szerintem az óceánon innen vagyunk néhányan, akiket a hideg rázza ki dr. seuss meséitől. privát kis fázásomon az élőszereplős filmek csak rontottak, ugyanis sem a szőrős jim carrey (a grincs), sem a szőrősebb mike myers (a macska) nem ért el tolerálható fokozatot, szóval a legújabb, filmre festett seussmenés nálam jókora hendikeppel indult.

ehhez képest kellemesen csalódtam. mindenképpen jót tett a műsornak az animált köntös, pláne az, hogy a főhős (horton, az elefánt) csupán a feje búbján és egyéb nem látható helyeken hordoz szőrt magán. mielőtt még bárki megvádolna szőrallergiával, megjegyzem, hogy a film összes többi szereplője bundás, illetve tollas, de már én is érzem, hogy túlragoztam a szőrtémát.

tehát. az erdőben bandukolva horton talál egy szöszt, melyben egy egész kolónia él, de erről csak horton tud, ugyanis a mikrolények hangját csak az ő lapátfülei dekódolják. mivel egy szösznek nem sok esélye van a nagyvilágban, horton elhatározza, hogy biztonságba helyezi a kis kosz-mozt. óriási sztori, valóban, s a helyzet tovább bonyolódik azzal, hogy az erdő csendőreként funkcionáló kengurunak nem tetszik a felhajtás, amit horton csap, ezért elhatározza, hogy szabotálja a mentőakciót.

valószínűleg nem fog maga alá piszkítani szégyenében az akadémia, mikor a hortont figyelmen kívül hagyja a legjobb forgatókönyvnek járó díj kisorsolásakor, ellenben az alulmotivált sztorit jelentősen feldobja a jó értelemben vett ökörködés és az olyan szürreálisba hajló poénok, mint a felspeedelt anime-betét vagy egy bizonyos hátborzongató szőrállatka. ne kérdezz, látnod kell. és természetesen a jim carrey/steve carell páros is örömködik - az előbbi horton, az utóbbi pedig a mikrokozmosz polgármesterének szerepében. a filmre természetesen 1-2 év múlva már nem fogsz emlékezni, de amg tart, addig jól kitart.