfather: Fuhh, ez a sítlus vicces volt úgy 2008-2010 környékén a tarda/izomtibi/szleng blogokon, meglepődtem, hogy még ma is megy.

Zolika1212 2014.05.19. 13:41:49

@ADAMZED:

SPOILER

Kicsit megmozgatja a tengerfeneket ahogy előjön.
Így ni: www.youtube.com/watch?v=SlwZzbGh7Cw
Visszafelé meg csak ugrik egyet.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 13:45:07

@McCl@ne:
Aha, a "CSAK!", mert eddig kb. ez volt az egyetlen "normális" válasz, amit kaptam :).

ADAMZED 2014.05.19. 13:57:25

@Zolika1212:

SPOILER
Mert papiron o honnan is jon elo?
Ugrik egyet, a maga xy tonnajaval...
Ertem en, hogy nem fenysebesseggel csapodott be, de mar egy tizedakkora balna is elegge nagy hullamokat kelt, nem hogy ez a dög...
Nem vagyok kotekedo tipus, de az a kurva realitas...
Mindegy, skip...
Mi van a rebirth dologgal?
Konyorgom, az mi a szar volt?
Ugy allitjak be, mintha jaaaaj GODzira radolt az a kucko, elpusztult szögeny...
Varjunk csak, megsem... DE MEGIS... jaaaj, megsem...
Tarkarodjatok mar...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.05.19. 14:13:25

@ADAMZED:

SPOILER!
Nem megdöglött, csak megpihent egy kicsit a nagy küzdelem fáradalmai után, a ráomló épület meg csak lágyan betakargatta, aztán a szundiból új erőt gyűjtve lenyomta a nőstényt, és utána ráérősen leheveredett kialudni magát San Fransisco közepén, hogy kipihenten indulhasson haza :) .

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.19. 15:59:50

azért vicces olvasni, hogy realitást várnak sokan egy olyan filmben amiben hegy nagyságú gyíkizé szaladgál..

Ecco 2014.05.19. 17:28:42

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Biztos belső vérzése volt, mert egy karcolás sem volt rajta a szörnyközi ereszdelahajamat hatására. A harcok feszültségéből kicsit visszavett, hogy Godzi sebezhetetlen volt. Persze ha meg nem az lenne, nehéz lenne megmagyarázni miért nem csinál belőle egy sidewinder rakéta pástétomot. Sehogy sem jó ez. :(

Sárközi Gábor 2014.05.19. 19:54:40

Engem nem fogott meg a film. Látványos, az utolsó fél óra izgalmas, addig Godzilla csak pillanatokra tűnik fel. Az eredeti 1954- es Godzilla mai szemmel már kissé komikus, viszont sokkal inkább tetszik, mint az új. Nem csoda, hisz az igazi klasszikus.

Nyílméregbéka 2014.05.19. 23:35:40

A kritika nagy részével egyet értek, és bár nem nevezném minden idők legjobb szörnyfilmjének, de egy iparos munkánál is több volt azért. Ami nekem baromira tetszett a filmben, hogy a szörnyek gyakorlatilag pont leszarták az embereket. Kicsit sem érdekelte őket, hogy ott rohangásznak, elvoltak egymással, mint egy tömegbunyóban, ahol közben az emberek mellesleg letaposnak pár hangyabolyt, úgy gyakták le a városokat. Ez a nézőpont, és hogy az emberek totál tehetetlenek voltak, csak sodródtak az eseményekkel, nagyon bejött nekem, ebben újat tudott mutatni az eddigi szörnyfilmekhez képest.
Negatívum: Watanabe hihetetlen rossz játéka, bamba arccal nézett ki csak a fejéből egyfolytában mint egy retaldált, éppen csak a nyála nem csorgott a szája szélén.

@ADAMZED: Gergő videóit régen nagyon bírtam, még ha sokszor nem is értettem egyet a kritikáival, de mindig jól érvelt a mondanivalója mellett. De mostanában nincs a toppon, többször is egetverő baromságokat hordott össze az utóbbi hónapokban, főleg a videói elején lévő észosztásokkal.

batboy 2014.05.20. 10:47:56

maximálisan egyetértek a kritikával! bátor vállalás volt a film, pöpecül (és nem utolsó sorban tisztelettel) megcsinálták, de ha egyedül nézem a moziban, biztosan kijöttem volna. A Pacific Rimen is elaludtam. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.20. 12:39:44

@Nyílméregbéka: azok az észosztások már régen is minimum megkérdőjelezhetőek voltak...

a3030150 2014.05.26. 12:38:03

azok a fránya irodai dolgozók az áramszünet után...bizony az egyikük monitorán a nagy áramszünet ellenére is ott feszít a klasszik Windows XP képernyőkímélő. csak mondom.
a film isten. én imádtam

Nyílméregbéka 2014.05.26. 19:46:01

@a3030150: Nem hallottál még a szünetmentes tápegységről? ;)

isvean 2014.10.26. 23:45:40

(ennél szarabb filmet nem láttam idén. ingyen volt, munkaidőbe belefért, de kár volt minden perce egy ilyen nyálas, giccses, godzilla-mentes, teljesen felesleges karaktereket és jelenetsorokat felvonultató hulladékra.)

Gerberus 2016.12.05. 23:39:50

A világ egyik legfölöslegesebb filmje, akkora szar, mint egy Godzilla!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása