aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: you're next (2013) Zalaba_Ferenc
2014. január 13. 16:45:00

Kategória: film 16 komment

Maszkos fickók támadnak egy vidéki kúrián ünneplő családra. Szemlátomást az a céljuk, hogy egytől egyig likvidálják mind. Igen ám, de azzal nem számoltak, hogy a családtagok között egy nőnemű Rambo rejtőzik.

yourenext620.jpg

Nem tagadom, vártam, mint a messiást. Ne hibáztass: a filmet rendesen körbelengte a zümmögés: fesztiválokon aratott, polcokon, indexen rejtegették évekig (csak úgy, mint a Ház az erdő mélyént), és arról berregtek a szakavatottak, hogy ez majd más lesz, mint a többi.

Végül aztán pont ugyanolyan lett, mint a többi. Sőt, eme "többi" legalább vette a fáradtságot, hogy abban a jelenetben, melyben a menekülő főhős remegő kezekkel elhúzza a zuhanyfüggönyt vagy visszacsukja a gyógyszeres szekrény tükrös ajtaját, akkor ott ne egy rémpofa figyeljen, mert az kiszabottul elcsépelt. Mit elcsépelt: egyáltalán nem ijesztő.

No de nem akarok ennyire a dolgok elé szaladni. Néha nem is árt kicsit lassítani, körülnézni, hisz talán nem lettem volna olyannyira bezsongva, ha elvégzem a házi feladatomat, és kiderítem, kik is hozták össze eme "zsánerújító" darabot: Ti West, és a haverok, az úgynevezett "mumblegore" mozgalom(?), azaz a független, kis költségvetésű horrorfilm-gyártók kompániája a ludas, akik olyan darabokkal ösztökéltek heves vállvonogatása, mint A fogadósok, a V/H/S két része vagy a The ABCs of Death. Ha egyiket sem láttad, akkor sem maradtál le semmiről (habár a V/H/S mindkét felvonása kínál egy-egy egész pofás szegmenst), nem hogy valami egészen újról. És ha a You're Nextre is azt mondod, "next", akkor tulajdonképpen megkíméled magad a "home invasion" filmek összes látott fogásától, melyekből az olyan műfaji társak, mint a Hívatlanok, az Ils vagy a Magasfeszültség sokkal ügyesebben és hatásosabban merítenek. 

Ezúttal kapsz egy famíliát, melynek legtöbb tagját kapásról kard- és egyéb szúró/vágószerszám élére kívánnál, annyira idegesítőek, valamint maszkos idegeneket (lásd a reklámkampányt), akikről nagyon gyorsan kiderül, hogy legalább annyira vacakul űzik az emberölő ipart, mint az áldozataik a menekülős bizniszt. A szellemi hullámvölgyből csupán az egyik családtag barátnője emelkedik ki, aki veszettül jól feltalálja magát a vészhelyzetben, mintha egész életében horrorfilmek és MacGyver-ismétlések tőgyén lógott volna. Kiválóságára jön is egy vicces(?) magyarázat, de azért az még az ő tudatáig sem jut el, hogy bujkálás közben ajánlott rezgőre állítani a mobilt.

A You're Nextnek az semmiképp sem róható fel, hogy lassú lenne (nem úgy, mint a fent említett A fogadósok, melynek rendezője vendégszerepel a filmben): nagy a család és rövid a játékidő, fel kell pörgetni a hentesüzletet, így aztán jobbra-balra dőlnek az emberek, közben azonban szemed se rebben, mert 1. rövidke játékidejük ellenére megérdemlik a halált, 2. többnyire saját hülyeségük lesz végzetük, 3. likvidálásuk ezerszer látott - már ha épp nem off-screen történik.

Így aztán bőven jut idő elgondolkodni olyan, a negyedik falat bontogató érdekességeken, hogy miként lehet olyan gyorsan kipingálni a falat, mint ahogy a maszkos fickók teszik (az áldozatok mellett, fölött, környékén hagyott, általában vérrel festett "You're Next" felirattal hirdetik meg a következő selejtezőt), meg mikor egy idő után a maszk viselése okafogyott tényezővé válik, miért nem veszik le, hisz szart se lehet benne látni! A film utolsó harmadára jutott fordulataitól pedig csak az kap magához, aki az első kétharmadot átaludta. 

Értem én, hogy Adam Wingard rendező és Simon Barrett író ezt a filmet csak félig gondolta komolyan, de attól még, hogy a klisék terén semmi sem marad érintetlenül, a szereplők meg szándékosan hülyék, a You're Next még nem lesz kacsingatós szatíra - csak olyan filmek halvány másolata, melyeket túlszárnyalni hivatott.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Az új pontozási rendszerről itt olvashatsz.

poster_yourenext.jpg

Címkék

kritika horror ** independent

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr525756456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.13. 16:54:30

Nekem se jött be. Bár már kezdek kiábrándulni a horrorból. Idén a sablonos Evil Dead meg Démonok között tetszett, mert azokban legalább a sablonokat jól oldották meg, és nem valami B kategóriás színvonalat ütöttek meg. Eredetiség... én már a horrornál nem várok semmi ilyet.

Már akkor örülök, ha korrekt munka születik.

nortonp 2014.01.13. 16:59:12

onnét kezdve, hogy megtudtam mi az alap plot, nagyon figyeltem, hogy ne olvassak semmi többet a filmről, az előzeteseket is kihagytam, hogy meglepő legyen a Rambo személye - és így az első harmadot is sikerült izgalmassá tennem :) (én itt a kritikában sem említeném meg, ha valaki lemaradt a beharangozókról, ez tényleg tud dobni a filmen egy fél pontot)

amúgy tényleg bárgyú, tobzódik a klisékben, de a főszereplőnek lehetett szurkolni, és simán elviszi a hátán szerintem.

Spawn85 2014.01.13. 17:05:19

Én egész jól szórakoztam rajta. Bírtam ahogy a (látszólag) tök átlagos csaj simán lezúzott mindenkit. :) Mondjuk én lemaradtam a film körüli hype-ról szóval nem is vártam semmi különöset. Másfél órára lekötött. Ennyi.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.13. 17:08:13

@nortonp: Igazából már a film kétsoros sillabuszában is szerepel, szóval ezért merészeltem nem eltitkolni. Különben túl sokat nem tudtam volna róla szövegelni azon kívül, hogy szar volt. :)

szkristof92 2014.01.13. 17:13:00

Off: Tudom már tavaly se szeretted, de lesz lista 2013 legrosszabb filmjeiről?

On: Gondolkodtam, hogy megnézzem ezt a filmet, de már jópár helyen olvastam, hogy csak egy ügyesen becsomagolt blöff, úgyhogy valszeg ki is hagyom.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.13. 17:28:55

@szkristof92: Nem lesz. Nem érezném megalapozottnak, mivel egy csomó rossz filmet nem láttam. :) Volt helyette "legnagyobb csalódások" lista.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.03.30. 23:15:36

Pocsék kritika egy remek, az elvárásokkal játszadozó kis zsánerfilmről, amiben egy feszültség teljes home-invasion horror keveredik családi drámával, szatírával, bosszú-thrillerrel, fekete humorral, akcióval és slasher konvenciókkal. Nem eredeti lényegében semmilyen szempontból nézve sem, ellenben véres, izgalmas és a második két felvonás végig szórakoztató. És tény, hogy egy mukkot se szabad róla megnézés előtt olvasni.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.03.30. 23:19:32

Más: gondolom hazai DVD megjelenésről semmilyen infó?:)

sbotond 2014.05.10. 09:52:30

A forgatókönyvet azért nem ártott volna megírni. Annyira kidolgozatlanok voltak a karakterek, hogy egyáltalán nem érdekelt, kit nyírnak ki éppen. Nem is néztem végig, egy idő után olyan unalmas volt a sok ismeretlen levadászása. Nem értem, miért volt ekörül hype, a Hívatlanok pl. sokkal jobb volt ebben a műfajban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.10. 10:00:29

@hesgotcancer: Az addig rendben van, hogy nem értesz vele egyet, de miért pocsék ez a kritika? Szerintem világosan kifejtettem benne, miért nem szerettem ezt a filmet, mi több, mind az alkotókat, mind pedig magát a művet elhelyeztem a nagy horrorfilmes palettán.

Kovács Erzsébet 2014.09.07. 20:30:47

A The ABCs of Death se jó? Állítólag volt benne egy Wheatley-szegmens (idáig nem csalódtam a fickóban).

szkristof92 2014.09.07. 20:54:04

@Kovács Erzsébet: Hát nem igazán. A sok kisfilm közül van 5-6 ami tényleg jó, a többi vagy szimplán gyenge vagy egyenesen borzalmas. Wheatley-é elment, és ha érdekel tehetsz vele egy próbát.

Kovács Erzsébet 2014.09.07. 21:03:58

@szkristof92: Köszi! A véleményed bekalibrálására megkérdezhetem, hogy tetszett a Kill List és/vagy az A Field in England?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.07. 21:24:48

@Kovács Erzsébet: Szerintem kb. az ABC kétharmadáig jutottam, annyira vacak.

szkristof92 2014.09.07. 21:40:12

@Kovács Erzsébet: Kill List a kétharmadáig tetszett a végén átment akkora WTF-be, hogy azt nem tudtam hova tenni, Field of England-ot még nem láttam, állítólag az is hangulatfilm.

Kovács Erzsébet 2014.09.07. 21:45:17

@Zalaba_Ferenc: @szkristof92: Köszi mindkettőtöknek a választ!

Mint a kritikámban is olvasható, a Field of England valóban kétesélyes. Másodjára bírtam csak végignézni, de akkor úgy ment át rajtam, mint az úthenger. Nálam felkerült a "JÓ történelmi filmek" listára.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása