Még hogy nyugdíj, persze. Miután hülyére nyerte magát a Túl a csillogáson (Behind the Candelabra) című HBO-filmmel, Steven Soderbergh újra nyeregbe száll, ezúttal a Cinemax színeiben. Nekik készíti a The Knick című, egyelőre 10 részesre tervezett sorozatot, ami az 1900-as évek elején játszódik majd New York belvárosában, a történet középpontjában pedig egy igencsak sanyarú helyzetben lévő kórház személyzete áll majd, akik a mostoha körülmények ellenére is mindent megtesznek a betegeikért. A főszereplő orvost Clive Owen kelti majd életre, aki a nyilvánosságra hozott kép alapján még a tévétörténet legjobban öltözött dokija címre is igényt tarthat.
Mivel nem vagyok kifejezetten nagy gamer, általában jó oka van, ha egy előzetesről szóló hírt az én nevem alatt találtok meg. Az Alen: Isolation 15 évvel az Alien után játszódik, ahol Ripley lányát, Amandát irányítjuk majd. Megjelenés idén, számos platformon (PC, PS3, PS4, XBox 360, XBox One), az előzetes pedig... Nos, engem meggyőzött. Van, akit nem?
Álmaink válhatnak valóra, mi több, Laura Palmer is beteljesíthetné ígéretét, melyet az 1989-ben véget ért sorozat végén tett Cooper ügynöknek. Viszlát 25 év múlva. Ami... egy, kettő, három, négy... most van! A jeles alkalomból nem csupán BD-n jelenik meg a széria (lásd képünket) (már ha megjelenik, ugyanis elkezdték tologatni/törölni a dolgot), de a hírek szerint David Lynch új anyagot is forgat, amely bármi lehet, mondjuk egy reklám, vagy akár egy epilógus, amely végleg lezárja az amúgy idejekorán elhagyott városka történetét.
Mindenesetre meghirdettek egy szereplőválogatást, melyben egy Lynch által rendezendő "Twin Peaks promó"-hoz keresnek egy fiatal, 18-27 közötti bombázót (kizárólag barna vagy vörös hajjal) egy pincérnő szerepére, aki - ki tudja - talán a BD-t szolgálná fel a kávé mellé a némileg megkorosodott Cooper ügynöknek, miközben odakint baglyok huhognak és törpék táncolnak. Visszafelé. Cool. De személy szerint jobban örülnék valami magvasnak.
Új év, új Doktor, új Doctor Who-évad. A héten elkezdődött Cardiffban a forgatás, és a BBC már közzé is tett egy fotót Peter Capaldi első és Jenna Coleman sokadik munkanapjáról. Bár arról, hogy a nyolcadik évad első része mikor kerül adásba, a belengetett nyár végi, ősz eleji dátumon kívül egyelőre nemigen tudni egyebet, azt ugye mindenki tudja, hogy a Doktor az első epizódot mindig az elődje kosztümjében csinálja végig?
Variációk egy témára jeligére dolgoztak a Sony marketing részlegénél, a hamarosan érkező folytatás poszterei túl eredetiek ugyan nem lettek, de a célnak megfelelnek, főleg a második. Ha engem kérdeztek, az amúgy sem túl érdekes Rhino mellékszereplő, a Zöld Manó pedig inkább a következő rész felvezetése lesz, legalábbis őket a kampányban alig tolják, ami nem feltétlenül baj. A Manó és Gwen Stacy közti jól ismert jelenet például remek felvezetés lehetne egy harmadik részhez.
Azt hiszem, az elmúlt években nem akadt még egy sorozat, aminek több rosszakarója lett volna, mint a House of Cards-nak - pusztán azért, mert nem hagyományos tévécsatornán debütált. Később aztán megcáfolódott minden, és nem csak a nézők, de a kritikusok és a szakma is odaállt David Fincherék mögé. Nos, a sikersztori és persze a hatalmi csatározások februártól folytatódnak a NetFlixen, amihez itt egy kis ízelítő (kattintás után pedig egy poszter vár rátok):
Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretem, amikor egy rendező kihívás elé állítja magát. Mert hát mit lehet tenni három kritikuskedvenc, díjakra felterjesztett és érdemes színészi alakításokkal tarkított film után? Tom McCarthy (Az állomásfőnök, A látogató, Győzzünk már!) válasza ugyan nem egyértelmű, de kellőképpen határozott: tedd meg főszereplőnek a kritikusok legnagyobb rémálmát.
A rendező soron következő alkotása (The Cobbler) egy cipészről szól, aki képes metafizikai síkon belépni azok életébe, akiknek a lábbelijét javítja; a suszter pedig nem más, mint Adam Sandler. Igen, most kell szorítani, hogy McCarthy kihozza Sandlerből azt, amit már emberemlékezet óta senkinek nem sikerült. Én mindenesetre bízok benne, hogy újra elhagyhatja a számat a mondat, "Láttátok már azt a jó kis Adam Sandler-mozit?"
További szerepekben Dustin Hoffman, Cliff Method Man Smith, Ellen Barkin, Melonie Diaz és Dan Stevens látható majd, ez pedig az első kép:
A szenzációs karácsonyi forgalomból sikerült átmenteni az új év első hétvégéjére is, részben a még jobbára munka- és iskolaszüneti csütörtök-pénteknek köszönhetően, de komoly szerepet játszik a vonzó kínálat is. A legerősebb vonzerőt A Wall Street farkasa sugározta az elmúlt napokban, méghozzá mágnesként: a filmet többen látták most, mint a premierkor! A dobogó további fokait a nagy családi slágerfilmek töltik be, új belépőt csak a 10. helyen találunk; ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a 12 év rabszolgaság olyan rosszul startolt volna...
Eredetileg David R. Ellis (Végső állomás 2., Mobil, Kígyók a fedélzeten) forgatott volna egész estés filmet a bizonyos körökben nagy népszerűségnek örvendő, (szexuális téren) is explicit mangából, illetve animéből, ám korai halálát követően a feladatot az a Ralph Ziman vette át, akit leginkább a Faith no More Epic című számának videoklipjéről ismerhetünk. Az pedig nem mostanában forgott. Mindenesetre az Ellisszel együttműködő Samuel L. Jackson megmaradt annál a projektnél, melyben egy meglehetősen determinált csaj (India Eisley) bosszút forral azok ellen, akik felelőssé tehetők apja haláláért. Jackson egy korrupt zsarut játszik a filmben, melynek némileg ügyetlen előzetesét az alábbiakban tekinthetitek meg. Megérzés? Ebből a filmből könnyedén a Tescós forgó DVD-állványok állandó vendége lehet.
Hosszú idő után először 2013 volt az az év, amikor a filmek mellékszereplőként kísérték végig az életem, eleinte csak mellettük, aztán helyettük más dolgok követelték ki a figyelmet. Éppen ezért számos olyan alkotásról maradtam le, melyeket normális körülmények között a premier napján néztem volna végig. Legnagyobb szívfájdalmam Ridley Scott legújabb filmje, a The Counselor, ami gyaníthatóan az év legjobb filmjeit összegző listám élmezőnyében végzett volna, de kimaradtak olyan filmek, mint a Gravity, a The Prisoners vagy a The Wolf of Wall Street, ez utóbbi éppen azon kevesek egyike, aminek bemutatója lényegesen a magyarországi premier utánra esik Angliában.
2014 első hétvégéjén a Paranormal Activity: The Marked Ones nem tudta magához ragadni a vezető pozíciót: a legerősebb horrorfranchise spinoffja a 20 milliót sem éri el, ami némiképp csalódás. Az élen a Disney szenzációja trónol, ráadásul a Jégvarázs már a 300 milliót ostromolja; harmadik helyen A hobbit: Smaug pusztasága.
A tavalyi év egyik meglepetéssorozata január 10-én tér vissza a második évaddal, de az alkotók szeretnék kicsit kiterjeszteni a Banshee-univerzumot, ami most már nem csak képregény formában terjed, de kapott egy kiegészítő websorozatot is. Ebben a pilot előtti fontosabb eseményekből villantanak fel egyet-egyet. Az elsőben Lucas (Antony Starr) és Job (Hoon Lee) tér vissza a börtönévek előtti időkből egy epizód erejéig, a másodikban pedig megnézhetjük, hogyan ismerkedett meg Carrie (Ivana Milicevic) és Gordon (Rus Blackwell). Reméljük Ulrich Thomsen is kap egy önálló fejezetet... (kisfilmek kattintás után)
Egy trailer és egy poszter erejéig már megemlékeztünk Joseph Gordon-Levitt ambiciózus tervéről, amit most már tényleg csak napok választanak el a Sundance-premiertől, hogy aztán sorozat formában működjön tovább. De még mielőtt ez megtörténne, itt egy alig háromperces rövidfilm a HitRECord on TV-ből, Elle Fanning főszereplésével. A forgatókönyvet maga Gordon-Levitt írta egy lány igaz története alapján, aki tizenhat éves korában látta először a csillagokat.
2015 már most a leginkább várt esztendő filmes szempontból, aminek egyik kiemelkedő oka, hogy a Star Wars univerzum tovább bővül, kivételesen előre, nem hátra, és a jelek szerint jó kezekben is van a hetedik epizód, legalábbis Lucas nem kontárkodik már bele. A felvetést, miszerint 2015 a Star Wars éve lesz, csak tovább erősítik a friss hírek a Marvel háza tájáról. Mióta a Walt Disney a Marvel mellett a Lucasfilmet is bekebelezte, csak idő kérdése volt, mikor kerülnek ki a Star Wars képregények jogai a Dark Horse kezei közül, nos, jövő évtől. A Marvel hivatalos nyilatkozata alapján sokkal inkább gondolkodnak új történetek elmesélésében, mint a meglévők folytatásában, így könnyen lehet, hogy a jelenleg futó sorozatoknak az idei évük az utolsó, és a Dark Horse íróinak pontot kell tenniük a történetek végére.
Hiába is tagadnám, el kellett végeznem a házi feladatot ehhez a poszthoz, de íme! A Veronica Mars egy 2004-ben indult, bár csak 3 évadot megélt, de kedvelt sorozat Kristen Bellel a főszerepben, aki a címszereplő magánnyomozót alakítja. A csökkenő nézettség miatt annak idején 64 epizód után a CW törölte műsoráról, ám most a Warner finanszírozásában egy egész estés filmben tér vissza mindenki kedvenc Veronicája. (?) Az alábbi bő 2 perc alapján semmi olyan nem fog történni áprilisban, amit ne láttunk volna már ezerszer, de a rajongók bizonyára tárt karokkal várják a filmet. Ilyenkor bennem mindig felmerül a kérdés: melyik sorozat mutatna még jól a nagyvásznon? A Jóbarátok mozifilmről azt hiszem, már letehetünk, és a 24 is inkább marad a kisképernyőn, de egy egész estés Family Guy filmre bármikor beülnék. Ti melyik folytatásost látnátok szívesen a mozikban?
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt