aeon flux

ready for the action now, danger boy?

jöhet még egy bourne? Zalaba_Ferenc
2013. február 26. 09:38:00

Kategória: film 20 komment

Három Bourne-epizód után Matt Damon kiszállt a franchise-ból, no nem azért, mert annyira elege lett volna a memóriája után és egykori megbízói elől futkározó szuperkatonából: először a második-harmadik részt dirigáló Paul Greengrass intett pát, aztán csak utána Damon azzal, hogy "nélküle nem". A Universal egy darabig udvarolt nekik, aztán úgy döntött, a nyerő páros nélkül forgatja le a negyedik részt, s ezzel kapcsolatban bizakodásra adott okot, hogy a trilógiát író Tony Gilroy megmaradt a projektnél - olyannyira, hogy a negyedik rész rendezését is magára vállalta.

Nos, maga a film olyan lett, amilyen. Érdekes játékot folytat a gyógyszerfüggőséggel, és Jeremy Renner figurája is új színt visz az eseményekbe, továbbá az a megoldás is tetszetős, hogy a negyedik rész eseményei egy időben játszódnak a második-harmadik részével, és kiderül, hogy az ügynökhálózat összetettebb, mint gondolnánk (persze, gondolnánk, mert hát más irányba nem is lehetne elindulni, csak felfelé): ezentúl sajnos a film csak egy Bourne-utánérzésnek tűnik fáradt akciókkal, semmitmondó főgonosszal (igen, kedves Edward Norton, most rád nézek), még semmitmondóbb női főszereplővel ("Alex, ruuuuuuuun!").

A vicc az, hogy fejrázása ellenére a bemutató előtt Matt Damon kifejezetten lelkesnek tűnt: szóba is került egy közös film Rennerrel, de mikor befutott a film, az originál Bourne hirtelenjében megint elcsendesült. Illetve annyit mondott, hogy így már túl bonyolult lett ez a világ, és nem igazán látja benne a helyét. Ó. 

A Bourne-hagyaték nem is durrant akkorát (Az Ultimátum 443 milliója után mindössze 276 milliót fialt világszerte), mint a Universal szerette volna, ennek ellenére a stúdiófőnök Adam Fogelson optimista a folytatást illetően. Ők valójában nem is vártak olyan nagy bevételt a negyedik epizódtól, meg a film is olcsóbb volt, mint a harmadik rész, és igazából a univerzum kitágítása volt a lényeg, melyben aztán bármilyen irányba el lehet indulni a továbbiakban. Szóval a stúdió 100%-ig nyitott egy újabb Bourne-filmre.

Mindenesetre ha Damont akarják, akkor őt nehezebb lesz meggyőzni (magas gázsi, forgatókönyv- és esetleg rendező-opciós jog, stb.), állítólag Renner abszolút benne van még egy filmben (Weisznek viszont senki se szólt - hál'istennek), de még az is lehet, hogy Crosst is hagyják a fenébe, és egy újabb ügynök mentén indulnak el: ez viszont egyenes út lenne a DTV süllyesztőbe.

Neked mi a véleményed? Vevő lennél még egy Bourne-ra? És ha igen, mifélére? 

thebourneultimatum620.jpg

Címkék

bourne matt damon action rachel weisz sequel paul greengrass jeremy renner tony gilroy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1005105971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.02.26. 09:45:37

A negyedik ismeretében (húúú, de unalmas és unevent volt) én hagynám ezt a szériát békében nyugodni. Az első három szép kerek egész, jó az úgy.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.26. 10:06:55

@Adam Van Helsing: dettó.

A 4iket felejtsék el mindenképpen jól járunk.

TomPowell25 2013.02.26. 10:07:36

Nekem bejött a 4. a lassúsága és a főgonosz hiánya ellenére is. Én valami olyat tudnék elképzelni,hogy Cross-ék sem nyugodhatnak békén, ezért a CIA valami mocskos akcióba bele akarja rángatni Cross-t (pl. el kéne intézni Pamela Landy-t), ennek érdekében foglyul ejtik Shearing (Weisz) figuráját, hogy ösztönözzék. Cross belemegy a játékba, de ezzel egy időben a saját "megbízói" ellen is fordul. Az ügy kapcsán belebotlik Bourne-ba, akivel egy látványos, majd kinyírják egymást kézi tusa után összefognak a CIA ellen, hogy lebuktassák Vosen-t és Byer-t (Strathairn és Norton). Közben egy párbeszédben érzékeltetni lehetne, hogy a két ügynök mennyire vágyik a normális élet után, ami Cross-nak Weisz oldalán még összejöhet, de Bourne a film végére rájön, hogy neki ez már soha többé nem adatik meg.

Regggie 2013.02.26. 10:32:56

Nem kéne..legalább is olyan biztos nem, mint a 4. volt. Vagy hozzák vissza Damont, vagy hagyják a fenébe ezt az erőltetett összefüggést a trilógiával, ami gyakorlatilag kimerült egyórányi szövegelésben, meg egy fotó és híradás bevágásában. Vigyék el új irányba a sztorit inkább, ha Matt nem vállalja.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.26. 10:54:05

@Regggie: de ne valami gyógyszerfüggő irányba ha lehet.

Wintermoots (törölt) 2013.02.26. 11:29:09

más színésszel aligha ha van értelme, rennerrel jöhet még egy, közepesnél rosszabb úgy sem lesz. (legalábbis reméljük)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.02.26. 13:09:03

Nagyon a trilógiát már én sem bolygatnám, ha Damon visszatérne, akkor esetleg el tudnék képzelni egy előzményfilmet, a karakter motivációinak megismerésétől Nesszkijen át Wombosiig.

sirok0001 2013.02.26. 14:05:33

A 4. sem kellett volna...

McCl@ne 2013.02.26. 15:43:06

Nem volt semmi baj a 4. résszel azon túl, hogy nem volt olyan jó, mint az új évezred legjobb akciófilmje, a Bourne Ultimatum. Ez azért nem olyan nagy tragédia :) Vannak hibái, de egy nagyon szórakoztató film, ami talán lehetett volna azért rövidebb úgy negyed órával.
Egy közös film jópofa lenne, kérdés, hogy a Bourne sorozat mennyire szól a jópofaságról :) Nagyon jó sztori és Greengrass kéne hozzá, hogy várjam. Viszont ezt a Cross vonalat önmagában nem folytatnám, ebből ennyi bőven elég volt.

borisz 2013.02.26. 16:02:06

most komolyan, mi a jó ebben az egész bourne univerzumban? nem értem. nem tudom mitől, de valamitől fura az egész. nálam pont a negyedik volt az, ami legalább minimálisan érdekesnek tűnt, de igazából az sem.

McCl@ne 2013.02.26. 16:09:55

@borisz: Mondanál egy számodra érdekes akció-thrillert? Mert nagyon kíváncsi lennék, hogy mi jön be annak a műfajban, aki szerint a Bourne Supremacy és az Ultimatum nem az :)

Sütemény1975 2013.02.26. 16:17:08

Nem volt tul jo a 4. de legalabb lehetett latni az akciokat ;)

isvaen 2013.02.26. 16:21:40

@Sütemény1975: :o) igaz, csak épp nyomokban sem nem lehetett történetet találni - vagy sztori vagy látnivaló, kettő együtt a-a

David Sumner 2013.02.26. 19:47:39

Soha többé Bourne-filmet.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.02.26. 23:56:55

@borisz: Én nagyon utálni szoktam, amikor a hasonló kérdéseimre egy film kapcsán nem kapok választ (Élet fája, ill. Argo érdekelne egyébként, ha van önként jelentkező), szóval reagálok erre:

Azt kell, hogy mondjam, ez egy egyszeri és azóta megismételhetetlen teljesítmény volt, azon kevés trilógiák egyike, ahol a folytatások nem értek fel egy komplett katasztrófával (sőt!), és alapjaiban változtatta meg az akciófilmeket ez a 3 alkotás. Elsősorban pedig a belőlük áradó hitelesség és realisztikusság. Mert alapvetően nem arra alapoznak, hogy a főhős szinte természetfeletti képességekkel bír (persze azért nem egy átlagos ember), hanem a különböző módszereire és a tudására. Kezdve a követségen a rádió és a menekülési útvonal megszerzésétől a második rész kenyérpirítós trükkjén át Vosen széfjének kinyitásáig rengeteg ilyen alapvetően egyszerű dolgokból összeálló, számunkra mégis zseniálisnak tűnő megoldást láthatunk. De pl. elég csak olyanokra gondolni, hogy amíg a Die Hard 5-ben egy helikopterrel szétlövik egész Moszkvát, különösebb retorzió nélkül, Karl Urbant itt két pisztolylövés után lekapcsolják az orosz rendőrök. De mondhatnám azt is, ahogyan végig mutatják a CIA és a hatóságok munkamódszereit. (Ja és sebtisztítás vodkával FTW! :D)
Nagyon tetszett a rendezésben, hogy Liman és Greengrass is remekül építette a feszültséget, gyakorlatilag nem voltak látványos akciók, de ők nyugodtan csinálhattak egy fél órás háztetőn rohangálást, mert így is élvezte a néző. A zene sztem már-már klasszikus, persze teljesen más jellegű, mint mondjuk Zimmer zenéi, de én a mai napig beleborzongok, amikor meghallom ezt a témát (és egyébként nagyon sajnálom, h Powell már az utóbbi időben csak rajzfilmekhez komponál). Az egyetlen dolog, amit kifogásolni tudok, hogy szép dolog az esélyegyenlőség, de Parkinson-kórosokat ne használjunk már operatőrnek, mert Oliver Wood "remek" fényképezése már szinte májkülbéji követhetetlenségi szintre emelte az akciójeleneteket.

Egyébként engedj meg még egy összehasonlítást a Skyfall-lal (ugyanis félek, hogy McClane kommentjére ez lesz a válaszod): abban a filmben az utolsó fél óra kvázi annyiból áll, hogy jönnek nagyon sokan megölni James Bondot, ő meg szépen kinyírja őket. Ehhez képest bármelyik Bourne-film fináléja összetettségben és feszültségben fényévekkel előtte jár.
Remélem kellően kielégítő választ kaptál!

borisz 2013.02.28. 16:17:52

@danialves: @McCl@ne: (a skyfall a tárgyalásig ötös, utána valóban elvesztett engem is)

nekem nem tetszett, hogy pl az első részben megy, kicsinál mindenkit, mint egy robot, aztán kiderül, hogy azért, mert ő 'valóban' egy robot. nagyon nem tetszett a képvilága, a világítás, a fényelés, a beállítások, a képek úgy általában végig ellene voltak mindennek, amit szeretek.
a verekedésekben volt valamennyi realitás, ez tény, de sztem damon szarul mozgott (nekem legalábbis nagyon nem tetszett), és az egész film kb annyira tűnt hitelesnek, mint a barátok közt. ami magában abszolút nem lenne baj, szeretem a meséket, nekem elég, ha a maga világában logikus egy történet, nem érdekel a fizika :) (tigris és sárkány meg a hős nagy kedvencek, pedig ott nem nagyon van szerepe a józan észnek) de ennél a filmnél mindig pont a hitelesség látszatát emelik ki, mint erősséget.
jó akció thriller sztem a payback. ok, annak humora is volt, meg nem is tudom mit takar ez a kategória, de az első és harmadik die hard pl, tetszett, meg persze a lethal weaponok, de az a gyanúm ezek sem :) van egyáltalán más ebben a kalapban? :) lehet, hogy az fogott meg benneteket ebben, hogy egy újfajta alfaja volt az akció moziknak? nem tudom.
úgy emlékszem a deja vu is jó volt, mondjuk az sem dúskál az akcióban. franc, leblokkoltam, nem jut eszembe semmi.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.02.28. 17:47:54

@borisz: Bocs, h ezt mondom, de ha szted "kicsinál mindenkit, mint egy robot, aztán kiderül, hogy azért, mert ő 'valóban' egy robot.", akkor nagyon nem értetted a filmeket, már az első konklúziójától kezdve.

Egyébként egész pontosan mi nem volt hiteles? (Csak azért, mert én elég részletesen leírtam a dolgokat, erre meg kaptam egy olyan választ, hogy "nem hiteles, csak mert.") Nyilván a sztori fikció és így sok elem is, de azok sztem realisztikusak. Nincs súlyos lövés - vonattetejéről 30 méteres leesés túlélése stb., ami egy ilyen filmet bármennyire is hiteltelenné tehetne.

Payback-et sajna nem láttam, de amiket írsz (Deja Vu-t kivéve, bár ott inkább a thriller, mint az akció vonalon van a hangsúly), azok sztem simán akciófilmek (sok embert le kell lőni és kész, fordulat és rejtély minimális). Ha akcióthrillert kell mondanom, akkor pl. ott van a Ronin, ami a pre-Bourne korszak egyik legjobbja ebben a műfajban, vagy mondjuk a frissebb termésből az új Bondok és az elég középszerű Safe House.
De hogy mi fogott meg, elég a Roninnal összehasonlítani, nem véletlenül hoztam fel, mert az még teljesen más és alapvetően klasszikusnak számító paneleket, történetépítést használ fel ezekhez a filmekhez képest, pedig a műfaj és a színvonal ugyanaz.

borisz 2013.02.28. 18:40:05

@danialves: nem tudok konkrétabbat, mert kétszer láttam, és nem mostsnában. azt tudom, hogy annyi maradt meb bennem, hogy nem tetszik.
azt meeg amire emlékszem leírtam :-) de hát ez ízlés kérdése, sokkal több szót nem is ér sztem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása