aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon 2013 #2 Németh Barna
2013. december 17. 14:48:00

Kategória: film 93 komment

A blog.hu terjedelmi korlátai miatt egy új bejegyzésben folytatódik a díjszezont boncolgató gyűjtőcikkünk, amihez tökéletes apropót szolgáltat, hogy a jövő héten teljes üzemmódba kapcsolunk. A szezon eddigi eseményeit, elemzéseket és esélylatolgatásokat összefoglaló első részt ITT, ezt a bejegyzést pedig a szokásos helyéről, a jobb oldali menüből érhetitek el; a frissítésekről pedig Facebook oldalunkon tájékozódhattok.

Újdonságként, a könnyebb átláthatóság kedvéért készítettünk egy táblázatot is, ahol egybegyűjtve lehet követni a következő hetekben/hónapokban egyre gyarapodó díjazottak névsorát: A NYERTESEK TÁBLÁZATA

oscar-lead3.jpg

2013.12.17.


A ma hajnalban közzétett emlékeztető listák alapján 289 film indulhat Oscarért a legjobb film kategóriában, a betétdalok díjáért pedig 75-en maradtak versenyben. Sajnos ez utóbbiból az Inside Llewyn Davis teljesen kimaradt.

A Southeastern Film Critics Association díjai

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Steve McQueen (12 Years a Slave)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb színészgárda: American Hustle
Legjobb eredeti forgatókönyv: Her
Legjobb adaptált forgatókönyv: 12 Years a Slave
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb idegen nyelvű film: Jagten (The Hunt)
Legjobb "Dél"-központú film: Mud

Chicagói Filmkritikusok Szövetsége 2013

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Steve McQueen (12 Years a Slave)
Breakthrough Director: Destin Cretton (Short Term 12)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Breakthrough Performance: Adèle Exarchopoulos (Le vie d'Adéle)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Her
Legjobb adaptált forgatókönyv: 12 Years a Slave
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb vágás: Gravity
Legjobb látványtervezés: Gravity
Legjobb filmzene: Her
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing

Torontói Filmkritikusok díjai 2013

Legjobb film: Inside Llewyn Davis
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb férfi főszereplő: Oscar Isaac (Inside Llewyn Davis)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Lawrence (American Hustle)
Legjobb forgatókönyv: Her
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Legjobb idegen nyelvű film: The Touch of Sin
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
Legjobb elsőfilmes rendező: Kleber Mendonça Filho (Neighboring Sounds)

2013.12.16.

A mai nap sűrű lesz. Egy nagyobb (San Francisco) és két kisebb (Houston, Kansas) kritikusszövetség díjai már napvilágot láttak, de a nap során még előrukkolnak saját nyerteseikkel a szuper kis jelöltlistát állító online kritikusok (lásd 2013.12.09.), valamint egy újabb tekintélyes méretű csoport, a Southeastern Film Critics Association is. Ezen kívül a Critics' Choice is kihirdeti jelöltjeit, érdemes lesz összevetni a másik tévében is közvetített díjátadó, a Golden Globe jelöltjeivel.

Megérkeztek a Critics' Choice jelöltjei. Már felkészültem, hogy tücsköt-békát kiáltok, de idén megemberelték magukat. És akkor én a magam részéről most teszem be a tippjeim közé a Dallas Buyers Club-ot a legjobb film kategóriában; és ugyanezzel a mozdulattal veszek ki onnan a The Butlert.

San Francisco-i Filmkritikusok Szövetsége

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Lawrence (American Hustle)
Legjobb férfi mellékszereplő: James Franco (Spring Breakers)
Legjobb eredeti forgatókönyv: American Hustle
Legjobb adaptált forgatókönyv: 12 Years a Slave
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb vágás: Gravity
Legjobb látványtervezés: Gravity

Houstoni Filmkritikusok Szövetsége

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Sandra Bullock (Gravity)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb forgatókönyv: 12 Years a Slave
Legjobb idegen nyelvű film: Jagten (The Hunt)
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb dokumentumfilm: 20 Feet from Stardom
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb filmzene: Gravity
Legjobb betétdal: Please Mr. Kennedy (Inside Llewyn Davis)

Kansasi Filmkritikusok Szövetsége

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Steve McQueen (12 Years a Slave) és Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Sandra Bullock (Gravity)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Michael Fassbender (12 Years a Slave)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Her
Legjobb adaptált forgatókönyv: 12 Years a Slave
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
Legjobb animációs film: Despicable Me 2 és Frozen
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
Vince Koehler-díj a legjobb sci-finek, horrornak vagy fantasy-nek: Her

Online Filmkritikusok Szövetsége

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Michael Fassbender (12 Years a Slave)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Her
Legjobb adaptált forgatókönyv: 12 Years a Slave

Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb vágás: Gravity

Dallas - Fort Worth-i Filmkritikusok

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb független film (Russell Smith-díj): Fruitvale Station

Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő: Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb forgatókönyv: 12 Years a Slave
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb dokumentumfilm: 20 Feet from Stardom
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb zene: Gravity

Indiana-i filmes újságírók díja

Legjobb film: 12 Years a Slave (második: Her)
Legjobb rendező: Steve McQueen - 12 Years a Slave (második: Spike Jonze - Her)
Legjobb női főszereplő: Adèle Exarchopoulos - Le vie d'Adéle (második: Brie Larson - Short Term 12)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor - 12 Years a Slave (második:Matthew McConaughey - Dallas Buyers Club)
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Lawrence - American Hustle (második: June Squibb - Nebraska)
Legjobb férfi mellékszereplő: Barkhad Abdi - Captain Phillips (második: Jeremy Renner - American Hustle)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Her (második: Rush)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Before Midnight (második: 12 Years a Slave)

Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle (második: The Grandmaster)
Legjobb animációs film: Frozen (második: The Wind Rises)
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing (második: Stories We Tell)
Legjobb zene: 12 Years a Slave (második: Rush)

2013.12.15.

Még ha nem is érint túl fontos kategóriát, azért mára is jutott egy érdekes. Az elemzők jó része A hobbit második részét tette meg a "legjobb maszk/haj" kategória várható győztesének, csakhogy az Amerikai Filmakadémia illetékes szakosztálya ezt másként látta és még csak az elődöntőbe sem juttatta be a filmet. A hét címre szűkített végzősök névsora így néz ki:

Legjobb smink/maszk/hajAmerican Hustle, Dallas Buyers Club, The Great Gatsby, Hansel and Gretel Witch Hunters, The Hunger Games: Catching Fire, Jackass Presents Bad Grandpa, The Lone Ranger

American-Hustle.jpg

2013.12.14.

Az amerikai Producerek Szakszervezete 2002 óta minden évben kitüntetést ad a legfontosabb társadalmi problémákat felvető, és azt legjobban bemutató filmeknek. Az idei mezőnyben akadt egy pár, ezért is volt érdekes, hogy melyik filmet emelik ki a tömegből. Nos, megvan a Stanley Kramerről elnevezett díj idei győztese: Fruitvale Station (producerek: Forest Whitaker és Nina Yang Bongiovi)

A Detroiti Filmkritikusok díjai

Legjobb film: Her
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Brie Larson (Short Term 12)
Legjobb férfi főszereplő: Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)
Legjobb női mellékszereplő: Scarlett Johansson (Her)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb színészgárda: American Hustle
Legjobb forgatókönyv: Her
Breakthrough Performance: Brie Larson (Short Term 12)
Legjobb dokumentumfilm: Stories We Tell

2013.12.13.

114 filmzene indulhat az Oscar-jelölésért. Más-más okokból, de a kimaradók között van a Nebraska, a Frozen, az Inside Llewyn Davis és az American Hustle zenéje. Az Arcade Fire jegyezte Her a listán van, de csak Win Butler neve szerepel mellette, társszerzőként pedig Owen Pallett. Érdekes még, hogy míg a fentebb említett négy címből hármat a "túl sok benne a dal" jegyében zártak ki, addig továbbjutott a "The Great Gatsby".

2013.12.12.

San Diego-i Filmkritikusok díjai

Legjobb film: Her
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb színész: Oscar Isaac (Inside Llewyn Davis)
Legjobb színésznő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)Ű
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb női mellékszereplő: Shailene Woodley (The Spectacular Now)
Legjobb színészgárda: American Hustle
Legjobb eredeti forgatókönyv: Her
Legjobb adaptált forgatókönyv: Before Midnight
Legjobb operatőr: To the Wonder
Legjobb vágás: Captain Phillips
Legjobb idegen nyelvű film: Drug War
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Legjobb látánytervezés: The Great Gatsby
Legjobb eredeti filmzene: Her
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing

2013.12.11.

SAG AWARDS jelölések

Legjobb színész
Bruce Dern (Nebraska)
Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Tom Hanks (Captain Phillips)
Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)
Forrest Whitaker (The Butler)

Legjobb színésznő
Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Sandra Bullock (Gravity)
Judi Dench (Philomena)
Meryl Streep (August: Osage County)
Emma Thompson (Saving Mr. Banks)

Legjobb férfi mellékszereplő
Barkhad Abdi (Captain Phillips)
Daniel Brühl (Rush)
Michael Fassbender (12 Years a Slave)
James Gandolfini (Enough Said)
Jared Leto (Dallas Buyers Club)

Legjobb női mellékszereplő
Jennifer Lawrence (American Hustle)
Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Julia Roberts (August)
June Squibb (Nebraska)
Oprah Winfrey (The Butler)

Legjobb színészgárda
12 Years a Slave
American Hustle
August
Dallas Buyers Club
The Butler

Legjobb kaszkadőrök

All is Lost
Fast & Furious 6
Lone Survivor
Rush
Wolverine

Legjobb színész (tv, mini)
Matt Damon (Behind the Candelabra)
Michael Douglas (Behind the Candelabra)
Jeremy Irons (The Hollow Crown)
Rob Lowe (Killing Kennedy)
Al Pacino (Phil Spector)

Legjobb színésznő (sorozat, tv)
Angela Bassett (Betty and Corretta)
Helena Bonham Carter (Burton and Taylor)
Holly Hunter (Top of the Lake)
Helen Mirren (Phil Spector)
Elisabeth Moss (Top of the Lake)

Legjobb színész (sorozat, dráma)
Steve Buscemi (Boardwalk Empire)
Bryan Cranston (Breaking Bad)
Jeff Daniels (Newsroom)
Peter Dinklage (Game of Thrones)
Kevin Spacey (House of Cards)

Legjobb színésznő (sorozat, dráma)
Claire Danes (Homeland)
Anna Gunn (Breaking Bad)
Jessica Lange (American Horror Story)
Maggie Smith (Downton Abbey)
Kerry Washington (Scandal)

Legjobb színész (sorozat, vígjáték)
Alec Baldwin (30Rock)
Jason Bateman (Arrested Development)
Ty Burrell (Modern Family)
Don Cheadle (House of Lies)
Jim Parsons (Big Bang Theory)

Legjobb színésznő (sorozat, vígjáték)
Mayim Bialik (Big Bang Theory)
Julie Bowen (Modern Family)
Edie Falco (Nurse Jackie)
Tina Fey (30 Rock)
Julia Louis-Dreyfus (Veep)

Legjobb színészgárda (sorozat, dráma)
Boardwalk Empire
Breaking Bad
Downton Abbey
Game of Thrones
Homeland

Legjobb színészgárda (sorozat, vígjáték)
30 Rock
Arrested Development
Big Bang Theory
Modern Family
Veep

Életműdíj: Rita Moreno

2013.12.09.

Az Amerikai Filmintézet toplistái:

MOZI

12 YEARS A SLAVE
AMERICAN HUSTLE
CAPTAIN PHILLIPS
FRUITVALE STATION
GRAVITY
HER
INSIDE LLEWYN DAVIS
NEBRASKA
SAVING MR. BANKS
THE WOLF OF WALL STREET

TV

THE AMERICANS
BREAKING BAD
GAME OF THRONES
THE GOOD WIFE
HOUSE OF CARDS
MAD MEN
MASTERS OF SEX
ORANGE IS THE NEW BLACK
SCANDAL
VEEP

2013.12.09.

Normál esetben nem szoktak érdekelni a kritikusok jelölései. Egyrészt marhaságnak tartom, hogy húsz ember jelöl magának valamit, aztán meg újra összeül díjazni, másrészt némi nagyzolást is érzek a dologban... és van is benne bőven. Szóval a lényeg, hogy ebből nem csinálok rendszert, de ez annyira kúl, hogy muszáj megosztani. Az pedig, hogy ezt a legfiatalabb átlagéletkorú csoport dobta össze, pedig csak hab a tortán. Szóval íme az Online Filmkritikusok Szövetségének jelöltjei:
(És aki esetleg lemaradt róla, kicsit alább megtekinthetők a Washingtoni Filmkritikusok díjazottjai!)

Legjobb film
12 Years a Slave
American Hustle
Before Midnight
Blue Is the Warmest Color
Drug War
Gravity
Her
Inside Llewyn Davis
Short Term 12
The Wind Rises

Legjobb rendező
Joel Coen, Ethan Coen – Inside Llewyn Davis
Alfonso Cuaron – Gravity
Spike Jonze – Her
Steve McQueen – 12 Years a Slave
Hayao Miyazaki – The Wind Rises

Legjobb színész
Chiwetel Ejiofor – 12 Years a Slave
Tom Hanks – Captain Phillips
Oscar Isaac – Inside Llewyn Davis
Mads Mikkelsen – The Hunt
Joaquin Phoenix – Her

Legjobb színésznő
Amy Adams – American Hustle
Cate Blanchett – Blue Jasmine
Julie Delpy – Before Midnight
Adèle Exarchopoulos – Blue Is the Warmest Color
Brie Larsen – Short Term 12

Legjobb férfi mellékszereplő
Barkhad Abdi – Captain Phillips
Michael Fassbender – 12 Years a Slave
Jared Leto – Dallas Buyers Club
Matthew McConaughey – Mud
Sam Rockwell – The Way, Way Back

Legjobb női mellékszereplő
Sally Hawkins – Blue Jasmine
Scarlett Johansson – Her
Jennifer Lawrence – American Hustle
Lupita Nyong’o – 12 Years a Slave
Léa Seydoux – Blue Is the Warmest Color

Legjobb eredeti forgatókönyv
American Hustle
Blue Jasmine
Her
Inside Llewyn Davis
Museum Hours

Legjobb adaptált forgatókönyv
12 Years a Slave
Before Midnight
In the House
Short Term 12
The Wind Rises

Legjobb animációs film
Despicable Me 2
From Up on Poppy Hill
Frozen
Monsters University
The Wind Rises

Legjobb idegen nyelvű film
Blue Is the Warmest Color
Drug War
Museum Hours
Wadjda
The Wind Rises

Legjobb dokumentumfilm
56 Up
The Act of Killing
At Berkeley
Blackfish
Stories We Tell

Legjobb vágás
12 Years a Slave
Drug War
Gravity
Her
Inside Llewyn Davis

Legjobb operatőr
12 Years a Slave
The Grandmaster
Gravity
The Great Beauty
Inside Llewyn Davis

her-joaquin-phoenix.jpg

2013.12.09.

Washingtoni Filmkritikusok Szövetségének díjai

Legjobb film:
American Hustle
Gravity
Her
Inside Llewyn Davis
12 Years a Slave

Legjobb rendező:
Alfonso Cuarón (Gravity)
Spike Jonze (Her)
Baz Luhrmann (The Great Gatsby)
Steve McQueen (12 Years a Slave)
Martin Scorsese (The Wolf of Wall Street)

Legjobb férfi főszereplő:
Leonardo DiCaprio (The Wolf of Wall Street)
Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)
Joaquin Phoenix (Her)
Robert Redford (All is Lost)

Legjobb női főszereplő:
Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Sandra Bullock (Gravity)
Judi Dench (Philomena)
Meryl Streep (August: Osage County)
Emma Thompson (Saving Mr. Banks)

Legjobb férfi mellékszereplő:
Daniel Brühl (Rush)
Michael Fassbender (12 Years a Slave)
James Franco (Spring Breakers)
James Gandolfini (Enough Said)
Jared Leto (Dallas Buyers Club)

Legjobb női mellékszereplő:
Scarlett Johansson (Her)
Jennifer Lawrence (American Hustle)
Lupita Nyong’o (12 Years a Slave)
Octavia Spencer (Fruitvale Station)
June Squibb (Nebraska)

Legjobb színészgárda:
American Hustle
August: Osage County
Prisoners
12 Years a Slave
The Way, Way Back

Legjobb fiatal színész(nő)::
Asa Butterfield (Ender’s Game)
Adéle Exarchopoulos (Blue Is the Warmest Color)
Liam James (The Way, Way Back)
Waad Mohammed (Wadjda)
Tye Sheridan (Mud)

Legjobb adaptált forgatókönyv:
Julie Delpy, Ethan Hawke & Richard Linklater (Before Midnight)
Billy Ray (Captain Phillips)
Michael H. Weber & Scott Neustadter (The Spectacular Now)
John Ridley (12 Years a Slave)
Terence Winter (The Wolf of Wall Street)

Legjobb eredeti forgatókönyv:
Eric Warren Singer & David O. Russell (American Hustle)
Woody Allen (Blue Jasmine)
Nicole Holofcener (Enough Said)
Spike Jonze (Her)
Joel Coen & Ethan Coen (Inside Llewyn Davis)

Legjobb animációs film:
The Croods
Despicable Me 2
Frozen
Monsters University
The Wind Rises

Legjobb dokumentumfilm:
The Act of Killing
Blackfish
Leviathan
Stories We Tell
20 Feet from Stardom

Legjobb idegen nyelvű film:
Blue Is the Warmest Color
The Broken Circle Breakdown
The Hunt
The Past
Wadjda

Legjobb látványtervezés:
Andy Nicholson, Set Decorator: Rosie Goodwin (Gravity)
Catherine Martin, Set Decorator: Beverley Dunn (The Great Gatsby)
K.K. Barrett, Set Decorator: Gene Serdena (Her)
Jess Gonchor, Set Decorator: Susan Bode Tyson (Inside Llewyn Davis)
Adam Stockhausen, Set Decorator: Alice Baker (12 Years a Slave)

Legjobb operatőr:
Emmanuel Lubezki, ASC, A.M.C. (Gravity)
Simon Duggan, ACS (The Great Gatsby)
Hoyte Van Hoytema, F.S.F., N.S.C. (Her)
Bruno Delbonnel, AFC, ASC (Inside Llewyn Davis)
Sean Bobbitt, BSC (12 Years a Slave)

Legjobb vágás:
Alfonso Cuarón, Mark Sanger (Gravity)
Eric Zumbrunnen, A.C.E., Jeff Buchanan (Her)
Dan Hanley, A.C.E., Mike Hill, A.C.E. (Rush)
Joe Walker (12 Years a Slave)
Thelma Schoonmaker, A.C.E. (The Wolf of Wall Street)

Legjobb eredeti filmzene:
Christophe Beck (Frozen)
Arcade Fire (Her)
Steven Price (Gravity)
Thomas Newman (Saving Mr. Banks)
Hans Zimmer (12 Years a Slave)

Joe Barber-díj a legjobb Washington központú filmnek:
Lee Daniels’ The Butler
The East
Olympus Has Fallen
Philomena
White House Down

2013.12.08.

A változatosság kedvéért most ide az elejére, a napi díjadag elé írnám az okosságaimat, de ha lentebb mentek egy kicsit, láthatjátok, ez nem is olyan könnyű. Igen, a 12 Years a Slave beindult, úgy tűnik a médiahiszti megtette hatását. A nagy egységet viszont még mindig nem látom, és ez csak jót jelenthet. Ha van egy magabiztos befutó, az emberek két táborra szakadnak: vannak azok, akik nem akarnak kimaradni a nyertes szériából (tudjátok, mindig fogadj a nyerőre), és vannak, akikből ez ellenérzést vált ki. Ha viszont szórt a mezőny, talán mindenki felbátorodik, hogy tényleg arra szavazzon, ami/aki számára a legkedvesebb. Ebből kiindulva továbbra sem vonnék le túlságosan határozott következtetéseket a legjobb film vagy a legjobb rendező, de pláne nem a férfi főszereplők kategóriájában. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy Cate Blanchett magabiztos éllovas, de jó látni, hogy megérkezett Adele Exarchopoulos és a Before Midnight stábja is... nem is beszélve a Gravity-ről és a Her erős jelenlétéről.

Los Angelesi Filmkritikusok

Legjobb film: Her ÉS Gravity
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
második: Spike Jonze (Her)

Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
második: La grande bellazza

Legjobb dokumentumfilm: Stories We Tell
második: The Act of Killing
Legjobb férfi főszereplő: Bruce Dern (Nebraska)
második: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)

Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine) ÉS Adele Exarchopoulos (Le vie d'Adéle)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club) ÉS James Franco (Spring Breakers)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
második: June Squibb (Nebraska)

Legjobb forgatókönyvRichard Linklater & Julie Delpy & Ethan Hawke (Before Midnight)
második: Spike Jonze (Her)
Legjobb látványtervezés: Her
második: Inside Llewyn Davis
Legjobb operatőr: Gravity
második: Inside Llewyn Davis
Legjobb vágás: Gravity
második: Upstream Color
Legjobb animációs film: Ernest and Celestine
második: The Wind Rises

Bostoni Filmkritikusok

Legjobb film: 12 Years a Slave
második: The Wolf of Wall Street
Legjobb rendező
: Steve McQueen (12 Years a Slave)
második: Martin Scorsese
Legjobb elsőfilmes: Ryan Coogler (Fruitvale Station)
második:  Josh Oppenheimer (The Act of KIlling)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
második: Leonardo DiCaprio
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
második: Judi Dench
Legjobb férfi mellékszereplő: James Gandolfini (Enough Said)
második: Jared Leto (Dallas Buyers Club) ÉS Barkhad Abdi (Captain Phillips)
Legjobb női mellékszereplő: June Squibb (Nebraska)
második: Lupita Nyong'o

Legjobb forgatókönyv: Enough Said
második: The Wolf of Wall Street

Legjobb animációs film: The Wind Rises
második: Frozen

Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
második: Blackfish
Legjobb filmzene: Inside Lewyn Davis
második: Nebraska
Legjobb operatőr: Gravity
második: The Grandmaster
Legjobb vágás: Rush
második: The Wolf of Wall Street
Legjobb idegen nyelvű film: Wadjda
második: Le vie d'Adéle

New York-i Online Filmkritikusok

Legjobb film: 12 Years a Slave (1 szavazattal!)
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Gravity)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb színészgárda: American Hustle
Legjobb újonc színészAdele Exarchopoulos (Le vie d'Adéle)
Legjobb újonc rendező: Ryan Coogler (Fruitvale Station)
Legjobb forgatókönyv: Her
Legjobb operatőr: Gravity
Legjobb filmzene: Inside Llewyn Davis

2013.12.07.

A Boston Online Filmkritikusok díjai. Oké, erről még a bostoni emberek sem hallottak, de azért mégis emlékezzünk meg róla:

Legjobb film: 12 Years a Slave
Legjobb rendező: Steve McQueen (12 Years a Slave)
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle
Legjobb férfi főszereplő: Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o (12 Years a Slave)
Legjobb forgatókönyv: Before Midnight
Legjobb operatőr: Inside Llewyn Davis
Legjobb vágás: 12 Years a Slave
Legjobb eredeti filmzene: 12 Years a Slave
Legjobb animációs film: The Wind Rises és Frozen
Legjobb dokumentumfilm: The Act of Killing

TOP10: 1. 12 Years a Slave, 2. Inside Llewyn Davis, 3. The Wolf of Wall Street, 4. Gravity, 5. Before Midnight, 6. The Spectacular Now, 7. Le vie d'Adéle, 8. Spring Breakers, 9. The World's End, 10. Fruitvale Station

2013.12.06.

Tíz film maradt állva a képi effektusok Oscarjáért:

Elysium, Gravity, The Hobbit: The Desolation of Smaug, Iron Man 3, The Lone Ranger, Oblivion, Star Trek Into Darkness, Thor: The Dark World, Pacific Rim, World War Z

2013.12.04.

A National Board of Review díjai 2013

Legjobb film: Her
Legjobb rendező: Spike Jonze (Her)
Legjobb férfi főszereplő: Bruce Dern (Nebraska)
Legjobb női főszereplő: Emma Thompson (Saving Mr. Banks)
Legjobb férfi mellékszereplő: Will Forte (Nebraska)
Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer (Fruitvale Station)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Coen testvérek (Inside Llewyn Davis)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Terence Winter (The Wolf of Wall Street)
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Breakthrough Actor: Michael B. Jordan (Fruitvale Station)
Breakthrough ActressAdele Exarchopoulos (Le vie d'Adele)
Legjobb elsőfilmes rendező: Ryan Coogler (Fruitvale Station)
Legjobb idegen nyelvű film: La passé
Legjobb dokumentumfilm: Stories We Tell
Legjobb színészgárda: Prisoners

Spotlight Award: Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio
Freedom of Expression Award: Wadjda
Innovációs díj: Gravity 

Tanulság: Most már jobban aggódhatnak a 12 Years a Slave alkotói és kampánycsapata, viszont a Nebraska és a Fruitvale Station egyre erősödik. A Her szempontjából persze fontos volt ez a díj, de messzemenő következtetésekbe nem bocsátkoznék ennyi alapján. Spike Jonze csapatának még kellene valami nagy.

A szervezet toplistái (ABC-rendben)

Film12 Years a Slave, Fruitvale Station, Gravity, Inside Llewyn Davis, Lone Survivor, Nebraska, Prisoners, Saving Mr. Banks, The Secret Life of Walter Mitty, The Wolf of Wall Street

Idegen nyelvű filmBeyond the Hills, Gloria, The Grandmaster, A Hijacking, The Hunt

Független filmAin’t Them Bodies Saints, Dallas Buyers Club, In a World…, Mother of George, Much Ado About Nothing, Mud, The Place Beyond the Pines, Short Term 12, Sightseers, The Spectacular Now

Dokumentumfilm20 Feet from Stardom, The Act of Killing, After Tiller, Casting By, The Square

2013.12.03.

New York-i Filmkritikusok díjai 2013

Legjobb film: American Hustle
Legjobb első film: Fruitvale Station (r.: Ryan Coogler)
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle 
Legjobb rendező: Steve McQueen (12 Years a Slave)
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Lawrence (American Hustle)
Legjobb férfi főszereplő: Robert Redford (All is Lost)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb forgatókönyv: American Hustle
Legjobb animációs film: The Wind Rises
Legjobb operatőr: Bruno Delbonnel (Inside Llewyn Davis)
Legjobb dokumentumfilm: Stories We Tell (r.: Sarah Polley)

- Tanulság: A sok papírforma közt (lásd a tippjeim alább) egyértelműen az American Hustle díjai a legmeglepőbbek. Nem igazán azért, mert három is van belőlük, hanem mert a New York-i kritikusok szája íze szerint való filmeket vert meg ez a hozzájuk nem éppen közel álló film. És ha valami, ez bizony erőt sugall. A 12 Years a Slave pedig nem a jó úton halad, és nem a jó ütemben...
- Közben az írók szakszervezete kizárt "pár" forgatókönyvet a versenyből: Rush, 12 Years a Slave és Mandela, Fruitvale Station, Philomena, Monsters University, Frozen, World's End, Le vie D'Adéle, About Time, Ain't Them Bodies Saints

american-hustle.jpg

2013.12.03.

- A Gotham Awards díjazottjai
- Az "animációs Oscarnak" álmodott Annie Awards jelöltjeit 10-10 említéssel vezeti a Frozen (Jégvarázs) és a Monsters University (Szörny egyetem), szorosan a nyomukban pedig, 9-9 jelöléssel a Despicable Me 2 (Gru 2) és a Croodék (The Croods) állnak. A legjobb animációs film kategóriába bekerült még a The Wind Rises, a Letter to Momo és az Ernest and Celestine. Itt a jelöltek teljes névsora.

2013.12.02.

Satellite Awards jelöltek - Mivel nagyjából mindenkit jelöltek, nincs sok értelme idemásolni, de érdekességképpen egy klikket talán megér.

2013.12.02.

A sort az idén 77 éves, vagyis az egyik legrégebbi, és mindenképpen legelismertebb amerikai kritikusszövetség, a New York-i Filmkritikusok Szövetsége kezdi. A kritikusok díjait mindig nehezebb megjósolni, mert hiába a kritikai átlag, két 9 pontos film között is óriási lehet a különbség. A "mindent kezeljünk a helyén" szellemében nyilvánvalóan mások az elvárások mondjuk egy téma- egy színész- és egy látványközpontú filmmel szemben. Mindegyik mást vállalt, mindegyiknek mást kell teljesíteni; ha ezt megteszi, megkapja a magas pontszámot, de egy esetleges összevetésben nem feltétlenül ugyanolyan súllyal kerülnek a latba. Ez már önmagában is nehezítő tényező lenne, és akkor még nem beszéltem az olyan apróságokról, hogy egy kritikus több filmre is ad maximális pontszámot, de egyáltalán nem biztos, hogy arra is szavaznak egyénileg, amit a többségük a többi film fölé emelt. Emellett azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy egy újságnál csak egy ember ír kritikát, de az lap sok esetben több kritikusa is szavaz, ami tovább bonyolíthatja a helyzetet.

A New York-i kritikusok viszont elég megbízható csapat. Nem akarnak Oscart jósolgatni, nagyon ritkán hajlik maguk felé a kezük és tényleg mindig a legjobb megítélésű filmek közül válogatnak, és ritka kivételektől eltekintve ugyanannak adják a rendezői díjukat is. Tavaly Kathryn Bigelow és a Zero Dark Thirty, tavalyelőtt a Michel Hazanavicius és A némafilmes, előtte pedig David Fincher és a Social Network diadalmaskodott, és valószínűleg ez a sorminta idén sem szakad meg, a 12 Years a Slave és rendezője győzedelmeskedik majd. De itt hadd álljak meg egy szóra, elkerülve a későbbi önismétléseket. Steve McQueen mozija egyértelműen az év legjobb kritikai átlagával büszkélkedhet a játékfilmes mezőnyben, de valószínűleg az évszázadban is ott van a dobogón. Az efféle teljesítményt nehéz ignorálni, úgyhogy ahelyett hogy ötvenszer leírnám, a 12 év rabszolgaság minden kritikai díjnál az első számú jelölt egészen addig, amíg szemmel láthatóan nem változik meg a "széljárás". Hogy egyeduralkodó lesz-e, azt még nem tudom, de jelen pillanatban hajlok a gondolatra, hogy néhány más mentalitású szerveződés nem erre a filmre szavaz majd, Az ellenopció pedig lehet akár a Gravity, az Inside Llewyn Davis, a Nebraska, vagy ha jól fogadják, akkor a The Wolf of Wall Street. Egy biztos, az olyan Oscar-játékosokat, mint a The Butler, az August: Osage County, a Saving Mr. Banks vagy a The Book Thief egyelőre felejtsük el.

A New York-iak színészekhez fűződő viszonya is megérne egy hosszabb kifejtést, de most csak röviden: jobban szeretik a mélyebb alakításokat, mint a látványosakat, és szeretnek kitüntetni olyanokat, akik az adott év során több remek alakítást is bemutattak. Mivel erre tényleg nincs táblázat, legnagyobb biztonsággal csak Cate Blanchett (Blue Jasmine) díjára mernék fogadni, az egy tipikusan az ő szájuk íze szerinti alakítás.

New York-i Filmkritikusok
Legjobb film: 12 Years a Slave > Inside Llewyn Davis > Nebraska > Gravity
Legjobb rendező: Steve McQueen > Coen testvérek > Alexander Payne
Legjobb színész: Bruce Dern - Nebraska > Matthew McConaughey - Dallas Buyers Club > Robert Redford - All Is Lost
Legjobb színésznő: Cate Blanchett - Blue Jasmine > Adéle Exarchopoulos - Le vie d'Adéle > Sandra Bullock - Gravity > Brie Larson - Short Term 12
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto - Dallas Buyers Club > Michael Fassbender - 12 Years a Slave > Barkhad Abdi - Captain Phillips > Jake Gyllenhaal - Prisoners
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o - 12 Years a Slave > June Squibb - Nebraska > Sally Hawkins - Blue Jasmine
Legjobb forgatókönyv: Before Midnight > Blue Jasmine > Nebraska > Inside Llewyn Davis
Legjobb külföldi film: Le vie d'Adéle > Wadjda > La grande bellazza > Gloria
Legjobb első film: Fruitvale Station
Legjobb animációs film: The Wind Rises > Frozen

nebraska-bruce-dern-june-squibb.jpg

Valahogy az épült be a köztudatba, hogy New York a nagy művészfilmrajongó, pedig a Los Angeles-i kritikusok azok, akik a legmesszebb szoktak merészkedni a jól kitaposott csapástól. Persze a legjobb film díjának odaítélésekor ők is felugranak a száguldó vonatra (The Social Network, The Hurt Locker), de ha nincs vonat, járják a maguk útját (Amour, Descendants, WALL-E), és ez a rendezői kategóriájukra épp úgy érvényes (Terrence Malick, Olivier Assayas). Emellett kicsit furcsa, hogy a színészeknél jóval konzervatívabban döntenek, amellett meg pláne fura, hogy a színésznők versenyében az elmúlt tíz évben ötször diadalmaskodott külföldi színésznő, idegen nyelvű szereppel (és ez a mellékszereplőknél sem ritka jelenség)! 

A kérdés tehát az, hogy a 12 Years a Slave-nek van-e vonata vagy sem. Ha van, és megnyeri ezt, akkor mérsékelt izgalmak várhatók márciusig, viszont ha nincs, ez a legjobb lehetőség a Gravity nagy kiugrására, és innen dobbanthat nagyot valamelyik külföldi versenyző, vagy akár az egyik ínyencség. És, ez lehet az a díj, ahol beléphet a szezonba a The Wolf of Wall Street, ha a kritikusok tetszését is elnyeri.

Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége
Legjobb film:  12 Years a Slave > Gravity > La vie de Adéle > Her > Inside Llewyn Davis
Legjobb rendező: Steve McQueen - 12 Years a Slave > Alfonso Cuarón - Gravity > Abdellatif Kechiche - Le vie de Adéle > Coen testvérek - Inside Llewyn Davis
Legjobb színész: Matthew McConaughey - Dallas Buyers Club > Chiwetel Ejiofor - 12 Years a Slave > Bruce Dern - Nebraska
Legjobb színésznőAdéle Exarchopoulos - Le vie d'Adéle > Cate Blanchett - Blue Jasmine > Brie Larson - Shart Term 12 > Paulina Garcia - Gloria
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto - Dallas Buyers Club > Michael Fassbender - 12 Years a Slave > Barkhad Abdi - Captain Phillips > James Gandolfini - Enough Said > Jake Gyllenhaal - Prisoners
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o - 12 Years a Slave > Lea Seydoux - Le vie d'Adéle > June Squibb - Nebraska > Scarlett Johansson - Her
Legjobb külföldi film: Le vie d'Adéle
Legjobb animációs film: The Wind Rises > Frozen

mcconaughey leto dallas.jpg

Átlagéletkorukat tekintve az egyik legöregebb testülettel rendelkező National Board of Review egy érdekes csapat. A száguldó vonatra ők is felszállnak a többiekkel együtt, de ha nem, akkor képesek mindenki másnál nagyobb meglepetéseket okozni. Náluk legjobb film lehet a Finding Neverland, náluk legjobb rendező válhat Tim Burtonből a Sweeney Toddért és ez még csak a jéghegy csúcsa. Ha valakiknek, hát nekik lehet a szívükre hatni, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy a fentebb időszakosan kizárt alkotások egyike visszaköszön, mondjuk a Saving Mr. Banks. 

National Board of Review
Legjobb film: 12 Years a Slave > Gravity > The Wolf of Wall Street > Saving Mr. Banks > Captain Phillips
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón - Gravity > Steve McQueen - 12 Years a Slave > Martin Scorsese - The Wolf of Wall Street > Paul Greengrass - Captain Phillips
Legjobb színész: Matthew McConaughey - Dallas Buyers Club > Bruce Dern - Nebraska > Tom Hanks - Captain Phillips > Leonardo DiCaprio - The Wolf of Wall Street
Legjobb színésznő: Sandra Bullock - Gravity > Cate Blanchett - Blue Jasmine > Emma Thompson - Saving Mr. Banks > Amy Adams - American Hustle
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto - Dallas Buyers Club > Tom Hanks - Saving Mr. Banks > Jake Gyllenhaal - Prisoners > Harrison Ford - 42
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong'o - 12 Years a Slave > Oprah Winfrey - The Butler > Jennifer Lawrence - American Hustle
Legjobb idegen nyelvű film: Le vie d'Adéle > Gloria > Jagten
Legjobb animációs film: Frozen

kupita chiwetel fassbender 12 years.jpg

Mint mondtam, a nagy kérdés az, hogy tényleg annyira erős-e a 12 Years a Slave, mint amilyennek látszik. Ha előáll az a ritka helyzet, hogy mindhármat megnyeri, a díjszezon kritikusokra vonatkozó része ennek jegyében telik majd. A másik fontos kérdés a Gravity, érdekes lesz látni, hogy a kiemelkedő kritikák mellett milyen üzenetet közvetítenek majd a filmről, beengedik-e majd a fontosabb kategóriákba. A harmadik dolog, amire figyelni kell, hogy kisebb kritikus-kedvencek (Nebraska, Inside, Her, Before Midnight, Short Term 12) hogyan tudnak érvényesülni, mert sokuk sorsát ez fogja eldönteni. Ezeken kívül már csak az az érdekes kérdés maradt, hogy a már radaron lévő filmek/alkotók mellett képes lesz-e valaki/valami "külsős" megvetni a lábát, olyan, akire eddig nem gondoltunk.

És akkor egyelőre nem maradt más hátra, mint a frissített Oscar-ranglista (november eleji állás, október eleji állás). Az élmezőnyben nem sok minden változott, viszont közben megérkeztek a visszajelzések az American Hustle ügyében, ami kissé megemelte a színészek ázsióját, a Nebraska pedig az Independent Spirit Awards-nak hála erősödött meg. Az egyetlen kérdés már csak Martin Scorsese filmjének sorsa, amiről ugyan néhány SAG-tag már küldött pozitív visszajelzést, de egyértelmű állásfoglalással megvárnám a kritikusokat is.

Legjobb film                       Legjobb rendező
1. 12 Years a Slave (FOX) 1. Steve McQueen (12 Years a Slave)
2. Gravity (Warner) 2. Alfonso Cuarón (Gravity)
3. American Hustle (SONY) 3. Paul Greengrass (Captain Phillips)
4. Captain Phillips (SONY) 4. Alexander Payne (Nebraska)
5. Nebraska (PARAMOUNT) 5. David O'Russell (American Hustle)
6. Saving Mr. Banks (DISNEY) 6. Coen testvérek (Inside Llewyn Davis)
7. Lee Daniels' The Butler (WEINSTEIN) 7. Martin Scorsese (The Wolf of Wall Street)
8. Inside Llewyn Davis (CBS) 8. Ryan Coogler (Fruitvale Station)
9. The Wolf of Wall Street (PARAMOUNT) 9. Woody Allen (Blue Jasmine)
10. Dallas Buyers Club (FOCUS) 10. Scott Cooper (Lone Survivor)
11. Blue Jasmine (SONY)
12. Fruitvale Station (WEINSTEIN)
13. Her (WARNER)
14. Lone Surivor (UNIVERSAL)
15. Philomena (WEINSTEIN)

Legjobb férfi főszereplő              Legjobb női főszereplő
1. Chiwetel Ejiofor (12 Years a Slave) 1. Cate Blanchett (Blue Jasmine)
2. Bruce Dern (Nebraska) 2. Sandra Bullock (Gravity)
3. Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club) 3. Emma Thompson (Saving Mr. Banks)
4. Robert Redford (All is Lost) 4. Judi Dench (Philomena)
5. Tom Hanks (Captain Phillips) 5. Adele Exarchopoulos (Le vie d'Adéle)
6. Oscar Isaac (Inside Llewyn Davis) 6. Amy Adams (American Hustle)
7. Joaquin Phoenix (Her) 7. Brie

Címkék

oscar dijszezon dijszezon 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr855669779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsóka_eszter 2013.12.02. 12:59:00

Dallas Buyers Club-kritika mikor várható? nem szoktam más oldalakat figyelni, viszont most már nagyon birizgálja a csőröm, hogy mit tett le az asztalra ez a Leto gyerek, mert én egyelőre úgy vagyok vele, hogy az American Psycho/Fight Club/Requiem for a dream hármasnak ő a legszebb pontja, de csak azért, mert megverik/megölik/megcsonkítják, az meg nem nagy érdem

Németh Barna 2013.12.02. 13:18:48

@zsóka_eszter: Idehaza csak jövőre lesz, úgyhogy csak jövőre :(

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.03. 11:02:32

Szóval, én meg lennék lepve, ha az Enough Said kimaradna a forgatókönyv-jelöltek közül.

A táblázatban a rendezőknél az utolsó az Scott Cooper akar lenni az Out of the Furnace-ért, vagy Peter Berg a Lone Survivorért? :)

zsóka_eszter 2013.12.03. 11:42:00

@Németh Barna: köszönöm, közben megnéztem a bemutatónaptárat... na de legalább lesz
egyénként engem szsz érdekelne egy összesítő táblázat, ami azt hiszem, az elmúlt 2 évben volt, kritikai átlagokat alapul vévő rangsorolással, éz ezért is nagy fel, jól áttekinthető

Vektor- 2013.12.03. 19:13:38

Az American Hustle rendesen bekezdett két fontos díjjal. Lawrence nem lesz két év alatt kétszeres Oscar-díjas, de a jelölése garantált.

Wintermoots (törölt) 2013.12.03. 19:28:08

@Vektor-:

bár számomra alapvetően lényegtelenek ezek a díjak (persze azért szórakoztató, meg a blogposzt is jól van megcsinálva), ha komolyan vesszük a fenti előrejelzést, ahol lawrence negyedik helyen van, azt jelentené, hogy lawrence jelölik, hawkinst, mulligant, seydoux-t pedig nem.
nos, látva milyen karaktert játszik lawrence az amerikai botrányban, valahogy ez kicsit furán hatna
(bár jelentősége nincs, persze)

Atkakukac1989 2013.12.03. 19:28:56

@Vektor-: Ki tudja? Mi van ha ezzel is bezsebel egy díjat. Már csak az a kérdés, hogy az ottani színésznők vajon irigykednek-e rá az első díjai miatt is? Mert tudom, hogy a széles közönség szereti, de vajon a munkatársak is? Jack Nicholsont kivéve! :D

Németh Barna 2013.12.03. 19:39:39

@Vektor-: Én minden évben szavaznék rá :)

@Wintermoots: Nem is kell, hogy számítson, néha tényleg jobb a vele járó móka. Mondjuk nem ez "a twitter előtt ülünk négy órát" része :)

Vektor- 2013.12.03. 19:40:25

@Atkakukac1989: Csak akkor történhet meg, ha az American Hustle elviszi a legjobb film díját. Túl fiatal még a duplázáshoz, plusz elég komoly riválisai vannak.

Vektor- 2013.12.03. 19:41:21

Na, eddig kellett várni a 12YAS első díjára.

Wintermoots (törölt) 2013.12.03. 20:11:22

@Németh Barna:

tényleg, most látom hogy kb négy óra az egész. ha valaki fogadott a nyertesekre, akkor azért lehet izgalmas:)

Wintermoots (törölt) 2013.12.03. 20:11:58

(idei kedvenc angol nyelvű filmemet, a gyilkos vágyakat valamiért nem jelölték...)

Vektor- 2013.12.03. 21:03:00

Nagyon sokat tanácskoznak a legjobb filmen. Vajon meglepetés lesz?

Vektor- 2013.12.03. 21:07:09

Már 45 perce vitatkoznak a legjobb filmen, és az egész "esemény" több mint 5 órája tart. Megdöntötték a tavalyi 4 és fél órás rekordjukat.

Németh Barna 2013.12.03. 21:07:35

@Vektor-: Nekem már mindegy, csak legyen valami. Már minden sz*rt elolvastam közben.

Vektor- 2013.12.03. 21:08:54

Hát igen, a díjszezon elég komoly fordulatot vett. Ha a kritikusok az American Hustle tartják jobbnak, akkor a 12YAS-nak nem lesz sok esélye az Oscaron.

Vektor- 2013.12.03. 21:18:15

És a legnagyobb vicc az egészben, hogy az a film kapta a fődíjat, amely az esélyesek közül a legvisszafogottabb reakciókat váltotta ki a Twitteren, és megosztónak tűnt. Sok fog múlni az American Hustle átlagán, ha eléri a 85-öt, azzal az Akadémia megkapja az utolsó engedélyt arra, hogy ismét a könnyebbik utat választhassa.

Németh Barna 2013.12.03. 21:20:39

@Vektor-: Nem biztos, ilyen kijelentésekkel megvárnám a vasárnapot. Ha LA is így alakul, akkor ennyi volt.

De most túl belassultam az értelmes gondolatokhoz. Azt viszont már tudom, miért sztárolják ezek Tarr Bélát. Szerintem be akarnak nyalni neki, hogy filmet csináljon a díjátadójukról. Könyörgöm, 5 óra, ahol félóránként történik valami. Pf.

Vektor- 2013.12.03. 21:29:26

@Németh Barna: Á, nem hiszem, hogy pont idén értenének egyet, pláne azután, hogy a New York-iak ilyen meglepő győztest választottak.

Németh Barna 2013.12.03. 21:30:50

@Vektor-: Az "így alakult" úgy értettem, hogy "nem 12YAS".

Vektor- 2013.12.03. 21:38:19

@Németh Barna: Ja, ebben egyetértek. Ha a 12YAS ott sem nyer, akkor valóban nem lesz esélye az Oscaron. És bizony van pár komoly riválisa. (Nebraska, Inside Llewyn Davis, Wolf of the Wall Street, stb.)

Vektor- 2013.12.03. 21:48:55

Ahogy Tapley reagált az American Hustle győzelmére (aki egyébként végig a film ellen szorított), az nagyon emlékeztet engem az Argo-ra:

"...words escape me. And I like the film!"

Ha a Hustle legnagyobb ellenzői ezzel jönnek, akkor valóban nagy bajban van a 12YAS. Az Argo is úgy nyerte meg, hogy volt egy kisebb rajongótábora, a többiek meg elfogadták, mint egy egész jó film. A legkevésbé megosztó (és egyben szórakoztató) film győz évek óta, lehet, hogy ez idén a Hustle lesz.

Vektor- 2013.12.03. 22:16:06

www.vulture.com/2013/12/american-hustle-tops-ny-film-critics-awards.html

Ahogy azt sokan gondolták, a díjért nagy verseny volt az American Hustle és a 12 Years a Slave között.

Wintermoots (törölt) 2013.12.03. 22:24:01

@Vektor-:

az amerikai botrányról nem jelenhetnek meg kritikák holnapig. ehhez képest megnyer egy díjat, ez is kritika. nem történt itt szabályszegés?:)

ungverjaland 2013.12.03. 23:01:30

Én tökre el akarom hinni, hogy az American Hustle ilyen baromi jó, de valljuk be a Silver Linings Playbook nem volt valami jó, sőt inkább rossz.

wayage 2013.12.04. 07:36:31

Én már tavaly is a Napos oldalnak meg a Pí életének drukkoltam az Oscaron. Most akkor van újabb David O. Russell film, a Pí helyett meg Gravitáció :)) Kíváncsi leszek nagyon a végére, mert most még nagyon sok esélyes az egész, még izgalmas is :)

Vektor- 2013.12.04. 08:56:55

Uh, Lupita egy szavazattal vesztett Lawrence ellen.

www.twitlonger.com/show/n_1rsqsec

Németh Barna 2013.12.04. 10:59:18

@Vektor-: A puszta értékelései alapján ennek a filmnek nagyon kellett volna vezetnie. A kérdés az volt, hogy tényleg nagyon vagy csak kicsit. Innentől kezdve viszont már mindegy, hogy csak kicsit veszített vagy nagyon. Veszített, szóval nem csak hogy nem kicsit vezet, hanem simán befogható - ráadásul egy olyan csapatnál, akiknek nem ez a zsánere.

Wintermoots (törölt) 2013.12.04. 18:35:17

@Wintermoots:

(( de azért pl. a cahiers du cinema filmmagazin szerzői közül négyen is a 10 legjobb közé rakták a filmet bár az összesített listáról lecsúszott:)
twitter.com/TOFilmReview/status/408282353551679488/photo/1/large
))

ungverjaland 2013.12.04. 20:05:12

A Stories We Tell meg sorra nyeri a dokumentumfilm kategóriát, pedig hát az Act of Killing nagyságrendekkel jobb és fontosabb film.

isvaen 2013.12.04. 20:23:18

miért olyan menő ezen az oldalon a 12 slave? más szóval, miért kell érte aggódni? olyan jó lenne a film, vagy mi?

Németh Barna 2013.12.04. 20:32:58

@isvaen: Nem menő (nem is láttuk), csak ezek után valahogy arra számított minden földi halandó, hogy tarolni fog:
www.metacritic.com/movie/12-years-a-slave

@ungverjaland: Egyiket sem láttam, de abban nem látok kivetnivalót, hogy nem a feldolgozott téma fontosságát díjazzák. Minőségről tényleg nem tudok nyilatkozni, de egy dokunak az a dolga, hogy megmutasson valamit a világból, és a világban nem csak nagy dolgok vannak. A játékfilmekre egyébként ugyanez áll az én olvasatomban, csak azért nem kéne díjazni, mert fontos témát boncolgat.

Vektor- 2013.12.04. 20:37:43

Éljen, nem csalódtam az NBR-ban!
Örülök Jonze sikerének, így valószínűleg a film jelölve lesz az Oscaron.

isvaen 2013.12.04. 20:54:27

ez a metacritic jó oldal, nem ismertem.
elég sok minden leszűrhető belőle.
meglepő a 97%.
de: a social network pl 95%-ot kapott, szóval én annyira nem venném komolyan a százalékokat.

Németh Barna 2013.12.04. 20:58:46

@isvaen: Igen, a Social Network tényleg annyit kapott és nagyjából meg is nyerte az összes létező kritikusi díjat. Csak az Oscaron kapott ki egy szélesebb közönség által fogyaszthatóbb filmtől. Ez a recept nem szokatlan, de hogy a kritikusok is a fogyaszthatóbb mellett döntenek, akkor a nehezebben emészthető filmnek végképp nincs esélye.

ungverjaland 2013.12.04. 21:07:09

@Németh Barna: Azért írtam, hogy jobb ÉS fontosabb, mert sok dokumentumfilm esetén a téma maga fontosabb mint amennyire jó a kivitelezés minősége (idén a Blackfish, vagy mondjuk tavaly a The Invisible War). De az Act of Killing az egyik legjobb dokumentumfilm amit valaha láttam, de az utóbbi évek legjobbja, az biztos. Csak azon kívül, hogy bitang jó film, nem mellesleg egy nagyon fontos témával is foglalkozik. (Amúgy a Stories We Tell sem rossz, sőt újszerű, csak közel sem annyira jó film.)

Vektor- 2013.12.04. 21:13:26

És a legjobb az egészben, hogy az American Hustle teljesen eltűnt. 2003 óta nem nyert legjobb film díjat az Oscaron az a film, amely nem kapott jelölést az NBR-tól.

isvaen 2013.12.04. 21:17:40

@Németh Barna: sztem azért előbb nézzük meg ezt a fimet :o)

Németh Barna 2013.12.04. 21:21:10

Azért az durva, hogy az eddigi négy amerikai díjból nagyjából minden kategóriában négy különböző nyertes van :) Lásd a fejlécből elérhető NYERTESEK TÁBLÁZATA.

A legnagyobb egyetértés az az, hogy a Breakthrough Director az Ryan Coogler és ennyi.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.06. 08:20:17

Elysium, Gravity, Iron Man 3, Smaug, Pacific Rim: szerintem ezek lesznek a végzősök. Persze, szívem szerint betolnám a The Lone Rangert és a STID-t.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.12.06. 08:45:08

tudom, hogy a Gravity okán semmi esélye, de én akkor is a Pacific Rimnek szorítok majd

Németh Barna 2013.12.06. 08:57:53

@Adam Van Helsing: Igen, azt hiszem, erről a kategóriára abban az esetben érdemes visszatérni, ha a Gravity nem kap legjobb film jelölést. De igazából akkor is csak megfontolás tárgyává kell tenni, hogy érdemes-e visszatérni rá.

@Zalaba_Ferenc: Szerintem a Star Trek bekerül.

NorthopViggo 2013.12.06. 18:45:01

Azért nevetséges, hogy a World War Z még versenyben van...a csodás CGI füstjükkel persze Oscar-közelben...nyilván...
www.aceshowbiz.com/images/still/world-war-z08.jpg

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.12.06. 21:56:56

@Zalaba_Ferenc: Lássuk be, ez Jacksonéknek járna, nem az utómunkálatos 3D-s Gravitynek, mégis az utóbbi kapja majd alighanem.

Vektor- 2013.12.08. 22:22:45

Ha nehezen is, de megindult a 12YAS. Egy győzelem LA-ben mindent helyre rakna.

XFTN1 2013.12.08. 23:19:02

Valahogy éreztem, hogy Cate Blanchett és Adele Exarchopoulos megosztva kapják. Ha Adéle nem kap Oscar-jelölést, ideges leszek. :D

Vektor- 2013.12.08. 23:20:14

Hurrá! Az első fontos díj megvan Adéle-nek, jöhet a NSFC.

ungverjaland 2013.12.08. 23:30:38

Na a LAFCA végre odaadta a Before Midnight-nak a nagyon megérdemelt forgatókönyv díjat. Ja és Franco díja is nagyon rendben van.

ungverjaland 2013.12.08. 23:35:41

Her és Gravity holtversenyben LA-ben. Szép.

Vektor- 2013.12.08. 23:38:11

Túl sok holtverseny, elértéktelenítik a díjakat. Eddig a Her elképesztően jól szerepel, a díjszezon előtt azt hittem, hogy csak egy forgatókönyv-jelölést szerezhet, de most már szinte biztos a legjobb film-jelölés is.

Németh Barna 2013.12.08. 23:42:12

@Vektor-: Nem feltétlenül értéktelenítik el, lásd a fenti eszmefuttatásom :) A sok csapongás még jó is lehet a későbbiekben.

Vektor- 2013.12.08. 23:54:30

Eddig a legnagyobb vesztes a Captain Phillips. Nem számítottam arra, hogy jól fog szerepelni a kritikusoknál, de az American Hustle megérkezésével könnyen kiszorulhat a Top5-ből, mert a Sony nem tud két rendező-jelölést szerezni. Így jöhet Payne vagy Jonze a jelölésért, esetleg ha a Wolf egy Django féle díjszezont produkál, akkor mindketten odaérhetnek. Vagy Russell mégsem lesz tényező, és New York csak egy elszigetelt eset volt? Jonze legyőzheti Russellt a forgatókönyv kategóriában?

Eddig nagyon érdekes a díjszezon, remélem a TV-s díjátadók és a szakszervezetek nem rontják el, mint majdnem minden évben.

ungverjaland 2013.12.09. 00:01:32

Már csak azt várom, hogy mikor kap már díjat az év valódi legjobb női alakítása, ami ugye nyilván Julie Delpy.

Vektor- 2013.12.09. 00:20:45

@ungverjaland: Komoly díjra egyedül az NSFC-nél van esélye, de szerintem Adéle elviszi azt is. A lehető legrosszabb évben jött ki a Before Midnight, tavaly sokkal több esélye lett volna egy Oscar-jelölésre.

ungverjaland 2013.12.09. 00:28:42

@Vektor-: Az a baj, hogy a kritikusok általában a látványosabb alakításokat szeretik díjazni (lsd. Cate Blanchett - Blue Jasmine), holott amit Julie Delpy csinál a Before filmekben az legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb színészi feladat.

Na mindegy is, nem nagyon izgat igazából a díjszezon, de ha valami olyat díjaznak ami szerettem, annak mindig örülök.

Wintermoots (törölt) 2013.12.09. 20:07:32

@ungverjaland:

kérdés persze, milyen kategóriában kellene holtversenyben lenniük:)
a gravityt megnéztem, a her-t sajnos elolvastam miről szól, inkluzíve a befejezést. végül is szerepel benne adams meg halljuk scarjo-t meg van benne pár szép kép, egyébként eléggé elment tőle a kedvem.

ungverjaland 2013.12.09. 20:23:32

@Wintermoots: Én egyiket sem láttam. A Gravity-t kezdetben nagyon vártam, de a kritikák után látszott, hogy itt kicsit túl magasak voltak az elvárások, és nem ez lett az új forradalmi scifi film. De majd valamikor biztos megnézem. A Her meg leginkább Spike Jonze miatt érdekel, meg nem mellesleg sokkal jobb kritikákat kapott.

Vektor- 2013.12.09. 21:31:58

Az AFI szépen belőtte a Top10-et, a felsorolt 10 filmből 8 szerintem szinte biztosan jelölést fog kapni az Oscaron is. Maradék kettő (Fruitvale és Inside Llewyn Davis) a The Butlerrel együtt küzd az utolsó kilencedik helyért.

Juliet23 2013.12.09. 22:33:07

@Vektor-: Az August: Osage County-nak most végleg befellegzett? Már semmi esélyük sincs?

Vektor- 2013.12.10. 00:00:33

@Juliet23: A SAG-tól és a HFPA-től fognak kapni pár fontos jelölést, úgyhogy nem írnám le őket teljesen. Sok függ attól, hogy Harvey mit akar.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.10. 06:14:57

Online Filmkritikusok: valami hasonlót a GAB-nak is el tudnék képzelni. :)

Dzsedáj 2013.12.11. 15:26:06

Szakértőket kérdezem:
Ezzel most nőttek Fassbender Oscar jelölés esélyei? #SAG

Vektor- 2013.12.11. 15:31:11

@Dzsedáj: Nem, mert bár sokáig nem akartam elhinni, egyre valószínűbb, hogy Jared Leto el fogja vinni az összes díjat.

Oprah meg csinálni fog egy Hathaway féle tarolást. A Butler lesz Harvey első számú filmje, és jól láthatóan egész komoly tábora van a szakmán belül.

K. Kálmán 2013.12.11. 15:35:12

@Vektor-: Csodálkoztam is, hogy az eddig ismertetett díjak közül mennyire kimaradt a The Butler, pedig a megjelenéskor nagyon díjeső-szaga volt a dolognak. De úgy látszik, most egy kicsit izmosodik a film.

Dzsedáj 2013.12.11. 15:38:27

@Vektor-: Férfi főszereplő kategóriában Matthew McConaughey vagy Chiwetel Ejiofor között dőlhet el az Oscar befutó?

Vektor- 2013.12.11. 15:44:55

@Dzsedáj: Ott az összes jelöltnek van esélye, nehéz megmondani, mi lesz a vége.

Kivárok a Dallas Buyers Clubbal, ha holnap jelölést kap a Golden Globe-on, akkor összejöhet a legjobb film-jelölés az Oscaron.

Wintermoots (törölt) 2013.12.11. 17:24:37

@ungverjaland:

a színészek szakszervezete nem is jelölte

Németh Barna 2013.12.11. 18:34:31

Messzemenő következtetéseket ne tessék levonni, mire oscart üt az óra, Whitaker úgy ki lesz onnan penderítve és becserélve Robert Redfordra, mint a huzat. De Julia Roberts vagy Meryl helyében sem érezném olyan nagyon biztonságban magam.

tumi 2013.12.11. 21:15:56

DiCapriot nem jelölte a SAG.

Vektor- 2013.12.12. 00:21:56

@Németh Barna: Ne becsüld le Harvey-t. Kampányol majd a filmekért, ahogy csak tud, továbbá Julia Roberts-et és Oprah-t sem kell félteni, nagyon akarják a jelöléseket/díjakat.

Németh Barna 2013.12.13. 09:14:13

@lisztes: Önmaguktól. Ami folytatás, az automatikusan adaptáció.

Atkakukac1989 2013.12.13. 13:06:21

114 filmzene-jelölt? Ez eléggé vicces. Főleg amiatt, mert általában 1-1 magasabb számú jelölést elérő film viszi magával a zenét is, meg amúgy sem hallgatják meg ennek a nagy részét. Inkább lenne 20 jelölt, de azt tisztességesen kiválasztanák. Ezért mindig a legellentmondásosabb ez a kategória és ez van tele az elmúlt 25 évben a leghibásabb döntésekkel.

Németh Barna 2013.12.13. 17:38:37

@Atkakukac1989: Most miért, a többi kategóriát is ennyiből választják, konkrétan az év összes bemutatójából :)

Wintermoots (törölt) 2013.12.13. 17:54:11

off
slant magazine listája, szomorúan látom, hogy a gyilkos vágyak csak 44. mellékhatások is kimaradt az 50-ből (honorable mention-ként tűnik fel az egyéni listákon)

de az 50-ben nincs: american hustle, blue jasmine, captain philips,dallas buyers club, fruitvale station saving mr. banks, philomena, wolf of wall street (kevesen látták, megosztott vélemény).
gravity 25., 12 év rabszolgaság tizensokadik)

a her-t nem láttam, a négy klip+a történet ismeretében...látni kellene az egész filmet. vannak akik nem szeretik.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.14. 10:12:20

Matthew McConaughey, Scarlett Johansson és Jared Leto mint színészi díj-nyertesek... Nagyot fordult a világ!

Wintermoots (törölt) 2013.12.14. 12:28:38

nem tudok egyetérteni azzal hogy breakthrough és női főszereplő ugyanaz. egyetlen szerep egyetlen kategóriában induljon.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.12.14. 13:23:50

@Takács Máté: Én McConaughey-tól nem sajnálom a díjakat, mert amit az elmúlt néhány évben lehozott, az több mint dicséretes. Felnőtt az emberünk, és komoly színésszé vált.

Letora meg kíváncsi vagyok, de nagyon!

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.14. 13:28:44

@REMY: Én egyiküktől se, pláne hogy még egyikük alakítását se láttam, csak megjegyeztem, hogy milyen ki-hitte-volna ez a helyzet. Ughey-t meg én már a Trópusi vihar óta bírom. :)

Németh Barna 2013.12.15. 08:57:14

Smink/Maszk: Valahol vicces, hogy az öt tippemből három nem is jutott tovább :) Se A hobbit, se a Rush, se a 12 Years a Slave. Még jó, hogy a Dallas Buyerst nem cseréltem le a The Butlerre...

Andrews 2013.12.15. 09:04:43

Maszknál elég érdeke a lista : Dallas Buyers Club, Hansel and Gretel Witch Hunters, The Hunger Games: Catching Fire, Jackass Presents Bad Grandpa, The Lone Ranger Valami szar film kap egy csontot majd? (kivétel talán a Hunger Games 2, de azt még nem láttam bár az első se hatott nagyon meg, bár jó ötlete voltak benne)

A Rush ezerszer jobb volt Lauda 'maszkja' esetében pl, a Slave-et még nem láttam, a Hobbit 2-ben hát volt feladat ilyen téren is meg CGI terén is, most hogy már láttam.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.12.15. 09:34:37

Most ez a maszk kategória mi?

"Legjobb smink/maszk/haj - American Hustle, Dallas Buyers Club, The Great Gatsby, Hansel and Gretel Witch Hunters, The Hunger Games: Catching Fire, Jackass Presents Bad Grandpa, The Lone Ranger"

Boszorkányvadászok? MAGÁNYOS LOVAS??? Hát ez valami hihetetlen.

Már azt hülyeségnek tartottam, hogy a látványnál nem kapott helyet a Man of Steel, most meg a Hobbit marad ki.

az előttem szólókkal meg egyetértek Lauda kapcsán.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.15. 09:55:10

@REMY: Mindkét kérdőjellel említett filmben igen jó maszkok voltak, kiváltképp utóbbiban. Elég William Fichtnerre gondolni.

Németh Barna 2013.12.15. 10:20:36

Annyira hozzászoktam/szoktunk ahhoz, hogy az elvárások szerint tippelünk, hogy még csak meg sem fordulnak a fejemben alternatívák. Na jó, ez nem igaz, de úgy istenigazából sosem foglalkozok komolyabban az alternatív lehetőségekkel.

A legviccesebb az egészben, hogy két külön csoportról van szó. A sajtó és az elemzők hajtogatják a magukét, statisztikai adatok alapján kikiáltanak egy tucat filmet/embert befutónak, aztán megdöbbennek, ha a jelöléseket/díjakat TÉNYLEGESEN osztogatók másképpen döntenek. Persze én is meglepődtem itt is és a Golden Globe-nál is, de örülök is, mert ez a befolyásolás és bizonyos irányba terelgetés egy kissé fárasztó (arról nem is beszélve, hogy nem igazságos).

Ez alapján pedig még mindig azt várom, hogy a többi alosztály is önálló döntést hoz, és nem jelöli Leonardo DiCapriót/Julia Roberts-szet/Oprah Winfrey-t/satöbbit CSAK AZÉRT, mert ő Leonardo DiCaprio/Julia Roberts/Oprah Winfrey/satöbbi, és mert ez a sajtó elvárása.

Wintermoots (törölt) 2013.12.16. 11:35:40

aki szerint a gravity nem technikai kategóriában díjra érdemes film, azt nem tekinthető igazán komolyan vehető embernek, legalábbis számomra:)
roppant egyszerű, közhelyes történet, tisztességes, de a forgatókönyvnek köszönhetően kissé idegesítő alakítások, eleve a helyszín és a technika legitimálására erőlködtek ki egy sztorit, jó, a látvány tényleg szép, de abból fél óra bőven elegendő.
azért a tetszett a film, meg szép volt a látvány meg szeretem bullockot-véleményt nem kellene összekeverni azzal, hogy komoly szakmai díjakat adnak neki.

iopi 2013.12.16. 15:35:45

@Wintermoots:

Akkor én önként jelentkezek a komolyanvehetetlenek sorába! :)

Általában a legyegyszerűbb történetek a legjobbak. A látvány ugyanúgy a történet része. Miért kellene anélkül kezelni?

XFTN1 2013.12.16. 15:49:07

@Wintermoots: Teljesen egyetértek!!

@iopi: Nem az a baj a történettel, hogy egyszerű, hanem hogy klisés, hatásvadász és irracionális.

Wintermoots (törölt) 2013.12.16. 16:24:31

@iopi:

te nem vagy kritikus:). a baj azzal van, hogy pl. idén gravití, silver linings playbook, rottenen az egekben, kritikusok többsége dícséri, ugyanezek színvonalasabb filmeket lehúznak. hát sajnálom, én meg nem veszem őket komolyan:)

ignore all 2013.12.16. 17:28:47

Matthew McConaughey nagyon termékeny, most a jelölés, a jövő évre meg két várós, az Interstellar meg a True Detective.. dft.ba/-true-detective
Még a végén tényleg megérdemli a díjat :D

Vektor- 2013.12.16. 19:42:31

Ilyen nagy egyetértést már rég láttam a színész kategóriákban, a GG-SAG-BFCA hármas pár kivételtől eltekintve (Redford hiányzása a SAG-on, Oprah-é a Golden Globe-on) ugyanazokat jelölte. Remélem a BAFTA és az Oscar meg fogja keverni a dolgokat.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása