Réges-rég, egy messzi galaxisban, Hollywoodban éldegélt George Lucas, ez a Flash Gordon-rajongó fiatal filmes, aki szenvedélyes álmot szőtt egy varázslatos világról, melyből aztán gyermekek milliói táplálkoztak és teszik még most is, generációkkal később. Odáig azonban göröngyös volt a csillagközi út, míg a Csillagok háborújából minden idők egyik legsikeresebb filmje lett. Új sorozatunkban a Szent Trilógia megvalósulásának csodáit tárjuk fel, és mint minden, ez is az első résszel kezdődik - kivéve, hogy nem.

1974-ben Alan Ladd Jr., a 20th Century Fox producere szerint George Lucasnál aligha akadt tehetségesebb filmes az Álomgyárban. Lucas második rendezése, az Amerikai Grafiti 115 millió dollárt keresett, s ezáltal minden idők egyik legjövedelmezőbb filmje lett (a bekerülési költségekhez viszonyítva), ezért Ladd Jr. elhatározta, hogy megszerzi a Foxnak a fiatal tehetséget, bármin is dolgozzon. Lucasnak éppenséggel akadt egy-két ötlete: gyermekkorának kedvenc képregényéből, a Flash Gordonból szeretett volna filmet forgatni, ám Dino De Laurentiis, a füzetek megfilmesítési jogainak tulajdonosa egyelőre nem kívánta celluloidra fordítani Alex Raymond szellemi termékét, s esze ágában sem volt eladni a jogokat. Lucas ekkor döntött úgy, hogy majd ő megírja a saját űroperáját.

Tulajdonképpen az asztal mélyén már ott lapult egy 13 oldalas tervezet, amely 33. században játszódott, Mace Windu történetét mesélte el, s valahogy úgy kezdődött, hogy "Mace Windu, az Opuchi mélyen tisztelt Jedi-benduja, aki Usby CJ Thape leszármazottja, a híres Jedi padawaan tanítványa..." Nem éppen az a fajta szöveg, amire az ember azonnal ráharap. Nem is csoda, hogy a Universal elzárkózott Lucas ötletétől, pedig mire benyújtotta hozzájuk a filmtervet, addigra az már kezdett forgatókönyv-formát ölteni, s a címe is jobb volt (A Csillaggyilkos kalandjai). Lucas nem is bánta, hogy Ned Tanen, a Universal akkori fejese visszadobta a sztorit - bár a stúdiónak forgatott Amerikai Grafiti 7 millió dollár nettó hasznot termelt a rendezőnek, Lucas mégsem emlékezik vissza szívesen a film forgatására, ugyanis a Universal ott mászott bele abba, ahol csak tudott.

El is határozta, hogy a következő filmjébe senkinek sem hagy beleszólási jogot. Ekkor került kapcsolatba a Fox-szal. Alan Ladd Jr.-t nem nagyon érdekelték a kikötések, sőt még a film sztorija se nagyon foglalkoztatta; miután meghallgatta Lucast, annyit mondott: "Nem értem ezt a filmet, de bízom benned, szerintem tehetséges fickó vagy. Nem a filmedbe, hanem beléd fektetem a pénzem." Gondolom, Ladd Jr. még évek múltán is áldotta ösztöneit.

Alan Ladd, Jr. és George Lucas

Lucas igazán nem akart sokat a munkájáért. A Fox örömmel vette, hogy a rendező nem kér rendezői díjat, ellenben mindenre kiterjedő teljhatalmat igen. A szerződés szerint Lucas kezében volt a végső vágás, az esetleges folytatások és a merchandising joga. Mellesleg őt illette a bevétel 40%-a. A Fox a filmtervezetet olvasva úgy gondolta, jó, ha nullszaldósra sikerül kihozni a filmet, és a bevétel majd a tévés vetítésekből fog összejönni, másrészt a 70-es években a sci-fi halálán volt, s ehhez a műfajhoz kapcsolódó merchandising gyakorlatilag nem létezett. Lucas mindent megkapott, amit kért: 8 millió dollárral és Gary Kurtz producerrel felvértezve 1975 májusában London felé vette az irányt, hogy olcsó, ám tágas stúdiót béreljen a forgatáshoz. A forgatókönyv végső változata ekkor még el sem készült.

A forgatási stúdió (Elstree) kiválasztása nem okozott gondot, ám a szereplők összeválogatására elment három hónap. Hogy a költségvetést kordában tartsa,a rendező noname színészeket keresett a fontosabb főszerepekre. A pletykák szerint Lucas és De Palma közösen tartott meghallgatásokat, az utóbbi a Carrie-hez keresett színészeket: így olvashatta fel Nancy Allen Leia hercegnő szövegeit, John Travolta pedig belebújhatott Han Solo bőrébe. Lucasnak egyik sem tetszett. Állítólag Harrison Ford egy ácsmunka ügyében keveredett a meghallgatások helyszínére, s Lucas csak véletlenül futott bele két meghallgatás között. Mivel már dolgoztak együtt az Amerikai Grafitin, Lucas rábeszélte, hogy próbálja ki magát Solóként. Ford bedobta az azóta világhíressé vált vigyorát (meg talán a Végzet Ujját is), s megkapta a szerepet. Luke Skywalker figurájára a csupán tévés performansszal büszkélkedhető Mark Hamillt szerződtették, Leia-t pedig egy valódi hollywoodi hercegnő, Carrie Fisher (Eddie Fisher és Debbie Reynolds lánya) játszhatta el. Lehet, hogy Lucasnak is elismételte azt a kétszavas kérdést, amivel sikerült elcsavarnia Warren Beatty fejét a Sampon című filmben?

A Fox és Lucas is egyetértett abban, hogy a Star Warsnak minimum egy nagynevű színész kell az üdvösséghez. Mivel a film legjobb karaktere, Darth Vader végig álarcot és páncélt visel, ezért az ő eljátszása inkább fizikai kihívás, semmint szellemi - a karakteres hang kiválasztása azonban esszenciális volt. Az afro-amerikai James Earl Jones (Dr. Strangelove) "testesítette" meg Vader hangját, David Prowse (Mechanikus narancs) pedig a tekintélyes fizikai valóját. A második nyerő szerep, Luke Skywalker idős mentorának eljátszására George Lucas először Tosiró Mifunét szemelte ki (talán nem utolsó sorban azért, mert a Csillagok háborúja elég sokat kölcsönzött a Mifune főszereplésével készült A vihar kapujában című filmtől), ám kiderült, hogy az Oscar-díjas Alec Guinnesst érdekli Obi-Wan karaktere, "végre kardozhattam egy kicsit" - kommentálta később Guinness. Az elismert színész még csak nem is kérte el előre a bérét: Lucashoz hasonlóan ő is beérte a bevétel bizonyos százalékával (egészen pontosan 2,5%-kal).

George Lucas a trükkök elkészítését is házon belül akarta tudni, ezért John Dysktrával közösen F/X-gyártó céget hozott létre: 1975 augusztusában megalakult az Industrial Light & Magic, amely forradalmi megoldásokon kezdett el gondolkodni. 1976 telén Lucas már a negyedik forgatókönyv-változaton dolgozott - a szerepét nagy mértékben rühellő Alec Guinness beszélte rá a szakállast, hogy a film utolsó harmadában ölje meg Obi-Want; az egykori Nicholson ezredes ekkor még nem tudta, hogy egy Jedi halála nem jelenti szükségszerűen azt, hogy lehet csomagolni. Lucasnak tetszett a drámai fordulat, úgy gondolta, hogy később majd nézők milliói fogják megkönnyezni a köddé váló Jedi-mestert.

1976 márciusában kezdték el a forgatást Tunéziában, amely Luke Skywalker szülőbolygóját, a Tatooine-t hivatott reprezentálni. Ekkor jelentkeztek az első gondok. Gary Kurtz kevesebb, mint két hét alatt szerette volna letudni az afrikai felvételeket - hisz közben a kibérelt londoni stúdióban szépen ketyegett a számláló -, ám a messzi galaxisban váratlan dolog történt: eleredt az eső. A zuhé csupán kikezdte a díszletet, ám az elálltát követő egyhetes homokvihar egyszerűen pozdorjává zúzta Mos Eisley díszleteit. Emellett a forgatási csapat szállására is ráfért volna egy kiadós Köjál-vizit, a kétes minőségű ételtől pedig majd' mindenki gyomorproblémákkal küzdött.

Anthony Daniels, Threepio megformálója a poklok poklát élte át a tunéziai forgatáson. A fiatal színpadi színész amúgy sem volt nagy scifi-rajongó, de mire rádöbbent, hogy mire vállalkozott, már késő volt: ott állt a tűző napon, tetőtől-talpig műanyagban, amiben nem lehetett leülni, sőt még kilátni is alig-alig (és akkor volt csak igazán gondban, ha vécére kellett mennie), s ha mindez nem lett volna elég, a színésznek együtt kellett játszania egy szemeteskukával...

A jelenetek többségében R2D2 tényleg nem volt több egy rakás műanyagnál, amit madzagon rángattak egyik helyről a másikra, Kenny Baker csak akkor mászott bele, ha mozgatni kellett a fejét, mütyürkéket kellett bekapcsolni, meg ilyesmi. A sípolást csak hónapokkal később keverték hozzá a filmhez. Daniels ott állt egymagában a sivatag közepén egy kávéscsésze társaságában is játszani próbált. "Életem legmagányosabb időszaka volt"- kommentálta később a színész.

A rendező pedig nem volt túl nagy partner a nehézségek leküzdésében. Lucasról köztudomású, hogy meglehetősen neurotikus, ha színészekről van szó. Mark Hamill egyszer meg is jegyezte, hogy ha lehetne filmet forgatni színészek nélkül, Lucas lenne az első jelentkező a rendezői posztra. Támogatás híján a színészek egyhamar elveszítették a hitüket a produkcióban. Alec Guinness csendben tűrt: az ő bére a produkció sikerén múlott. Persze, évekkel később már bőszen kritizálta a Csillagok háborúját. Állítólag egy 12 éves Star Wars rajongó fiúnak - aki azzal fordult hozzá, hogy százszor látta a filmet - azzal a feltétellel adott csak autogramot, ha a megígéri, hogy többet nem nézi meg a filmet.

"Mindig elfog a hányinger, ha Obi-Wanról kérdeznek" - mondta a 2000-ben elhunyt színész. "A forgatás végén már nagyon untam azokat az istentelenül banális szövegeket. Elegem volt a hókusz-pókuszból." Harrison Ford ezt már a forgatás idején is bőszen hangoztatta. A színész néhány dialógust egyszerűen nem volt hajlandó bevállalni: "George, lehet, hogy gépelve baromi jónak tűnik ez a szar, de kimondani egyszerűen lehetetlen." Mint ahogy az egy későbbi interjúból kiderült, Fordnak halvány lila gőze sem volt arról, miről szól az a film, amiben bohóckodik, de ezzel nem volt egyedül. A trükkök javát később adták hozzá a filmhez, s a színészeknek nem ritkán a nagy semmivel szemben kellett játszaniuk. Carrie Fishernek meglehetősen nagy gondot okozott, hogy átélje az Alderaan pusztulását, miközben az említett bolygót egy unott képű angol által magasba tartott táblán látható fekete alapon fehér karika reprezentálta.

Nem mintha amúgy minden gördülékenyen ment volna a londoni Eltree stúdióban. A tunéziai napon szétaszalódott forgatási csoport Londonban sem talált megváltásra: az utóbbi évtizedek legmelegebb nyara fogadta őket. A kánikula egyhamar megrogyasztotta a - Mark Hamill szerint - hurkapálcikából és celluxból barkácsolt díszleteket. Az angol szakszervezeti rendelkezések miatt a stáb egy percet sem volt hajlandó túlórázni: Lucas késésben volt. Az eredeti költségvetés (8 millió dollár) pedig már a végét járta, pedig a trükkök java még sehol se volt. A Fox türelmetlenkedni kezdett, Lucas peidg saját zsebből állt 1 millió dollárt, azzal a feltétellel, hogy a Fox is bevállal még egyszer ennyit.

Július végén befejeződtek az élőszereplős felvételek, ám a munka oroszlánrésze még hátra volt. Az elkövetkezendő hónapokban Lucas fel-alá szaladgált a vágószoba (San Francisco) és az ILM (Los Angeles) között, s hamarosan rá kellett döbbennie, hogy elképzeléseinek kevesebb mint felét lesz képes megvalósítani. A Fox eleinte azzal fenyegőzött, hogy leállítja a forgatást, majd kénytelen volt beletörődni, hogy az 1976-os karácsonyi bemutatóból nem lesz semmi.

1977 márciusában Lucas meginvitálta néhány barátját, többek között Brian De Palmát és Steven Spielberget a San Francisco-i stúdiójába, hogy megnézzék a Csillagok háborúja nyersváltozatát. A vetítésen jelen volt még Alan Ladd Jr. is a bukástól rettegő Fox képviseletében. A film még messze volt a befejezéstől (a Halálcsillag elleni roham például teljes egészében hiányzott - ezeket a jeleneteket Lucas II. világháborús dokumentumfilmekből bevágott repülős jelenetekkel helyettesítette), John Williams pedig körülbelül egy hónap múlva kezdte el felvenni a film zenéjét, a rendező mégis nagyon sokat várt a vetítéstől. Ám dícséret helyett csupán néma csöndben és zavarodott tekintetekben részesült. Alan Ladd Jr. fehérebb volt Leia kosztümjénél. Egyedül Brian De Palma vigyorgott, s végül ő adott hangot a jelenlévő nézők véleményének: "George, öregem, ez a film rohadtul zagyva."

Számos rendező most biztos a Dunának ment volna - illetve a folyó hollywoodi megfelelőjének -, ám Lucas még mindig vakon bízott a megérzéseiben, s az elmúlt évek folyamatos nyomását követően a balul sikerült tesztveszítés már nem volt képes kihozni a sodrából.

Sokak szerint John Williams mentette meg a produkciót, aki varázslatos filmzenét komponált a Csillagok háborújához. Utoljára talán Max Steiner volt képes ilyen gazdagon illusztrált, ennyire beszédes filmzene kiötlésére. Az ő produkciója jelentette azt a csipetnyi fűszert, azt a végső adalékanyagot, amely hatására összeállt a varázslat. Az ILM az utolsó pillanatokig dolgozott a trükkökön, végül a Halálcsillagot is sikerült kellő hatásfokon felrobbantani (nyolcadik próbálkozásra): a film elkészült.

Az első nyilvános tesztvetítésre 1977 május 1-én került sor San Franciscóban. Lucas, Gary Kurtz, Alan Ladd Jr. és Paul Hirsch, a vágó csendben lopózott be a moziba: szívük a torkukban dobogott, leizzadtak rendesen. Aztán elsötétült a terem, s megjelent a hosszú intró, amely értetlen morgolódást eredményezett a közönség soraiban. Ezt követően azonban feltűnt Leia hercegnő menekülő űrhajója, mögötte pedig egy hatalmas űrtorta-szelet: egy csillagromboló. A közönség egy emberként fogta vissza a lélegzetét, majd hangos lelkesedéssel fogadta az eseményeket. Lucas végre fellélegezhetett, Ladd Jr. pedig elmorzsolt egy könnycseppet a szemében.

1977 május 25-én 32 mozi mutatta be a Csillagok háborúját. Egyzerűen nem lehetett rá jegyet kapni. Néhány nappal később már több száz mozi vetítette a filmet, s még a sokadik vetítést követően is hosszú sorok kígyóztak a mozik előtt. 1977 végére a film 194 millió dollárt tudhatott magáénak, ezzel minden idők legsikeresebb mozijává vált. A 20th Century Fox részvényeinek értéke az egekbe szökött, a producerek persze azon morgolódtak, hogy a merchandising jogokat meghagyták Lucasnak, akiből néhány éven belül Hollywood egyik leggazdagabb embere lett. A világ pedig gazdagabb lett egy nagyszerű mesével.

George Lucas tovább szőtte álmait, de ez már egy másik történet...

kövess minket facebookon és twitteren!