- SPOILERMENTES -

"Ha jó terméket akarsz, vegyél amerikait!"

Lehet itt rizsázni giallóról, j- és hammer-horrorról, no meg a spanyol vágtázó halottakról napestig, de a rémület igazi magnus opusai Amerikában születtek. A jó öreg slasher az, amely a legközelebb áll az arra fogékony réteghez, és jöjjön bármilyen trend, ez az a zsáner, amely újra és újra feltámad, hogy fáradhatatlanul szórja a vászonra közhelyeit, a néző pedig újra meg újra megeszi ezeket, mert meg kell ennie, hisz mi lenne a vérkeringéssel vérpezsdítő sikolyok és a karfán megfeszülő izmok nélkül? Mi késztetne minket arra, hogy ne duhajkodjunk, ha azt látjuk, hogy a felelőtlen szexért és a tivornyáért súlyos büntetés jár? Mi lenne belőlünk horror nélkül? Zombik, ember, kiszabott zombik.

- SPOILERMENTES -

"Ha jó terméket akarsz, vegyél amerikait!"

Lehet itt rizsázni giallóról, j- és hammer-horrorról, no meg a spanyol vágtázó halottakról napestig, de a rémület igazi magnus opusai Amerikában születtek. A jó öreg slasher az, amely a legközelebb áll az arra fogékony réteghez, és jöjjön bármilyen trend, ez az a zsáner, amely újra és újra feltámad, hogy fáradhatatlanul szórja a vászonra közhelyeit, a néző pedig újra meg újra megeszi ezeket, mert meg kell ennie, hisz mi lenne a vérkeringéssel vérpezsdítő sikolyok és a karfán megfeszülő izmok nélkül? Mi késztetne minket arra, hogy ne duhajkodjunk, ha azt látjuk, hogy a felelőtlen szexért és a tivornyáért súlyos büntetés jár? Mi lenne belőlünk horror nélkül? Zombik, ember, kiszabott zombik.

De azt hiszem, innen nincs tovább: Drew Goddard és Joss Whedon közös produkciója beverte az utolsó szöget a horror koporsójába; eme film után egyszerűen nincs értelme tovább piszkálni a műfajt, ugyanis a szelleme elenyészett, rémei szanaszét futottak, rothadó kelyhe pedig végleg kiürült. Szóval csesszék meg.

A slasher élt... hány évet is? Ha a Psychotól számolom, akkor ötvenkettőt; de lehetne a Black Christmas is az első, vagy akár a Halloween: a vélemények megoszlanak, abban viszont nagy az egyetértés, hogy a Friday the 13th az egyik legemblematikusabb darab, és ha úgy vesszük, a The Cabin in the Woods pofátlanul majmolja eme 30+ éves film alaptételeit: öt fiatal - szexik és kanosak, drogosak és naivak - indul el egy tóparti házba, ahol aztán valami rémség szabadul rájuk, és akár itt abba is hagyhatnád az olvasást...

...de az élmény így nem lenne teljes, hisz a film már az első percében lelöki a sínről a Camp Hellbe tartó horrorvonatot, hisz látod, hogy ez a közhelyparádé valami játék, valami show, valami nagyobb dolog része... és itt azért én is megállok a hagyma hámozásánál.

Joss Whedont talán nem kell bemutatni, főleg annak nem, aki a The Avengers előtt is ismerte a nevét, de ha felütöd az IMDB-t Goddardnál, akkor találhatsz néhány ínycsiklandó dolgot a neve alatt: például a Cloverfieldet, amely új fényt vetett a várospusztító szörnyfilmekre, vagy ott van a Lost, amivel úgy vagyok, mint Wes Mantooth Ron Burgundyvel, azaz utálom, de közben tisztelem is, és talán ehhez a filmhez is ez a show áll a legközelebb: játszik veled, feldob egy csomó ismert ideát, majd szokatlanul, ha tetszik, öncélúan köti össze őket, de míg Lindelof rád bízza a kirakós befejezését, addig ez a produktum megadja a választ, s ez a válasz rendesen a földbe fog passzírozni, azt megígérhetem.

Mert az egy dolog, hogy a film egyik nyomvonala az unalomig kaszabolt horrorkliséket tologatja, és igazából arra is csak félgőzzel veszi a fáradságot, hogy viccelődjön velük, a másik nyomvonal pedig a Lost "nem vagyunk egyedül" érzését tolja pofátlan arroganciával, ám sem ez, sem az nem készíthet fel téged arra, ami az utolsó félórában vár. Egy olyan félóra, amely minden horrorrajongó számára elhozza a vérrel-béllel folyó Kánaánt.

És mi a helyzet a régi jó slasherrel, meg annak halálával? Ó, hát ez a film minden más zsánertestvérrel - legyen az amerikai, japán vagy ugandai - együtt megeszi azt reggelire. Undorító módon, teli szájjal vicsorogva. És ezért, de csak ezért a szemérmetlen megközelítésért nem kap maximális pontszámot ez a szemét mestermű.