ugye emlékszel még a rosszemlékű alien vs predator utolsó perceire? ugye te sem gondoltál bele abba, hogy miért is próbálták az alienek úton-útfélen eltenni láb alól azt a predatort, aki maga is gyermeket várt? na mindegy. jó hírem van a büszke mamának és papának: a predalienke felnőtt, és a második részben bőszen apírtja majd a szembejövő forgalmat. így fog kinézni (nem röhög):
kis hazánkban december elején jelenik meg a michael "my money on blu-ray" bay által dirigált megalomán robotrombolda, a transformers dvd-n, méghozzá kétféle változatban. a kb. speckókról, extrákról, szinkronhangokról itt olvashatsz, alant pedig megcsodáhatod a dupla lemezes normál változat, valamint a limitált, fémdobozos verzió borítóját. én az utóbbira savazok.
will smith egyedül new yorkban... nos, nem teljesen. i am legend: második előzetes.
november első felében a techno/electro zene rajongói előtt pár napra feltárul a mennyország kapuja: másodikán a fresher csapat búcsúzik john b electro house szettjével (tulajdonképpen kihagyhatatlan), tizedikén az extrawelt koncertezik a hajón (őket nem lehet elégszer méltatni), míg kilencedikén stephan bodzin pörgeti elszállós korongjait... sajnos a dokkban. lehet, hogy letörlöm a port a vortex-mintás bodypólómról... kedvcsináló:
stephan bodzin & marc romboy - hydra
a múlt héten debütált transformers hd dvd minden eddigi eladási rekordot megdöntött a következő generációs formátumok történetében. az első hétvégén 100.000 lemez fogyott, ami egy hét alatt még 90.000 eladott koronggal bővült. éljen! éljen? a transformers dvd-n is rekordot javított: első hétvégén 4.5 millió darab fogyott amerikában, premierjének első hetében pedig összesen 8.3 millió darab. no, ez különbség. de mintha már látszódna a zománc a bili peremén...
a hetekben újra felütöttem a bourne-aktát - az első két részt dvd-n, a harmadikat tegnap este, moziban -, talán az egyetlen olyan franchise-t, amely részről-részre egyre jobb filmeket kínál. hollywood, jegyzetelj! egy jó folytatás mellőzi a "többet, nagyobbat" elvet, mert a remek első rész azért remek, mert mindenből pont annyi van benne, amennyire szüksége van. a "más megközelítés" sem túl kifizetődő (lásd "az én filmem sötétebb, komorabb, mint az előző epizód"), mivel a néző már korábban belélegzett atmoszférára vágyik, s azt sem szereti, ha ismerős hőse hirtelenjében egész máshogy viselkedik, más múlttal, más jelennel rendelkezik: volt, aki nem háborodott fel rick o'connell semmiből lett tetkóján a múmia visszatérben?
egy jó folytatás ügyel az egyensúlyokra, egy kiváló folytatás milliméterre pontosan betartja a status quo-t: arra törekszik, hogy ugyanazt a filmélményt nyújtsa, amit az előző film, s mégis újnak hasson. persze, ha a felütés még zsenge lábakon áll, ugyanakkor minden téren sikeres, akkor a folytatás hozzáértő kezekben valódi zászlóshajóvá nőheti ki magát. doug liman a the bourne identityvel (
) tesztelte magát és a közönséget: egy újfajta hőst indított útjára, akit úgy jellemezhetnék, "terminátor a szomszédból": egy modern harcmodort űző gyilkológép, aki matt damon kisfiús bájával és amnéziájából adódó sebezhetőségének köszönhetően pillanatok alatt vívja ki a nézők rokonszenvét. az első film színes-szagos móka volt rengeteg újítással, de robert ludlum poros eredetijétől nem nagyon elhajolva.
a folytatások tekintetében felejthetőnek mondható, de ez nem lenne fair vele szemben, hisz lefektette azokat az alapokat, amire paul greengrass intenzív szórakozást épített. a the bourne supremacy (
) az első film összes zavaró elemét likvidálta: eltűntek a bondos kütyük és mutatványok, bourne levetkőzte magáról a koloncot (spoiler: az egyszerre komikus forrásként és szerelmi szálként működő franka potentét), a történet pedig nem próbált meg túl sokat képzelni magáról. hétköznapibbá, egyszerűbbé vált, mintha a valóság szülte volna. mégis, hősét egyfajta misztikum övezte, amely egyenes arányban nőtt matt damon arcélének keményedésével. a titokzatos, mégis valósnak ható treadstone olyan szörnyet szült, amely a világ bármely pontján veszélyt jelent, de egyedül csak rájuk. a realizmus és szürrealizmus kellemes kettősséhez paul greengrass karfaformáló feszültséget párosított: kamerája soha nem pihen, fürge vágóollója azt sugallja, itt minden másodperc precízen, profin és nagymértékű hozzáértéssel lett megtervezve és kivitelezve. felületes néző azt mondja: "rángatózik a kamera", egy bourne-rajongó pedig azt érzi, ott van az akció eszeveszett forgatagának kellős közepén.
kevés rendező képes ilyen érzést kiköpülni egy kétdimenziós gyöngyvászonból, ám greengrass filmről filmre képes egyre több adrenalint csapolni a nézőkből, s a the bourne ultimatum (
) azzal teszi fel a koronát a trilógiára, hogy tulajdonképpen minden marad a régiben - a történet válik még szerényebbé, ami egy akciófilmnél egyáltalán nem hátrány -, csupán egyetlen tényező: a feszültség és annak minden vonzata lesz még elemibb. az év legjobb blockbusteréről korábban már írtam egy bőséges recenziót. véleményemet még a westend kilences termének folyamatosan szakadozó hangja és a meglehetősen gyermeteg közönség sem módosította.
pókok! legyek! csápok! itt a the mist új előzetese! (ám a fenének kell megmagyarázni, honnan és miért gomolyog elő ez a sűrű köd.)
az intercom nem pihen. ez már decemberben jön (eredeti képarány, magyar és eredeti hang, magyar felirat)...
...ez viszont csak jövőre (nincs megerősítve, hogy a nyugati mintához hasonlóan két részletben).
nem csillagpor, hanem tündöklő állócsillag a 2000-es éveket jellemző jellemző fantasy-áradatban. szomorú tehát, hogy amerikában összesen kevesebb pénzt termelt, mint a hp5 bemutatójának második hétvégéjén. neil gaiman neve bár sehol sem ismeretlen, páncéljukra csak a hardcore fantasy-rajongók emelik, és sokan nem is tudtak a szerző azon meséjéről, amely minden korosztálynak szól, és amivel matthew vaughn már akkor szemezett, mikor még csak producerként tevékenykedett egy bizonyos guy ritchie mögött.
kitartó udvarlása és rendezői bemutatkozása, az elegáns layer cake végül megszerezte gaiman jóváhagyását; az abszurd humoron nevelkedett jane goldman forgatókönyvíró bevonásával szövegezett, élettel és szellemel teli szkript olyan neveket vonzott a projecthez, mint robert deniro és michelle pfeiffer - mindkettőnek kijárt már egy decens szerep, s bizony csillagfénnyel szórják be a vásznat: ha lenne igazság a földön, michelle pfeiffer neve ott szerepelne az oscar-átadón a legjobb epizódszereplők listáján; egy kis huncutkodás kedvéért az öreg deniro pedig képes nagyon-nagyon messzire menni, oly messzire, hogy csak egy hajszál választott el attól, hogy besokkaljak.
a filmnek otthont adó stormhold birodalomban viszont egy hajszál is csodákra képes. boszorkányok, intrikus hercegek és égi kalózok varázslatos világa ez, melyet egy mágikus fal és egy kungfuzó matuzsálem választ el angliától, és annyi kalandot és fantáziát rejteget magában, mellyel száz harry potter sem képes versenyezni. nagy szavak ezek, tudom, de a döcögős kezdést követően a film lágyan, de határozottan szippant magába, s majd minden percére jut egy-egy különleges csoda, ezeket még a túlontúl harsány zene és claire danes botrányos játéka sem tud tönkretenni: a színésznő antitálentuma akkor mutatkozik ki leginkább, mikor az egérré változtatott tristannal beszélget. apropó tristan: charlie cox igazi releváció, meggyőzően játszik geeket és hőst, frissességével remélem, még sokszor találkozhatok a filmvásznon. és jól nyisd ki a szemed, hisz másodperces kameókban olyan arcok tűnnek fel, mint peter o'toole, rupert everett, dexter fletcher, vagy a the office-ból ismert ricky gervais.
monty pythont idéző humor, maximálisan kihasznált költségvetés (ez a látványvilág csak 70 milliót kóstált?), gyermeki báj és felnőtt szellemesség: a stardust minden hibája ellenére azonnal a szívembe zártam. a legszerethetőbb mesefilm a the princess bride óta. (trailer)
indusztriális punk, ez lenne a MSI, azaz az "észnélküli önkielégítés" stílusköre. egyedülállóan őrült banda a pletykák szerint botrányosan laza koncertekkel, szóval az A38-as fellépés mellé már most beraktam egy felkiáltójelet, amiből hamarost pipa lesz. azt hiszem, az alábbi klip kb. visszaadja, mire lehet számítani:
van egy óriási nagy előnye az egymással kokettáló jet li és jason statham főszereplésével készült üsdvágd-nonszensznek: a war a világegyetem valamennyi akciófilmes kliséjét összeszedte; egyetlen elem sem maradt kiaknázatlanul. és már csak ezért sem lehet olyan nagyon utálni. az lesz a legjobb, ha úgy bánsz vele, mint egy csúf kisgyerekkel: fedezd fel a rejtett értékekeit. nem mondom, ez nem kis feladat, hisz a film olyan ronda, hogy néha oda se mertem nézni, hisz még azok az epizódok is fájtak, melyek nem vették magukat komolyan. de ugyan már! lehet-e gyűlölni egy olyan filmet, amiben a jakuzának és a triádnak saját kerületei vannak, jet li szerencsesütis okosságokat lődöz és ezzel simán távozásra bírja azt a jason stathamot, aki három éve ott kujtorog a nyomában? és persze, nem feledkezhetek el a végső vivátról, mikor a szuperautók és szupernők világában egyszer csak felbukkannak a ninják. szóval, lehet-e? izé, nézd csak, milyen szép a szeme. (trailer)
2007. december 04.
2007. december 11.
2007. december 18.
...és boldog karácsonyt! :)
Az oldalon található tartalmak kizárólag
Beszélt