oscar-füst. a napokban három olyan produkciót is megtekintettem, melyek ott sertepertéltek a filmakadémia "kínálatában" március elején. ismerős szöveg jön. a hozzám hasonló filmőrültekben, akik nagyyüzemben fogyasztják a celluloidot, már évek óta érlelődik a következő gondolat: a hollywoodi ötletgyár a teljes kimerülés szélén áll. látom, ahogy legyintesz, hisz mindig van valaki, aki ezt károgja, de ha jobban belegondolsz, a jelek elég vészjóslók: egy olyan produkció lett az év filmje, amely nem csupán egy alig 5 éves film remake-je, de ugyanazokkal a manírokkal dolgozik, melyek rendezőjének legalább féltucat másik produkciójában is otthonosak. és ez "csak" a győztes.

a forest whitaker főszereplésével készült the last king of scotlandot ugyan csak egy díjra jelölték, de az az egy biztos befutónak számított: whitaker valóban szédületes, majd betölti a vásznat, nem csupán terjedelmes dimenzióinak hála. persze, az ugandai diktátor ellentmondásos szerepe hálás gúnya, melyért biztosan két kézzel kapkodtak az afro-amerikai színészek, hisz lehet villogni akcentussal, gyöngyöző homlokkal és őrületen forgó szemekkel. de még a kirobbanó whitaker sem képes elfedni a lyukakat a filmben, amelyben ugyan érdekes koncepció az egyoldalú szemszög (a történések egy fiatal skót medikus szemén keresztül láthatók), maga a cselekmény lefolyása viszont fárasztóan otthonos: először minden szép és jó, a partnak paradicsom-jellege van, a drogbáró két kézzel szórja a pénzt, de aztán csak kiderül al pacinóról, hogy maga az ördög, és akkor pucolni kell. első órájában a produkciónak még sikerül távol maradnia a thriller-kliséktől, de aztán csak feladja, és izgalmasnak izgalmas, de teljesen közhelyes menekülős mozira vált. (trailer)

a little children is hasonló cipőben jár, de ott már az első percekben kiszúrhatók a klisék, ugyanakkor az ember jól elvan azzal, hogy magában szétlogisztikázza a felismeréseket: ó, a ferde tükörben mutatott kisváros tiszta american beauty! jaj, hát a kiéhezett fiatal anyák csoportosulása mintha a desperate housewives szüzséje lenne. nicsak, nicsak, több szálon fut a cselekmény, a'la 36 másik trendi film, az a csávó már a beautiful girlsben is erőszakos bunkó volt, és az a zizis csaj a ciki randin erősen emlékeztet arra a másik zizis csajra a happiness ciki randijáról. de vazz, ez tényleg ő! mindentől és a förtelmesen álintellektuel (dogville, anyone?) narrációtól eltekintve a film egy érdekes egzisztenciális sztori magvát hordozza magában, csakhogy a pofámab rágják, hogy tulajdonképpen most a bováryné modenrizált változatát látom metaforikus helyett tényleges szexszel. na de még ezt is elnéztem volna, de a film bődületesen banális befejezésétől berosáltam. (SPOILER. mit tesz az az ember, aki életének legfontosabb döntését foganosítja? megáll gördeszkázni, mert mirét ne? SPOILER OFF) oscarok? ó, hát nagyon szép dolog egy egykori gyereksztárt azért jelölni, mert 15 éves kihagyás után hajlandó visszatérni egy pedofil szerepébe, s tetszik, nem tetszik: kate winslet alakítása is tucat. (trailer) 

ugyan a the queennel sem lehet maradéktalanul elégedett az ember, hisz vannak benne figurák, amelyek háttérbe kényszerülnek, és események, melyek a homályba vesznek, de ezúttal nem csak a címszereplőt lehet orrba-szájba dícsérni. mikor 1997. augusztusában diána hercegnő meghalt, a világ egyik fele gyászba borult, a másik fele pedig felháborodott azon, hogy a királyi família szemlátomást elzárkózik a gyásztól, valójában azonban több száz éves tradíciók kötelezték a királynőt a távolságtartásra. a film ügyesen járja körül a felvállalt témát: a régi és új súrlódását, a hagyomány és a korszerűség összeférhetetlenségét, no meg egy olyan asszonyra nehezedő nyomást, aki soha nem akarta ezt a pozíciót, csupán beleszületett. frears rendezése bámulatos kecseséggel ingázik a humoros és a drámai között, egyik irányba sem hajol el annyira, hogy izléstelen legyen, és a film tempója néhol túlfeszítettnek tűnik, de nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy elejétől végéig lebilincselő. az, hogy a film tulajdonképpen senkit sem akar megbántani, lehet előnye és hátránya is: szemszög kérdése. helen mirren pedig maga a megtestesült királynő. (trailer)