A címszereplő Nathalie (Audrey Tautou) létezésének tituláris szakasza azután köszönt be, hogy munkahelyén összehozza a vakvéletlen(?) a Svédországból származó Markus Lundllel (François Damiens), aki jámbor, csendes, és nem meglepő, ám mulatságos módon olyan az ábrázata, mint egy svédnek: nem előnyös.
A címszereplő Nathalie (Audrey Tautou) létezésének tituláris szakasza azután köszönt be, hogy munkahelyén összehozza a vakvéletlen(?) a Svédországból származó Markus Lundllel (François Damiens), aki jámbor, csendes, és nem meglepő, ám mulatságos módon olyan az ábrázata, mint egy svédnek: nem előnyös. Ezzel előszeretettel viccelődik nem túl polkorrekt módon a film, talán túl sokszor is, de fogjuk rá, hogy a franciák már csak ilyenek. ;)
Továbbá olyanok, hogy képesek bárkit bárkivel összeboronálni. A divatos kosztümökbe öltözött őzgida és a nagymelegben is kötött pulóverben feszítő jegesmedve nem a megszokott párosítás, és amint utóbbi szerelmi- és önvívódásaival együtt színre lép, előbbi mintha a kelleténél jobban háttérbe szorulna. Szó se róla, mulatságos fazon ez a Markus, ámbár az egészségesnél kicsit gyerekesebb, de a lényeg egyébként meg az: Nathalie-ért jöttünk moziba, kéremszépen.
Mert hát nem csoda, hogy Audrey Tautou konstans pontja a hazai mozilátogatók figyelmének: már bájos tekintete is elegendő ahhoz, hogy egy bizonyos nézőhányad újra és újra befizessen rá, s ez immáron tíz esztendeje megy így. Az Amélie csodálatos életét így címében megidézni igazából szükségtelen húzás volt, a David Foenkinos könyvéből készült romantikus film ráadásul mindenben a (magyar) nézők kedvére tesz. Kellemes tempót diktál, megnyugtató színvilágot áraszt (de lehet, hogy ezt csak a poszter miatt mondom), üdítően humoros, csak annyira drámai, amennyire ezt a történet feltétlenül megköveteli – talán nem olyan őszinte az egész, mint kellene, de oda se neki, ha cserébe tényleg derűs hangulatba hoz. Úgyhogy ne csak éjsötét árnyakban tessék gondolkodni mostanság.