A 42 című életrajzi sportfilm nagy sikert aratott a hétvégén, miközben a rettentően elnyújtott Horrorra akadva-szériából az ötödik epizódra már igencsak kifogyott a szusz. Bukásról persze nehezen beszélhetünk ennél a fajta filmnél...
> új filmek
Az amerikaiak sportszeretete mérhető akár a különféle sportágak és azok jeles képviselőinek felhasználásával forgatott drámák vagy éppen vígjátékok bevételi eredményein is. Az, hogy éppen Jackie Robinsonról nem született eddig valamirevaló mozifilm, meglepő nemcsak e szeretet fényében, hanem a baseball-játékos jelentőségét tekintve is. Elvégre egy fekete ikonról van szó, aki nem csak a pályán, de a polgárjogi mozgalmakban is fontos alak, hiszen az első színesbőrű játékos volt a profi ligában. Brian Helgeland írta és rendezte meg róla a mezszám után elnevezett 42 című filmet, melyben az eddig sorozatokban látott Chadwick Boseman kelti életre Robinsont, de főszerepet játszik Harrison Ford is. A Robinsont és a sportágat övező kedveltség csakugyan jelentősnek mutatkozik: 27 millió dollárral tisztes távolságba helyezte magát a lista további helyezettjeitől a Warner produkciója, ami a sportdrámák között is előkelő helyet kölcsönöz neki, de konkrétan a baseball körül forgó alkotások mezőnyéből is magasan kiemelkedik. A nyitónapi felmérések szerint nagyon nagy arányt tett ki a 25 év felettiek képviselete, s több volt a női néző, mint a férfi. Az afroamerikai nézők minden bizonnyal kapva kapnak az alkalmon, hogy végre valami olyat nézzenek, amit magukénak érezhetnek, de nem Tyler Perry fércelte össze nekik; a sport mondjuk eleve nem ismer korlátokat, ez is segíti majd, hogy hosszú távra tervezhessen Helgeland negyedik rendezése. A nézői reakciók nagyon erősek, s a kritikusok is kedvelték a látottakat, így a 40 millióból készült 42 egyelőre 100 millió dollár fölé is pályázhat.
Tizenhárom éve került a mozikba a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson, s a 2000-es év egyik legnagyobb meglepetése vált belőle a toplistán. A folytatás egy év múlva érkezett, a nézőknek viszont kevesebb mint fele tért vissza, így Wayansék otthagyták a franchise-t. A harmadik részt David Zucker és Pat Proft vette kezelésbe, de a poénok legfeljebb finomodtak, jobbak nem nagyon lettek, ami mindenképpen csalódás ettől a párostól, ám a kasszáknál azért új erőre kapott a sorozat. Ez egy negyedik epizódot is eredményezett, ami még mindig képes volt 40 milliós nyitányra és csaknem százmilliós végeredményre. Ennek tudatában meglepően sokat kellett várni egy újabb Scary Movie-ra, de hát időközben rengetegféle 'Movie'-val traktálták a nézőket, így létjogosultsága évről évre csökkent. Ebbe a Dimension Films nem nyugodott bele, így végül tető alá hozta a Horrorra akadva 5.-öt (Scary Movie 5; hazai bemutató: április 18.), ami elsősorban a Parajelenségeket parodizálja, s tekintve, hogy ez a horror-franchise elég jellegzetes és még folyamatban van, ezzel még talán nem is lőtt bakot, csak hát idén már volt egy A Haunted House, ami kellőképpen megszedte magát. Charlie Sheen és Lindsay Lohan jelenléte sem biztos, hogy a kívánt hatást érte el a nézőknél, akik már csak a jobb opció híján térhettek be egyszerű vígjátékot várván, de a 15 millió dollárjukért cserébe a Rotten Tomatoes jelentése szerint az utóbbi évek legrosszabb filmjét kapták. Bármilyen csalódás is ez az összeg az elődökéhez képest, a 20 milliós költségvetéstől nincs messze, úgyhogy nagyot nem bukik rajta senki, de azért kétség kívül kínos még egy ilyen franchise-t is ennyire mélyen befejezni. Az ennyire mély 30-35 millió közötti véget jelent.
Több mint félezer moziban látható már a The Place Beyond the Pines című dráma, így a film beférkőzött a top tízbe is 4 millió dolláros eredményével. A Focus Features igen vaskos számoknak örvendhetett az elmúlt két hétben, s ez a mostani hétvége sem hozott megvetendő eredményt, úgyhogy további szélesedés várható a Ryan Gosling és Bradley Cooper főszereplésével készült filmtől. Ezzel szemben a Danny Boyle rendezése, a Transz (Trance; hazai bemutató: június 6.) a jó kezdetet nem tudta megtartani a nagyobb téren: 438 moziban kevesebb mint egymilliót hozott az elmúlt három nap során, vagyis átlaga már csak nem sokkal haladja meg a kétezer dollárt. A Fox Searchlight terjesztése ezzel a Napfény sorsára jut, vagyis nem keres többet 3-4 milliónál, vagy inkább 2-3 milliónál.
> korábbi filmek
Az Evil Dead alaposan visszaesett, 25,8 millióról tízmillió alá, az első helyről az ötödikre. A TriStar ettől függetlenül boldog lehet, hiszen 50 millió dollárt sajtolhat ki egy 17 milliós projektből. A továbbiakban ugyanakkor okosan kell eljárnia Sam Raimiéknak, amibe beletartozik, hogy nem hagyják figyelmen kívül az erőtlen nézői visszajelzéseket. A Jurassic Park térhatású verziója ugyancsak sokat, 53%-ot veszített nyitányából, de ez nem szokatlan a 3D-s újráktól. A Universal forgalmazta kalandfilm eddig 32 millió dollárt tett hozzá korábbi bevételéhez, vagyis összesen már csaknem 390 milliót hajtottak fel a megelevenedett dinoszauruszok. A 400 millió befogásához azonban szükséges lesz némi kitartást tanúsítani az elkövetkező egy-két hét folyamán.
A harmadik helyet ezen a héten a Croodék érdemelte ki. A Fox rajzfilmje a negyedik kört futja már, s még mindig bőven tízmillió fölött szerepel. Eddig 142 milliót kasszíroztak ősemberék, ez meg már olyan szint, ahol a DreamWorks nem egy, hanem rögtön két folytatást is be szokott jelenteni. A G.I. Joe: Megtorlás a negyedik helyen lépte át a 100 millió dollárt, ami kielégítő teljesítmény egy nem különösebben kedvelt első rész után. A Paramount így már akár zöld utat is adhat a következő felvonásnak, aminél szemmel láthatóan az új nevek szerződtetése lesz célravezető a sikerhez; Dwayne Johnson és Bruce Willis jelenléte legalábbis komoly kompenzációt jelentett most.
> végszó & ami jön
A top 12 bevétele nagyjából azonos összeget mutat az egy évvel korábbinál, ami már kielégítő fejlemény az eddig igen gyatra 2013-as moziévad számára. A 42 meglepő sikere mellett a Horrorra akadva 5. kudarca eltörpül, így a (negatív hangvételű) szalagcímekből is kevesebb jut majd a Weinstein Company másfél órás inzultusának. A jövő héten pedig a nemzetközileg már 60 milliónál járó Feledés pályázik kitüntetett figyelemre; a Universal 120 millió dolláros sci-fije egyedüli premierként érkezik közel 4000 moziba, így nem is kérdés, hogy 100 millió dollárnál alább nem adhatja végül.
cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés (péntek-vasárnap)
Feledés | 3800 | $38m
> a top 10 (hivatalos becsült adatok)
# | volt # |
film | hétvégi bevétel |
össz- bevétel |
1 | ú | 42 |
$27,3m | $27,3m |
2 | ú | Horrorra akadva 5. |
$15,2m | $15,2m |
3 | 3 | Croodék |
$13,2m | $142,5m |
4 | 2 | G.I. Joe: Megtorlás |
$10,8m | $102,4m |
5 | 1 | Evil Dead |
$9,5m | $41,5m |
6 | 4 | Jurassic Park |
$8,8m | $389,0m |
7 | 5 | Támadás a Fehér Ház ellen |
$7,3m | $81,9m |
8 | 7 | Óz, a hatalmas |
$4,9m | $219,4m |
9 | 6 | Temptation: Confessions of a Marriage Counselor |
$4,5m | $45,4m |
10 | 13 | The Place Beyond the Pines |
$4,1m | $5,5m |