red eye (2005). no, így kell ezt. wes craven tízévente rendez egy tökös filmet, úgyhogy újabb évtizedig nem is várok tőle semmit, a red eye-t viszont bátran ajánlom bárkinek, aki egy kis felhőtlen körömrágásra vágyik: a rövidke (nettó 75 perces) thriller a régi iskolát követi, hitchcock kisujjból rázna ki tucatnyi hasonlót, már ha képes lenne megbirkózni a kor technikai vivmányaival (már miért ne lenne?). e thriller csak tessék-lássék kerülgeti a logikai csapdákat, ehelyett a feszes tempóra és a szereplők megbízhatóságára épít. egyikben sincs hiba. rachel mcadamsnak (mean girls, wedding crashers) és cillian murphy-nek (28dl, batman: begins) egyaránt nagy jövőt jósolok: remélem, hogy az utóbbit sem fogják beskatulyázni - ennek érdekében talán szerepet vállalhatna a következő farrelly-filmben. :)

a történet oly szimpla, hogy majdnem vákumot okozott a fejemben: az éjszakai járaton egy fazon elkap egy nőt és megfenyegeti, vagy megtesz neki valamit, vagy az apja meghal. forgatókönyvíró legyen a talpán, aki ebből csodát tesz, és a mostani thrillerekkel az a legnagyobb baj, hogy mindig megpróbálnak beleizzadni a sztoriba valami szenzációs fordulatot, ami az esetek többségében balul sül el. wes craven filmje viszont a kijárt utat követi, és rendesen felveri rajta a port, közben arra is szakít időt, hogy elszórjon itt-ott egy két vicsorgós poént ("lány kétségbesetten: "daaaaad!", rosszfiú: "no, he's not dead yet."). izgi közben üdítő dolog a nevetés, legyen az bármilyen bűnös.